siratóének, sirató: →siratáskor énekelt vagy recitált szöveg. - 1. A Szentírásban Dávid nagy ~et mondott Saulra és a fiára, Jonatánra (2Sám 1,19-27), majd Abnerre (3,33-34). Máté a →betlehemi gyermekgyilkosság (2,18) előképét látta Ráchel ~ében (Jer 31,15). A próf-knál a ~ az ítéletre, ill. a pusztulásra vonatkozó jövendölések része (Iz 22,12; Ez 19,1; Mik 1,8; Ám 5,16; Jo 2,12). Zakariás a Messiás halála miatti ~ről jövendöl (12,10-11). A jeruzsálemi hívek ~et mondtak István diákonus halálakor (ApCsel 8,2). - 2. A m. hagyományban. Szoros értelemben →siratáskor felhangzó népi v. irodalmi szöveg. Gyakran a hagyományos dallamú szövegkeretet a sirató személy konkrét, személyes adatokkal egészíti ki. Temetéseken régebben a kántor feladata volt a ~et (kiegészítésekkel) elénekelni. A ~ a halott közvetlen környezetében a továbbélőkben kiváltott fájdalmat, hiányérzetet, kiszolgáltatottságot segített „kiénekelni" és ezzel elviselni. A szélsőséges érzelmi állapotot szavak nélküli kitörésekkel s gesztusokkal is tagolták (sirongatás, zokogás, zokkantás, rívás, ordítás), de ezt nem nevezték ~nek, s aki túlzásba vitte, elfeledkezve magáról, azt általában megértés, de elítélés is kísérte. A mondás szerint szépen azok siratnak, „akik szivikből siratnak, nem szájikból. Akinek a szive az olvasó könyve.” - Tágabb értelemben ~hez sorolják a lakodalmi előkészületnek azt a részét, melyben a leány és a legény közülük való kiválását a társaik „elsiratták". A székely szójárásban: vigassággal siratják őket. Magyarlapádon a legényt temetésszerű, de külsőleg tréfás szert-sal búcsúztatták, melyet tánc követett. A leány búcsúja leánytársaitól néhol a tp-ban történt; másutt a leányok az esküvő előtti éjjelt együtt töltötték a menyasszonnyal, ezt nevezték az Alföldön leányhálónak. M.F.

MN IV:166, 448; 1990. VII:60.