Magyar Katolikus Lexikon > G > generacianizmus


generacianizmus: az emberi lélek keletkezésének magyarázata, mely szerint a szülők a nemzésben a testet és a lelket egyaránt adják gyermekeiknek. Először élettelen anyagból kiformálják a testi organizmust, majd ennek képességeiből kiváltják az alacsonyabbrendű éltető lelket. Ekkor lép közbe az isteni erő kozmikus hatásokon keresztül, főleg a csillagok és a nap által, de emberi ráhatás által is. - Már Arisztotelész ismerte a tételt, hogy az embert az ember és a nap nemzi, s ezt átvették a kk. fil-ok is. Ez az ált. tanítás nem foglalta bele a magyarázatba a szellemi lelket, ezért egyh. szempontból érdektelen maradt. Az Egyh. azonban elvetette azt a nézetet, hogy a szellemi lelket a szülők adják (DS 360, 1007, 2460), akár úgy, hogy testi magból fejlődik ki (Tertullianus), akár valamilyen szellemi magból (Szt Ágoston). Később az a nézet is fölmerült, hogy a lelket a szülők valamilyen teremtő erő révén nemzik, v. hogy biológiai erőkből fejlődik ki (Rosmini). Az Egyh. a lélekre vonatkozólag a →kreacianizmust vallotta, vagyis hogy az nem az anyagból fejlődik ki, hanem Isten beleteremti. Ágoston óta egynek vették a teremtést és a testtel való egyesítést. Nem két külön valóság utólagos egyesítéséről van tehát szó. A ~ tudományosan sem tartható. A szülők élő anyaggal nemzik az utódot, s az fejlődik tovább. Ennek megfelelően kell a lélek beleteremtését is értelmezni. Isten a másodlagos okokat is úgy felhasználhatja teremtő erejével, hogy azok adott esetben túlszárnyalják magukat. G.F.