esztergomi főszékesegyházi káptalan: az →esztergomi érsekséggel együtt alapított →káptalan. - Székhelye a kk-ban →Esztergom. 1541: amikor Várday érs. átadta a várat Ferdinándnak, az ~ az érs-kel, a levtárral, az egyh. ruhákkal, fölszerelésekkel együtt Pozsonyba, 1543: Nagyszombatba menekült. 1683: →Esterházy Pál nádor személyesen akarta az ~t régi székhelyére bevezetni; 1723: az ogy. kimondta, hogy az ~ minél előbb térjen vissza székhelyére; 1751: e határozatot megismételték; 1802: a Karok és Rendek egy újabb fölterjesztésére Ferenc kir. ünnepélyesen megígérte, hogy az ~ visszahelyezéséről a legközelebbi érs. kinevezéskor intézkedik. 1820. V. 20: Rudnay Sándor érs. megtette a végső intézkedéseket az ~ visszatérésére, mely VII. 1: már az esztergom-vízívárosi tp-ban végezte az első →vesperást. - Létszáma a 11-13. sz: 38; Telegdi Csanád (1330-50) idején egy knk. javadalomra a Sztszék is, az érs. is mást nevezett ki, s az összeütközés elkerülése végett mindkettőt meghagyták, így lett 39, 1543 u. Nagyszombatban 24, 1900: 22 fős. - Rangsora. A kk-ban: →nagyprépost, →olvasókanonok, →éneklőkanonok, →őrkanonok, szentgyörgymezei prép., szentistvánvári prép., szenttamáshegyi prép., nyitrai, nógrádi, honti, barsi, komáromi, sasvári, (1776: a beszterecebányai és rozsnyói püspökségek fölállításáig) gömöri, zólyomi és tornai →főesperesek, →kanonokok. 1870: 3 →oszlopos kanonok, 3 prép., 15 főesp.; 1979 u. 4 oszlopos knk., 3 prép., 15 →mesterkanonok. 1995: az ~ szabályzata szerint: „Az ~ 22 knk-ból álló testület: 4 méltóság, 3 kisprépost, 15 mesterkanonok. A valóságos knk-okon kívül 12 tb. knk-ja is van. Ez utóbbiak nem részesednek az ~ jövedelmeiben és kiváltságaiban, a főpásztor megváltoztathatja létszámukat.” (5.§) Az ~ rangban 1. tagja a nagyprépost, a kórusban első hely, a tanácskozásokon az első szó illeti meg, az ~ ügyeinek felelőse. Rangban 2. az olvasó-, 3. az éneklő-, 4. az őrkanonok, 5. a szentgyörgymezei prép., 6. a szentistvánvári prép., 7. a szenttamáshegyi prép., őket követi 15 mesterkanonok meghatározott ülésrendben. - Kinevezés. Az ~ tagjait az érs. kezdetben szerz-ek, később papjai közül nevezte ki, vsz. kir. felhatalmazás alapján. A kinevezettnek mielőbb be kellett mutatkoznia az ~ előtt, esküt kellett tennie, ezt követte a beiktatás, amit az éneklőknk. v. a →succentor végzett, aki föltette a →birétumot a kinevezett fejére, majd odavezette a →stallumához és beültette (installálta). Amíg az új knk. az esküt le nem tette, nem részesült semmiféle jövedelemben. - 1150-től a pápák mind sűrűbben beavatkoztak a kinevezésekbe. V. László (1453-57) idejétől kir-aink részben az érs-re ruházták a kinevezés jogát, de a nagyprép. és az olvasóknk. kinevezését ekkor is fenntartották maguknak; Mária Terézia (1740-80) visszavette e jogot a korona részére. A kinevezések 1919-ig az érs. fölterjesztése alapján az ~ megkérdezése nélkül, kir. elhatározással, adománylevéllel történtek, amit a VKM közvetített és záradékolás végett bemutatott az érs. hivatalban, s az érs. értesítette az ~t a beiktatásról. 1951. V. 15: az →Állami Egyházügyi Hivatal létrehozása után a kinevezést az ordinárius előbb az ~, majd a Hivatal elé terjesztette, mely hozzájárult v. megtagadta a kinevezést. A CIC 1983, szerint: „Minden ellenkező kiváltság visszavonásával a megyéspüspöknek, de nem az egyházmegyei kormányzónak joga van a kápt. meghallgatásával bármely kanonokság adományozására mind a szegyh-ban, mind a társas egyh-ban; ugyanennek a pp-nek joga, hogy megerősítse azt a személyt, akit a kápt. a maga élére választott.” (509. k. 1§)
Gazdasági élete. →Ponte Antal, Kanizsai János prím. ált. helynöke (1387-1418), pápai tizedszedő 1397. V. 24-VI. 7: →kánoni látogatást végzett az esztergomi fő- és társaskápt-oknál (→esztergom-szenttamáshegyi prépostság és társaskáptalan, →esztergom-zöldmezei Szent György prépostság és társaskáptalan, →esztergom-szentistvánvári prépostság), melyek jövedelmét a napi →osztalék és az →egyházi birtokok, →egyházi tized, vámok, malmok adták. A birtokok és gazdaságok gondos kezelése lelkiismeretbeli kötelessége volt minden knk-nak; ellenőrzésére évenként VIII. 9: Szt Lőrinc vigíliáján összegyűlt az ~, és 2 tagot választott ki, akik a gazda kíséretében kötelesek voltak bejárni az összes ~i birtokokat, s a látottakról az ~nak jelentést tenni. Ha azt tapasztalták, hogy valamely major v. szőlő gondozatlan, az ~nak jogában állt az illető knk. kezéből a gazdaságot kivenni, és annak haszonélvezetét másra ruházni. Ugyanígy járt az is, aki székhelyétől 1 é. túl távol maradt. Hasonlóan ellenőrizték a jobbágyok helyzetét, panaszaikat intézték. A tizedek és vámok beszedéséről a →káptalani adószedő, szétosztásáról az →osztókanonok gondoskodott. A jövedelmek mellett a knk-ok többségének saját háza volt. - A 16. sz. elején az egyes birtokrészek, majorságok jövedelmeit oly aránytalanul osztották föl a knk-ok között, hogy egyes tagok dúskáltak, a többségnek alig volt meg a mindennapi kenyere. Ezért 1530: új szabályzatot dolgoztak ki, melyet Várday érs. (1526-49) megerősített. Fölelevenítették a →dékán tisztségét, és rábízták az ~ jövedelmeinek kezelését; megszabták, hogy a nagyprép. a jövedelmekből 1/5, az olvasóknk. 1/10 részben részesüljön, a többiek pedig egyformán. A malmok jövedelmeit is a dékán kezelte, osztotta szét az ~ tagjai közt. A tatarozások, javítások a közösből történtek. Az összes tisztektől, a dézsma- és tizedszedőktől megkívánták az előző évről szóló számadásokat, s aki vonakodott volna ezt beszolgáltatni, összes jövedelmeinek lefoglalásával kényszerítették rá. Az ~ jövedelmeinek, ügyeinek kezelésével megbízott knk-ok a nagyobb ünnepek alkalmával kötelesek voltak Esztergomban tartózkodni és az isteni tiszteleten résztvenni. A szabályzat kimondta, hogy a nagyprép. és az olvasóknk. ne csak a nagyobb jövedelmet élvezzék, hanem állásukkal járó kötelességeiket is teljesítsék, ellenkező esetben költségükre az ~ helyettesítésükről gondoskodik; elrendelte, hogy a →votív miséket, főleg az alapítványi miséket (→misealapítvány) ismét rendesen végezzék, különben az érs. az ~ terhére pótolja azt; a kpna- és oltárigazgatók jövedelmeiknek legalább felét fordítsák kpnáik és oltáraik kijavítására, díszítésére; a lámpákba szerezzenek olajat. Az érs. az ~ némely tagját arra is figyelmeztette, nem illik úgy élni, mintha házról-házra koldulva kéregetnék össze napi élelmüket, hanem okos beosztással igyekezzenek rendes háztartást vinni. - 1650-től a szentbenedeki birtok és Nagyszombat Thököly hadjáratának, az esztergomi birtokok a török dúlások körébe estek. 1683: amikor Thököly Nagyszombat felé közeledett, az ~ két részre szakadt. Az egyik rész értékesebb holmijaival Bécsbe menekült, a másik Thököly pártjára állt.
