apollinarizmus: Laodikeiai →Apollinaris krisztológiai tévedése és iskolája. - A szerző a sztoikusoktól kölcsönözte a →traducianizmust, vagyis azt a nézetet, hogy a szülők a nemzéskor a gyermeknek a lelkükből is adnak egy részt. A lélek szellemiségét különben vallotta, és Arisztotelész alapján helyes képe volt a test és a lélek viszonyáról, ill. egységéről. A teol-ban a niceai zsin. alapján állt, és vallotta a Fiú és az Atya egylényegűségét. De Krisztus istenségét és a dualizmussal szemben való egységét csak úgy vélte biztosíthatónak, ha tagadja benne az emberi lelket, s azt vallja, hogy a Logosz maga veszi át a lélek szerepét. Így az isteni Logosz és az emberi test egy élő valóságot (egy természetet) alkot, amely nem testből és lélekből, hanem a Logosz istenségéből és Krisztus emberi testéből áll. Ez a biológiai egység a szűzi fogantatásban keletkezett. Innen magyarázható Krisztus halálának megváltó hatása, s testének üdvözítő ereje, amelyet az Euch-ban kapunk. - Az apollinaristák nézetüket az →áteredő bűnnel és a megváltással is kapcsolatba hozták. Szerintük az emberi test a bűn következtében annyira megromlott, hogy a szabad akarat nem ura a testnek, s ösztöneinek nem tud parancsolni. Ezt a testet csak olyan valaki menthette meg, akiben a test alá van vetve egy egészen szt és erős akaratnak. Ilyen pedig csak akkor keletkezik, ha Krisztusban az emberi lélek helyét az isteni Logosz veszi át. Az ~ egyes követői Krisztusban →trichotomizmust vallottak, és így akarták a Szentírásnak az ő lelki világáról szóló adatait saját tanításukkal összeegyeztetni. Az Egyh. az ~t azért utasította el, mert a Szentírás Jézust valóságos embernek is mondja. Benne a Logosz lett emberré. Márpedig az ember test és lélek egyszerre. Krisztus tettei azért voltak érdemszerzők, mert igazi emberi akarat állt mögöttük. G.F.

Dominican Studies 1948:231. (H. de Riedmanen: Some neglected aspects of Appollinarist Christology) - LThK I:716. - Vanyó I:652.