🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten
következő 🡲

Isten: az összes vallásban a Legfőbb Lény, metafizikailag minden lét végső alapja és oka, az Ószövetségben Jahve, az Újszövetségben a három isteni személy, az Atya a Fiú és Szentlélek egy lényege. Minden létezés, mozgás és élet forrása, maga a transzcendencia. - Az ~ szó etimológiailag az eu. nyelvcsoportok (→indoeurópaiak) közös gyökerének egyik bizonyítéka a deivosz ('ég') szógyök az ~t jelentő szavakban: a lat. deus, divus (ólatin deivosból), az iráni dio (az óiráni diából), az óindiai deva-h, a kelta duro, a litván dievas, a lett dievs stb. világosan utal az 'ég istenére'. E gyököt összetételekben is megtaláljuk 'égi atya' jelentéssel: pl. az óindiai dyaus pitah, a görög Zeusz pater, a latin Jupiter, az umbriai Jupater, az illír Deipatyrosz, a fríg-trák Zeusz-Pappon, a szkíta Zeusz-Papaiosz. Ezzel szemben a gör. Theosz (Isten) a 'lélek, holtak lelke' jelentésű gyökből ered, tehát a halottkultusz felé mutat. - A magyar ~ szó Czuczor szerint az „ős” jelentésű régies is gyökből és a tön, dön, ten képzőből jött létre: régiesen Ősdön, Isden, ~: jelentése Őstevékeny, Ősvaló, Őslény.

I. A szellemtudományok ~fogalma. 1. A vallástörténet tudománya az ~fogalmat meghatározások nélkül használja, mert nem tér ki az ~ség jellemzőire, hanem megelégszik a legfőbb lény fogalmával, ill. annak bemutatásával, hogy az egyes népek elgondolásában hogyan létezik az ~ség: mint az élet és halál ura, a világ alkotója és kormányzója, v. csak mint olyan felsőbbrendű lény, aki túl van a világunkon, aki szellem és halhatatlan, de sokat nem törődik az emberrel (deus otiosus, 'tétlenkedő Isten'). A legfőbb lény önmagát magyarázza, fölötte nincs úr. Az →istenek hozzá hasonlóak, de alacsonyabbrendűek, emberszabásúak. A vallástört-ben ott beszélhetünk igazi ~fogalomról, ahol megvan a meggyőződés egy szellemi, világfölötti, személyes létezőről, aki többé-kevésbé korlátlanul parancsol a term. és az élet valamilyen körének v. több körének is. -

2. A vallásfilozófia ~ről úgy beszél, mint a világ első okáról, a mindenség alapjáról és végső céljáról: ~ a lét teljessége, minden lét forrása, a természet, a tört., a kinyilatkoztatás és az egyéni élet alfája és omegája, minden szellemi élet tartalma és minden törekvés végső célja. ~ a maradéktalanul megvalósult lét (→actus purus), a →jóság és az →igazság, a magátólvaló szellem, tehát →személy. - Ezt a fogalmat az emberi értelem a létanalógiára épített ismeret alapján alakítja ki (→analogia entis). Egyes vonásai már megtalálhatók a gör. bölcselőknél, Xenophanésznél, Parmenidésznél, Hérakleitosznál. Platón a jó legmagasabb ideáját tartotta olyan örök létezőnek, amely elég önmagának. Nem teremtője, hanem csak alakítója a világnak (→Démiurgosz). Arisztotelész az első mozgató okról beszél, amely maga felé vonzza a mindenséget, és ezzel tartja mozgásban. De a személyesség nála sem világos. Platón és Arisztotelész meglátásait a ker. gondolkodók továbbfejlesztették. Már Areopagita Dénes megállapította, hogy semmilyen név v. fogalom nem fejezheti ki ~ sajátságait, mert ő mindenek fölött van. Canterbury Szt Anzelm ~ metafizikai lényegét a magátólvalóságban látja: Ő mindig az, akinél nagyobbat nem tudunk elgondolni. Aquinói Szt Tamás az ágostoni platonizmust összekapcsolja az arisztotelizmussal, ~ lényegét abban jelöli meg, hogy ő a létező lét, maga a lét, ezért végtelen és transzcendens. Duns Scotus a végtelenséget tartja a leg~ibb sajátságnak. A skolasztika virágkora óta a fil-ok foglalkoznak ~ megismerésének a kérdésével is. Szt Tamás nyomán a legerősebb bizonyítást az →okság elvének alkalmazásában látták, bár Ockham és a nominalisták ennek erejét is kétségbe vonták. Descartes úgy beszélt ~ről, mint a legtökéletesebb létezőről, aki egyúttal magátólvaló, és ő a teljes igazság. Leibniz ~t olyan ősi szellemi egységnek (monasz) nevezte, akitől minden más ered és akiben az ész igazságai is megalapozódtak. A fölvilágosodás ~képe a →deizmus, vagyis olyan ~, aki a teremtés után visszavonult a világtól. Kant számára ~ a föltétlen létező, az abszolútum, akinek mint a megismerés és cselekvés rendező elvének létét a gyakorlati ész követeli. Az elméleti kritikai megismerés azonban sem nem állíthatja, sem nem tagadhatja a létét, mert értelmünk következtetése nem léphet át a transzcendens világba. A ném. idealizmus számára (Fichte, Schelling, Hegel) ~ az abszolút szellem, akiben a véges és a végtelen elválaszthatatlan egységben van, s a véges világ ebből magyarázható. - 3. A 20. századi filozófiában Jaspers szerint a létnek van transzcendens vonása, de a transzcendencia a teljes tárgyi meghatározásával nem utal szükségszerűen ~ létére. - Heidegger a létezőt a lét oldaláról értelmezi, de a létet nem lehet ~i létként megjelölni. Azonban a létre és a szentre való reflexió alapján meg lehet kérdezni, hogy mit fejezünk ki, amikor ~ről beszélünk. A filozófiai ~tan (→teodicea) tehát nem más, mint →ontológia, és csak annak következményeit gondolhatja végig. Az emberi értelem analóg megismerés által föl tudja fogni magát a létet mint végső okot és célt. Ezt a végső okot azért nevezik ~nek, mert itt a fil. megismerés éppúgy a végső szükségszerűségnél köt ki, mint a vallási tapasztalás. Ez a létteljesség túlnő minden emberi fogalmon, azért ~ konkrét lényegét mint fölfoghatatlant gondoljuk el. Ezért beszélünk az ~i lét abszolút transzcendenciájáról. - ~ metafizikai lényegéről csak a létanalógia alapján mondhatunk valamit. Ha ~ a létező világ végső oka, akkor benne minden tökéletességnek meg kell lenni, amit a világban tapasztalunk, mégpedig végtelen teljességben. Az ilyen teljesség hordozója viszont csak az oszthatatlan szellem lehet, és csak a szellem lehet egész valóságában értelmes személy. S mivel az abszolút lét tiszta szellem, azért változatlan és szabad, s mivel akarata is teljes lét, azért ő mindenható. De mindenhatósága magának a létnek a mindenhatósága, ezért benne van a teljes igazság. A véges világ nem adott semmit hozzá az ő teljességéhez, hiszen a világ az ő értelmes elgondolásának és mindenhatóságának a műve. Az ember nemcsak megismeri ezt a végtelen létezőt, hanem el is ismerheti úgy, mint mindennek a megoldását és célját. Az egy ~ az ember számára a Te, s ebben a személyes kapcsolatban már kialakul a vallás, amit az elvont fil. gondolkodás már nem tud kimeríteni. -