A Thököly által kiállított védlevél és a meghódolás azonban nem óvta meg őket az erőszakos fosztogatástól. Thököly biztosai maguk elé idézték az ~ képviselőit, és 30.000 arany váltságdíj lefizetését követelték tőlük azon a címen, hogy nekik is ekkora összegen kellett prédikátoraikat a →gályarabságból kiváltaniok. Az ~ nem rendelkezett ennyi pénzzel, alkudozás után 12.000 Ft-ban egyeztek meg, melynek felét és 2000 forintnyi ajándékot az ~ azonnal le is fizetett. - VIII. 8: Nagyszombatban egy tűzvész a knk. házakat is elhamvasztotta, s a rémület okozta zavarban Thököly néhány szakasz katonája a városba rontott, és nemcsak a lakosokat fosztották ki, hanem az ~ 3 tagját is elfogták, magukkal hurcolták, és csak akkor engedték őket szabadon, amikor 15.000 Ft váltságdíj lefizetésére kötelezték magukat. -1808: a főesp. jövedelmek összevonásával megszűnt az a sorrend, mely szerint a nyitrai volt az első, a nógrádi a második stb. főespség, s ezzel együtt megszűnt az ezekkel eddig összekötött jövedelem is. Ezután a jövedelem 1/14 részét kapta a szegyh. főesp., 1/16-át a köv. legidősebb főesp., 1/18-át a köv., s így tovább. Az összes jövedelmek kezelője 1/32 részben részesült. - Az 1851. III. 30-i kir. határozat szerint a nagyprép. 1/36, az olvasóknk. 1/44, az éneklőknk. 1/46, az őrknk. 1/48, a szentgyörgymezei prép. és főszegyh. főesp. 1/50, a szentistváni prép., aki egyúttal második főesp. 1/52, a szenttamási prép. mint harmadik főesp. 1/54, a negyedik főesp. 1/56, az ötödik 1/58, a hatodik 1/60, a hetedik 1/62 részt kapott. A többi jövedelmet egyenlő arányban osztották meg az összes knk-ok közt. 1995: „Az ~ jövedelmének forrását a tulajdonában álló ingatlanok és esetleg más javak, valamint a főpásztor által adott juttatások képezik.” (9.§)
Az ~ jogai. a) Érsekválasztás. Az érs. szék megüresedésekor az ~ követeket küldött a kir-hoz, hogy megtudja óhaját, a választás után bejelentette a kir-nak az eredményt. Ezt követte a p. megerősítés, a fölszentelés és az érs. →pallium átadása. E jog a 14. sz. elején névlegessé vált, mert a kir-ok adományozták az érsséget, anélkül, hogy az ~ beleszólhatott volna. - b) →hiteleshelyi jogok. - c) A szabad végrendelkezési jog az ~ tagjai számára biztosította, hogy összes javaikról, bármily címen szerezték is azokat, tetszésük szerint intézkedhettek. Aki végrendelkezés nélkül halt meg, annak hagyatékát az illető lelki üdvére és egyéb jámbor célokra fordították. 1995: „A knk-ok hagyatéka után köteles rész (15 %) 2/6 részben a főszegyh-at, 1/6 részben az esztergomi papnevelő int-et, 1/6 részben a főegyhm. nyugdíjpénztárat, 1/6 részben az ~t illeti meg. A knk-ok lit. tárgyait a főszegyh. v. a kincstár veszi át, eredetük és jellegük szerint.” (70.§)
- d) Az ~ tagjai 1854: →cappa magna-viselési jogot, XIII. Leó p-tól 1900. VIII. 2: protonotarius apostolicus ad instar rangot kaptak. - Pecsétjei. A többi kápt-hoz hasonlóan kétféle pecsétet használtak: a nagyobbat fontosabb, állandó jogokat felölelő, ünnepélyesebb alakú okl-eknél, a kisebbet kevésbé jelentős iratoknál és leveleknél. A pecsétnyomót Esztergomban a szegyh. sekrestyéjében külön szelencében őrizték, s a pecsétet őrző őrkanonok legalább 8 knk. jelenlétében adhatta ki, ezek közt is legalább 3 méltóságban lévő volt. - Az 1241: elveszett, köralakú (41 mm) pecséten kéttornyú tp. oldalnézeti képe látható. Az ablakokkal áttört, kerek tornyokat lapos sisak fedi. A tp. tetőzetétől elváló, felső részén ablakokkal áttört kváderfal talán az épület oldalának ábrázolása. E fal folyamatosságát a tornyok alatt 2, egymás mögött álló, hosszú ruhás alak szakítja meg. A közelebbi füstölőt tart a kezében. Körirata pálca keretben: + SIGILLVM • STRIGONIENSIS • CAPITVLI. - Kör alakú (42 mm) pecsétjén 1241 e. Szt Adalbert pp. mellképe fölirattal, dicsfénnyel, alacsony →infulával, palliummal. Jobbját áldásra emeli, baljában pásztorbot és kv. Körirata pálca keretben: + SlGILLVM • MINVS • CAPITVLI • STRIGONIENSIS. - Kör alakú (52 mm) pecsétjén 1319/26: a kir-koronázás jelenete. A felső részen a képmezőt 2 részre választó hullámvonal fölött árkádsorral áttört, 3 részes baldachin lebeg. A hullámvonal alatt 2 alak: bal oldalon oldalnézetben főpap (az esztergomi érs.) albában és kazulában, infulában, kezében liliomos korona; jobb oldalon királyalak (a m. kir.) térdig érő, övvel összefogott tunikában, válláról bélésén plasztikus mintákkal díszített palást omlik le, mindkét kezét behajlítva, jobbjában hosszú liliomos jogar, baljában országalma. Körirata pálca keretben: + SIGILLVM • MAIVS • CAPITVLI • STRIGONIENSIS • ECCLES(IE +).
Közösségi élete. A knk-ok kezdetben közösségben éltek, együtt étkeztek, egyforma öltözetben jártak, idővel kisebb házakat építettek maguknak és a közös otthon megszűnt. -
Az ~i statutumok megkívánták, hogy az ~ tagjai csak fölszentelt papok legyenek. E szabálytól azonban gyakran eltekintettek, s kellő pártfogással nem ritkán 15 évesek is bejutottak az ~ba. Mások nem szenteltették pappá magukat, bár módjuk lett volna rá: pl. 1397: János (Gallicus) zólyomi főesp., Szondi György őrknk., Orgonista Lőrinc, Nyitrai Pál knk. és György szepesi prép. csak a kisebb rendekben voltak. Megtörtént, hogy egyik-másik föl nem sztelt tag, miután javadalma után megszedte magát, visszatért a világi életbe, s nem egyszer a papság és az egyh. legnagyobb ellensége lett. Ezért bevezették, hogy az ~ belső ügyeiről s fontosabb érdekeiről folyó tanácskozáson csak olyan tag vehet részt, aki az esküt már letette és legalább alszerpap volt. A föl nem sztelt knk. nem részesült minden jövedelemben: majorságot nem bíztak rá, nem részesült a temetési díjakból, a napi osztalékból, a jobbágyság által fizetett rendkívüli taksákból stb. A pap knk-okat a karban, a körmeneteknél és a tanácskozásokon elsőbbség illette (praecedentia). A tanácskozásokat minden pénteken, közvetlenül a →konventmise után a főszegyh. sekrestyéjében tartották. Aki elegendő ok nélkül elmaradt, elesett a másnapi kenyérosztaléktól. Az üléseken mindig méltóság és rang szerint szavaztak. - A knk. ruházata (mint ált. a kk. m. papoké) hosszú, bokáig érő →reverenda volt, amely fölött ünnepélyes alkalommal →cappát viseltek. A →tonzúra, s a 16. sz-ig a szakáll és a bajusz nem hiányzott. A magánéletben, főként a lovaglás miatt, rövid ruhát és kalapot is viselhettek. - Helybenlakás. Az ~ összes tagjainak állásukból folyó kötelessége volt a →helybenlakás, ami alól fölmentést csak akkor nyertek, ha a kir. udvarnál kaptak alkalmazást, v. tanulmányúton voltak külf. egyetemen. E szabály megszegését szigorúan büntették, így 1512: azokat a knk-okat, akik nem tartózkodtak Esztergomban, tekintet nélkül arra, hogy az érs. udvarában alkalmaztattak-e v. tanulmányaikkal foglalkoztak, az ~ megfosztotta jövedelmeiktől. Ezen intézkedések dacára a knk-ok megtették, hogy egyszer megkapott engedélyre hivatkozva évekig nem mutatkoztak Esztergomban. Ezért Kanizsay János érs. (1387-1418) hozzájárulásával elrendelték, hogy Szt Adalbert, a főszegyh. védősztjének ünnepén, az összes knk. köteles Esztergomban megjelenni, s az egész nyolcadon keresztül részt venni a konventmisén és vesperákon. - A székhelyükről engedéllyel távollevők nem részesültek minden jövedelemben, melyek a jelenlevők közt osztattak szét. 1945 u. tagjait fölmentették a helybenlakás kötelezettsége alól.
Az ~ liturgikus élete. A főszegyh-ban 1541-ig minden nap 6 énekes mise volt: a Bold. Szűz-, az Oltáriszentség- és a Szt Adalbert-oltáron, a megholt hívek lelki üdvéért a Szt Kereszt oltárán, a Bold. Szűz kpnájában és a konventmise a főoltáron. Minden javadalmas knk. köteles volt részt venni a konventmisén és a vesperán. A nagyhét 3 utolsó napján, húsvét ünnepén, Úrnapján, Ker. Szt János, Szt László, Szt Péter és Pál és B. Margit ünnepén imádkozták a →matutinumot. A többi hórát a succentor és a →karkáplánok végezték. A kórusban a konventmisén és a vesperán karingben, fejükön kapucnival vettek részt. A szert-okat hetenkint fölváltva az első héten az érs., a másodikon az olvasóknk., a harmadikon az éneklőknk. stb. végezte állásuk rendje szerint. A táblázatot, melyen ki volt írva, ki végzi a miséket, a vesperákat, s kik segédkeznek, minden szombaton az éneklőknk. v. a succentor készítette el a köv. hétre. - Akinek miséznie kellett volna v. vesperát végeznie, s ezt saját hibájából elmulasztotta, aznap nem részesedett osztalékban, s ezen felül 5 dénár bírságot fizetett. Ha az evang. v. sztlecke énekléséről maradt el, hétköznapon szintén elvesztette jogát a napi osztalékhoz, és 3 dénárt fizetett. Nagyobb ünnepek alkalmával még szigorúbban fenyítették a mulasztást. Ha a misézésről maradt el és kellő helyettesítésről nem gondoskodott, 10 dénárt vettek meg rajta, és az ezen a napon esedékes jövedelemből kizáratott. Ha más szolgálatot mulasztott el, 5 dénár volt a büntetése. - Az ~ készíttette a kassai vt-k oltárát az →esztergomi bazilikában, adományozta az →oltárigazgatóságok többségét, ált. knk-jainak.
