Magyar Katolikus Lexikon > M > magyar irodalom
magyar irodalom:
I. A kezdetektől 1600-ig.
1) A magyarság irodalma a 16. sz-ig (mint ált. Eu-é) túlnyomórészt latin nyelvű volt, s a mo-i lat. nyelvű irod. a 18. sz. végéig tekinthető a ~ részének. Eddig az időpontig a „magyar” irod. nehezen választható el a „magyarországi” irod-tól. A régi Mo. irod-ának művelésében a m. mellett több más nép is tevékenyen és eredményesen vett részt. A rendi állam keretei (szemben az etnikai, nyelvi különbségen nyugvó nemzetállamokéval) nem elkülönítették, hanem szoros egységbe fogták a különböző nemzetiségeket. Emiatt létezik az a mo-i irod., mely közös alkotása a régi Mo-on élt népeknek, s kulturális öröksége a nemz. irodalmaknak. Ennek a mo-i irod-nak a létét különösen támogatta az a tény, hogy a latin mint közös nyelv. A különböző nemzetiségű írók e nyelven született alkotásai ugyanazt a magyar állami, rendi, hungarus, sőt egyh. tudatot képviselték. Nemcsak a hazai nemzetiségek, de külföldről ideköltöző írók is szervesen illeszkedtek lat. nyelvű munkásságukkal a mo-i irod. kereteibe. Az anyanyelvűség sem jelentett minden esetben nemz. elkülönülést, az anyanyelven író szerzők sokszor több nyelven dolgoztak. - A régi ~ e sajátságai egyfelől azt eredményezték, hogy a vezető eu. irodalmak fejlődésétől, irányaitól a ~ bizonyos fokban elmaradt; másfelől a modern közép-eu. irod. kialakulásában jelentős szerepe lett. Némi időbeli eltolódással, de szervesen kapcsolódott az ált. eu. fejlődéshez, így tört-e a nomád kultúrának megfelelő ősköltészet (kb. 1200-ig) után az eu. művelődés korszakai szerint tagozódott középkori (kb. 1000-1530), reneszánsz (kb. 1450-1640) és barokk (kb. 1600-1770) irod-ra. Az egységesnek mondható ősköltészet után a kk-ban az egyh. és világi irod. rétegei jelentkeznek; a reneszánsz a humanista, prédikátori és a deák irod. elkülönülésének kora; a barokkban az udvari, nemesi, polgári és népies irod. irányai válnak külön. -
2) Ősköltészet kb. 1200-ig. A honfoglaló magyarok költ-ét a szóbeliség és a folklór-jelleg határozta meg. Bár a 'betű' és 'ír' szavaink ősi eredete bizonyítja, hogy az írás ismert volt, csak kőbe, fába róható rövid közlemények, adatok rögzítésére használták. Az ősi m. költészet egyetlen egykorú emléke sem maradt fenn. Híradások, kései feljegyzések és a m. folklórban megőrzött ősi elemek azonban tanúskodnak gazdagsága felől. A költészet legősibb típusai vsz. a természetfölötti erőkkel kapcsolatot kereső rituális énekek (→sámánének), →munkadalok és →siratóénekek. A karácsonyi →regölés eredetét ált. a szláv hagyományra vezetik vissza. - A minden nép körében ismert ráolvasásokat, bajelhárítók első m. emlékét (Bagonyai ráolvasások) 1488: jegyezték föl; megörökítése: Bornemissza Péter Ördögi kísértetek (1578). A Gasztonyi János humanista által 1520 k. följegyzett „Szelestei ráolvasás” ma is a vers illúzióját kelti. - Az ősi verses epika (hősi ének) istenekről v. hősökről szólt. Kezdetben állandósult szöveg nélküli, improvizatív próza volt, később lett kötött, hagyományozható, folyton megújuló szövegű. A hősi ének (mint a közösség tört-ének élő emlékezete) forrásértékű alkotásait a meginduló ker. tört-írás is felhasználta; a krónikák és legendák sok hősi ének témáját és meséjét őrizték meg. A m. folklór azonban epikus éneket nem tartott életben. -
3) A honfoglalás kori epika. A 10. sz. elbeszélések és hősi énekek tárgyai vsz. totemisztikus eredetmondák, az új területszerzéssel kapcsolatos tört-ek (→magyar törzsszövetség hadjáratai) s a vezérek hőstettei lehettek. Közülük csak az Árpád-nemzetség eredetmondáját, az ún. Álmos-mondát ismerjük (→Anonymus). Fennmaradt viszont az egész m. nép totemisztikus elemeket őrző eredetmondája, a csodaszarvas-monda (Kézai, →Képes krónika). A fehér ló-monda (Képes krónika) Árpád hódításának jogosságát alapozta meg. A többi honfoglaló vezér tetteiről szóló énekek létezéséről Anonymus beszél. Így a Töhötöm vezér erdélyi hadjáratát elbeszélő jokulátor-ének 2 sorát lat-ra fordította: „Omnes loca sibi aqirebant, et nomen bonum accipiebant” (Mindnyájan földet foglaltak, Maguknak jó hírt - nevet szereztek). →Lehel (Lél) és a →Botond-monda mellett ismert a Kerekes Izsákról szóló népballada, melynek motívumai az eu. folklórban ismeretlenek, de a török népeknél gyakoriak. - A hősi ének továbbélése a kereszténység első szakaszában. Az államalapítás után a tovább élő epika hősei az új rend kiemelkedő képviselői, kir-ok, ill. vezéreik lettek. Az udvari szolgálatban álló →jokulátorok a régi, ismert énekeket időszerűsítettek, formáltak át. Jellegzetes példája ennek a csodaszarvas-monda Szt István kir. személyéhez kapcsolt változata, de a csodaszarvas motívuma Szt Imre és László mondai hagyományában is fölbukkan. - Régebbi hősi ének alkalmazása lehetett a László kerlési harcáról szóló egykori ének is László és a leányrabló kun viadaláról (Képes krónika). Hősi ének volt a forrása Csanád vezér tört-ének (nagyobb Gellért-legenda); az Endre kir. és öccse, Béla között lezajlott várkonyi jelenetnek; a Salamon valamint Géza és László közötti viszály elbeszélésének is (Képes krónika). A nomád típusú hősi ének virágzása a 11. sz. végéig tartott. - Nagyobb epikus kompozíció. Arany János föltételezését egy „naív eposz” esetleges létezéséről még nem sikerült bizonyítani, de cáfolni sem. A krónikák költői, irod. jellegű részei alapján egy elveszett nagyobb epikus művet 3 témakörben lehetett föltételezni: a kunok tört-ével, a honfoglalás eseményeivel, ill. a 11. sz. dinasztikus küzdelmekkel kapcsolatban. Az első kettőben nem, de a harmadik témakörben egy elveszett nagyobb epikai mű körvonalainak a rekonstrukciója nem látszik reménytelennek. A 12. sz. elején írt krónikában, a Gesta Ladislai regisben (László kir. tettei) megtalálhatók a naiv epika elemei lat. szövegbe olvasztottan. Mivel a krónikásnak írott forrás a kutatás mai állása szerint nem állt rendelkezésére, a hősi énekek alapvető szerepe a Gesta Ladislai regis létrejöttében nem vitatható. Ugyanakkor a Gesta Ladislai regis a legjobb esetben is egy eredeti költői kompozíciónak csak a körvonalait tartalmazhatta. E körvonalak azonban határozottan előtűnnek. Az események emberi, lélektani, végzetszerű mozzanatokon nyugvó összefüggései ugyanis nem krónikás, hanem költői jellegűek. Mint ahogy az is, amint a Salamon és a hg-ek küzdelmeit ábrázoló epikus költemény bővelkedhetett a naiv hősi epika stílusjegyeiben. A 11. sz. végi nagyobb epikus kompozíció kérdése tehát nem tekinthető véglegesen tisztázottnak. Az viszont nem kétséges, hogy az ősi m. költészet a 11. sz: a fejlődésnek viszonylag magas fokán állt, és komoly hatással volt az ekkor bontakozó ker. irod-ra. -
