Magyar Katolikus Lexikon > K > kiliazmus


kiliazmus (a gör. kilia eté, 'ezer esztendő' kifejezésből), millenarizmus (a lat. millenarius, 'ezret tartalmazó' szóból): eszkatologikus eretnekség Krisztus ezeréves uralmáról, amelyet még a világ vége előtt megvalósít a földön azokkal, akiket már föltámasztott az örök életre. - A hiedelem visszanyúlik a Jel egyik képéhez (20,1-6). Miután Jézus legyőzte a gonoszság hatalmát jelképező két vadállatot és követőiket, egy angyal ezer évre megbilincseli és a mélységbe veti az ördögöt, hogy ne árthasson az igazaknak. A vt-k lelkei előjönnek és Krisztussal együtt uralkodnak mint Isten és Krisztus papjai. Ez az első föltámadás, és aki részesül benne, annak nem árt a második halál. A többi halott még nem támad föl. Ezer esztendő múltán a Sátánt szabadon engedik, és újra harcra indítja a népeket Krisztus ellen, de Isten örökre megfosztja hatalmától (20,7-10). Ezután következik az ált. föltámadás és a világítélet (20,11-15). A jelzett szentírási hely magyarázata nem könnyű, de a magyarázók megegyeznek abban, hogy a számoknak jelképes értelmük van. Az aránylag rövid üldözést (3 és fél év) az Egyh. hosszú békéje követi (ezer év). Az is biztos, hogy az „első föltámadás” nem a bűnből a kegyelmi életre való átmenetet jelzi, hiszen olyanok támadnak föl, akik a Jézusba vetett hit miatt lettek vt-k. Az a tört. értelmezés sem fogadható el, amely Ez 37,1-14 alapján arra gondol, hogy a róm. birod-ban elszenvedett üldözés után hosszú béke következik az Egyh-ra. Inkább eszkat. értelmezésre kell gondolnunk, vagyis olyan égi eseményre, amelynek megvan a hatása az Egyh. földi életére. A magyarázathoz alapul kell vennünk a Szentírásnak a túlvilági üdvösségről szóló tanítását. A szöveg nem időbeli egymásutániságban végbemenő eseményeket akar jelképezni, hanem jelképes logikai sorrendet, vagyis azt, hogy a földi üldöztetést és szenvedést az üdvösség követi, és hogy az Egyh-ban a földi megpróbáltatással együtt van a végső üdvösség reménye és kegyelmi ereje. A rabbik írásaiban megtalálható a világ 7000 éves jövőjének a képe. Az első 6000 év a tört. kibontakozás, az utolsó ezer a szombatnak megfelelően békés uralom a Messiással. De ez a séma a Jel-ben nem szerepel. - A ~ első határozott képviselői →Kerinthosz és →Papiasz voltak. →Euszébiosz tanúsága szerint Kerinthosz azt vallotta, hogy a föltámadás után az igazak a földön az új Jeruzsálemben élnek, és testük a vágyaknak és gyönyöröknek fog szolgálni. Papiasz Jézusnak egy állítólagos kijelentésére hivatkozott, amely szerint az ezeréves földi orsz-ban a paradicsomi bőség valósul meg, beleértve a testi tevékenységet is, amit ő a rabbik nézetéből vett át. Szt Jusztinosz és Szt Ireneusz csak a szellemi boldogságot állítják róla. A korábbi hitvallások nem említik a ~t, és a gnosztikusok sem fogadták el. A 3. sz. elején →Órigenész a ~t a zsidó hagyomány beszüremkedésének mondta. Ő a Jel-nek említett helyét allegorikusan értelmezte. Akadtak olyanok, akik a kezdetét illetően is időbeli spekulációba bocsátkoztak. Afrikában →Tertullianus Isten igazságosságához méltónak mondja, hogy az igazak a föltámadás után először itt a földön kapják meg jutalmukat, ahol szenvedtek. Még a 4. sz-ból is ismerünk kiliaszta írásokat (Laodikeai Apollinaris), de az ezeréves orsz-ot már inkább szellemi értelemben fogták föl. Euszébiosz, Nazianzi Szt Gergely, Epiphaniosz és Theodorétosz egyenesen elutasították. A 7. sz. elején Cézáreai Andreasz az ezer évet a megtestesüléstől az Antikrisztus föllépéséig számítja, s ezzel K-en először ő értelmezi a ~t egyhtört-ileg. Szt Ágoston az első föltámadást a hit és a keresztség lelki hatására érti, az ezer esztendőt úgy, mint a 6. világnapnak v. korszaknak a maradékát, v. mint a hátralevő egész időt. Egyes kk. teológusoknál is visszatér a mérsékelt ~ gondolata. Aquinói Szt Tamás elvetette a tört. magyarázatot. →Joachim da Fiore az ezeréves orsz-ot úgy magyarázta, mint a Szentlélek uralmát, s ezzel együtt az evang-ot is próf-pneumatológiai értelemben fejtette ki. Úgy érezte, hogy az evang. igazi megvalósítása még ezután következik. Egyes szerz. közösségek átvették tanítását. Az újkorban már csak egyes szekták újították föl a várakozást (→újrakeresztelők, →morva testvérek, →adventisták, →mormonok, →Jehova tanúi), de Lessing, Hegel, Kant és a romantikusok is foglalkoztak vele. A trienti zsinat utáni teol-ok egyértelműen elvetették a kettős föltámadást, s a hivatalos egyh. álláspont is az lett, hogy még a mérsékelt ~t sem lehet a hit veszélyeztetése nélkül tanítani (D 2296). Főleg azért, mert a hitvallások csak egy ált. föltámadásról beszélnek, s az is világos, hogy a földön a tanítvány sorsa hasonló a Mesteréhez, s a jutalom csak a túlvilágon vár ránk (Lk 9,23; Mt 10,24; Róm 8,17). A Jel utalását úgy érthetjük, hogy az ezeréves orsz. Krisztus teljes kirságát jelenti, amely megkezdődött a földön, és teljességét a túlvilágon éri el (1Kor 15,24-28). G.F.

Schmaus, M.: Von den letzten Dingen. Münster, 1948. - Althaus, P.: Die letzten Dinge. Gütersloh, 1956. - BL:980.