Az esztergomi főszékesegyházi káptalan stallumai
1979-től
A kupola |
alatti |
főoltár |
|
1. |
Szent Istvánról nev. nagypréposti |
2. |
Szent Imréről nev. olvasókanonoki |
3. |
Szent Adalbertről nev. éneklőkanonoki |
4. |
B. Özsébről nev. őrkanonoki |
5. |
Szentgyörgymezei préposti |
6. |
Szentistvánvári préposti |
7. |
Szenttamási préposti |
8. |
Kőrösi Márkról nev. mesterkanonoki |
9. |
XI. Ince pápáról nev. mesterkanonoki |
10. |
Bánffy Lukácsról nev. mesterkanonoki |
11. |
Lodomér érsekről nev. mesterkanonoki |
12. |
Vitéz Jánosról nev. mesterkanonoki |
13. |
Oláh Miklósról nev. mesterkanonoki |
14. |
Pázmány Péterről nev. mesterkanonoki |
15. |
Ipolyi Gáspárról nev. mesterkanonoki |
16. |
Rudnay Sándorról nev. mesterkanonoki |
17. |
Kopácsy Józsefről nev. mesterkanonoki |
18. |
Kanter Károlyról nev. mesterkanonoki |
19. |
Prohászka Ottokárról nev. mesterkanonoki |
20. |
Kollányi Ferencről nev. mesterkanonoki |
21. |
Simor Jánosról nev. mesterkanonoki |
22. |
Lepold Antalról nev. mesterkanonoki |
esztergomi kanonok: 1100: Alberik, 1105: Teobald, 1134: Ágoston, 1156: Bogdan, Ganfrid, 1183: Albert, 1183: András, 1183: Ganfrid, 1183: Gellért, 1183: János, 1183: Márton, 1183: Nunko, 1183: Pousa, 1183: Róbert, 1183: Uriás, 1183: Walter, 1183: Willibald, 1210-11: Miklós, 1210-18: Amand, 1210-18: Fülöp, 1210-18: Sedeck, 1210-18: Wos, 1210-23: Salamon, 1210: Albert, 1210: Ananiás, 1210: Chise, 1210: Curiakus, 1210: Erős Izsák, 1210: Julian, 1210: Marcel, 1210: Sándor, 1211-18: János, 1218: Lőrinc, 1225: Tamás, 1226: András, 1226: János, 1226: Miklós, 1228-43: Ambrus, 1232-33: Cognoscens, 1234: Ferenc, 1238-41: Albert, 1238-46: Özséb, 1240: Gellért, 1247: Péter, 1249-55: Miklós, 1250-55: Pál, 1253: Ince, 1255-72: Sixtus, 1258: Haimo, 1258: Péter, 1261: István, 1264: Róbert, 1265: Gergely, 1268: Nena, 1271-83: Renald, 1271: Karacsin, 1273-75: Gimesi János, 1274: →Osiloi Pál, 1274 e. →Benedek, 1276: →Pál, 1276: Fulkus, 1278: Hyppolit, 1289-1305: Fulkmár, 1290-97: Anyán, 1291-1300: András, 1291: Bode, 1292: István, Urkundin, 1294: András, 1294-97: Gergely, 1298: →Bicskei Gergely, 1298-1308: Pelag, 1299-1300: János, 1299-1305: Márton, 1307-41: Gayzmir Péter, 1309: Zucio, 1309-15: Balázs, 1309-19: →Henrik, 1309-20: Mihály, 1312-21: Tamás, 1314-20: Tibold, 1317-30: →Dörögdi Miklós, 1319: Péter, 1323-48: →János, 1324: Domonkos, 1330: Dömötör, 1330-32: Gubioi András, Radulf, 1330-43: János, 1331: János, 1332: Fülöp, János, János, Tamás, 1332-41: Széchenyi Mihály, 1333: Toldi Csóka János, Gergely, Jakab, 1335-36: János, 1335-37: →Kálmán hg., 1336 e. →Lőrinc, 1336-52: Jánoki László (→Gilétfi László), 1339-47: →Vásári Miklós, 1341-50: →Telegdi Tamás, 1342-45: Jakab, 1343: Dömötör, Miklós, 1343-44: Kaproncai Márton, 1343-45: →Gergely, 1344: Péter, 1344-47: Haraszti Márton, 1344-61: Miklós, 1345: János, Pilseni János, Salai Miklós, 1345-47: Plagai László, 1346: Péter, Péter, Jakabfalvy János (→Garai János), 1347-54: László, 1347: Miklós, 1348-74: →Alsáni Bálint, 1348: Dömötör, 1349: Frankó Miklós (→Keszei Miklós), István, 1349-52: András, 1349-57: →Bebek Domokos, 1350-51: Jegerdorfi Pál, 1350: Miklós, 1351: János, Nagyszombati András, 1351-52: András, 1351-53: Péter, 1351-78: →Jánoki Dömötör, 1352: Lewei Mihály, →Scherffenberg János, 1352-53: László, 1352-73: De Judicis Vilmos, 1352-75: →János, 1353: Péter, András, István, Miklós, Péter, 1354-56: Zováti János, 1355: Caucinai Arnold, István, Miklós, 1356-58: Zegray Miklós, 1357: Teutul István, 1357-58: Erős András, 1358: Sugra János, 1358-66: Miklós, 1359: Tamás, 1359-61: Sándor, 1359-72: Gergely, 1359-83: Küküllői János, 1359: Bakó Miklós, 1359: Csató, 1359: Csorba László, István, István, 1359: János, 1359: Mihály, 1359: Olaszi János, 1361: Mihály, 1363: Mihály, 1365: Tövisi Miklós, 1366: Balugdi Tamás, 1366-71: Szentmártoni János, 1367: →Deméndi László, 1368: Darabos Tamás, Gergely, Miklós, 1371: János, János, 1372: →Pécsi Jakab, Konrád, Máté, Péter, 1372-76: Kusid Benedek, 1372-81: Tamás, 1373: Fehérvári Tamás,
István, Tamás, Thurssi Tamás, 1373-74: Péter, 1374-84: →Kanizsai János, 1374-91: Mihály, 1374: Márton, 1374: Vasadi Fülöp, 1375-78: Dömötör, 1376: Domonkos, 1377: Bolognai Salvanus, 1377: Lőrinc, 1377: Lőrinc, 1377: Péter, 1380 e. Miklós, 1384: Benedek, 1387: András, 1387: Tonk András, 1388: Tamás, 1389: László, 1389: Péter, 1389: Tornaljai Miklós, 1390-1400: Szász János, 1390-1402: Kis Balázs, 1390-97: →Pensauriói Lénárt, 1390: Tapolcsáni Gergely, 1390: Vegliai István, 1391-1411: Bingolai Antal, 1391-1427: Budai János, 1391-1429: Vicedominisi Máté, 1391: →Ferenc, 1391: Farkas János, 1391: Lukács, 1391: Turóci Péter, 1391: Udvardi Tamás, 1392:1418 Esztergomi István, 1392: →Upor István, 1393: Bertalan OFM, 1394-1401: János, 1394-1405: Csomai György, 1394-1426: Balázs, 1394: Gergely, 1395: Mihály, 1396-99: →Ponte Antal, 1397: →Rozgonyi Simon, András, Erdélyi Antal, Királyhegyi Pál, Liptói Márton, Liptói Miklós, Mátyás, Nyitrai Pál, Orgonita Lőrinc, Péter, Péter, Szentpéteri Balázs, Szondi Gergely, Tofeni László, Tornai Benedek, Turi Fülöp, Verebélyi János, 1397-1414: Csúzi Péter, 1397-1416: János, 1397-1421: Nagy Antal, 1397-1425: Csepregi Gergely, 1397-1432: Verebélyi Miklós, 1397-1439: →Csetneki László, 1399: Kunisi Vince, Mikófalvi Pál, Nyitrai Ferenc, Simon, Szécsi Miklós, Tarnok Balázs, 1399-1405: Elefánti Gergely, 1400: Antal, Balázs, Gergely, Jakab, Pál, Zalanka János, 1402: Mihály, Szántói Miklós, 1406: János, 1410-13: Esztergomi Péter, 1411: Zana Gergely, 1413-25: Pöstyéni Tamás, 1415: János,
1418: Benedek, Comes, Péter, 1418-25: Bodoni Domonkos, 1419-31: Ágoston, 1420: László, 1420-38: Galamboki Mihály, 1421 e. Dénes, 1421: Jakab, Merai Tamás, Soklyói Péter, Zákáni Tamás, 1424 e. Vári Péter, 1424: Besztercebányai Ferenc, 1425: Ferenc, Szepesi András, Tolnai Miklós, 1425-57: Temesvári Miklós, 1427: Gunya András, Szentlászlói László, 1429: Bálint, →Mindszenti György, Vásárdi Miklós, Zelei Ferenc, 1435: György, 1435-38: Borsvai György, 1436: György, 1436-47: Sümegi Imre, 1438: →Domonkos, 1438-53: Tapolcai Benedek, 1443: Asurai Ferenc, Bothos István, 1444-62: →Gergely, 1445: Szepesi Gáspár, 1446: Maghalcsi András, 1447: Ecsedi Gergely, Pápóczi Osvald, Tamás, 1448-53: Szemerédi László, 1450-59: Imre, 1452-59: Újvárosi Lázár, 1453: Csitári János, Esztergomi Orbán, Galamboki Mihály, Szentkereszti Tamás, Szeredi Bereck, 1453-54: Gosztonyi János?, 1453-59: Jenői Péter, 1453-60: Pográni Benedek, Tapolcsáni Kelemen, 1453-76: Lippay Mihály, 1453-82: →Trevisoi Simon, 1453-83: Szántói Ambrus, 1454: László, 1457 e. János, 1457: Miklós, Péter, 1459: Bereck, Hügei Márton, Sellyei András, Túróczi Bereck, Venecoi Péter, Vezekényi Dávid, 1459-60: Kusaly Gergely, Vendégi Mihály, Vesztenici Miklós, Visegrádi Bereck, 1459-62: Decsi Jakab, Komjáthi Antal, Paliznai Péter, 1459-63: Kaczér Benedek, laki, 1459-65: Davothi Dénes, 1459-66: Farnadi Mátyás, 1459-70: Pesti Lőrinc, 1459-83: Lovasi Imre, 1459-89: Tharatai Tamás, 1459-91: →Túroni Mihály, 1460: Laabi Imre, 1460: Péter István, 1460 u. Ronfeld János, 1461:
Aranyosi János, Recenci János, 1463: →Kapusi Bálint, László, Péter, 1464-96: Felsőlendvai Péter, 1465-80: →Váradi Péter, 1465: Tamás, 1467-88: Kuthasi Tamás, 1468-79: Csanádi Péter, 1469-97: Ibafalvi Tamás, 1469-97: Kápolnai Jakab, 1469: Tordai Lukács, 1471: Gergely, Madarasi Márton, 1471-85: Veresmarty Bálint, 1473: Lévai Márton, 1474: →Kálmáncsehi Domokos, 1475-79: Dorogházi László, 1476-1507: Garázda Péter, 1476-85: →Bajoni István, 1479: Csorgói István, Czeglédi István, Megyeri Bertalan, Sándori Tamás, 1480: Roderik, Gergely, 1481: Loret Bertalan, 1483: Almási Ambrus, Esztergomi István, Farnadi Mátyás, Rohodi István, Syma Márton, 1483-85: Borsi Lajos, 1483-94: Esztergomi György, 1484-1513: Garay Antal, 1484-89: Graboriai Miklós, 1486: Piacenzai Miklós, 1486-1491: Prioli György, 1486-93: Váradi Pál, 1486-94: Marmelli Donat, 1490-95: →Pozsegai Miklós, 1491: →Ferenc, →Kristóf, 1493: Saray Tamás, 1493-1505: Segesdi Antal, 1495-1505: Pápai András, 1495-1508: Ferrarai Tamás, 1496: Esztergomi Dénes, 1496-1521: Pécsi Miklós, 1497: Dömjén, Obersezei Imre, 1497-1521: Pesti Gergely, 1498-1507: Fyadi Gergely, 1499-1505: Vizy György, 1499-1508: Bakos György osgyáni, 1500-05: →Thakaró Gergely, 1501: Orosz Zsigmond, Tordai Salathiel, 1501-02: →Thurzó Zsigmond, 1501-04: →Ilosvai Pál, 1502-13: →Erdődy János, 1502-15: Zarmacsi Zacsnori István (→Szatmári István), 1503-08: →Gosztonyi János, 1504: Erdélyi Domonkos, 1504-25: →Nyási Dömötör, 1505: Bakóczai Péter, Soklyósi Péter, 1505-07: Szőllősi Lőrinc, 1505-16: Budai Bálint, 1505-16: Verebélyi Mihály, 1505-31: Körmendi János, 1505-36: Baky János, 1506: Alsólendvai Benedek, 1507: Asszonyfalvi Benedek, 1507-18: Szatmári Mihály, 1507-46: Paxy Bálint, 1508: Váczi András, 1508-11: Váradi János, 1510: csulai →Móré Fülöp, Roseti Lázár, 1513: Bulz János, 1515-40: Vay Ferenc, 1516: Csábrági Péter, 1516-22: →Tasnádi Tamás, 1516-28: Kaplyoni László, 1516-35: Boldogasszonfalvi Máté, 1517-23: Endrődi Miklós,
