himnuszköltészet (gör. hymnodia): A ker. ~nek 3 világosan elkülönülő gyökere van: 1) zsoltárok és doxológiák (Gloria in excelsis Deo, →Dicsőség a magasságban Istennek); 2) a művelt keresztények magánájtatosságában továbbélő késő antik himnuszok; 3) a 4. sz-tól a liturgia számára írt himnuszok, melyek részben az eretnek tanokat (→arianizmus) hirdető énekeket ellensúlyozták. - A →himnuszok dallamai kis ambitusúak, gyakori bennük a népi elemek fölszívódása, modusaik jellemzőek az egyes nemzetekre (pl. a fr. ~okban a D, a németekben az E). A szillabikus forma többségben van az erősen melizmás dallamokkal szemben. - A szabadon költött himnuszok tekintélye természetszerűen kisebb volt, mint a bibliai zsoltároké és →canticumoké, ezért sokáig vita tárgya volt, hogy részei lehetnek-e a lit-nak. A laodiceai zsin-on követelték, hogy a lit-ban csak bibliai szövegeket használjanak, s e vita a trienti zsin-ig elhúzódott. Ebből érthető, hogy a ~nek különböző korok és ter-ek lit-jában más és más a szerepe. K-en fölmerült a veszély, hogy a ~ a lit. minden más elemét háttérbe szorítja. Róma városában viszont sokáig elzárkóztak a himnuszoktól. - A himnuszok szerk-e és formája szorosan összefügg az énekelt előadással. A szöveg és a dallam ma ált. szétválasztása az ókorban és az őskereszténységben elképzelhetetlen volt. Az éneklés tette a himnuszt a lit-ban igazán ünnepélyessé, ugyanakkor a himnuszok vizsgálatánál mindig figyelembe kell venni, hogy nagyon sokáig csak a szöveget rögzítették, s a →neumákkal ellátott kz-okig a dallamra csak másodlagos forrásokból lehet következtetni. - A ~ jellemzője az egyszerű prózával szemben a metrikus szerkezet, de nem csak a mai értelemben vett metrum szerint: az egymásnak nyelvtanilag megfelelő mondatrészek is metrumnak számítottak (pl. a Gloriában: dicsőítünk téged / áldunk téged / imádunk téged / magasztalunk téged). Idővel egyre inkább a soron belüli szótagszám és hangsúly vált a metrum alapjává. - A 4. sz: még nagy hasonlóságot lehet föltételezni a K-i és Ny-i egyházakban, amit Szt Ágoston világosan bizonyít (Vallomások IX,7). Közös ismertetőjegy a minden bizonnyal az ariánusokra visszamenő szerkezet: strófás himnusz és a nép által énekelt dogmatikus refrén (→doxológia). Később a ~ K-en és Ny-on eltérő vonalon haladt. K-en az azonos v. különböző szótagszámú sorok keretében parafrázisként kibontakozó retorika érvényesült (→tropárion, →kontakion, →kánon), ami a lat. gondolkodás számára elég nehezen volt megközelíthető. A szövegnek megfelelően a dallamok bőven áradóak és részleteikben aprólékosan kidolgozottak. Ny-on a röviden és világosan fogalmazott himnusz vált uralkodóvá, s a szűkszavú nyelvhez a többnyire szillabikus dallam kapcsolódott. A 9. sz-tól kialakuló tropusok és szekvenciák mutatnak hasonlóságot a keleti ~ nyelvi és dallami szerkezetével. Már maga a →tropus elnevezés összefüggést sejtet a gör. tropárionnal. A pontos egymásrahatás vizsgálata azonban mindmáig megoldatlan. A ~ nagy termő korszaka K-en a 11. sz-ig, Ny-on a kk. végéig tartott. A trienti zsin. a lat. lit-ból néhány kivétellel eltávolította a tropusokat és szekvenciákat, s így a ~ a lat. egyh-ban ismét a szoros értelemben vett himnuszra korlátozódik. - A →többszólamúság megjelenésével a himnuszok a cantus firmusként épültek bele a kompozíciókba. A 12-15. sz. ~ jellemzője a rím, a mozgalmas képek, a fokozott hangzás és lendület. - A →humanizmus hatása alatt a ~ olyan válsághoz, átalakuláshoz és megmerevedéshez jutott, hogy a későbbi költemények már nem élő költészet termékei, legjobb esetben archaizáló utánzásként hatnak. A humanisták a liturgikus himnuszok nagy részét formában és nyelvezetben egyaránt barbárnak tekintették, és új költészettel kívánták helyettesíteni. E szemlélet utat talált magának a trienti lit. átalakulásokban is. Ahogy a barokk építészek, hacsak tehették, a régi katedrálisokat lebontották és helyükbe a maguk kora stílusában építkeztek, úgy a 16-17. sz. lit. reformerei is a kk. költemények átírására v. új művekkel való helyettesítésére vállalkoztak. - A magyar himnuszfordításnak, mint a m. műfordításnak általában, nagy múltja van. →Babits Mihály Amor Sanctusa és →Sík Sándor fordításai (Himnuszok könyve) a legmagasabb színvonalat írják elő a fordítónak. A legújabb időkben megjelent himnuszfordítások →Csanád Béla, →Weöres Sándor, →Szedő Dénes, →Farkasfalvy Dénes munkái. **

LThK V:565. - Áment Lukács OSB: Himnusz, prosa és szekvencia a magyar róm. hymnológiában. Bp., 1971. (Dissz.) - Rajeczky 1981:36, 134. - LThK V:569. - BL:628. - Farkasfalvy 1984.