pietizmus (a lat. pietas, 'jámborság' szóból), 1670-1750: az egyéni jámborságot és a protestáns egyház egészét megújítani akaró mozgalom. - A reformációt nem lezárt ténynek, hanem folyamatnak tekintette, s a hitből fakadó tevékenységben kereste a folytatását. Az elnevezés az 1677: feltűnt pietista, 'jámborkodó' csúfnévből ered, melyet hamarosan pozitív értelemben használtak. 1750 u. a különböző prot. egyh-akban más és más formákban éledt újjá. - Alapvető témája és követelménye a bűnből a kegyelemre, a régi életből az új életre való lelki újjászületés, mely az egyén megtérésekor történik a bűnbánatban, azaz a kegyelem hatására beállt teljes életfordulatban. Mindenkit ez vezet el a tökéletességre és az isteni boldogságra. Az újjászületettek a nagy közösségek kis csoportjaiban (konventikulumaiban) gyűlnek össze. A bennük immár élővé vált hitnek gyümölcsöt kell teremnie az erkölcsi életben, ált. papságuknál fogva a többiek előtt tanúskodniuk és dolgozniuk kell azért, hogy ez a világ átalakuljon Isten országává. A ~ célja az őskerség vallási életének fölelevenítése, ezért mércéje a Szentírás, főleg az ÚSz, minden hagyomány figyelmen kívül hagyásával. - A ~ hatására fölénybe került a gyakorlat az elméleti teol-val, s a biblikus tud. a dogmatikával szemben. A lpászt. munka lényegét a Biblia népszerűsítésében (olvasás, bibliaóra), a személyes törődésben, a lelkiismeret nevelésében, a konfirmáció újraátélésében és a hitokt-ban jelölte meg. Átalakította a prot. prédikációt és énekeket, gazdag épületes irodalmat hozott létre. A ~ ökumenikus ágából született Halléban a →herrnhutiak missziója, s hatott a →metodistákra is. Az újjászületettek kis csop-jainak hangsúlyozásával háttérbe szorította a hivatalos egyh-at, a dogmákat, a sztségeket és a látható egyh-at, ugyanakkor egységesítő erőként hatott a prot. egyh-ak között és barátságos viszonyra hajlott a kat-okkal. Az egyénre fordított figyelem révén az újkori individualizmus és romantika előfutára lett, s előkészítette a →szekularizációt is. - Mo-on jelentős képviselői a Halléban tanult ev. lelkészjelöltek közül kerültek ki. A Felvidéken a rózsahegyi ev. zsin. elítélte őket. A dunántúli egyhker-ben a ~ akadálytalanul terjedt. A 18. sz: Torkos András, Hegyfalusi György, Bél Mátyás, Bárány György, a két Sartorius János, Miletz Illés és Simonides János voltak a legnevesebb képviselői. Meghonosították a konfirmációt, nagy gondjuk volt a hitokt-ra és az egyh. ének fejlesztésére. A 18. sz. m. evangélikus egyh. irodalmának java tőlük származik. **

Zoványi 1940:476. - LThK VIII:499. - NCE XI:355.