1519: Pécsi Ferenc, 1519-24: Esztergomi Pál, 1519-30: →Szatmári Ferenc, 1519-36: Székely János, 1521: Babóczai Péter, Nagybányai Jakab, 1521-36: Lehotai Kelemen, 1522-42: →Oláh Miklós, 1524: →Brodarics István, Fekete Tamás, 1525: Bancsa Miklós, Bártfai János, Gazdag Imre, Szerémújlaki András, →Török Mihály, 1526: Újlaki András, 1528: Czeglédi Lukács, Galády Domonkos, 1530: →Eszéki János, Borosjenői Ábrahám, Erdőtelki Pál, Kassai Bálint, Kolozsvári Adorján, Lüttichi Péter, Szentfalvai János, Telegdi Lukács, Váry András, Velikey András, 1530-49: →Dudics János, 1530-50: Hagymásy Kelemen, 1531: Debreczeni Ambrus, 1532-35: Debrenczei Bálint, 1532-36: Sali Jeromos, 1532-57: Makófalvi Mihály, 1533: Vadkerti János, 1534: Kulcsár András, 1534-58: →Szondy Pál, 1535: Bősi Máté, Csallóközi Máté, László, Pécsi Albert, Pécsi Péter, Percsedi Mihály, Szentesi Kerubin, 1535-41: →Pesthy Albert, 1535-54: Körmendi Mihály, 1535-61: Pápay Gáspár, 1536: Esztergomi András, 1538: Alvinczi János, 1538-59: →Jozsefity Ferenc, 1538-61: Pápay Pál, 1539: Bazini György, Fehérvári György, 1540: Herbenstein, 1540-61: kaproncai →Paulinus Péter, Ferenc, 1542-67: Kálmándy Bálint, 1543-45: Csézy Balázs, 1543-57: Soklyósy László, 1544-77: Monoszlóy Miklós (→Vásári Miklós), 1545: Nagybajomi Gergely, 1545-57: Dabasi Ambrus, 1546: Deáky Gál, Mikly István, Thury Lőrinc, 1547-52: Fehérvári Péter, 1547-61: Nagyváthy János, 1547-62: Geregyei Márton, 1547-76: Dobrakutyai Mihály, 1548: Kajetán Miklós, 1548-54: Abonyi Pál, Hévízy János, Zakornyay János, 1548-55: Szentmiklósy Miklós, 1548-56: Vasy Ambrus, 1548-60: Barsy János, 1548-85: Poklostóy Máté, 1549-52: Mallatesta Kamil, 1549-54: Bécsi János, 1549-62: Bergamói Ferenc, Kuthasy György, Nagysarlói Gál, 1550: Kien Jakab, Laskói Miklós, 1550-54: Péchy Mihály, 1550-57: →Verancsics Antal, 1550-59: Feiner Kristóf, 1551-54: Babilják András, 1552: Albert, 1552-57: Rakonaky Antal, 1552-64: →Dudics András, →Zakalnici István, →Illicini Péter, 1553-59: Körmendi Ferenc, Nagymegyeri János, 1555: Nyitrai Mátyás, 1555-66: Velikey János, 1555-67: →Radéczi István, 1555-91: →Andreis Ferenc, 1556-58: Bolussich Ágoston, 1556-59: Pekrőczi Miklós, 1556-60: Paxy Ferenc, 1556-68: →Bornemissza Gergely, 1557: Privigyei Bálint, 1557-62: Kamancsy Gergely, 1558: Kis János, Szegedi Albert, →Szerémi György, 1558-59: Guári Péter, 1558-61: Zlatári Simon, 1558-62: →Szegedi Mihály, 1558-63: Tordai Péter bocsi, 1558-65: Szakálos János, 1558-81: derecskei Török János, 1559: →Ilosvay István, Zempczi Gábor, Belényesi Dömötör, 1559-61: Kónyafalvi György, 1559-62: Nagykomári Bálint, 1559-74: Skoda Péter dombrói, 1560-72: Czahel Benedek, 1560: Casletani Nikáz, Nagybaráti János, Zeleméri János, 1561-67: dombrói Mattheics Mihály, 1561-86: →Telegdi Miklós, 1562: Tahy Gergely, 1562-64: Desics Miklós, 1562-71: Gyulay István, 1562-78: Garay Márton, 1562-79: Garay Pál, 1562-83: Suskovics Péter, 1563-68: Sirini Mihály, 1563-70: Antonovics Mihály, 1563-78: Polzmann Boldizsár, 1563-88: Velikey György, 1564: Debreceni Péter, 1564: Zalathay József, 1565-72: →Melegh Boldizsár, 1565-77: Kapornaki Mihály, 1566-72: Vásárhelyi Mátyás, 1566-77: Belezi Bálint, 1567-77: Dubovszky Mihály, →Mindszenthy András, 1568: Munchich János, Török N., 1569-73: Afrani Mihály, 1570-72: Neziczi János, 1570-79: Hottkó György, 1571: Fánchy Pál, 1571-73: Tapolcsányi Mihály, 1572-80: Dombrói Tamás, 1573: Kubinyi András, 1573-88: Kapronczai László, Thomasinovics János, 1573-97: →Cserődy János, 1574-83: Telegdi László, 1575-88: Batalics János, 1575-90: Bédi Mihály, 1577-81: →Kutassy János, 1578-85: →Monoszlói András, 1579-80: Fövényi Pál, 1579-85: Arnold Miklós, 1579-88: hetési →Pethe Márton, 1579-91: →Novák Miklós, 1580-81: →Draskovics Mátyás, 1581-82: →Almásy Pál, 1581-86: Thalassy Ambrus, 1585-90: →Szuhai István, 1586-87: →Forgách Ferenc, →Heressinczy Péter, →Náprági Demeter, 1588-89: Thami János, 1588-98: Zaremba János, 1588-99: Csehi Mihály,
1589-1604: Paulini Miklós, 1589-1619: Veres Pál, 1589-99: Ráckövi Ambrus, 1590-1605: Joo Balázs, 1590-1611: Szelepcsényi Ferenc, 1590-94: Gubasóczi Boldizsár, 1591-1605: Zlatári Mátyás, 1592-97: Projer Miklós, 1593-94: →Lépes Bálint, 1593-1606: Zlatinai György, 1593-1614: Szombathelyi János, 1594-1605: →Telegdi János, 1597: Keny Ambrus, 1598: Modra György, 1600-30: →Posgai János, 1601-04: Tordai János, 1601-17: Bánovszki Simon, 1602-09: Nyilasy Péter, 1605-08: Riboticzky Lénárd, 1605-10: Gudóczi Benedek, 1605-14: Ugróczi János, 1605-17: Hegyi András, 1606: →Kovacsóczy Mihály, 1609: →Mátéssy György, 1609-16: Masmann Bernát, 1610-13: Bachich Péter, 1610-14: Vasvári György, 1611-14: Borkovich Lukács, Senkviczi Mátyás, 1614 e. →Kopcsányi Márton OFM, 1614-22: Egri Imre, 1616-18: →Kőrösi Márk vt., 1616-22: Valeriáni Ede, 1617-21: Kőszeghy János, 1617-31: Rumer Bálint, 1618-24: Érsekújvári Farkas, 1619-24: →Sztankovits János, 1622-23: →Majthényi László, 1622-28: →Püsky János, 1622-29: Gögh Ferenc, 1624-27: →Babóthy Ferenc, 1624-37: Rumpheld János, 1624-52: Lázár István, 1627-39: →Simándi István, 1630-34: Zólyomi János, 1630-38: Bághy József, 1631-42: Apáthy Márton, 1631-44: Bordács Gergely, 1632-36: →Széchenyi György, 1632-37: →Pálfalvay János, Frisch Dániel, 1632-39: Mihályi István, 1632-44: Seteczki György, 1634-41: Balka Miklós, 1635-38: →Bosnyák István, 1636: Bajcsy János, 1636-40: Sylla Gáspár, 1636-41: →Szelepcsényi György, 1636-43: Szentbenedeki Ferenc, 1636-47: Senkviczi Márk, 1637-38: Telegdi György, 1637-44: →Posgay Miklós, 1638: Fehérváry Mihály, 1638-45: →Luzsénszky Joachim, 1639-44: Bolerázy Tóbiás, 1639-45: Révay Miklós, 1640-44: →Tarnóczy Mátyás, 1641-44: →Rohonczy István, 1642-48: →Hoffmann Pál, 1642-52: Kisvárdai Mihály, 1643-44: Lónyai András, 1643-48: →Szentgyörgyi Ferenc, 1644-49: →Szegedy Ferenc, 1644-51: Fejér Jakab, 1645: Beke Ferenc, 1645-47: erdődi →Pálffy Tamás, 1645-53: Radossényi Márton, 1646-49: Vitnyédy Ferenc, 1647-49: →Bartók István, 1648: Nagy Albert, 1648-53: Kircher János, 1649-54: Kőrösy Zsigmond, 1649-67: Salgovics Ádám, 1650: Schvehla Márton, 1650-76: Cserey István, 1651-52: Sárközi István, 1652-53: Lósy Mihály, Ribini János, 1653-55: →Bársony György, 1654-55: →Esterházy György, Kőszeghy Menyhért, 1654-57: →Szily András, 1655-62: →Gubasóczy János, 1655-64: Lancharics Gergely, 1656: →Zichy György, 1656-60: Radossényi Miklós, 1657-63: →Balogh Miklós, →Pongrácz György br., 1659-64: →Rodek György, 1661: Cserődy N., 1661-74: Vaskovics István, 1662-65: Vépy Benedek, 1662-67: Szászy János, 1662-71: Szegedi Mihály, 1662-74: Nemecskay András, 1664-66: →Haskó Jakab, 1664-77: Latkóczy György, 1668-69: Körmendy Imre, 1668-73: Schleger György, 1668-74: Péterffy András, 1669-73: Boros Péter, 1670: Szentpétery István, 1671-76: Rutkay Ignác, 1673: Majthényi János, 1673-84: Bihary Dániel, 1674-76: →Jaklin Balázs, 1674-80: →Dolny István, 1676-77: →Fenesy György, →Mattyasovszky László, 1676-82: Peterházy János, 1676-84: →Ordódy Zsigmond, 1676-85: Csedő Mihály, Müller János, 1677-80: →Balassa Pál br., 1678-82: →Drugeth Bálint gr., 1679-85: →Pyber László, 1681-82: →Esterházy Miklós gr., 1684-85: Fáncsy Gáspár br., 1685-90: →Jezerniczky Ferenc, 1686-88: Orbán Bálint, 1686-90: Kapry János, 1686-91: Zsembery György, 1687-91: Bartha Mihály, 1688-89: →Illyés István, →Nagy János, 1689-1712: →Mérey Mihály, 1689-93: →Kovacsóczy Mihály, 1689-94: Márton János, Nigrini Ádám, 1690-91: →Náray György, 1691: Újváry István, 1691-96: →Ghillány György, 1691-1700: Kürtösy András, 1694-1702: Jeszenszky Ferenc, 1694-1707: →Luby Imre, 1697-1710: →Lapsánszky Ferenc, 1699-1702: Kolocsányi György, 1700-01: Robik János, 1701-08: →Kollonics Zsigmond, 1702: →Csáky Imre gr., 1702-20: Nedeczky Ferencz Boldizsár, 1702-41: Révay László br.,
