Magyar Katolikus Lexikon > T > Tertullianus


Tertullianus, Quintus Septimius Florens (Karthágó, 160 k.-Karthágó, 220 u.): laikus teológus. - Atyja római katonatiszt volt, aki fiát kitűnő neveltetésben részesítette. Jogi tanulmányai befejezése után ügyvéd Rómában, ahol 195 k. megkeresztelkedett, s visszatért szülővárosába. Temperamentumára vall, hogy a →római jog ellentmondásairól már megkeresztelkedése előtt pamfletet írt, s csak befolyásos barátja mentette meg a bírósági felelősségrevonástól. Ezután kezdett írni, s minden tehetségét az Egyh. szolgálatába akarta állítani. Nemcsak latinul, görögül is írt. - A ker. rétor azonban túlságosan szigorú volt mind önmagához, mind másokhoz, erkölcsi kérdésekben egyre merevebb álláspontot képviselt. Túlzott szigora, merevsége válságba sodorta. Úgy látta, hogy a kat. Egyházban meglazult a fegyelem, ezért 207 k. szakított a nagy egyházzal, és egy kis csoport, a tertullianusok vezetője, majd a →montanizmus híve lett, de ettől függetlenül Szt Ágostonig ő a latin egyh. legeredetibb teológusa. Művei a 2/3. sz. fordulóján oly színvonalas teol-t nyújtanak, hogy teljesítménye csak úgy érthető, ha feltételezzük, hogy ismerte mindazt, amit a ker. teol. gör. nyelvű munkákban előtte megalkotott. - ~ Tacitust tartotta példaképének, aki borúlátóan ítélte meg korát, ahogyan ~ is kemény kritikával illette kora szokásait. A stílusára jellemző tömörség már sokszor a világos fogalmazás rovására megy, a keresettség, mesterkéltség benyomását kelti. Lerini Szt Vince szerint: „ahány szó, annyi mondat, ahány mondat, annyi győzelem”. ~ mindig kész volt a vitára, lehengerlően alkalmazta a rétoriskolában tanult dialektika fogásait, de érvelése sokszor nem meggyőző, csak hatásos. - Életművének sajátossága, hogy egyes írásait hiába hasonlítjuk össze egymással, fejlődési fokokat nem tudunk megállapítani, minden írás többé-kevésbé azonos színvonalon áll. Írásainak kronológiai rendjét ezért nehéz megállapítani. A datálásban még montanista korszakában írt munkái sem nyújtanak támpontokat, mert montanista jellegű írásai nem különböznek nagymértékben a katolikus periódusában írt munkáitól. ~ montanizmusát nem szabad eltúlozni, körültekintően kell megítélni. Igaz, szakított a nagy egyházzal, mégis olyan keresztény író maradt, akinek örököse lett Ciprián és Ágoston is. - Személyes írásai. ~ tudatában volt szenvedélyességének, hevességének, ezért is szentelt egy rövidke írást annak az erénynek, mely belőle leginkább hiányzott (De patientia, A türelemről). Mint írja, úgy dicséri a türelem erényét, ahogyan a beteg dicséri az egészséget. Beismerte, hogy nincs nagyobb ellensége, mint saját bosszúvágya. 203 k. írta Ad uxorem (A feleségéhez) c. munkáját. Arra kérte benne feleségét, hogy az ő halála után lehetőleg maradjon özvegy. Nem féltékenység indította az írásra, hanem meggyőződése, hogy a második házasságot már csak „zabolátlanságnak” lehet tekinteni. Ugyanezt az álláspontot akarta elfogadtatni egyik megözvegyült barátjával is a 207: írt De exhortatione castitatis (Intés a tisztaságra) c. munkájában. A ker. ~ a tóga helyett a filozófusok öltözetét, a palliumot kezdte viselni, ami kiváltotta polgártársai megütközését. Önmaga igazolására írta meg 210: De pallio (A palliumról) c. rövid művét. - Apologetikus művei. A kerség védelme ~ természetének megfelelően a pogányság nyílt, megsemmisítő támadása. Ilyen írása az Ad Scapulam (Scapulához), a ker-eket kegyetlenül üldöző É-afrikai prefektushoz intézett nyílt levél, melyben egy közeli napfogyatkozásra utalva Isten büntetésével fenyegeti Scapulát. - A szokásos pogány vádakat utasítja vissza 197 k. az Ad nationes (A nemzetekhez) c. kv-ében, majd új formában adta ki később Apologeticus (Védőbeszéd) címen. A gör. apologétákkal szemben elsősorban a kerség pol. apológiáját dolgozta