Leibniz, Gottfried Wilhelm von (Lipcse, 1646. júl. 1.-Hannover, 1716. nov. 14.): evangélikus filozófus, matematikus, fizikus, történész, politikus. - 1. Élete. Jogi, mat. és fil. tanulm-okat folytatott Jenában, 1663: Lipcsében jogi dr. 1667: a jelentős pol. tevékenységet is kifejtő J. P. Schönborn mainzi érs., választófejed. szolgálatába lépett. 1672-76: Párizsban diplomata, megismerte a kor neves tudósait, filozófusait, teológusait. Utazásai során találkozott Németalföldön →Spinozával, Londonban a Royal Society tagjaival, köztük →Newtonnal. 1676: a braunschweigi hg. tanácsadója, kvtárosa, udvari tört-írója. Levelezett kora számos tud-os, pol. és egyh. személyiségével. - 1700: a berlini Tud. Akad. alapítója és első elnöke. I. (Nagy) Péter (ur. 1689-1725) cár a szentpétervári Tud. Akad. megalakításához ~ javaslatait is fölhasználta. - ~ munkássága a nemzetk. jog, a tört. forráskutatás és történelemírás, az összehasonlító nyelvtud. terén is jelentős. Elsőként sejtette meg a finnugor nyelvrokonságot. 1684: Newtonnal együtt a differenciál- és integrálszámítás felfedezője. A mechanikai energiamaradás elvének megfogalmazója. ~et tekintik a formális logika megalapítójának is. Filozófusként az ellentétek összeegyeztetése, az egységes tud. és az egységes fil. volt a fő törekvése, a katolicizmus és protestantizmus, a vallás és a tud. összebékítésén fáradozott. -

2. Fil. nézeteit 1686: kezdte rendszerezni és kiadni. A Spinoza-féle szubsztancia-monizmust ~ monász-elméletével próbálta feloldani: a monász egyszerű szubsztancia, az összetettek alkotórésze (zárt egységek, melyeknek „nincsenek ablakaik”). A köztük lévő összhang a „harmonia praestabilita”, mely Isten létezését bizonyítja. Míg a lelkek a célokok (causa finalis) törv-ei szerint cselekszenek, a testek a hatóokok (causa efficiens) törv-ei szerint működnek (→okság). A teremtmények tökéletességüket Istennek köszönhetik, tökéletlenségeik saját korlátolt természetükből származnak. - ~ istenérve ontológiai érv: a lények valóságának egy szükségszerű lény létezésében kell gyökereznie, amelynek lényege magában foglalja létezését, ill. amelynek a lehetséges volta elégséges ahhoz, hogy valóságos legyen. És mivel semmi sem zárhatja ki annak a lehetőségét, ami semmilyen korlátot, tagadást és ezért semmiféle ellentmondást nem foglal magában, ez egymagában elégséges ahhoz, hogy Isten létezését a priori megismerjük. De bizonyít a posteriori is, mivel léteznek esetleges lények is, melyeknek végső v. esetleges alapja csak a szükségszerű lényben lehet, amely önmagában hordja létezésének alapját (Monad. 45). Isten megismerésének feltétele, hogy ne csak egyik v. másik művét szemléljük, ám nem kell minden művét vizsgálnunk, hiszen ez képtelenség. Elég, ha általánosságban alkotunk róla fogalmat: ő a legbölcsebb és a leghatalmasabb. - A Teodicea ~ beszélgetéseit foglalja magában, melyeket Berlinben folytatott Charlotte Sophie hgnővel Bayle akkoriban közkézen forgó történelmi-kritikai szótára (Dictionaire historique et critique) kapcsán, mely Isten létének bizonyítása, és a kegyelem-szabad akarat-rossz eredete körüli kérdésekhez szkeptikusan viszonyul. ~ itt az elegendő okkal érvel: semmi sem történik elegendő ok nélkül, v. legalábbis meghatározott alap nélkül. Vagyis egy bizonyos a priori alap nélkül: miért létezik és miért nem nemlétezik inkább, és miért létezik ily módon, miért nem valami más módon? Isten a lehető legjobb világot teremtette, a rossz a teremtmények korlátolt voltából származik és „akcidentális”. Hogy fogyatékosságuk ellenére is megismerjük a Teremtő jóságát, birtokában kellene lennünk a teljes megismeréshez szükséges minden ismeretnek, amellyel minden állításunkat meg tudnánk indokolni. A misztériumok ugyan meghaladhatják az ember értelmét, de nem ellenkezhetnek vele. ~ a Teodiceában több kat. szerzőre hivatkozik, és dicsérőleg nyilatkozik róluk: Xavéri és Szalézi Szt Ferenc nézetét idézi a japánok üdvözülésének lehetősége kapcsán (I, 95 sk.), megjegyezve, hogy a római egyh. nem zárja ki feltétlen azokat, akik nem tartoznak az egyház közösségéhez, és nem kifejezetten a hitvallás szerint méri őket (I, 96). Elbeszéli Boldog Niels →Stensen áttérését a kat. egyh-ba (I, 100). Említi Friedrich →Spee-t, aki életszentség hírében halt meg és rávette Schönborn mainzi érs-et, hogy lépjen fel a →boszorkányperek ellen, és aki azt állította, hogy az isteni szeretet az egyh. közvetítése nélkül is elveheti a bűnök hatását, hacsak az egyh-at nem veti meg, ami viszont összeegyeztethetetlen a szeretettel (I, 96). A molinizmus kapcsán mondja: Aquinói Szt Tamás olyan szerző, aki szeret a dolgok végére járni, míg a szubtilis Scotus inkább elhomályosítja őket (III, 330). ~, ismerve mind a kat., mind az ev. egyh-at, ökumenikus vízióval is foglalkozott, amelyet nézete szerint úgy lehetne elérni, ha mindkét egyh. módosítaná (főleg egyházfegyelmi) álláspontját. - ~ Teodiceájának eszméit elsősorban Christian Wolff tankv-ei népszerűsítették. Kant A tiszta ész kritikájában Wolffal együtt ~et is bírálja. A kat. teológiákon a fil. istentan szinonimája mindmáig gyakran a teodicea. ~ elégséges ok tételének legutóbbi bírálója Hans Albert (Traktat über kritische Vernunft, 1968). - Fm: Confessio Philosophi. (1672) Frankfurt/Main, 1967. - Meditationes de cognitione, veritate et ideis. Lipcse, 1684. - Discours de Métaphysique. (1686) Hannover, 1846. - Essais de Théodiceé. Amsterdam, 1710. - Monadologie. Frankfurt/Main, 1720. - Öm. fr. kritikai kiad. 1923: kezdődött (a tervezett 80 köt-ből 1990-ig 19 jelent meg). Ném. összkiad: 1-7. köt. Berlin 1875-90. - M-ul: Újabb vizsgálódások az emberi értelemről. Ford. és magy. Rácz Lajos. Bp., 1930. (Az Akad. fil. kvtára 1.) - Vál. fil. művei. Ford. Endreffy Zoltán és Nyíri Tamás. Uo., 1986. -  N.D.-R.Z.-V.Lá.

Tankó Béla: L. Theológiája. Bp., 1917. (A Magyar Fil. Társ. kvtára 1.) - Vigilia 1967. XI:733. (Szomor Tamás: ~ élő szelleme) - NCE VIII:620. - Simonyi 1981. - Nyíri 1991. - LThK 1993. VI:777. - Liske, Michael Thomas: G. W. L. München, 2000.