1707-09: →Mednyánszky Ferenc br., 1707: →Mártonffy György, 1708-11: mogyoródi Kiss János, 1709-10: →Bublovics János, →Okolicsányi János, 1709-11: →Spáczay Pál, 1709: Turaz Mihály, 1710-13: →Olasz Pál, 1711-12: →Zichy Pál, →Nagy István, 1712-14: Majthényi Imre, 1713-14: →Matalics György, 1713-15: Pyber Pál, 1713-19: Malonyai Pál, 1714-19: Illyés János, 1714-24: Paulovics János, 1715-20: →Bartakovics Pál, 1719-20: →Berényi Zsigmond, 1719-22: Újvendéghy János, 1720-23: →Péterffy Ferenc, 1720-27: Kellió Miklós, 1720-32: Bélay János, 1721-31: Kubovics Pál, 1723-27: →Forgách Pál, 1724-33: Schmidt Gergely, 1727-31: →Zichy Ferenc gr., 1727-35: Jelenffy János, 1731-34: →Majthényi Ádám, 1731-35: →Révay Pál, 1732-33: →Klobusiczky Ferenc, 1733-35: Nedeczky István, 1733-66: Pongrácz Gáspár, 1734-37: Peverelly Jeromos, 1734-40: →Frivaisz Mihály, 1735-36: →Jaklin István, 1735-47: Banovics Ferdinand, 1735-48: Letenyei István, 1736-37: Púcs Márton, 1736-40: Paulikovics András, 1737-40: →Ordódy Gábor, 1740-41: →Agnelli György, 1740-43: Lamy János, 1741-43: →Zbiskó József, Baross János, 1743-49: →Szentilonay József, 1744-49: →Galgóczy János, 1749-54: →Koller Ignác, →Ipolyi Gáspár, Molnár György, 1749-55: Bányay László, 1749-57: Kussanics György, 1754-55: →Bajzáth József, 1754-57: Turányi Márton, 1754-68: Gellérth János, 1756-58: →Szentiványi Rafael, 1756-60: Okolicsányi Mihály, 1757-61: Nedeczky Ádám, 1758-60: →Berchtold Ferenc, 1760-62: →Keglevich Zsigmond, 1760-63: →Hyross János, 1762-63: →Richvaldszky György, 1763-67: Koleda György, 1763-70: Fába Simon, 1763-72: Kemény László, 1766-72: →Galgóczi Ferenc, 1767-70: →Nagy István, 1768-69: →Luzsénszky László, 1769-73: →Filó János, 1770-83: →Schwarzer János, 1771-80: →Szerdahelyi Gábor, 1772-73: →Draveczky Ferenc, 1773-77: →Kondé Miklós, 1773-79: →Okolicsányi Imre, 1773-83: →Szabó András, 1774-80: →Iváncsics János, 1776-84: →Splényi Ferenc, 1776-86: Hollósy György, 1776-87: →Perényi Imre br., →Görgey Márton, 1779-87: →Vilt József, 1780-83: →Gullik László, 1780-90: Horthy Ignác, 1783-85: →Kunics Zsigmond, 1783-94: →Arady János, 1784: Bacsák Zsigmond, 1784-87: →Fuchs Ferenc, 1784-95: Helmuth Gáspár, 1785-96: Csáky Miklós, 1786-98: →Kluch József, 1787-1801: →Beznák Pál, 1790-1803: →Váncsay János, Szalay József, 1790-1805: →Gosztonyi István, 1790-1807: →Perényi Károly, 1794-1807: →Kurbély György, 1795-1805: →Bärenkopf Ignác, 1796-1800: Hubert Ferenc, 1798-1808: Ritzinger György, 1801-02: Tompa László, 1801-04: →Kaszanitzky Ádám, 1801-08: Nedeczky Imre, 1802-08: →Krammer Ferenc, Tarkó Béla, 1805-07: Király József, 1805-09: →Rauscher Miklós, →Rudnay Sándor, 1807-10: Stipsics Ferenc, 1807-11: →Keller György, 1807-14: →Benyovszky János, 1807-15: →Ürményi Péter, 1808-09: Piácsek János, 1808-16: Schwerzenberg Ernő, →Alagovics Sándor, 1808-17: Prikker János, 1809-18: →Bélik József, 1810-18: →Kovalik János, Vrana István, 1811-20: Talabér Boldizsár, 1815-20: →Kollár István, 1816-20: →Jordánszky Elek, →Nádasdy Ferenc, 1816-21: →Palkovics György, 1817-23: Kratochvila Mihály, Straiter József, 1818-23: →Pauer József, 1820-23: Szabó Pál, Szily Ferenc, 1820-25: →Batthyáni Alajos, 1820-25: Kovács Ádám, →Láng János, 1825-29: →Miskolczy Márton, →Adamkovits Mihály, Sztankovics Antal, 1825-30: →Majthényi Antal, Iványi János, 1825-32: →Haulik György, 1825-40: →Németh György, 1826-33: →Dercsik János, 1830-35: →Bartakovics Béla, Rudnyánszky Sámuel, 1831-36: →Fekete Mihály, 1832-40: Szekfű Ferenc, 1832-41: →Rudnyánszky József, 1833-39: →Gosztonyi János, 1836-40: →Kunszt József, 1837-44: →Krautmann József, Becker János, 1840-44: →Lipthay András, →Tóth Imre, →Viber József, 1841-50: Bakay János, Jaross Vince, Pribyla József, 1843-49: Szemes György, 1844-67: →Jekelfalussy Vince, 1845-50: →Lipthay Antal, →Kemp Mihály, 1845-52:
→Szabó János, 1845-56: →Durguth József, 1849-57: Majsch Jakab, 1850-60: →Forgách Ágoston, Bucsegh János, Kranz Alajos, 1850-61: →Schirgl Endre, 1852-61: →Szajbély Henrik, 1854-64: Ordódy Tivadar, 1855-64: →Kantz Lázár, 1858-65: →Szabó József, 1860-66: →Bubla Károly, 1860-67: →Zalka János, 1861-68: →Lipovniczky István, 1861-69: →Szuppan Zsigmond, →Majthényi Adolf, 1861-70: →Szántóffy Antal, 1864-65: →Mészáros Imre, 1864-67: Nyáry Rudolf, 1865-70: →Somogyi Károly, 1866-71: Paunácz Mihály, 1866-74: →Majer István, 1868-72: →Schopper György, 1868-74: →Dankó József, 1869-75: →Rendek József, 1869-78: →Sujánszky Antal, 1869-80: Juriga János, 1870-71: →Samassa József, 1870-74: →Császka György, 1871-81: →Palásthy Pál, →Knauz Nándor, 1873-75: →Dulánszky Nándor, 1874-86: →Markus Gyula, 1874-88: →Blümelhuber Ferenc, 1876-82: →Hidassy Kornél, 1876-88: →Lollok József, 1878-88: →Hornig Károly, 1880-93: →Krotky József, 1881-87: →Meszlényi Gyula, 1881-88: Szilányi Ferenc, 1882-89: →Pellet József, 1884-87: →Zádori János, 1886-89: →Rajner Lajos, 1888-92: Mally János, 1888-93: →Czibulka Nándor, 1888-94: Lukács László, 1888-96: →Csáky Károly, 1888-98: →Csernoch János, 1888: Massa Elek, 1889-1900: →Roszival István, 1889-1908: →Maszlaghy Ferenc, 1889-99: →Graeffel János, 1892-97: →Cselka Nándor, 1893-1900: →Komlóssy Ferenc, 1893-1903: →Pór Antal, 1894-97: →Hetyey Sámuel, 1895-1905: →Venczell Antal, 1896-97: →Aschenbrier Antal, 1896-1906: →Walter Gyula, 1898-1901: →Széchenyi Miklós, 1898-1906: →Bogisich Mihály, 1898-1907: Schlick István, 1898-1908: Vezinger Károly, 1899-1903: Kittenberger István, 1900-02: →Fischer-Colbrie Ágoston, 1900-08: →Kohl Medárd, 1902-08: →Jedlicska Pál, 1903-13: Molnár János, 1903-15: →Klinda Teofil, 1903-16: →Horváth Ferenc, 1905-16: →Lollok Lénárd, 1906-14: →Andor György, 1906-17: →Schiffer Ferenc, 1908-12: →Hübner János, 1908-15: →Koperniczky Ferenc, 1908-17: →Rott Nándor, →Brühl József, 1908-20: →Fehér Gyula, 1913-22: →Machovich Gyula, 1913-24: →Dedek Crescens Lajos, 1915-20: →Kanter Károly, 1915-30: →Csárszky István, 1916-30: →Báthy László, →Halmos Ignác, →Robitsek Ferenc, 1917-33: →Breyer István, 1917-34: →Lepold Antal, 1918-41: →Krammer György, 1920-39: →Mészáros János, 1924-36: Turi Béla, 1924-38: →Drahos János, 1928-30: →Babura László, 1930-39: →Török Mihály, 1931-39: →Jeszenszky Kálmán, →Szokolay Antal, 1931-44: →Meszlényi Zoltán, 1934-35: Kiss Károly, 1934-46: Bakos János, 1936-44: →Hamvas Endre, 1936-46: →Tóth Kálmán, 1938-47: →Mertán János, 1939-47: Bognár Gergely, 1939-49: →Wiedermann Károly, 1939-51: Gregorovits Lipót, 1941-43: Ronkay (Raufstein) Antal, 1944-51: →Mihalovics Zsigmond, →Witz Béla, →Gigler Károly, 1946-49: →Lippay Lajos, 1946-51: →Tiefenthaler József, 1946-54: →Mátrai Gyula, 1946-57: →Beresztóczy (Bartmann) Miklós, 1946-59: Németh László, 1946-73: →Brückner József, 1947-49: →Záborszky István, 1951-53: Béres István, 1951-57: →Horváth Richárd, 1951-69: →Schwarz-Eggenhoffer Artur, 1951-73: →Meszlényi Antal, 1951-77: Thaller István, 1954-64: →Pollák Miklós, 1954-77: →Városi István, 1958-65: Peisz Lajos, 1958-75: Budai János, 1964-76: →Szabó Imre, 1964-77: →Bartl Lőrinc, 1965-77: →Semptey László, Vajay István, 1966-72: →Vajda József, 1967-77: Szalay József, 1970-74: →Tarnóczi János, 1971-79: Kovács Tibor, Csepregi (Cserpán) Ignác, 1971-93: Kiss István, 1977: →Kosztolányi István, 1977-79: →Weisz Ferenc, 1977-84: →Bády Ferenc, 1977-84: Bárdos Ferenc, →Fábián János, →Szepesdi Ervin, 1979: Horváth Miklós, 1979: →Szabó Géza, 1979-81: Gyimóthy Károly, 1979-84: Kutasi Károly, 1979-94: Sághy Ferenc, 1979-84: Szabó Zoltán, 1979-87: Vértes Andor, 1979-94: →Bíró Imre, →Gianits József, →Turányi László, 1984: Fundelius Vilmos, →Szappanyos Béla, →Tóth Károly, 1984-87: →Bellányi Ferenc, 1984-89: Pölczer Frigyes, 1988-: Cséfalvay Pál, Gaál Endre, Rédei József, Várhegyi István, 1988-93: →Dékány Vilmos, 1989-: Mócsai Gábor, 1992-94: Nagy Imre, 1994-: Szenderffy Ferenc, Varju Imre, Verbényi István, Visnyei Lajos, Walper Ferenc.