ki. Az Apologeticusban szintén egy római tart. kormányzóhoz fordult, részletesen felsorolta a ker-ek ellen hangoztatott vádakat, kimutatva azok semmisségét. Rámutatott, hogy a ker-ek üldözésének egyetlen oka a nomen christianum, 'a keresztény név'. Felfedte a rómaiak következetlenségét is, mert bíróságaik minden bűnözőnek biztosítják a védekezés jogát, de a ker-eknek nem. A ker-ek ellen folytatott eljárás nem egyeztethető össze a római jog elveivel, mert a beismerő vallomás kicsikarása érdekében engedi meg a kínvallatást, amit a keresztények esetében a tagadás kikényszerítésére használtak. - Feltárta a ker-ek életmódját. Mint korábban Jusztinosz, ~ is filozófiaként tárta a rómaiak elé a kerséget. Érthetetlennek tartja, hogy csak a ker-eket üldözik a római államvallás isteneinek megvetése miatt, miközben a pogány filozófusok nyíltan tagadhatják az isteneket, tartózkodhatnak az áldozatbemutatástól. Noha az üldözés igazságtalan, szögezte le, mégsem árthat a ker-eknek, sőt, kiontott vérük maggá válik. - Vitatkozó művei. ~ nemcsak a római hatóságok képviselőit támadta, hanem éles kritikával illette a pogány társad. egészét, elszántan küzdött az eretnekek ellen is. Meg akarta óvni a ker-eket a bálványimádó világ befolyásától, de féltékenyen őrködött a hit tisztasága fölött is. Óvott a zsidózók befolyásától, mert az ósz-i törvénynek Krisztus után nincs érvénye. Ezt a gondolatot fejti ki (az Adversus Iudaeos (A zsidók ellen) c. írása. - A gnoszticizmus kérdéseit taglalja Adversus Valentinianos (A valentinianusok ellen) c. művében. - A Scorpiacae c. munkájában a skorpió mérgéhez hasonlítja a →gnózist, melynek egyetlen ellenszere a →vértanúság. - A De carne Christi (Krisztus testéről) írt kv-ében a →doketizmus nézeteit cáfolja. - A ker. →teremtéstant védelmezi Hermogenes ellen (Adversus Hermogenem). Nagyon leértékeli a fil. teljesítményét, tagadja, hogy a bölcselet Krisztus előtt bármi érdemleges eredményre is jutott volna, főként az istenismeret terén. - 207 k. írta legterjedelmesebb munkáját, az Adversus Marcionemet (Markion ellen), mely 5 kv-ből áll. Az egyes kv-ek lépésről lépésre támadják és cáfolják →Markion tanait. Az első két kv-ben azt bizonyítja Markionnal szemben, hogy a jó Isten és a Teremtő azonos. A 3. kv. központi témája: Jézus a próf-k által megígért Messiás. Markion szerint ui. az ósz-i próf-knak sejtelmük sem lehetett Krisztusról. A 4. és 5. kv-ben Markion úsz-i kánonját bírálja. - Összefoglaló jellegű, az eretnekellenes irod. klasszikus műve a De praescriptione haereticorum (Pergátló kifogás). A címet igen nehéz megfelelőképpen magyarra fordítani. A praescriptio a római jog szótárából vett kifejezés, mely rendeletet, parancsot, megszabást, korlátozást, kikötést jelent. A praescriptio olyan törvényes előírás, melyre hivatkozhatott a panaszos, a vádat eleve elutasítva, megakadályozva így a per létrejöttét. ~ írásának középpontjában az a kérdés áll, ki hivatkozhat egyáltalán a Szentírásra, ki tudja hitelesen értelmezni a Szentírást. Ireneusz Eretnekségek ellen c. nagy művét „folytatta”, azzal a különbséggel, hogy Ireneusz nem akarta kivenni az eretnekek kezéből a Szentírást, ~ viszont egyenesen megtiltja, hogy a Szentírásra hivatkozzanak. ~ nem hisz abban, hogy az eretnekekkel eredményesen lehet vitatkozni. Gondolatmenetének gerince két lényeges megállapítás: Krisztus az evangéliumhirdetést az apostolokra bízta, az ap-ok pedig azokra az egyházakra, melyeket ők maguk alapítottak. Az eretnekeknek tehát nincs hivatkozási alapjuk az egyh. tekintéllyel szemben, mert későbbiek az ap-oknál, az ap. alapítású egyházaknál. - Tanító írásai. A De anima (A lélekről, 210-13) c. írásban a lélek eredetével, természetével foglalkozik. Sorba veszi benne a lélek eredetére vonatkozó fil. tanokat, cáfolja az eretnek nézeteket. Forrásként