4) 1000-1530. a) Ált. Az, hogy a →középkorban a magyarság az eu. lat. kultúra részese lett, nagyrészt a →bencéseknek köszönhető. A kk. műveltség másik nagy meghatározója a →lovagi kultúra volt. A hivatásos énekmondók, zenészek természetes összekötő kapcsot alkottak a lovagi kultúra és a népi műveltség között. Ez a kulturális egymásrahatás a kk-ban mindvégig megmaradt. Végül a 11. sz-tól bontakozó polgári-városi kultúra a kk. műveltség harmadik összetevője lett. - E hármas tagolású kk. műveltség az antik, óker., bizánci, ősi germán és nomád hagyományokból merített, mégis rövid idő alatt valamennyi kat. orsz-ban egységes arculatot kapott, épp a kat. egyh. és a lat. nyelv egységesítő erejének köszönhetően. Bár az erős feudális áll-ok egy-egy nemzetiség körül kristályosodtak ki, a mai értelemben vett nemzetek a kk-ban még nem voltak; s így az egyes országok, népek műveltsége is inkább az egyetemes kk. kultúra provinciáinak tekinthető. Az anyanyelvűség fokozatos térnyerése következtében az irod. lett a művészeteknek az az ága, amelyen belül a leghamarabb indul el a kk. egyetemesség nemzeti változatokra való szakadása. - A m. középkori kultúra és irod. eu-itól eltérő jegyei: Mo-on a latin nyelv erősebben és hosszabban maradt az irod. nyelve, mint Eu-ban; az egyh., lovagi és városi kultúrából csak az egyh. tudott igazán fejlődni; a lovagi a kir. udvarra korlátozódott; a városi csak a kk. legvégére érett be. A városi fejlődés késése miatt a világi értelmiség nem a polgárságból, hanem a nemességből került ki, s e tény évszázadokra meghatározta a m. művelődés és irod. alapvetően nemesi jellegét. -
b) Korszakai: 1000-1200: a m. ker. irod. születése, főként a bencések vezetésével; 1200-1450: a ker. szemléletű udvari-lovagi irod. megjelenése; 1450-1530: a kolostori irod. alkonya, a nemesi világi irod., a →reneszánsz és a →humanizmus megjelenése. - A kk. magyar és mo-i latin irod. emlékeinek tud. vizsgálata 1750 k. indult, nem annyira irodtört., mint inkább nyelvtud., egyhtört., tört-tud. szempontok szerint. Az irodtört. szempontú kutatás 1900 k. bontakozott ki →Katona Lajos munkásságában; a szintézis Horváth János műve (A m. irod. műveltség kezdetei, 1931). - A latin nyelvű irod. legfontosabb emlékei (az okl-ek és törv-ek mellett) a m. tört. tudat kialakulását is elősegítő m. szentek legendái: 1060 k. (B.) Mór pécsi pp.: Szt Zoerard és Benedek; 1077 k. Szt István nagyobbik legendája; a 12. sz. elején Szt István kisebbik legendája, Szt Imre legendája, az ún. Hartvik-legenda (Hartvik győri pp. a két István-legendát egybekomponáló munkája) és Szt Gellért nagyobb legendája; a 13. sz. első évtizedeiben Szt László legendája; Szt Gellért kisebb legendája. A lit. ének-költészet fejlődése a 13. sz: vett nagyobb lendületet. Témájukat a szentek legendáiból merítették, Keletkezésükről közelebbit nem tudunk, mert csak 14-15. sz. másolatokban maradtak fenn. - Név szerint egyetlen himnuszköltőt ismerünk, a budaszentlőrinci Tatai Antal OSPPE-t. Lit. énekek maradtak fenn Szt Istvánról (Corde, voce, mente pura..., 'Szívvel, szóval, tiszta ésszel'), Szt Imréről (pl. Plaude parens Pannonia..., 'Újjongj anyánk, Pannónia') és Szt Lászlóról (pl. Novae laudis attollamus..., 'Új énekre nyíljon ajkunk'), Szt Erzsébetről, Szt Margitról, Remete Szt Pálról (→verses zsolozsmák). - A →himnuszköltészet formát és keretet adott más mondanivaló számára is. Így a kk. mo-i lat. költészet szép emléke, a Planctus destructionis Regni Hungariae per Tartaros (Siralomének a tatárdúlta Mo-ról) az első hazafias versünk, ismeretlen dalmáciai szerző műve (1242). - Az első tört. följegyzések Mo-on az egyh. intézmények megszervezésével egy időben keletkezhettek (→annales, →gesta, krónika). A 11. sz: keletkezett az első tört. feldolgozás, az ún. ősgesta. Ez zárt folytonosság kezdete is lehetett, amit későbbi tört-írók folytattak: kiegészítve, átdolgozva v. elhagyva bizonyos részeit. Ugyanakkor önálló kis monográfiák lehettek a folytatások, melyek a m. tört-nek csupán egy-egy fejezetét dolgozták fel. Az ősgesta létére, kérdésére nincs egyértelmű felelet. Keletkezésének idejét a kutatók I. András (ur. 1046-60) v. I. (Szt) László (ur. 1077-95), esetleg Salamon (ur. 1063-74) idejére teszik. A ~ vezető műfaja a 13-14. sz: is a tört-írás maradt (→Gesta Hungarorum, →Ákos mester, →Lehel kürtje, →Botond-monda, →Kézai Simon). Károly Róbert (ur. 1308-42) és I. (Nagy) Lajos (ur. 1342-82) krónikásai ferences szerz-ek voltak. A m. kir-ok IV. Béla (ur. 1235-70) óta vonzódtak a rend tagjaihoz. Lehet, hogy velük kapcsolatos a gesta megjelölés eltűnése és a krónika szó elterjedése. Ettől az időszaktól kezdve nem monográfiákat, hanem a magyarság múltját összegző nemzettörténeteket írtak. Közülük a legelső - minden későbbi 14-15. sz-inak az alapja - az 1330-as évek elején írt Chronica Hungarorum. Szerzője, az ismeretlen minorita szerz. korábbi tört. munkákat egészített ki újabb eseményekkel. - A 14-15. sz. krónikaváltozatok a Chronica Hungarorum kiegészítései, v. nagyobb szerkesztmények kiszakadt részei. Önálló mű a 15. sz. végi Dubniczi krónika (1345-55); szerzője vsz. az I. (Nagy) Lajos kir. környezetéhez tartozó →Kétyi János minorita. Nagy Lajos korának szelleméhez hozzátartozott a törekvés egy reprezentatív m. tört. létrehozására, melyben kifejezésre jut a m. uralkodónak a hun Attilától az Árpád-házon át az Anjoukig tartó folytonossága, s melyben központi helyre kerül Szt László alakja. Az e céloknak megfelelő Képes krónika kk. miniatúráit Meggyesi Miklósnak tulajdonítják. - A m. lovagkor utolsó, de a többiektől különböző tört-írója →Küküllei János (1320-94), élete nagy részét a kancellárián töltötte. Munkája, a Nagy Lajos kir. életrajza mintegy lezárása a lovagi szellemű m. gesta- és krónikairod-nak. - A késő-kk tört-írója, →Thuróczy János folytatta Küküllei örökségét, az okl-írás és krónikaszerzés nála is egységben fonódott össze. A kk. m. tört-írás szintézisén, Chronica Hungarorum (Brünn 1488, Augsburg 1488) c. művén 12 é. dolgozott. Eredetileg folytatni és kiegészíteni akarta a korábbi krónikákat. Drági Tamás ösztönzésére írta meg szkíta-hun tört-ét, a teljes m. tört-et Attilától Mátyás kir-ig. Történelemszemlélete nem dinasztikus, nem is lovagi célzatú, hanem Kézai nemesi communitas-fogalma alapján a nemesség nemzeti küldetését és egységét igyekszik bizonyítani. - A Decretum maius (Nagyobb törvénykönyv, 1486) elkészülte Mátyás kir. (ur. 1458-90) érdeme. Werbőczy István →Hármaskönyvét megelőzve ez a m. jog első kodifikációja. A középkori mo-i latin irod. fejlődését világi téren Thuróczy krónikája és a Decretum maius zárják le. Ugyanez a kat. vallásos irod-ban →Temesvári Pelbárt OFM és →Laskai Osvát OFM életműve. - A m. kk. legjelentősebb íróprédikátora, a kései kolostori irod. legnagyobb alakja, Temesvári Pelbárt (1440-1504) íróként Budán dolg. haláláig. Pomerium sermonum (Szentbeszédek gyümölcsöskertje; Hagenau, 1499) c. műve a hagyományos egyh. tanítást igazolja prédikáció formájában. Forrásai kompendiumok, exempláriumok; egyházatyák, egyh. írók művei; gör., lat. klasszikusok; ókori héber és arab irod.; m. népmese- és mondavilág; példái erkölcsi célzatúak. Temesvári zsoltárkommentárja az Expositio libri Psalmorum Hymnorum et Soliloquiorum (Fejtegetések a zsoltárok könyvéről, a himnuszokról és az elmélkedésekről; Strassburg 1487); az Aureum Rosarium Theologiae-t (Az isteni tud-nak aranyos rózsakoszorúja; Hagenau, 1503) rendtársa, Laskai Osvát fejezte be. Életműve lezár egy korszakot, könyveiből a m. kódex-irod. gazdagon merített. - Laskai Osvát politikusabb alkat, kevesebb benne a szépirod. indíttatás. A hun-m., hun-szkíta azonosság emlegetése mellett beszél a török veszélyről, mely a bűnök megsokasodása miatt fenyegeti a magyarságot. Bűneink között található az eretnekség és az elvilágiasodás. - A →Karthauzi Névtelenként számon tartott szerző az →Érdy-kódexet 1524-27: Mohács válságos éveiben írta. Lat. nyelvű előszavában kimondja, hogy a lutheri tanoknak gátat vetni csak „az írás, a beszéd és a tanítás új nemével” lehet. Ezen az anyanyelvi közlést és a Bibliához való visszatérést érti. Az anyanyelv nem segédeszköz, nem a latin mellékterméke, hanem az irod. eljövendő nyelve. A m. szent kir-ok legendáiban tört. és társad. korrajzot ad. Az egyh. prózairodalom azokban a műfajokban érte el fejlődése tetőpontját, amelyek legközvetlenebb módon kapcsolódtak Isten, Jézus, Szűz Mária és a szentek személyéhez. A hozzájuk intézett kérés, hálaadás, a nekik szóló discőítés és a róluk írott értekezés célja Isten v. az imádkozók meggyőzése. Ezért ezek a szövegek bizonyítanak, indokolnak, vitatkoznak, amellett hasonlattal, példával megvilágosítanak. -
