Magyar Katolikus Lexikon > A > antinomizmus


antinomizmus (gör. 'törvényellenesség'): a törvények jogosultságát elutasító magatartás. - A kerségben úgy jelentkezett mint tévtanítás, amely az evang. szabadságra hivatkozva tagadta a hívő ember számára a törv. kötelező jellegét. Olyan változata is van, amely nem ismer el egyetemes és abszolút erkölcsi tanítást. - Az ~ először a gnosztikusoknál, a kk-ban egyes szektákban, majd a protestantizmusban jelent meg, s náluk ma is megtalálható, mint a törv. és az evang. viszonyának problémája. - Maga az ~ az evang-ban Jézussal kapcsolatban is felvethető, de az ő magatartása se nem nomizmus, se nem ~. Jézus nemcsak a farizeusok gyakorlatát bírálta, hanem hivatkozott magának a mózesi törv-nek a fogyatékosságára is, és szembeállította vele Isten abszolút és végleges akaratát (Mt 5,17-49); úgy lépett föl, mint az új szövetség törv-hozója. Isten irgalmas szeretetéről szóló beszédét nem lehet ~ként felfogni, hiszen abban benne van a szeretet törv-ének kiemelése. Az evang. szabadsága és a mózesi törv. ideiglenességének hangoztatása még jobban megtalálható Szt János evang-ában (1,17) de itt sincs ellentmondás Jézus és a törv. között. János szerint az ember a szeretetét azzal fejezi ki, hogy megtartja Jézus parancsait, mint ahogy ő megtartotta az Atya parancsát. Szt Pált is azzal vádolták ellenfelei, hogy elvetette a mózesi törv-t (ApCsel 21,28). Vannak ugyan olyan kijelentései, amelyek ezt a látszatot keltik (Gal 3,20; 4,11; Róm 5,20; 6,14; 1Kor 15,56), de ő a mózesi törv. isteni eredetét mindig elismerte. Közte és a zsidók között az ellentét csak az, hogy ő ennek a törv-nek csak időleges (a Megváltó eljöveteléig szóló) érvényt tulajdonított (Gal 3,19). A törv. csak előkészítő volt Krisztusra, azért az ő eljövetelével megszűnt üdvszerző ereje. Pál gyakorlata az, hogy a rituális és jogi törv-ek megszüntek, az erkölcsi törv. pedig Krisztus követésében megkapta a tökéletességet, ezért a régi törv. helyére Krisztus törv-e lépett (Gal 6,2). Ezt nevezi ő a Krisztusban való élet törv-ének (Róm 8,2), melynek megtartásában a szellemet kell követni, nem a betűt (2Kor 3, 3-17). Pál kitért arra, hogy a mózesi törv-től való mentesség nem jelenti a bűn szabadságát (Gal 5,13), hiszen Krisztus követésének kötelezettsége felemelő volta mellett súlyos kötelesség. Úgy látszik, hogy Szt Jakab levele a tettek üdvözítő erejét azért hangoztatja annyira, mert egyesek Pál tanítását félreértve a szabadosság felé hajlottak. Péter 2. levele és Júdás levele már bizonyára a gnosztikus-pneumatikus felfogást bírálja, a Jel 2,14 pedig a →nikolaitákat. Ezek mind arra hivatkoztak, hogy akik beavatást nyertek a magasabb titkokba, azokat az általános erkölcsi törv. nem kötelezi. - A reformáció idején újabb megvilágításba került a kérdés. Luther szerint a félelmetes Isten élménye követeli az egész törv. megtartását, de az emher nem képes rá, mert az →áteredő bűn következtében igazában elvesztette szabadságát. Viszont ettől a nyomasztó érzéstől felszabadítja a Krisztusba vetett hit; benne Isten irgalmas lett hozzá, s azt követeli, hogy ezt erősen higgye. Így a kinyilatkoztatott Isten képe (Deus revelatus) megszabadít a bűn átkától. A törv-t term-ünk megromlása miatt úgysem tudjuk megtartani; ezért az üdvösséghez elég a hit (sola fides). Krisztus tehát úgy jött mint megváltó, nem mint törv-hozó. Így Luthernél a törv. és az evang. dialektikus szembenállásban marad. Kisebb eltéréssel követte Luthert Melanchton és Kálvin is. Ők azonban hozzátették, hogy a törv-nek van nevelő ereje, s az a célzata ma is, hogy az embert Krisztushoz vezesse. K. Barth ezt gondolta tovább: a törv. nem más, mint az evang. szükségszerű formája. - A trienti zsin. elvetette azt a felfogást, hogy a megigazult és tökéletes embert nem kötelezi Isten és az Egyh. törv-e, hanem csak a hit törv-e, és hogy az evang. a parancsok megtartása nélkül is az örök élet ígérete. Elutasította azt a tételt, hogy Isten Krisztust úgy küldte mint megváltót, akiben hinni kell, nem pedig úgy is, mint törv-hozót, akinek engedelmeskedni kell (D 830-32) Az Egyh. azt is tanítja, hogy az emberi term. az áteredő bűn következtében csak megsérült, de nem romlott meg, így a kegyelem segítségével képes megtartani Isten parancsait. Tanítja még azt, hogy a hit és a szeretet őszinteségét csak a parancsok megtartása igazolhatja. G.F.

Lyonnet, St.: Liberté chrétienne et la loi de l'Esprit. 1954. - Häring, B.: Das Gesetz Christi. 1956:271. - LThK I:642.