barsi főesperesek: 1210: Petho, 1231: István, 1263-68 Demeter, 1276-90: Román, 1291-1309: →László, 1309: Miklós, 1319-20: Dömjén, 1322: János, 1332: Benedek, 1341-63: Skultéti Konrád, 1387: Miklós, 1391: Csallóközi Jakab, 1446: Albert, 1453-72: Kozárdi László, 1459-80: Gergely, 1471-86: Csesztregi Imre, 1489-95: Kétházi Pál, 1512 e. Bodrogi Fülöp, 1525-39: Lipthay Péter, 1540: Arnold, 1561-74: Kónyafalvi György, 1568: →Almásy Pál, 1580: Filó János, 1598: Zaremba János, 1615-31: Pisztes Tóbiás, 1638: Pisztes János, 1642-43: Schlegel Mátyás, 1648: →Szentgyörgyi Ferenc, 1650-51: →Bartók István, 1652-53: →Sennyey István, 1655: →Bársony György, 1657: →Szily András, 1663-68: →Balogh Miklós, 1674: Péterffy András, 1676-78: →Jaklin Balázs, 1682-88: →Drugeth Bálint gr., 1690: Kapry János, 1691: Bartha Mihály, 1695-1700: →Pongrácz Imre br., 1709: →Mártonffy György, 1711: →Bublovics János, 1715: Pyber Pál, 1723: →Péterffy Ferenc, 1731-34: Kubovics Pál, 1736: →Jaklin István, 1752: →Batthyány József gr., 1755: Bányay László, 1760: →Berchtold Ferenc, 1773: →Filó János, 1786: Hollósy György, 1787: →Görgey Márton, 1790: Horthy Ignác, 1794: →Arady János, 1796-1806: Csáky Miklós, 1808: Ritzinger György, 1814-17: →Benyovszky János, 1818: →Bélik József, 1820: →Nádasdy Ferenc, 1823-29: Szabó Pál, 1836: →Fekete Mihály, 1844-51: →Lipthay András, 1857-64: Majsch Jakab, 1866-71: →Bubla Károly, 1874: →Dankó József, 1886: →Markus Gyula, 1893-98: →Czibulka Nándor, 1899: →Graeffel János, 1906: →Bogisich Mihály, 1916-23: →Lollok Lénárd, 1939-44: →Jeszenszky Kálmán, 1946-53: Bakos János, 1954-65: →Gigler Károly.
gömöri főesperesek: 1218: Sándor, 1240-49: Miklós, 1247-65: Ábrahám, 1255: Betleem, 1286-92: Imre, 1341-47: Péter, 1356-72: János, 1397-1416: Lévai Jakab, 1399: Péter, 1425: Márton, 1438-53: Szemerédi Balázs, 1463: Kaczér Benedek laki, 1467: Dulházi János, 1477: Jenői Ambrus, 1493-1502: Lardisi Tádé, 1521: Iberliszkói István, 1577: Crispi Mihály, 1599-1618: Gubasóczi Boldizsár, 1615-23: →Deáky László, 1618-22: →Sennyey István, 1622-30: Egri Imre, 1647-49: Senkviczi Márk, 1650-51: →Szentgyörgyi Ferenc, Mihályi István, 1652-55: →Bartók István, 1655-58: →Esterházy György, 1661: Fejér Jakab, 1663-68: →Salix János, 1676-79: Péterffy András, 1680-84: →Balassa Pál br., 1684-87: →Káda István, 1687-1708: Müller János, 1706-08: →Erdődy Gábor gr., 1709-10: →Mednyánszky Ferenc br., 1710-19: →Okolicsányi János, 1719-33: Illyés János, 1733: →Klobusiczky Ferenc, 1733-40: Schmidt Gergely, 1740-70: →Ordódy Gábor, 1740: →Frivaisz Mihály, 1770-71: Okolicsányi Mihály.
honti főesperesek: 1233-40: Albei, 1262-74: László, 1300: Bálint, 1307-32: Lodomér, 1322: Salamon, 1327: János, 1332-51: Vörös Miklós, 1388-91: Gergely, 1397: Pál, 1399: László, 1411: Pál, 1418-22: Hedrei Miklós, 1425: János, 1443 k. Prágai Konrád, 1465-66: Lukács, 1469-74: Baurio Dénes, 1476-77: Péter, 1520-21: Gerecsy Gáspár, 1528: Újvárosi János, 1548-58: Tamásy János, 1594-99: Gubasóczi Boldizsár, 1599-1609: Thami János, 1609-24: Kerpchich András, 1624-28: Érsekújvári Farkas, 1629-31: →Kisdy Benedek, 1631-32: →Babóthy Ferenc, 1636-44: Buziankovics Pál, 1644-45: Seteczki György, 1647-49: erdődi →Pálffy Tamás, 1649-51: →Szegedy Ferenc, 1651-52: Fejér Jakab, 1654-57: Kerlai János, 1657: →Zichy György, 1662-63: →Gubasóczy János, 1665-76: Vépy Benedek, 1676: Cserey István, 1677-79: Latkóczy György, 1680-86: →Dolny István, 1685-89: →Pongrácz Imre br., 1689-90: →Illyés István, 1690-96: →Jezerniczky Ferenc, 1696-1700: →Ghillány György, 1710-14: Petróczy Tamás, 1714-19: Majthényi Imre, 1719-21: Rauscher Jakab, 1720-32: →Berényi Zsigmond, 1722-35: Újvendéghy János, 1735: Nedeczky István, 1743: Lamy János, 1743: Baross János, 1749: →Tóth László, 1754: →Ipolyi Gáspár, 1760: Okolicsányi Mihály, 1770: Fába Simon, 1777: →Kondé Miklós, 1780: →Iváncsics János, 1784: →Splényi Ferenc, 1787: →Vilt József, 1790-1802: →Görgey Márton, 1803-10: Szalay József, 1810-16: Stipsics Ferenc, 1817: Prikker János, 1820: →Kollár István, 1823: Szily Ferenc, 1829: Sztankovics Antal, 1835: →Bartakovics Béla, 1844-50: →Viber József, 1849-53: Szemes György, 1856-61: →Durguth József, 1865-70: →Szabó József, 1874: →Majer István, 1884: →Boltizár József, 1889: →Rajner Lajos, 1903-11: →Pór Antal, 1913-19: Molnár János, 1920-23: →Fehér Gyula, 1930-31: →Halmos Ignác, 1946-51: →Tóth Kálmán, 1954-72: →Mátrai Gyula.
komáromi főesperesek: 1223: Hogel, 1286-1307: Jakab, 1309-17: Pál, 1318-22: Mihály, 1341-60: Mátyás, 1366: Miklós, 1397: András, 1399: Lukács, 1400-28: András, 1446-60: Penczi János, 1491: Farkas János, 1522: Klemenetini János, 1530: Muzarelli János, 1577-97: Bánovszky György, 1598-1602: Filó János, 1608-11: →Deáky László, 1610: Gudóczi Benedek, 1618-19: →Kőrösi Márk vt., 1621-23: Kőszeghy János, 1624-34: Bánovszki Simon, 1638-41: Bághy József, 1644: →Posgay Miklós, 1645: Adácsy Jakab, 1652: Fejér Jakab, 1661-65: →Korompay Péter, 1663: Kászonyi Márton, 1667-72: Salgovics Ádám, 1676-81: Rutkay Ignác, 1682-84: →Esterházy Miklós gr., 1685-87: Müller János, 1688: Orbán Bálint, 1694: Nigrini Ádám, 1711: →Spáczay Pál, 1713: →Olasz Pál, 1723: →Bartakovics Pál, 1727: →Forgách Pál, 1735: Újvendéghy János, 1737: Peverelly Jeromos, 1743-47: →Zbiskó József, 1755-72: →Bajzáth József, 1772-98: →Galgóczy Ferenc, 1798-1808: →Kluch József, 1808-17: Tarkó Béla, 1818-21: →Kovalik János, 1821-25: →Palkovics György, 1825-29: →Láng János, 1829-36: →Adamkovits Mihály, 1830: →Majthényi Antal, 1840-43: Szekfű Ferenc, 1844-49: Becker János, 1850-59: Jaross Vince, 1860: Kranz Alajos, 1861-65: →Schirgl Endre, 1869: →Szuppan Zsigmond, 1870: →Somogyi Károly, 1881: →Knauz Nándor, 1889-94: →Pellet József, 1908-18: →Kohl Medárd, 1917: →Brühl József, 1924: →Dedek Crescens Lajos, 1930-33: →Báthy László, 1939: →Szokolay Antal, 1947: →Mertán János, 1951: Gregorovits Lipót, 1954-62: →Witz Béla.