5) Magyar nyelvű irod. Az egyh. irod. műfajai közül a prédikáció és az imádság volt az, melyek révén az egyh. a néppel érintkezett, s így először jelentkezhetett m. nyelven. A m. nyelvű prédikáció és imádság vsz. egyidős a mo-i kerséggel; a lat. minták nyomán készült m. szövegek írásos rögzítésének időpontja vsz. a 11. sz. vége. A legrégibb fennmaradt m. nyelvű szövegemlék, a →Halotti beszéd és könyörgés (→Pray-kódex) temetési szert. latin szövegébe van beékelve. - A →beginák és a ferences, domonkos apácák életében fontos szerepe volt az anyanyelvű éneknek, lelki olvasmányoknak - legenda, elmélkedés, imádság, prédikáció, s ez gazdag fordításirod-at teremtett. - A m. nyelvű vers első fennmaradt emléke, egyben az egész finnugor nyelvcsalád első fennmaradt lírai emléke, az →Ómagyar Mária-siralom. Az eredetileg fr. szekvencia m-ra fordítva laikus jellegű ének (cantio, cantilena) lett, fordítója szabad átköltést készített misztikus beleérzéssel Szűz Mária fia elvesztésén érzett fájdalmáról, mely az eredeti ritmikáját az ősi m. vers két ütemű kötetlen szótagszámú soraival őrzi. - E korból az Mária-siralom mellett csupán a →Königsbergi Töredék és Szalagjai (14. sz. közepe) maradt fenn. Szt Margit legendájának m. fordítása a 14. sz. elején készült (→Ráskai Lea OP). A lat. legenda 1276-os kanonizációs jegyzőkönyvek anyagával kibővített változata, a misztikus szt életének hiteles, tárgyias leírása. - A 14. sz. m. nyelvű irod. másik emléke Assisi Szt Ferenc legendája. 1370 k. fordíthatták m-ra, későbbi másolata a →Jókai-kódexben, a legrégibb teljesen m. nyelvű könyvben. - Összesen 1510 példa (tanulságos kis tört-ek, erkölcsi célzatú rövid elbeszélések, a kk. ember novellái) és legenda maradt fenn különféle 1500 k. m. nyelvű kódexekben (→Példák könyve, →Bod-kódex, →Kazinczy-kódex, →Lobkowitz-kódex, →Sándor-kódex, →Teleki-kódex, →Tihanyi kódex). - A latinnyelvűségtől a nemzeti nyelvű irod. megszületéséig vezető úton fontos állomás a →szentírásfordítások. A m. nyelvű bibliaszövegek a m. szöveghagyomány első, több évszázadon (13. sz-tól a késő kk. kódexeken át a humanizmusig és reformációig) átívelő folyamatát jelentik (→Huszita Biblia, →Báthori László OSPPE, →Jordánszky-kódex). - A dráma és a líra a kk. katolikus vallásos irod-ban a lat. liturgia gyümölcse. A kk. utolsó szakaszában a latin nyelvű liturgikus drámából vallásos színjáték (→misztériumjáték), a latin himnuszból a nép által énekelt vallásos ének lett. A liturgikus dráma (11. sz. vége) a templomi szertartás szerves része volt, később bőv. szöveggel a tp-n kívül is előadták. A lit-ból kiemelt színjátékot nevezték misztériumnak. Lat-ul, majd két nyelven, később anyanyelven mutatták be. Legnépszerűbb a passiójáték lehetett. A prófétajáték a megváltás előzményeit tartalmazza az „égi per” jeleneteiben, s a reformáció korában eltejedt vitadráma egyik előzménye lett. - Az első lépés a m. dráma megteremtésének útján a Három körösztény leány (Sándor-kódex), mely már nem misztérium-szövegekre épül. - Kk. verses emlékeink egyik csoportja liturgikus énekek fordításából áll. Közülük többnek a szövege nem verses volt, hanem gregorián dallamra recitált ritmikus próza. Ezeket m-ra is prózában fordították, mert a cél a szöveg értelmének pontos visszaadása volt, és nem önmagában a verselés, költőiség. - A himnuszokon kívül a kor irod-ának része a megverselt szabálygyűjtemények (Istenes élet regulái; Példák könyvéből); imádságnak szánt költemények (oratio rythmica); legendafordítások (Katalin-legenda, Szt Bernát doktornak imádsága). - A m. költészet fejlődése szempontjából a verses olvasmánynál nagyobb szerepe volt a késő kk. vallásos éneknek. A →cantiók eleinte lat-ul, később anyanyelvre fordítva, majd anyanyelven szerezve egyre szaporodtak. Mivel nem a papság, hanem a nép énekelte őket, az anyanyelvű cantiókat →népénekeknek nevezik. Egyes kk. népénekeket a prot-ok is megtartottak és nyomtatott énekeskv-eikbe fölvettek. Közülük több (folklorizálódva) a 17. sz. derekáig életben maradt, s bekerült a nyomtatott kat. énekeskv-ekbe (→Cantus catholici, 1651; →Cantionale catholicum, 1676). - A kk. vallásos költészet első, név szerint is ismert szerzője →Vásárhelyi András. Az Angyaloknak Nagyságos Asszonya (1508) kezdetű éneke a kötött latin sorfaj és az ingadozó szótagszámú régi m. vers keveredése. Bár a költészet fejlődésének útja az ősi énekverstől halad a dallam nélküli önálló szövegvers felé, a m. költészet kk. fejlődésében átmenetileg az ének jelentette a magasabb fokot. - A m. nyelvű lovagi epika (az ősköltészethez hasonlóan) csak rekonstruált fejezete a ~ tört-ének. Egykorú, hiteles szöveg nem áll rendelkezésünkre, létezésének mégis kétségtelen bizonyítékai vannak: m-ból fordított délszláv szövegek, lovagi epikára visszavezethető népballadák. A m. Trója-regény Anonymus Trója-históriájának a fordítása lehet. A Nagy Sándor-regény első fordítását (12. sz. vége-13. sz. első fele) a 14. sz: „korszerűsítették”, kiegészítették, annak érdekében, hogy az olvasó Nagy Sándorban a m. lovagkir-ra ismerjen. Az említett két munkán kívül - bizonyíthatóan - más regények is lehettek olvasmányok az udvari-lovagi elit körében. Fordítóik művelt egyh. emberek voltak; az ő feladatuk lehetett a felolvasás is. - A m. lovagi epika szinte nemzetivé vált emléke, a Toldi Miklós 14. sz. főúr köré fűződő mondai hagyomány. Ez a fr. lovagi hősi ének a 11-12. sz: virágzott. A folklór és az irod. határán állt. Élőszóban, írásban is megörökítették. Fejlődéstört-ileg megelőzi a lovagi eposzt (Roland-ének), ill. a lovagregényt. Toldi tört-ét Ilosvai Selymes Péter verses históriája (1574), majd Arany János örökítette meg. - A 13-15. sz: nem szűnt meg a hagyományos m. hősi ének művelése sem. A korábbi jokulátor-epika egyes darabjai tovább éltek az →igricek, diákok, galádok tolmácsolásában. A m. tört. tárgyú epikáról biztos adat csupán az egyes főurak tetteiről készült énekek: Zách Felicián merényletéről (1330); a Zsigmond kir. ellen lázadó Kont Istvánról (1388); Ozorai Pipóról; Rátoldi Tar Lőrinc túlvilági útjáról. - A lovagi epikával hozhatók összefüggésbe azok a 14. sz. verses elbeszélések is, amelyeket részben 16. sz. históriás átdolgozások, részben kései népballadák tartottak fenn. A m. népballadáknak van egy olyan archaikus csoportja, mely szoros kapcsolatot mutat fr. balladákkal, s amelyek csak a fr-ból való átvétel útján válhattak a magyarság körében ismertté. Ilyenek: Görög Ilona, Halálratáncoltatott leány, A rossz feleség, A szégyenbeesett leány, Kádár Kata, Molnár Anna. A balladákban megőrzött tört-ek közül egyesek 16. sz. históriás énekekben is megjelentek. A Kádár Katáéhoz hasonló tört-et örökített meg a Telamon históriája (1570. k.). Históriás ének és ballada egyaránt megőrizte Szilágyi és Hajmási tört-ét, de nem fr., hanem vsz. délszláv forrásból. -
