Magyar Katolikus Lexikon > M > monotheletizmus


monotheletizmus (a gör. 'egy akarat' szóból): krisztológiai tévtanítás a 7. században, mely szerint Krisztusban csak egy →akarat van, mert az isteni akarat teljesen fölszívta az emberit. Ennek megfelelően Krisztusnak csak egy tevékenysége van (monergetizmus). - E tévtan a krisztológiai viták mellékterméke volt. Az →arianizmus és az →apollinarizmus szerint ui. Krisztusnak nem volt külön emberi lelke, hanem annak helyét a →Logosz töltötte be, s így nem maradt hely az igazi emberi akarat és tevékenység számára. Alexandriai Szt Cirill és követői ugyan vallották Krisztus teljes emberi természetét, de úgy fogták föl, mint a Logosz eszközét, s ezt az antiochiai Szeverosz úgy értelmezte tovább, hogy emberi akaratról nem is lehet szó. - Ezzel szemben I. Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) levele képviselte a kat. álláspontot, hogy Krisztusban a 2 term. a maga módján működik, tehát a 2 akaratot is el kell fogadni. Vagyis Krisztus isteni akarata mellett megvan az emberi szabad akarat is, és éppen ez volt érdemszerzésének alapja. A vita a 7. sz: újult ki ismét, amikor egyesek a →kalkedoni zsinat és a →monofizitizmus fölfogása között kerestek áthidalást. A kalkedoni dogma világosan kimondta, hogy Krisztusban 2 teljes természet van, keveredés és változás nélkül, tehát 2 akaratának is kell lenni. Az áthidaló vélemény az volt, hogy bár megvan a 2 term., de csak egy akarat és egy tevékenység van. Ezt a közvetítést Hérakleitosz cs. (ur. 610-641) is pártfogolta, mert a perzsa és az arab előretörés miatt szüksége volt a birod. egységére. A mozg. első szorgalmazója Szergiosz konstantinápolyi pátr. volt. Ő és követői buzgólkodására 633: létrejött az egység a monofizitákkal, amelyben elismerték, hogy Krisztusban csak egy istenemberi tevékenység van. A kifejezés már megvolt →Areopagita Dénes levelében, de az „egy” szó nélkül. Szophroniosz szerz. a nyilatkozat ellen szólt és hivatkozott Leó p. levelére, de mivel ő sem tudott további bizonyítékot hozni az atyák írásaiból, azért végül is abban egyeztek meg, hogy kerülik az egy v. két tevékenység (energeia) kifejezést, és csak azt állítják, hogy Krisztusban mind az emberi, mind az isteni term. osztatlanul az egy Logoszból indul ki. →Szophroniosz azonban 634: jeruzsálemi pátr. lett, és továbbra is kerülte az „egy energia” kifejezés használatát. Ugyanakkor I. Honorius p-hoz (ur. 625-638) írt levelében kitért arra, hogy a „két energia” kifejezés föltételezi Krisztusban a két akaratot, s az sokakat botránkoztat és a személyes egységet is veszélyezteti, ezért ne beszéljenek egy v. két tevékenységről, hanem egy akaratról, amit Honorius el is fogadott. Ezt a megoldást a cs. is magáévá tette. - A tétel tisztázásához →Maximus Confessor járult hozzá legjobban. A kalkedoni dogma alapján rámutatott, milyen viszonyban áll az akarat és a tevékenység a személlyel és a term-tel. Szerinte az értelmes term. az akaratnak és a szabadságnak a forrása, azért a két term-nek megfelelően 2 akaratról és 2 tevékenységről kell beszélni. Őt azonban a cs. pol. okokból Afrikába száműzte, és Szergiosz hatására a ~t 638: birod. törv-ként kihirdette. Maximosz írásaival számkivetésében és később Rómában is küzdött a ~ ellen. Ösztönzésére hívta össze I. Márton p. 649: a lateráni zsin-ot, ahol elfogadták a két akarat és két tevékenység tételét. - K és Ny között azonban a feszültség még évtizedekig tartott, de IV. Konsztantinosz cs. 678: újra kérte a p-t a vita eldöntésére. A 680: tartott róm. szinódus, 681: pedig a III. →konstantinápolyi zsinat elítélte a ~t és a monergetizmust. Így a két akaratról szóló tanítás hittétel lett. G.F.

LThK VII:570. - Vanyó 2000:624.