nógrádi főesperesek: 1252-62: Miklós, 1254: Otmár, 1277-95: Miklós, 1317-20: Jakab, 1336: Miklós, 1337: Péter, 1340-47: Katai János, 1350-72: Péter, 1388: Domonkos, 1397-1422: Soós László, sóvári, 1420: János, 1425: Jakab, 1427-46: János, 1450-57: Albert, 1459-60: Mátyás, 1480: Pál, 1508: Marsupini Ferenc (→Maripetri Ferenc), 1562-66: Melik János, 1606-1613: Zlatinai György, 1622-32: Valeriáni Ede, 1644-46: Bordács Gergely, 1651-52: →Bartók István, 1652-64: Kisvárdai Mihály, 1668-78: →Dobis István, 1673: Schleger György, 1676: →Káda István, 1684-89: →Ordódy Zsigmond, 1694-98: Márton János, 1732: Bélay János, 1735: →Révay Pál, 1749: →Szentilonay József, 1754: →Koller Ignác, 1758: →Szentiványi Rafael, 1769-76: →Luzsénszky László, 1777-83: Kemény László, 1783-95: →Szabó András, 1795: Helmuth Gáspár, 1807: →Perényi Károly, 1811-14: →Keller György, 1815: →Ürményi Péter, 1820: Talabér Boldizsár, 1823-24: →Pauer József, 1825: Kovács Ádám, 1830-31: Iványi János, 1841: →Rudnyánszky József, 1844-51: →Tóth Imre, 1850-59: →Kemp Mihály, 1860: Bucsegh János, 1861-69: →Szajbély Henrik, 1870-74: →Szántóffy Antal, 1880: →Sujánszky Antal, 1888: →Blümelhuber Ferenc, 1894: Lukács László, 1898: →Csernoch János, 1905-09: →Venczell Antal, 1915-21: →Klinda Teofil, 1922-31: →Machovich Gyula, 1930-34: →Csárszky István, 1939: →Török Mihály, 1944-53: →Meszlényi Zoltán.
nyitrai főesperesek: 1210-18: Apollinár, 1218: Jakab, 1224: Vince, 1225: Énok, 1234: Saul, 1240: Vince, 1255: Pousa, 1270: Albeus, 1276: János, 1280-1309: Narniai Angelo, 1317: Fekete Péter, 1332: Sardiniai Fülöp, 1371: Miklós, 1397: László, 1438-53: Márton, 1457-69: Albert, 1492: Eszéki István, 1521-32: Kajári Antal, 1548-55: Görög Mátyás, 1549-59: Kucsilics Péter, 1561-65: →Novák Miklós, 1566-73: Melik János, 1567-74: Mattheics Mihály dombrói, 1587-90: Mihályfy György kaproncai, 1605: Zlatári Mátyás, 1611-23: →Lósy Imre, 1613-1627: Zlatinai György, 1628-36: Érsekújvári Farkas, 1634-39: Zólyomi János, 1638: Gyöngyösy Mihály, 1645-56: →Luzsénszky Joachim, 1646-50: Mihályi István, 1657-64: Kerlai János, 1664: →Rodek György, 1671-75: Szegedi Mihály, 1676: Schleger György, 1677: →Matyasovszky László, 1689-95: →Pongrácz Imre br., 1700: →Ghillány György, 1707: →Luby Imre, 1711: →Mártonffy György, 1712: →Zichy Pál, 1715: →Bublovics János, 1719-20: Majthényi Imre, 1719-23: →Matalics György, 1720-23: →Bartakovics Pál, 1723: Pyber Pál, 1731: →Zichy Ferenc gr., 1734: Kubovics Pál, →Majthényi Ádám, 1737: Púcs Márton, 1741: →Klimó György, 1741-56: Agnelli György, 1757: Turányi Márton, 1773: →Draveczky Ferenc, 1783: Kemény László, 1787: Hollósy György, 1796: →Arady János, 1803: →Váncsay János, 1805: →Gosztonyi István, 1808-17: →Krammer Ferenc, 1818-22: Vrana István, 1823: Kratochvila Mihály, 1829: →Miskolczy Márton, 1835-45: Rudnyánszky Sámuel, 1844-55: →Krautmann József, 1850: Bakay János, 1850-59: →Lipthay Antal, 1864-69: →Kantz Lázár, 1871: →Szuppan Zsigmond, 1881: →Palásthy Pál, 1888: Szilányi Ferenc, 1896: →Csáky Károly, 1900: →Roszival István, 1908: →Jedlicska Pál, 1917-21: →Schiffer Ferenc.
sasvári főesperesek: 1229-31: Manbasses, 1233: Vince, 1271-78: →Antal?, 1288-91: Csépán, 1337-51: Péter, 1370: Lőrinc, 1397: Ameliai Tamás, 1399: Pál, 1425-28: Tordaszi Mihály, 1450: Mihály, 1453-60: Vasvári Tamás, 1476: Imre, 1511: →Burjáni László, 1529: Sziny Tamás, 1582-1601: →Almásy Pál, 1590-92: →Szuhai István, 1601-1616: →Pyber János, 1623-37: Kőszeghy János, 1623: →Dallos Miklós, 1638-40: →Bosnyák István, 1644-49: Lónyai András, 1651-72: Macripodári Jácint, 1673-1703: Jani Ferenc, 1679-89: →Trivultius György, 1689-1705: →Balassa Pál br., 1708-11: →Erdődy Gábor gr., 1711: →Luby Imre, 1712-14: Kürtösy András, 1715: →Zichy Pál, 1721-25: →Bublovics János, 1727: →Esterházy Imre, 1733-34: →Klobusiczky Ferenc, 1733: Rauscher Jakab, 1741-51: →Klimó György, 1752: →Révay Antal gr., 1776: →Hyross János, 1780-1800: →Kondé Miklós, 1801: →Beznák Pál, 1808: Nedeczky Imre, 1809-15: →Rauscher Miklós, →Rudnay Sándor, 1816-18: Schwerzenberg Ernő, 1820: →Jordánszky Elek, 1825: →Batthyáni Alajos, 1825-30: Schneider József, 1833-42: →Dercsik János, 1840-44: →Kunszt József, 1850-57: Pribyla József, 1860-66: →Forgách Ágoston, 1869: →Majthényi Adolf, 1871-77: Paunácz Mihály, 1878: →Sujánszky Antal, 1880: Juriga János, 1888-90: →Lollok József, 1892-1902: Mally János, 1900-05: →Komlóssy Ferenc, 1906: →Walter Gyula, 1916-21: →Horváth Ferenc.
tornai főesperesek: 1503: Aussai Péter, 1545-49: Rajcsányi Mihály, 1559-61: Necskei Ferenc, 1565: Thornai Benedek, 1592-1601: →Pyber János, 1617: Bánovszki Simon, 1624-27: →Sztankovits János, 1625-27: →Lippay György, 1628: →Püsky János, 1636-41: →Széchenyi György, 1641: Récsey István, 1643: Szentbenedeki Ferenc, 1653-57: Lósy Mihály, 1664-84: Lancharics Gergely, 1685-89: Csedő Mihály, 1691-96: Zsembery György, 1700: Kürtösy András, 1710: →Bublovics János, 1711: mogyoródi Kiss János, 1714: →Matalics György, 1719-24: Malonyai Pál, 1724-26: Paulovics János, 1727: →Forgách Pál, 1727-31: Kellió Miklós, 1740: Paulikovics András, 1754: Molnár György, 1763-76: →Hyross János, 1772-77: Kemény László.
zólyomi főesperesek: 1325: Miklós, 1332-38: János, 1344-55: Beke János, 1356: István, 1400: Péter, 1421-25: Gergely, 1432-36: Ferenc, 1446-60: Márk, 1453-60: Szatmárnémeti Kelemen, 1453: Márk, 1469-76: Antal, 1483: János, 1486-1495: Fülöp, 1521-30: Eszéki László, 1547-62: Zathai Balázs, 1565-77: →Novák Miklós, 1581: →Draskovics Mátyás, 1586-93: Thalassy Ambrus, 1598-1608: Novák Miklós, 1605: →Dallos Miklós, 1608-1630: Novák Miklós, 1631-35: Pisztes Tóbiás, 1638: Telegdi György, 1641-47: →Széchenyi György, 1645-48: Révay Miklós, 1649-53: erdődi →Pálffy Tamás, 1651-53: →Szegedy Ferenc, 1655-61: →Bartók István, 1667-74: Szászy János, 1684: →Esterházy Miklós gr., 1685: →Pyber László, 1689: →Ordódy Zsigmond, 1690: →Illyés István, 1691-99: →Náray György, 1700-11: →Pongrácz Imre br., 1710: →Mednyánszky Ferenc br., 1719: →Bublovics János, 1721-33: Rauscher Jakab, 1735-36: Jelenffy János, 1737-49: Újvendéghy János, 1749-51: Baross János, 1752-73: →Jaklin István, 1770-76: →Nagy István.
mesterkanonokok: 1874-84: →Boltizár József, 1183: Alán, Péter, Péter, Vilmos, 1291-1310: Lőrinc, 1292-94: Domonkos, 1292-94: Péter, 1296-1310: Salamon, 1318: Bálint, Kilián, 1319: János, 1320: Gergely, 1320-21: Bogomer, 1320-29: János, 1322-39: László, 1326: Mihály, Tamás, 1327: Gergely, 1329-51: János, 1331-38: Péter, 1332: László, 1335-46: Kis Dömötör, 1336-41: Mátyás, 1337: László, 1338: Tamás, 1340-46: Péter, 1342: János, 1349: Miklós, 1351: András, István, 1354: János, 1354-60: Lőcsei Miklós, 1357-59: Keresztély, 1360: János, 1364: Mihály, 1378: Miklós, 1391-99: Bereck, 1405-43: Péter, 1420-47: Tompa Tamás.
őrkanonokok: 1183: Janus, 1204-11: Ubald, 1205-12: Mihály, 1218: Chise, 1261: Pápa, 1270-74: Máté, 1277-97: Marcel, 1285: Salamon, 1322-26: Renald, 1334-42: János, 1341-47: Tamás, 1350: Péter, 1357: István, 1367-81: István, 1397-1421: Kajári Ábrahám, 1446-59: Soóki Miklós, 1478-86: Ibrányi István, 1500: Pály Mihály, 1507-40: Ibrányi István, 1568-70: Sirini Mihály, 1588-1604: Batalics János, 1610-33: →Dubovszki György, 1636-38: Érsekújvári Farkas, 1638-48: →Pálfalvay János, 1641-42: Bághy József, 1645-51: →Posgay Miklós, 1653-61: →Szegedy Ferenc, 1656-63: →Luzsénszky Joachim, 1663-76: →Szily András, 1676: Vépy Benedek, 1677-84: →Fenesy György, 1684-89: Lancharics Gergely, 1689: →Mattyasovszky László, 1690-93: →Ordódy Zsigmond, 1693: →Illyés István, 1696-1700: →Kovacsóczy Mihály, 1707-10: →Ghillány György, Kovacsóczy Mihály, →Jezerniczky Ferenc, 1713: →Spáczay Pál, 1719-21: →Mednyánszky Ferenc br., 1719-29: →Mérey Mihály, 1721: →Zichy Pál, 1737: →Forgách Pál, 1740-46: Schmidt Gergely, 1749: →Révay Pál, 1770: →Ordódy Gábor, 1776: →Richvaldszky György, 1777: →Luzsénszky László, 1790-1802: →Draveczky Ferenc, 1803-06: →Görgey Márton, 1806: Csáky Miklós, 1808: →Beznák Pál, 1811-17: →Gosztonyi István, 1818-19: →Perényi Károly, 1820: →Ürményi Péter, 1823-24: Prikker János, 1825: →Kollár István, 1829: Szily Ferenc, 1836: →Miskolczy Márton, 1840-50: →Majthényi Antal, 1845-48: Rudnyánszky Sámuel, 1857: →Viber József, 1857: →Tóth Imre, 1859: →Lipthay András, 1864: →Kemp Mihály, 1865: →Lipthay Antal, 1866: →Durguth József, 1869: Majsch Jakab, 1869: →Schirgl Endre, 1870-74: →Forgách Ágoston, 1871: →Szajbély Henrik, 1874: →Szabó József, 1881: →Bubla Károly, 1884: →Somogyi Károly, 1886: →Majer István, 1888: →Dankó József, 1888: →Sujánszky Antal, 1889: →Knauz Nándor, 1894: →Boltizár József, 1896: →Blümelhuber Ferenc, 1900: Szilányi Ferenc, 1905-06: →Rajner Lajos, 1908: →Maszlaghy Ferenc, 1916: →Roszival István, 1917-19: →Bogisich Mihály, 1921-24: →Klinda Teofil, 1924: →Schiffer Ferenc, 1930: →Brühl József, 1931: →Machovich Gyula, 1934: →Lepold Antal, 1938: →Drahos János, 1944-47: →Mészáros János, 1947-51: →Török Mihály, 1951-54: →Tóth Kálmán, 1954-73: →Mertán János, 1977-79: →Bartl Lőrinc, 1979-80: →Semptey László, 1979-82: →Weisz Ferenc, 1984: Kovács Tibor, →Fábián János.