a) A deák-műveltség a m. késő kk. (már nem lovagi és még nem humanista) világi kultúrája, melynek hangadója, hordozója a világi értelmiség, a deák (literátus) réteg volt. A kk. utolsó periódusában a hagyományos énekköltést művelő lantosok és hegedűsök, valamint a deák-énekszerzők működése során új típusú és nagy jövőjű epikus költészet kezdett formálódni, mely azután a 16. sz. derekán virágzott ki. Kétféle hagyományból alakult az új históriás ének, mely a régebbi, népszerű tört. epikát a literátusok műköltői szintjére emelte, a líriai hangvételű időszerű propagandaéneket pedig az epikum irányába fejlesztette tovább. Az énekmondók hősi elbeszélő költészetének témái között uralkodó helyet az időszerű események (Hunyadi János és Mátyás tettei, a török elleni harcok) kaptak. Egyetlen késő kk. tört. epikus ének illik bele a m. elbeszélő költészet fejlődésrendjébe, a Pannóniai ének. Szerzője (esetleg följegyzője) Csáti Demeter OFM 1526 k. a m-ok tört-ét mondta el a Szkítiából való kijövetelüktől a honfoglalásig. - A 15-16. sz. fordulóján a propagandaénekek (veszedelemének) vetítik előre az új műköltői modor terjedését az elbeszélő költ-ben. A fennmaradt verstípus 3 emléke katonai v. pol. eseményhez kapcsolódik. Legrégibb Gergely deák éneke Jaksics Demeter veszedelméről. Törökellenes ihletésű és teljes szövegű a Cantio Petri Beriszlo (1515). Szerzője a Beriszló Péter veszprémi mpp., horvát-szlavón bán szolgálatában lévő Szabatkai Mihály deák. Az ének Beriszló 1515: tervezett törökellenes vállalkozásában való részvételre buzdítja a hallgatót. A Mohács előtti időből megmaradt utolsó propagandavers, a Geszti László éneke az 1525-ös rákosi országgyűlés után készült, összefogást sürget a török ellen, Mátyás kir. országát állítja példaképül. E 3 deák-ének versalakban az egyh. latin költészetet utánozza, ugyanakkor az iskolában tanult versgyakorlatokat, a rekordálás alkalmával előadott énekek tapasztalatait is hasznosítja. Itt jelentkeznek először a hazai verstani irod-ban „magyaros verselés”-nek, „nemzeti versidom”-nak nevezett ritmusfajták, melyek egy-két évtized múlva kiszorítják a kötetlen szótagszámú és ingadozó cezúrájú sorokat mind a vallásos, mind a világi költészetből. - Az elvilágiasodott egyh. költészet jellegzetes megnyilvánulása az epitáfium (sírvers) műfaja, melyet még a kk-ban kialakult hagyomány és vallásos gondolkodás szellemében, de már világi-földi igénnyel műveltek. Jellemző példája →Lászai János (1448-1523) gyulafehérvári főesp. saját verses sírfelirata. A műfaj egyh. és világi deákos, kevert jellegét, tematikai és formai fejlődését legmeggyőzőbben a De Sancto Ladislao ének szemlélteti (1460-70). M. ford-a, az Ének László kir-ról (Peer-, Gyöngyösi kódex) a m. nyelvű egyh. költészet elvilágiasodási folyamatának kezdetén áll, annak nyító darabja. Mátyás kir-ra írt siratóvers a Néhai való jó Mátyás kir. (Gyöngyösi kódex) lit. kifejezésekkel, bibliai utalásokkal teszi ünnepélyessé a szöveget. - A költészet egyháziból a világiba, latinból a m-ba való átmenetét a →rekordáció és →mendikálás érzékelteti. A vízkereszti lat. dialógustöredék (In Epiphaniam, 1450 u.) a háromkir-okat jeleníti meg verses képsoraiban. Az egyetlen hiteles m. nyelvű rekordáló-emlék a Laus Sancti Nicolai pontificis (1529) Pécsi Ferenc plnos, kazári iskolamester műve. -
b) A vágáns (kk. vándordiák, vándorénekes) költészetben a világiság kibontakozása érte el tetőpontját. A gyökerek azonban itt is a lat. himnuszköltészethez vezetnek vissza. A 14. sz. elején írt mo-i Planctus clericorum (Papok siralma) a biblikus és himnikus stílust némileg a szatirikus ábrázolás eszközévé változtatta. A vágáns szatíra eszmei és formai-stiláris hagyományait a →reformáció magyar irodalma (Szkhárosi Horváth András) értékesítette a köv. korszakban. -
c) A m. szerelmi énekköltés kialakulását homály fedi. A 15. sz. végénél régebbi m. szerelmi költészetről (virágénekek) azonban semmit sem tudunk. A kk. utolsó évtizedeiből 3 virágének-töredék maradt fenn; legkorábbi a kétsoros Soproni virágének (1490); az ötsoros Körmöcbányai táncszó (1505) a gunyoros típus első képviselője; az 1505-42: följegyzett Zöldvári ének (zöldvár = erdő) vágáns típusú táncdal. -
6) Reneszánsz, kb. 1450-1640. A reneszánsz egyik szellemi áramlata, a humanizmus részben segített fenntartani a műv-ek és a tud. kk-ra jellemző, nemzetek feletti egységét, másrészt kozmopolitizmusa ellenhatásaként a nemzetté válást készítette elő. Az anyanyelv előtérbe kerülése Eu. számos országában előkészítette a talajt a reneszánsz polgárság vallásos mozgalmának, a reformációnak. - A reneszánsz irod-ára ált. jellemző, hogy a 15. sz: a lat. nyelvű humanizmusé, a 16. sz: a nemzeti nyelveké a vezető szerep; egyházellenessége a latin fázisban erősebb; a 16. sz: uralkodó törekvése a kerséggel való összebékülés. - Az első m. reneszánsz udvar I. (Hunyadi) Mátyás körül alakult ki. A kir. és →Vitéz János kezdeményezésére m. diákok egyre többen látogatták a padovai, a bolognai, ill. bécsi egy-et. A →Corvina könyvtár a kor szinte egész tud-anyagát képviselte. A Mátyás-kori humanizmus fil. megalapozása a Mediciek és Marsilio Ficino újplatonizmusában található, Mo-on →Janus Pannonius, a hazai lat. nyelvű humanista költészet megteremtője gyökereztette meg. Az érdeklődés a neoplatonizmus iránt a Jagelló-korban is megmaradt, a humanista nemzeti ideológia a patria (haza) fogalmával szemben a natiót (nemzet) helyezte előtérbe, s új elemként a lingua (nyelv) fogalmat hangoztatta. A m. nyelv ekkor vált a m. nemzetnek egyik meghatározó jegyévé. - Buda a Jagellók idején már nem tudott reneszánsz kulturális közp. maradni. Mátyás kezdeményezéseit a főpapok folytatták: Báthori Miklós Vácot, Váradi Péter Bácsot, Bakócz Tamás Esztergomot, Váradi Ferenc Gyulafehérvárt emelte kulturális központtá. Törekvéseiket a 16. sz. elején már világi főurak (Báthoriak, Perényiek) is követték. - A mohácsi csatát (1526) követő 15 évben a reformáció akadálytalanul hódított; vele együtt terjedt az anyanyelvű irod. is. A templomi képzőművészetet bálványozásnak nyilvánító reformáció kíméletlenül pusztította a kk. művelődés és művészet hagyatékát: festményeket, szobrokat, kódexeket, ötvösműv. tárgyakat. E pusztítást az országra egyre jobban kiterjedő török megszállás tetőzte be. Mindezek következménye, hogy a kk. ~ból és műv-ből alig maradt meg valami. - A lutheri irányzatot hamarosan háttérbe szorította a →kálvinizmus, majd az antitrinitarizmus (→unitarizmus), mely az 1560-as években Erdélyben túlsúlyra jutott. A 17. sz. elejére a ref. egyh. fölénye vitathatatlanná vált az egész m. nyelvterületen. Ezen csak az →ellenreformáció változtatott később. - A prédikátorok sok új isk-t szerveztek, szélesedett az olvasóközönség, változott az olvasmányigény, Debrecenben, Sárospatakon, Kolozsvárott főisk-k jöttek létre, s a m. kultúra és irod. tűzhelyeivé váltak. Az iskolázás és a →könyvnyomtatás kiszélesedése lehetővé tette a m. nyelvű irod. virágzását.
