Magyar Katolikus Lexikon > S > szekta


szekta (a lat. seco, 'levág' igéből): intézményes vallási közösségtől elkülönült, kis eretnek csoport. Eredeti közössége tanításából bizonyos tételeket egyoldalúan hangsúlyoz, és tagjait általában a szokásosnál szigorúbb aszkézisre kötelezi. - Az ÓSz-ben: →rechabiták (Jer 35), →qumrani közösség. Jézus idejében a →farizeusok és →szadduceusok (ApCsel 5,17;15,5; 26,5). Az első ker-eket a zsidók a názáretiek ~jának nevezték (24,5; 28,22). - Az ősegyház ~i: →adamiták, →adopcianizmus, →adventisták, →aftartodoketizmus, →albigensek, →alogoszok, →anabaptisták, →anomoianusok, →antinomizmus, →antitrinitáriusok, →antropomorfiták, →apollinarizmus, →arianizmus, →arminianizmus, bazilidiánusok (→Bazilidesz), →circumcelliók, →doketizmus, →donatizmus, →ebioniták, →enkratiták, →etiópizmus, →flagellánsok, →gajaniták, →generacianizmus, →gnózis, →joachimitizmus, →julianisták, →kiliazmus, →makedonianizmus, →marannusok, →markioniták, →mellusziánusok, →monarchianizmus, →monofizitizmus, →monotheletizmus, →nesztorianizmus, →patripasszionizmus, →pelagianizmus, →spiritánusok, →szabellianizmus, →valentinianizmus. - A középkorban: →katarok, →valdiak, →bogumilok. - A reformáció után 500-600 ~ alakult a prot. egyh-akból. A 20. sz. végén ismét új ~ léptek föl, melyeket a korábbi ~k kritikával fogadtak, mert a szinkretista vallási elképzelések mellé gazd. és pol. célokat is fölvettek (→ifjúvallások). **

Gründler 1961.