használta az efezusi orvos, Soratus kv-ét. A Markion ellen írt mű után ez ~ második legterjedelmesebb írása. Ugyanezekben az években keletkezett De resurrectione (A feltámadásról) c. műve. - Rövidek, nagyon szépek, tartalmasak ~ azon munkái, melyek a gyakorlati ker. életre adnak útmutatásokat, mint a De paenitentia (A bűnbánatról), De oratione (Az imádságról), De baptismo (A keresztségről). Ez utóbbi az első olyan értekezés a ker. teol-történetben, melynek témája a →keresztség szentsége. ~ kifejti a keresztség szükségességét, hatásait, állást foglal az eretnekek által kiszolgáltatott keresztséggel kapcsolatban, melyet érvénytelennek tart. Helytelenítette a gyermekkeresztséget is, mert az volt a véleménye, hogy a keresztség felvétele tudatos állásfoglalást jelent, feltételezi a bűnbánatot, a cselekedetekért vállalt felelősséget, a jó és rossz, a bűn és erény közötti különbségtételt. A bűnbánatról szólva megkülönbözteti a keresztség előtti és utáni bűnbánatot. Tanította, hogy a keresztség után elkövetett súlyos bűnre csak egyszer van bocsánat. Az imádságról írt munkájában először útmutatást ad a katekumeneknek, majd áttér a Miatyánk részletes magyarázatára. - Bebörtönzött testvérei vigasztalására és megerősítésére írta 197, v. 202-03: az Ad martyres (A vértanúkhoz) c. intelmét. - Szívesen foglalkozott erkölcsi kérdésekkel is. Kategorikusan tiltotta a ker-eknek a cirkuszok, színházak látogatását De spectaculis (A látványosságokról) és a De idololatria (A bálványimádásról) c. írásában. Utóbbiban nemcsak a szoros értelemben vett bálványimádást támadja, de mindazt, ami vele összefügg: a művészetet, kézművességet egyaránt. - Több írásban is szóvá tette a női fényűzést, pl. De cultu feminarum (Az asszonyi cicomáról). A De virginibus velandis (A szüzek fátyláról) c. írásában kifejti, hogy a ker. nőknek nemcsak a kultikus közösségben, de a közéletben is kötelező a fátyol viselése. - A koszorúról (De corona) c. írását 211: tette közzé arról, hogy ker-eknek lehetetlen a római hadseregben szolgálni, ui. megkövetelik tőlük az áldozatbemutatást a császár géniusza előtt, ami hitükkel összeegyeztethetetlen. A keresztény írók közül ~ az első, akinél ez a kérdés tudatossá vált. - Erkölcsi kérdésekben nemcsak a pogányokat támadta, de a kat-okat is bírálta néhány ponton. De monogamia (Az egyszeri házasságról) c. írásában 217 k. éles vitát kezdett az újraházasodó özvegy férfiak és nők ellen. - De fuga in persecutione (A menekülésről az üldözés idején) c. munkájában megengedhetetlennek tartotta a ker-ek menekülését üldözések idején, mert az ellenkezik Isten akaratával. - A montanista ~ művei. A kat-okat pszichikoinak nevezte De jejunio adversus psychicos (A böjtről) kiadott írásában, ami nem más, mint a montanista böjti fegyelem apológiája, egyébként fontos forrásmunka a böjti szokások kialakulásának történetéhez. - Montanista korszakában ~ elvitatta a bűnbocsátó hatalmat a hierarchiától, s azt tanította, hogy az oldó-kötő hatalmat a „lelki emberek” (homines spirituales) osztálya gyakorolja az egyházban. - A „lelki embereket” ap-oknak, próf-knak nevezte De pudititia (A tisztaságról) c. művében, melyben egy meg nem határozható személyt, akit „főpapnak, a püspökök püspökének” nevez, azért támadott, mert még a házasságtörőket is feloldozta. Vsz. Agrippinus karthágói pp-re v. Callixtus p-ra célzott. Az írásban kemény kritikával illette Hermasz →Pásztor c. művét, amelynek szellemét túl lazának ítélte. Ugyancsak támadta a népszerűvé vált „Jó Pásztor” ábrázolásokat, mert ez a „jó pásztor” szerinte a bűnök pártfogója, nem véletlenül díszítették képével a lakomai serlegeket. - 213-17: késői munkája, de a latin teol. fejlődése szempontjából nagyon fontos az Adversus Praxean (Praxeas ellen). →Praxeasz támadta a montanistákat Rómában, és a →szabellianizmus tanait