a) Latin humanista irod. Janus Pannonius hagyatékát Mátyás kir. megbecsülte, a köznemesség pedig a nemzeti dicsőség példáját, mintáját látta benne (a 18. sz. végén ismét nagy hazai példaképnek számított, s Petőfiig ő volt az egyetlen ismert és elismert m. költő). Janus Pannonius meghonosította a humanista költészetet, és a latinul verselő m. költők példaképe lett. Már kortársai között is akadtak jeles mo-i verselők, műveik többsége azonban elveszett. Szinte csak a neve maradt fenn Fodor Kristófnak, Bakócz Ferenc győri és Báthori Miklós váci pp-nek. Valamivel többet tudunk Garázda Péter költői működéséről, aki a legtehetségesebb Janus-követő lehetett. - A 16. sz. elejének költője az erdélyi szász patrícius származású →Piso Jakab (1470?-1527), Miksa cs., majd II. Ulászló diplomatája és II. Lajos m. kir. nevelője, az első mo-i erazmista (→Erasmus). Költeményeinek inkább azt a részét ismerjük, melyet halála után barátja, Wernker György Bécsben adott ki Schedia, 'Rögtönzött versek' címen. - →Hagymási Bálint (Valentinus Cybeleius) prózai műve az Opusculum de laudibus et vituperio vini et aquae c. deklamáció ('Művecske a bor és víz dicséretéről és kárhoztatásáról'). A morvao-i ném. származású Stephan Stieröxel (1480 k.-1519) Taurinus István néven írta meg Dózsa György parasztfelkelésének tört-ét: Stauromachia, id est cruciatorum servile bellum ('Keresztesháború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja', Bécs, 1519). Jelentős humanista költő volt Nagyszombati Márton (Martinus Thyrnavinus) OSB apát. Egyetlen költői alkotása maradt fenn, a disztichonokban írt Ad regni Hungariae proceres ('Mo. főuraihoz', 1523). - A 16. sz: a latinul író humanista szerzett verseket is, ezek barátokat köszöntő költemények voltak. Az erdélyi szász Christian Scesaeus (†1585) Ruinae Pannoniae ('Pannónia romlása') c-mel eposzt írt Vergilius modorában. Zsámboki János (Johannes Sambucus, 1531-84) Poemata (Padova, 1555) és Emblemata ('Emblémák', Antwerpen 1564) c. köt-ei közül az utóbbit fr-ra és flamandra is lefordították, s embléma-magyarázataiból Shakespeare is merített. -
b) A tudományos irod. A reneszánszban régi tudományágak újultak meg, s újak jöttek létre. A tudós karaktert (homo doctus) a költőtől is elvárták. A külföldi egy-en végzett m. humanista olvasmányai a korabeli tud. egészét átfogták. A humanista tört-írás kezdetei Mátyás udvarában bontakozott ki, s témájával, irod. színvonalával és értékeivel a következő századok m. nyelvű szépprózájának egyik ihletője lett. Galeotto Marzio (1427-97, Janus Pannonius ferrarai iskolatársa) többször is megfordult Mátyás udvarában; friss, megfigyelésekben gazdag, művelődéstört-ileg kútfő értékű kv-e szinte már szépirodalom: De egregie, sapienter, jocose dictis ac factis regis Matthiae ('Mátyás kir. találó, bölcs, tréfás mondásairól és cselekedeteiről', 1485). - A m. tört-tud. számára jelentősebb Antonio Bonfini (1427-1503). 1486: lett Beatrix kirné magántitkára. 60 évesen kezdte meg a m. tört. humanista szellemű feldolgozását. Hungaricarum rerum decades IV et dimidia ('A m. tört. négy és fél kv-e') c. munkája a a m. tört. első és egyben nagyarányú humanista feldolgozása a kezdetektől 1496-ig. Műve jelenkori része tört. szereplőktől, szem- és fültanúktól összegyűjtött, megrostált és ellenőrzött, valamint közvetlenül is tapasztalt históriai anyag humanista formába öntve; munkája tehát minden ízében tört. opus rhetoricum, mely századokra meghatározta tört-írásunk útját és a m. múlt tört. felfogását. Munkájáért Bonfini m. nemességet kapott. A 16. sz. közepén ném-re ford., 1575: Heltai Gáspár átdolgozásában m-ul is megjelent Chronica az magyaroknak dolgairól (Kolozsvár) c-mel. - A 16. sz. utolsó harmadáig virágzó humanista emlékirat a lat. nyelvű nemzeti tört-írás fejlődésében jelentős szerepet töltött be. Oknyomozó módszerével és a modern tört-írás stílusának alkalmazásával a Bonfini által elindított nemzeti tört. szintézis folytatását könnyítette meg (pl. Forgách Ferenc és Istvánffy Miklós). Bonfini munkája után a nemzeti tört. újraírása nem volt időszerű, de időszerűvé váltak a jelen és a közelmúlt eseményeinek leírásai, amelyek a Bonfini-művet kiegészíthették. Ezekkel az élményalapú, személyes írásokkal született meg a humanista emlékirat. Művelői diplomata-főpapok voltak. Brodarics István (1470 k.-1539) mintegy félszáz levele maradt fenn, egyetlen nagyobb műve a mohácsi csatáról készített emlékirat: De conflictu hungarorum cum turcis ad Mohatz verrissima descriptio (Igaz leírás a m-oknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról; Krakkó, 1527). Kancellárként jelen volt a csatában, a török ágyúkig rohamozó seregben. Liviusra emlékeztető stílusú munkájának az ad egyéni ízt, hogy a szükségképpen elfogult szemtanú küzd benne a tágyilagos tudósítóval. Az oknyomozó monográfia műfaji kezdeményezésével mintát adott Oláh Miklósnak, Verancsics Antalnak, Zsámboki Jánosnak lat., Mindszenti Gábornak és Zay Ferencnek m. nyelvű visszaemlékezésük megírására. - Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érs. történeti-földrajzi munkáit fiatalon, Németalföldön írta. A Hungarica és az Attila (1536-37) azonos alapeszméjű, szerkezetileg összefüggő kompozíció két része. A törökkel szemben összefogásra képtelen vezetők tehetetlenségét kárhoztatja. A pusztulás okait keresve tört. és erkölcsi példát állított. Attilát is azért aktualizálta, hogy az anarchiába süllyedt országot a hun dicsőséggel megmentésre sarkallja. - A Mohács utáni főpap-humanisták képviselője, Verancsics Antal (1504-73) sok diplomáciai küldetést teljesített. Költeményeinél jelentősebbek a tudatosan a nyilvánosságnak és az utókornak szánt a levelei. A diplomata művei ezek, aki tudta, hogy leveleivel tört-et ír. Brodarics István példájától is ösztönözve, tört-írói tervet érlelt magában. Ehhez régészeti stúdiumot folytatott. Összeállította Erdély, Moldva és Havasalföld római emlékeinek leírását, és a leleteket a De situ Transylvanie, Moldaviae et Transalpinae (Erdély, Moldva és Havasalföld jellemzése) monográfiában dolgozta fel. Az 1530-as évek közepétől tudatosan készült Bonfini nemzeti tört. szintézisének folytatására. A terv élete végéig foglalkoztatta, de az adatgyűjtésen túl a feldolgozásra nem maradt ideje. A megfogalmazott részletek jelentős munkát ígértek. Racionálisabb tört-író, mint Bonfini. Érdeklődésének középpontja az ember, annak cselekedetei és a természet. Néprajzi, régészeti, geográfiai, természetrajzi megfigyeléseit rögzítette. Több lat. és m. nyelvű emlékirat, valamint tört. feljegyzés Verancsics ösztönzésére készült el. - Szerémi György emlékirata az Epistola de perditione Regni Hungarorum ('Emlékirat Mo. romlásáról'). Visszaemlékezéseit 1545-47: készíthette el Verancsics Antal számára; nyers, szókimondó, rossz latinságú írása nehezen érthető. Szerémi nem folyamatos tört-et írt, hanem jeleneteket. Tudatos anyaggyűjtést nem végzett, bár értesüléseit és élményeit gyűjtött anyaggal is kiegészítette. Nem törekedett a hiteles tört. adatok rögzítésére, hanem az eseményekről és személyekről a közvéleményt örökítette meg. A valóság mellett ott találjuk a pletykákat, jóslatokat, babonákat, rémtörténeteket, kitalált epizódokat is. Visszaemlékezései igazolják, hogy a Mátyás-kultusz élt a szegénység, a kiszolgáltatott emberek tudatában is. - A Verancsics-hagyatékban néhány m. nyelvű visszaemlékezés is fennmaradt. Köztük legterjedelmesebb a Verancsics-évkönyv, amely a 16. sz. elejétől 1566-ig mondja el az eseményeket. - Bornemissza Tamás budai polgártól származott az a néhány lap, amely arról számol be, hogyan hiúsult meg 1541: Izabella terve, hogy Budát Ferdinánd kezére juttassa. - Az Landor Fejirvár elveszésének oka e vót és így esött c. monográfiát (1530 k.) Zay Ferencnek (1505-70) tulajdonítják. Leginkább szépirod. hatású a Mindszenti Gábor diáriuma öreg János János kir. halálárul c. emlékirat. A tört-írás, a jogtud., valamint a filológia ter-én született hazai eredmények olykor az eu. értékrendben is kitüntetett helyet jutattak egy-egy alkotónak, így a filológia ter-én Matheus Fortunatus Pannoniusnak (1480 k.-1528) és Zsámboki Jánosnak (1531-84). -