éneklőkanonokok: 1208-12: Domonkos, 1218: Amand, 1233-50: Hyke, 1243: Péter, 1247-55: Bensa, 1259-83: Bálint, 1294: Urkundin, 1309: Mátyás, 1317-22: Jakab, 1317: István, 1331-36: Péter, 1332-56: Márk, 1351: Márton, 1365-73: Gál, 1379: Telegdi Miklós, 1383-1400: Ferenc, 1397-1416: Ürményi Gergely, 1459-69: Soóki Miklós, 1470 k.: Acskói György, 1476-77: Kálmáncsehi György, 1479: Péter, 1483: Gergely, 1500: Peleskei Mihály, 1512-17: Cseregoni Mihály, 1535: Boldogasszonfalvi Máté, 1562-68: Kuthasy György, 1591-1608: fületinci Gerdák Márk, 1604: Paulini Miklós, 1630: Novák Miklós, 1636: →Kisdy Benedek, 1641: Bághy József, →Szelepcsényi György, 1644: →Rohonczy István, 1651: →Posgay Miklós, 1663: →Gubasóczy János, 1676-82: →Szily András, 1684-85: →Jaklin Balázs, 1686: →Dolny István, 1687-95: →Káda István, 1696-1707: →Illyés István, 1710: →Ghillány György, 1711: →Pongrácz Imre br., 1714: Kürtösy András, 1732-39: →Berényi Zsigmond, 1740-46: →Forgách Pál, 1749: Újvendéghy János, 1760: →Tóth László, 1773: →Jaklin István, 1787: Fába Simon, 1801: →Vilt József, 1807: →Arady János, 1808-24: Csáky Miklós, 1825-28: Talabér Boldizsár, 1829: →Jordánszky Elek, 1840-44: Sztankovics Antal, 1845: →Németh György, 1850: →Fekete Mihály, 1857-58: →Viber József, 1859: →Tóth Imre, 1864-67: →Lipthay András, 1870-71: →Schirgl Endre, 1874: →Kantz Lázár, 1881: →Szabó József, 1884: →Bubla Károly, 1886: →Somogyi Károly, 1888: →Dankó József, →Majer István, 1889: →Palásthy Pál, 1894: →Knauz Nándor, 1896: →Boltizár József, 1900: →Blümelhuber Ferenc, 1905: Szilányi Ferenc, 1906: →Rajner Lajos, 1908: →Graeffel János, 1916: →Maszlaghy Ferenc, 1917-21: →Walter Gyula, 1922: →Kohl Medárd, 1924: →Klinda Teofil, 1930: →Schiffer Ferenc, 1934: →Csárszky István, 1938: →Lepold Antal, 1944-50: →Drahos János, 1951-53: →Török Mihály, 1954-66: →Tóth Kálmán, 1977-78: →Városi István, 1979-83: Vajay István, 1984. I-X: Csepregi Ignác, 1984. X: Kovács Tibor.
olvasókanonokok: 1209-18: Jakab, 1225-30: →Benedek, 1231-43: Richárd, 1244-48: György, 1285 k. Elefánt, 1286-1301: Ciprián, 1308-15: János, 1317: László, 1319-21: János, 1341-45: Tamás, 1346-50: Kis Dömötör, 1349-52: Dömötör, 1383-1417: Frank István, 1403: Péter, 1421-29: Miklós, 1430: Rekcsi Pál, 1432: Miklós, 1446-50: Bolhárdi György, 1469-99: Kesztölci Mihály, 1504-1521: Atyai Miklós, 1555-62: Görög Mátyás, 1577: Kapornaki Mihály, 1605-06: →Telegdi János, 1608-23: →Dallos Miklós, 1623-31: →Lósy Imre, 1634-40: Böjthe Miklós, 1636-45: Senkviczi Mátyás, 1647: →Tarnóczy Mátyás, 1648-54: →Pálfalvay János, 1653-58: →Szentgyörgyi Ferenc, 1661-63: →Bartók István, 1667-80: Kászonyi Márton, 1676: →Balogh Miklós, 1684: →Fenesy György, 1685: →Jaklin Balázs, 1687: →Dolny István, 1693: →Ordódy Zsigmond, 1707-08: →Illyés István, 1710: →Kovacsóczy Mihály, 1711: →Ghillány György, 1715: →Pongrácz Imre br., 1719: →Okolicsányi János, 1727-35: →Bartakovics Pál, 1740: →Frivaisz Mihály, 1743-54: Peverelly Jeromos, 1744: Nedeczky István, 1749: →Galgóczy János, 1754: →Tóth Lászó, 1760: Bányay László, 1769: →Szentiványi Rafael, 1777: →Richvaldszky György, 1779: →Nagy István, 1783: Fába Simon, 1787: →Perényi Imre br., 1806-07: →Görgey Márton, 1808-10: →Arady János, 1811: →Beznák Pál, 1814: Ritzinger György, 1816: Stipsics Ferenc, 1817: →Benyovszky János, 1823: →Ürményi Péter, 1829: →Kollár István, 1840-45: →Miskolczy Márton, 1850: →Németh György, 1857: →Fekete Mihály, 1864-65: →Tóth Imre, 1866-70: →Lipthay Antal, 1869-71: Majsch Jakab, 1869: →Durguth József, 1871-72: →Schirgl Endre, 1874: →Szajbély Henrik, 1886: →Bubla Károly, 1888: →Majer István, 1889: →Sujánszky Antal, 1894-99: →Palásthy Pál, 1900: →Boltizár József, 1905-06: →Blümelhuber Ferenc, 1906-07: Szilányi Ferenc, 1908: →Rajner Lajos, 1916-22: →Graeffel János, 1924-28: →Kohl Medárd, 1930-32: →Klinda Teofil, 1934-37: →Machovich Gyula, 1938-43: →Csárszky István, 1944-71: →Lepold Antal, 1977: Thaller István, 1979-83: →Bartl Lőrinc, 1984. I: Kiss István, Csepregi Ignác, 1994: Nagy Imre.
nagyprépostok: 1103-1112: Róbert, 1183: →Adorján, 1197-1210: Péter, 1228-36: Tamás, 1228 e. Nicolin, 1243: →Achilles, 1245-58: Fülöp, 1262-63: Gergely, 1265: Ábrahám, 1266-69: Gergely, 1271: László, 1273-75: Gergely, 1275-79: László, 1279: Gergely, 1280: Lukács, 1280-86: András, 1286: Benedek, 1293: →Tamás, 1304-33: Teofil, 1327 e. Pál, 1335: János, 1391-1421: →Csehi Péter, 1422-25: Gevitz Ferenc, 1428-32: Mihály, 1439: Lánczi Péter, 1453-81: Ostfy Miklós (→Gosztonyi Miklós), 1494: Fabrignisi Antal, 1495-1502: Kétházi Pál, 1520-39: →Csézi András, 1562-70: Görög Mátyás, 1586-92: →Kutassy János, 1592-1608: →Szuhai István, 1608-19: →Telegdi János, 1616: →Pyber János, 1631: →Lósy Imre, 1633: →Dubovszki György, 1637-41: Kőszeghy János, 1642-44: →Kisdy Benedek, 1645: →Zongor Zsigmond, 1656: →Hoffmann Pál, 1658: erdődi →Pálffy Tamás, →Szentgyörgyi Ferenc, 1661: →Szegedy Ferenc, 1663: →Bársony György, 1663: →Bartók István, 1666: →Posgay Miklós, 1668: →Pongrácz György br., 1676-81: →Korompay Péter, 1684: →Balogh Miklós, 1685-86: →Fenesy György, 1687: →Jaklin Balázs, 1691: Péterffy András, 1693: →Dolny István, 1707: →Ordódy Zsigmond, 1708: →Illyés István, 1711: →Erdődy Gábor gr., 1715: →Ghillány György, 1721: →Mednyánszky Ferenc br., 1733-40: →Esterházy Imre, 1734: →Klobusiczky Ferenc, 1741: →Bartakovics Pál, 1743: →Majthényi Ádám, 1743-48: →Frivaisz Mihály, 1749: Nedeczky István, 1754: →Galgóczy János, 1776-1805: →Keglevich Zsigmond, 1806: →Perényi Imre br., 1823-27: →Benyovszky János, 1829-39: →Ürményi Péter, 1840-44: →Kollár István, 1845-48: →Miskolczy Márton, 1850-56: →Majthényi Antal, 1857-63: →Németh György, 1864-67: →Fekete Mihály, 1869-72: →Durguth József, 1874-88: →Forgách Ágoston, 1888-89: →Bubla Károly, 1889-93: →Majer István, 1894: →Sujánszky Antal, 1906-15: →Blümelhuber Ferenc, 1916-20: →Rajner Lajos, 1921: →Walter Gyula, 1929: →Fehér Gyula, 1943-53: →Csárszky István, 1954 u.-61: →Tóth Kálmán, 1966 u. →Mertán János, 1973: →Meszlényi Antal, 1984: Kiss István, 1993: →Dékány Vilmos. D.V.
Jerney:48. - Rupp I:3. - Kollányi: Esztergomi knk-ok. Esztergom, 1900. - Uő: Visitatio capituli E. M. Strigoniensis anno 1397. Bp., 1901. - Kiss-Sziklay II:614. - Schem. Strig. 1982:464. - Beke Margit: Esztergomi knk-ok 1900-1985. Kz. 1986. - Beke 1989:200. - Takács 1992:57. (16.)
A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.