hirdette. Vétkeit ~ így foglalja össze: „elűzte a Paraklétoszt és keresztre feszítette az Atyát”, amivel ellenfele „→patripasszionizmusára” célzott. A latin teol. irod-ban itt tűntek fel először olyan szakkifejezések, mint a háromság (trinitas, a gör. triasz fordításaként) és a substantia (a gör. hüposztaszisz szó tükörfordítása). - A Szentháromságról messze felülmúlja Ny-i kortársait pontosság és világosság tekintetében. Az Atya, Fiú, Szentlélek három személy ugyan, de egy valóság. Ezt ~ úgy fejezi ki: az Atya, Fiú, Szentlélek egy valami, de nem egy valaki, azaz az egy istenség hármassága. Krisztus személyével kapcsolatos megállapításai is rendkívül éleslátásról tanúskodnak. Beszélt már a Krisztusban levő két természet sajátságairól, tanította, hogy a két természet nem keveredik, hanem összekapcsolódik Krisztusban, az „Isten és ember Jézusban”. Jézus csodái istenségét, szenvedése pedig emberségét bizonyítják. A Salamoni ódák és a Jakab-ősevangélium után elsőként hirdette, hogy Mária szűz volt a szülésben és a szülés után is. - Az emberi lélek eredetéről a →traducianizmust vallotta: a gyermekek lelküket is szüleiktől kapják. Nézeteit azzal támasztotta alá, hogy a gyermekek bizonyos hajlamokat örökölnek szüleiktől, ezeknek a hajlamoknak a gyökere pedig a lélekben van. - Az →áteredő bűnre vonatkozó kat. tanítás fejlődése szempontjából fontos ~ felfogása az eredeti bűnről, melyet vitium originisnek nevezett. A rossz a Sátán műve, a „rossz mérge” azonban Ádám bűne által hatolt be az emberi természetbe. A rossz Ádám bűne következtében „valamiképpen természetes” lett, de nem vált az ember természetévé. Nem tanította, hogy az emberi természet teljesen megromlott volna a bűn következtében. - Annak ellenére, hogy nagy jelentőséget tulajdonított az eredeti bűnnek, s elismerte hatását minden emberi életre vonatkozóan, a →gyermekkeresztséget csak végső szükségben tartotta megengedhetőnek. Szerinte a keresztséget csak a serdülőkor után ajánlatos kiszolgáltatni bárkinek, amikor már mindenki fel tudja mérni személyes bűnei súlyát, de sem a karthágói, sem az egyetemes egyh. nem tette magáévá ezt az álláspontot, a fejlődés is éppen ellenkező irányba tartott. - ~ pályafutását az egyházon kívül végezte be, de életműve egészében mégis a kat. egyh. öröksége maradt. Túlságosan nagyszabású volt az a teol. teljesítmény, melyet nyújtott, semmint egy kicsiny, fanatikus csoport igazán élni tudott volna vele. - A tertullianisták kicsiny csoportja legföljebb agresszivitását, kizárólagosságra való törekvését, erkölcsi rigorozitását örökölte, de nem örökölte vezetője széles látókörét. ~ túl jó teológus volt ahhoz, még montanista korszakában is, hogy egy szellemileg korlátolt kisebb csoportban életműve egészének jövője lehetett volna. Igazi tanítványa Szt Ciprián lett, aki naponta olvasta írásait, s tanítójának mondta. Szentháromságtani, krisztológiai tanai Nagy Szt Leó pápa Tomusán keresztül hatottak a →kalkedoni zsinatig. - ~ műveinek legrégebbi kézirata a Codex Agobardinus, mely írásainak katalógusát is tartalmazza, 21 írását sorolja fel. Más források szerint műveinek száma 44-45 volt. Az eltérés igen nagy, amit részben magyaráz az a tény, hogy ~ néhány írását görögül is kiadta, sőt, ez volt első kiadása. Tudjuk, hogy a keresztségről görögül is írt egy művet, mely különbözött a jelenleg latinul kezünkben levő traktátustól. Azzal is számolni kell, hogy elvesztek írásai. A ránk maradt 31 íráson kívül voltak még bizonyosan egyéb írásai is, ezt részben ~ utalásaiból olvashatjuk ki, részben Szt Jeromos tanúsítja. Nem zárható ki az sem, hogy a Perpetua és Felicitas szenvedése c. iratnak is ~ a szerzője. Szövegkiadása: Patrologia Latina 1-2. Va.L.

Nemes Vazul: ~ gör. műveltsége. Pannonhalma, 1935. (Pannonhalmi füzetek 16.) - Kecskés 1943:182. - Vanyó 2000:370.