c) Bibliafordítás és nyelvművelés. A nemzeti nyelvű Biblia terjesztésének tudós körökből kiinduló kívánalma nálunk találkozott a laikusok Szentírás-olvasásának igényével és a kolostori irod-ban jelentkező előreformációs törekvésekkel. Már a Jordánszky- és az Érdy-kódex előszava a teljes bibliafordítás szükségességét hirdette. Az ÚSz ford-a elősegítette a m. nyelv és irod. profán irányú fejlesztését is. Az erazmista bibliafordítók közül →Komjáti Benedek pozsonyi knk. munkája Epistolae Pauli lingua hungarica donatae. Az szenth Pál levelei m. nyelven c-mel 1533: a krakkói Vietor Jeromos nyomdájában jelent meg; ez az első teljes egészében m. nyelvű nyomtatvány. Erazmus Újtestamentumának és a Vulgata szövegének figyelembevételével készült. A levelek szövege helyenként megegyezik a Döbrentei-kódex részleteivel. - →Pesti Gábor (Gabriel Pannonius) a bécsi „katolikus párti” erazmisták köréhez tartozott. Első kiadott munkája, az Újtestamentum (Bécs, 1538) a 4 evang-ot tartalmazza. Ford-ához az Erazmus-féle Novum Testamentum-ot használta, ahol ez nem tért el a Vulgata szövegétől, ott a korábbi m. bibliafordításokból (Müncheni-, Jordánszky-kódex) merített. Pesti tudatában volt annak, hogy munkájával a ~at is műveli: nyelve közelíti az élőbeszédet, magyarosabb a későbbi fordításokénál. Esopus fabulái (Bécs, 1536) c. műve, 185 mese ford-a az első nyomtatott m. nyelvű szépirod. emlék. Lat. előszavában a humanista író feladatai között a m. nyelv és irod. fejlesztését nemzeti kötelességként említi. Utolsó munkája egy 6 nyelvű (lat., ol., fr., cseh, ném., m.) szótár (Nomenclatura sex linguarum, Bécs, 1538), melyet főként ném. és cseh isk-kban használták. - →Sylvester János (1504 k.-?) munkája, az Új Testamentum m. nyelven, mellyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítánk, az m. nípnek keresztyén hütben való íppülisíre (Újsziget, 1541) nem Erazmus lat. Bibliáját vette alapul, hanem a gör. szöveget. A ford. közben a m. nyelv szerkezeti sajátosságait is vizsgálta (miben tér el a latintól és miben egyezik vele), s önállóan is rendszerezte a m. nyelvi jelenségeket, főként azokat, amelyeknek nincs lat. megfelelőjük (névelő, birtokos személyragok, tárgyas igeragozás). Így lett Sylvester latin nyelvtana egyúttal az első m. nyelvtan is: Grammatica Hungaro-latina ('M-latin nyelvtan', Újsziget, 1539). -
d) Alkalmi, iskolai latin szépirodalom. A lat. nyelvű humanista költészet a városi humanisták (tisztviselők, lelkészek, iskolamesterek, nevelők) által lassanként a gyakorlati élet, alkalmi igények szolgálatába állt. Írásra ösztönző alkalmaik között a legfontosabb az iskola igénye volt. Ebből az igényből sarjadt az isk. színjátszás, melyben a misztériumdrámát az antik vígjáték (Plautus, Terentius) és a humanista isk-dráma váltotta föl. Utóbbi korai képviselője Bartholomeus Francofordinus Pannonius budai, városi isk-mester. Wagner Bálint már bibliai tárgyú isk-drámát is írt lat. nyelven. Az alkalmi humanista lat. költ. számtalan lírai műfajjal gazdagította költészetünket: epistola; panegyricus (dicsőítő ének); epitalamium (a házasének lírai változata); epicedium (dicsérő és elsirató gyászvers); az előbbinek változata az epitáfium (találó jellemzést adó sírvers), mely valójában az epigramma egyik válfaja; a kép (festmény) alá írt epigrammából fejlődött ki az embléma-költészet (rejtett értelmű kép jelentésének megvilágítása); vallásos elégia; querela (panaszvers); adhortatio (buzdító vers). Tiszta epikus költemény alig akad a hazai lat. alkalmi verselők munkái között (16. sz. 2. fele). Az alkalmi epikusok egyike Csabai Mátyás kassai isk-mester, aki megénekelte Eger 1552. évi ostromát és Dobó István hősiességét (Encomium arcis Agriae, 'Az egri vár dicsérete', Wittenberg, 1556). Az epika fejlődése szempontjából jelentős gyűjtemény a Zrínyi-album (De Sigetho, Hungariae propugnaculo... Wittenberg, 1587), melybe Zrínyi Miklósról írt lat. költeményeket gyűjtöttek össze Wittenbergben tanuló m. diákok verseiből. - A reformáció új írótípusa a prédikátor-író, aki egybeolvasztotta a kolostori, a deák és a humanista irod. számos elemét, mindazt, ami alkalmas lehetett a hit új tanainak a propagálására. A reformáció irod-ának sajátos vonásait az agitatív célzat határozta meg. Ez hozta magával a szóbeliség és írásbeliség határán álló műfajok (ének, dráma, prédikáció) előnyben részesítését is. Ez az irod. nem hagyott hátra Janus Pannoniuséhoz hasonló remekműveket, de érdeme, hogy az irod. magyarnyelvűséget néhány évtized alatt elterjesztette. - A „magyar Luther”-nek nevezett →Dévai Bíró Mátyás (†1545) m. nyelvű helyesírási tankönyve az Orthographia Ungarica, azaz igaz írás módjáról való tudomány (Krakkó, 1538 előtt). Javított kiadása (1549) maradt ránk (→reformáció magyar irodalma). -
e) A deák-irodalom virágzása a Mohács utáni fél évszázadra esett. Ez volt az az időszak, amikor nálunk ez a műveltségtípus a társad. egészét átfogta s az átlagszintet jelentette, miközben a végvárak világával gazdagodott. A várakban élő, harcoló vitézek nagy közösséget alkottak, külön szokásokkal, hagyományokkal. Helytállásukhoz a kerség és a szülőföld védelmének a gondolata adott erőt. Az egyetemes ker. gondolat humanista (haza, vitézség, emberség) és reformációs (a török Isten büntetése; zsidó-m. tört. párhuzam) elemekkel bővült. A vitézi réteg a 18. sz-ig fenntartója volt ennek a műveltség-típusnak. Képviselői már a reformáció szellemében nevelkedtek, éppen ezért eszméinek terjesztői, szövetségesei voltak. Éppúgy megszólaltattak vallásos (bibliai) témát, mint ahogyan a prédikátor-írók világi, „deák-témát” is fölkaroltak. Azonban minden vallásosságuk ellenére érdeklődésük alapvetően világi természetű maradt. Működésükkel előmozdították a humanizmus és a reneszánsz terjedését. - Vezető műfajuk az epikus históriás ének lett. A versek dallamra készültek, szorosan összefüggtek előadásukban is a zenével. Melódiákat a régi egyh. latin énekköltészetből, a kk. vágáns ének dallamkincséből, valamint a 15. sz. óta kialakult deák típusú m. énekes gyakorlat műköltői és műzenei formáiból kölcsönözték. A velünk kapcsolatba került sokféle népelem (tör., ném., rum., rác, horvát, cseh, lengy., ol.) dallamai is hatással voltak a deák-ének dallamvilágára és ritmusára. Az énekek élőszóban, kéziratban és nyomtatásban terjedtek, de a szóbeli előadásnak is nagy szerepe volt még. - A hivatásos énekmondók típusai: lantosok (modern, művelt, író, olvasó énekmondók), hegedősök (írástudatlanok közül emelkedtek ebbe a csoportba azzal, hogy megtanultak írni, olvasni), írástudatlan énekmondó. - Az irod. magyarnyelvűség megszilárdításában a a deákságnak megvolt a szerepe. A m. nyelvű reneszánsz líra és epika a deák-énekből nőtt ki, és továbbfejlesztésével emelkedett eu. magaslatra. - A historiás ének (Tudósító énekek) sajátosan 16. sz. műfaj. Így nevezték nemcsak a tört., hanem a novellisztikus, regényes, mondai, mesés, sőt vallásos, bibliai témájú elbeszélő énekeket is. Virágkora az 1530-as évek végétől a század utolsó évtizedéig tart. Témaköre szerint lehet vallásos história, tudósító ének, históriás ének, regényes história. - A tudósító ének első és legnagyobb művelője →Tinódi (Lantos) Sebestyén (1505/10 k.-1556), akinek életműve (fm: Cronica, 1554) a m. eposz megteremtésének útját egyengette egészen Zrínyi Miklós Szigeti veszedelméig. - A krónikás énekek és regényes históriák megtörtént eseményt beszéltek el (forrásokra hivatkozásokkal), s hasznos tanulságot is hordoztak. A m. tört-ből szívesen írtak azokról, akik a lovagi irod-nak, sőt a kk. énekmondásnak is hősei voltak (Zsigmond kir., Hunyadi János, Mátyás kir., Kinizsi Pál stb.). M. tárgyú tört-et hagyott ránk Nagybáncsai Mátyás (Az vitéz Hunyadi János vajdáról, 1560), Görcsöni Ambrus (Mátyás kir., 1567-68), Bogáti Fazekas Miklós (Mátyás kir., 1577), a Nikolsburgi Névtelen (Kenyérmezei viadalról, 1568), Temesvári István (az előbbi tört-et írta meg), Temesvári János (Béla kir-ról és a tatárokról, 1571), Gosárvári Mátyás (Az régi m-oknak első bejövésekről, 1579 előtt). A nem m. tárgyú krónikás énekek görög-római-perzsa v. bibliai témáról szólnak. - A regényes, költött elbeszélések az 1560-as években előzték meg a vallásos tárgyúakat. Ettől kezdve a középkorival szemben a reneszánsz felfogás terjesztőivé váltak. Tinódi és Ilosvai után Valkai András (1540-87) az időszak harmadik világi énekszerzője. Többrészes M. krónikája elveszett. Bánk bán históriája (1567) viszont a ~ tört-ében fontos helyet kapott. - A históriás ének az eu. irod. m. nyelvű közvetítésének, népszerűsítésének talán leghatásosabb formája volt, mert a külf. epikus, prózai és verses művek, sőt a drámák is históriás ének alakját vették magukra. - A deák-irod-ban a líra és epika határai kissé elmosódtak, sok átmeneti jött létre. Az énekek különböző elemeket egyesítettek, emiatt nehezen osztályozhatók. Mégis megkülönböztethetünk a virágénekek mellett házas-énekeket, alkalmi oktató-mulattató verseket, szatírákat és hegedős-énekeket. Oktató, intő, feddő, példát mutató szándékukkal, komoly v. tréfás, humoros, esetleg ironikus, gúnyos, szatirikus hangnemükkel és modorukkal a társad. szűkebb köreiben (házastársak, család, rokonság, alkalmi baráti v. társas együttlét, vendégség, keresztelő, lakoma, esküvő stb.) fejtették ki hatásukat. Szokásokat, erkölcsöket, ízlést formáltak, finomítottak, kiegészítve az epika által megcélzott országosan ált. és egy-es törekvéseket. - Az egyh. prózaírásban Telegdi Miklós (1535-86) pp. irod. munkássága az ellenref-t szolgálta. Szorgalmazta az anyanyelvű tp. éneklést, gyűjtötte a késő kk. kat. népénekeket. Prédikációgyűjteménye evang. szakaszok magyarázatai (Az evangeliumoknak... magyarázatja I-III. Bécs-Nagyszombat, 1577-80). - Telegdi mellett a vallásos vitairat műfajának kiemelkedő művelője volt Monoszlóy András (1552-1601) veszprémi pp. - A m. nyelvű egyh. prózairod. népszerű műfaja, a vigasztaló könyv (pl. Balassi Bálint: Füves kertecske) főként ném. mintákat követett, s a híveket a halál ker. fogadására, Istennel, emberrel való számadásra készítették föl. Heltait, Balassit követte a műfajban Károlyi Péter, Kulcsár György. Sibolti Demeter (†1589) evangélikus prédikátor Lelki harc (Galgóc, 1584) c. irata a bűnös ember és a Szentírás dialógusa. -
f) A reneszánsz fénykorának népszerű irodalma. Az írás ismerete a 16. sz. utolsó harmadában lett az élet nélkülönözhetetlen eszköze. A köz- és a magánéletben is megsokasodott az írásbeli tevékenység, jegyzőkönyvektől és rendeletektől a családi és baráti levelezésig. Mindez az egységes írt köznyelv kialakulásához vezetett, amit a kv-nyomtatás kifejlődése és a sok azonos irod. szöveg terjedése is támogatott. A korábbi deák-kultúra széles körű közműveltségben oldódott fel, az énekirodalom virágzása mellett fokozatosan kibontakozott a népszerű irod. prózai ága is, főként a szórakoztató elbeszélés és az önéletrajz/krónikás emlékirat irányában. Vsz. 16. sz. eredetű a Mankóczi István viselt dolgairól c. kéziratos töredék. A szórakoztató próza első terméke, a trufa (ol. 'tréfabeszéd') Mátyás kir. és a 16. sz. főurak udvarában egyaránt kedvelt volt, s hamarosan a nemesség és polgárság körében is elterjedt. Nyomtatásban m. nyelven az első szólás- és trufagyűjtemény 1577: jelent meg Kolozsváron Salamon kir-nak, az Dávid kir. fiának Markalffal való tréfabeszédeknek rövid könyve c. Hasonló hozzá Laskai János debreceni isk-mester kv-e: Az Aesopus életéről, erkölcséről, minden fő dolgairól és haláláról való história (Debrecen, 1592). Sokáig eredeti m. műnek gondolták Az kopaszságnak dicséreti (Kolozsvár, 1598) c. írást. - Az önéletrajz új műfajában az én, az egyéniség öntudata, jelentősége nyilatkozott meg. Az első ismert önéletírás, Martonfalvay Imre (1510-91?) deák, Török Bálint belső emberének visszaemlékezése nem olvasmánynak készült. Olvasásra szánt önéletírás viszont Wathay Ferenc (1568-1606 után) székesfehérvári vicekapitány konstantinápolyi fogságában keletkezett szövege. - A tört. próza (krónikás emlékirat) a polgárság körében talált művelőkre. Borsos Sebestyén marosvásárhelyi polgár emlékiratát (Chronica a világnak lett dolgairól, 1562) Nagy Szabó Ferenc marosvásárhelyi szabómester folytatta 1658-ig. Közvetlen folytatása egyik prózai műfajnak sem volt. - A históriás ének bibliai, tudósító és krónikás változatai elsorvadtak. A verses história regényes ágának fejlődése azonban folytatódott. Változott a témája: a lovagi elbeszélést reneszánsz novellák, késő görög szerelmi kalandregények, klasszikus szerzőktől (Ovidius, Vergilius, Hérodotosz) megverselt antik tört-ek váltották fel. A korszerű tematika továbbra is énekelt, verses formájú és oktató szándékú maradt. A moralizáló törekvést lassanként szorította háttérbe a szórakoztató, szépirod. jelleg. - A tanító szándékú, valláserkölcsi célzatú elbeszélések jó része prédikátor-szerzőktől való. Az egyh. személyek közül legismertebb Bogáti Fazekas Miklós neve és életműve. Öt énekének tárgyát vette „pogán históriákból”. - A verses szerelmi elbeszélések közül kiemelkedik a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról c. munka. Első kiadása ismeretlen; lőcsei 17. sz. kiadásának csak csekély töredéke maradt meg; első fennmaradt teljes kiadása: Buda, 1749. Szerzőjének nevét a versfőkből többféleképpen értelmezték, vsz. Gergei Albert. Műfaja tündérmese, tehát kk. és nem reneszánsz időből való. Szó szerint kell értenünk a szerző kijelentését, hogy a mesét „olasz krónikából” fordította. Népszerű ponyvakiadások ültették át a m. népköltészetbe, s Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének is ihletője lett. - A politikai és háborús eseményekkel kapcsolatos költészet a 16. sz. végén (→tizenötéves háború) föllendült és műfajilag differenciálódott: kialakult belőle a pol. propaganda-vers, önállósult a vitézi buzdítóvers és az ország sanyarúságát panaszoló ének (hazafias jeremiád). A lírai katonaének a haza védelmére buzdított. A török elleni harcok vitézi énekei (főként →Balassi Bálint versei) a m. reneszánsz irod. igen értékes részét képezik. - A késő reneszánsz irodalma (manierizmus). A 17. sz. első évtizedei a kultúra és irod. terén átmeneti korszakot képeztek. Az új barokk műveltség a jezsuita rend és a kat. egyh. keretein belül maradt, az arisztokrácia csak a sz. 3-4. évtizedében mondhatta magáénak. A késő reneszánsz irod-át az addig elkülönülő rétegek egymásra találása, egysége jellemzi. Bár a korszak eszmei és ízlésbeli áramlatai (sztoicizmus, ortodox kálvinizmus; manierizmus) továbbra is meghatározott társadalmi-művelődési körön belül érvényesültek, kisugárzásuk más rétegekre is átterjedt, a lokális (Ny- és K-mo-i, erdélyi) és felekezeti különbségek feltűnőbbé váltak. Az Eu-szerte divatossá vált újsztoikus fil. népszerűségét erkölcsfilozófiájának köszönhette (→sztoikusok). Epiktétosz (K. u. 1-2. sz.) Enchiridionját (Kézikv.) a 17. sz. elején m-ra fordították. A sztoikus tanok alkalmazása időszerű erkölcsi és pol. problémákra a németalföldi humanista, Justus Lipsius (1547-1606) munkája volt, aki élete végén kat. lett, s tanait az ellenreformáció szolgálatába állította. De constantia (1584) c. műve az állhatatosságról szó, mely az ember belső függetlenségének alapja. Pol. elméletének lényege: a békére való törekvés, megalkuvás a körülményekkel és az ellentétek elsimítása a viszonyok konzerválása által (Politica, 1589). Mo-on a sztoikus nézetek korai előfutárai Zsámboki János és Christian Francken voltak. A 16/17. sz. fordulóján az újsztoikus fil. terjedését segítette, hogy összeegyeztethető volt a ker. tanításokkal. - A kor másik jelensége, hogy a kiegyensúlyozott műv-et Eu-szerte fölváltotta a →manierizmus, a tiszta formák fellazulása, egyes elemek kifejező (expresszív) túlhangsúlyozása stb. Egyes elemei korán jelen vannak mind a hazai lat. nyelvű (Zsámboki embléma-költ-e, Istvánffy Miklós, Brutus János Mihály tört. munkái), mind a m. nyelvű (Balassi Célia-versei) irod-ban. A manierizmus mo-i kibontakozása a sztoicizmus elterjedésével kapcsolódott össze. Sem a sztoikus fil., sem a vele összefonodó vallásos elmélyülés nem kedvezett a szoros értelmű szépirod-nak. Leszűkítette a líra érzelmi skáláját; a mulandó világi dolgok értéktelensége megkérdőjelezte a földi életet tükröző epika létjogosultságát, helyébe az érzelmeket feloldó és elfojtó reflexió (elmélkedés), valamint az önmagáért való ábrázolást kiszorító →allegória került. Népszerű lett az embléma: jelképes értelmű rajz verses v. prózai magyarázata; v. a verses certamen (vetélkedés): ellentétes erkölcsi alapelveket megszemélyesítő allegorikus szereplők szónoki párbaja. -Valamennyi műfajban érvényesült a →retorika, s megjelenési formája a szónoki körmondat, melynek megértése az intellektuális motívumot, az irod. alkotás tudós voltát hangsúlyozta. A műköltészet elszakadt az „ének”-től, a tudós irod. csak a szövegverset ismerte el. - A sztoicizmus az ellenreformációt, a manierizmus a barokk stílust készítette elő. A barokk irod-ban a manierizmus díszítő gazdagsága (retorikus bonyolultsága) alárendelődött a nagyarányú kompozíciónak. A tudós irod. a 17. sz. első felében lat. és m. nyelvű maradt, de a maradandó alkotások többsége m. nyelvű volt. A latinnak elsősorban közvetítő és kezdeményező szerepe élt tovább. - Rimay János (1570 k.-1631) Balassi Bálint tanítványa, barátja, hagyatékának gondozója volt. Életművében először mutatkozott meg az irod. manierizmus és a barokk néhány korai vonása, valamint a mai értelmű hazafiság, azaz valamely meggyőződést kifejező nemzeti öntudat és büszkeség. Gyűjtötte és sajtó alá rendezte Balassi verseit, udvarházában kis irod. közp-ot létesített. Költői művének jelentős részét bölcselkedő és vallásos lírája alkotja. - Az újsztoicizmusnak volt köszönhető a mo-i államelméleti tudományosság alapvetése, valamint az első világi jellegű filozófiai-moralizáló művek m. nyelvű megírása. A 16. sz. utolsó évtizedeitől kezdve megnövekedett az érdeklődés a vallásos erkölcstanító és elmélkedő munkák iránt. Ezeknek az iratoknak a nagyobb része fordítás, szerzői fordítók és főnemesek (Ecsedi Báthory István) v. prédikátorok (Mihálykó János). A források között gyakoriak a kk. hagyományokat folytató 16. sz. latin nyelvű, papi munkák (→Pécsi Lukács). A kk. apácák használatára készített kódexek után ebben a korban jelentek meg ismét irod-unkban nők számára írt lelki, épületes olvasmányok. - A 17. sz. első évtizedeinek protestáns egyh. (hitvitázó-teol.) irod-ában legnépszerűbb műfaj a vitairat, melyet részben kat-ok, részben egymás ellen írtak. A deák-irod. műfajai a 17. sz. első évtizedeiben átalakultak, az udvari és a prédikátor-költészet formáival vegyültek. A reneszánsz motívumainak és stílusjegyeinek az alacsonyabb polgári, félparaszti, sőt paraszti rétegek világába való leszivárgása a népszerű reneszánsz ízlés kialakulásához vezetett, és valamennyi műv. ágra kiterjedt. - E költ. jellemzője az alkalomszerűség, a közvetlen szükségletek kielégítése: hadjárat, országgyűlés, összeesküvés; szerelem, lakodalom, halál. - A 17. sz. elejének énekeskv-ei nem irod. célból keletkeztek. Tartalmukat leírójuk személyes érdeklődése szabta meg. A lejegyzők személye ált. ismeretlen. Vegyes tartalmúak, vallásos énekek keverednek politikaival (Lipcsei-kódex, 1615; Kuun-kódex, 1621-47), v. politikaiak szerelmi dalokkal (Borbély-kódex, 1630 k.). Ritkaság a homogén tartalmú kv.: Teleki-énekeskönyv (1655 k.), Sebes agynak késő sisak (1630 u.). - A népszerű költészet velejárója a szövegek állandó változása a pontatlan másolgatás miatt, de tudatosan is. Több szöveget későbbi kéziratos gyűjt-ek őriztek meg romlott, átalakult, esetleg folkorizálódott változatban: Vásárhelyi-daloskönyv (1672 k.), Mátray-kódex (1677 u.), Komáromi-énekeskönyv (1701), Szentsei-daloskönyv (1704). Ez a költészet átmenet a műköltészet és folklór között. - A m. nyelvű politikai költészet első nyomait a Jagelló-kori deák propaganda-énekben találhattuk meg. Mohács után a kezdeményezés folytatás nélkül maradt; a propaganda-versből a históriás ének tudósító változata nőtt ki. Az 1600 k. eseményekről írt versek azonban az egész magyarság érdekeit képviselő pol. célok (az ország egységének helyreállítása, a török kiűzése) mellett a napi pol. és bizonyos csoportok szándékairól beszéltek: hatalmi villongásokról Erdélyben, ogy. vitákról Mo-on és meg-megújuló függetlenségi harcokról. Az ekkor kifejlődő népszerű politikai költészet a már meglévő műformákat (históriás ének, katonavers, gúnyvers, halotti búcsúztató) alakította át s használta föl új mondanivaló kifejezésére. Mindez Erdélyben kezdődött, összefüggésben a kibontakozó központosítással. A népszerű pol. költészetnek hivatásos művelője Debreceni Szappanos János (†1614 k.), vsz. a nagyváradi kápt. levtárosa. - A pol. versszerzés legsajátosabb műfaja a paszkvillus (személyeskedő prózai v. verses gúnyirat) lett. -