II. A Szentírás ~fogalma. 1. Az ÓSz legfőbb tanítása az egyistenhit (→monoteizmus), melyről Izr-nek naponként hitvallást kellett tennie (MTörv 6,4). Az egy ~ abszolút és korlátok nélkül való. Nemcsak egy nép ~e, hanem az egész világ Teremtője és Ura. Teljesen szabad a kiválasztásban, a meghívásban, a szöv-kötésben. Nincs földr. területre korlátozva, mint a környező népek ~ei. A Sinai-hegyhez v. a jeruzsálemi tp-hoz csak a megjelenése van kötve, nem a léte és ereje. Őt az ég és a föld sem tudja befogadni (1Kir 8,27). Az örök és élő ~ nincs alávetve az időnek; ő az első és az utolsó (Iz 44,6), s életéhez nem lehet hozzáadni v. abból elvenni. Minden az ő akaratának köszöni létét és életét. Tőle jön a bölcsesség, az erő és a próf. tudás. De minden transzcendenciája ellenére betölti a világot. Mindenütt jelen van és működik. A term. erői neki engedelmeskednek, és ő irányítja a tört-et akkor is, ha az ember szabadságát nem köti meg. Ő egészen szent, semmiféle közönséges dolog nem férkőzhet hozzá. Tetteiben és ítéletében is szent, és szentségében osztoznak azok a személyek, helyek és tárgyak, amelyeket lefoglalt magának v. eszközül fölhasznál. Közeledése mindig ajándék az ember számára. Akaratát termfölötti jelek és események keretében közli (→teofánia). Izr. ~e tehát személyes ~, aki magát én-nek mondja (→próféta), és ilyen személyes tudattal gyakorolja hatalmát. Egyúttal beszélő ~, akinek szava van az emberhez. Párbeszédet kezd vele, elvárja a választ, ígéreteket ad és erkölcsi állásfoglalásra késztet. Népének atyja akar lenni (Kiv 4,5; Oz 11,1; Jer 31,9), és az anya szeretetével karolja föl a gyengét. Nemcsak kir., hanem pásztor, sőt a jegyes szeretetével fordul választottja felé. Az antropomorf kifejezések ellenére is világos a tanítás ~ abszolút szellemiségéről, világfölöttiségéről és változatlanságáról. A kinyilatkoztatás azonban mindezeknél erőteljesebben hangoztatja irgalmát, türelmét és megértését az ember iránt. - 2. Az ÚSz-ben új és szokatlan módon nyilatkoztatja ki magát, mégis minden a régi szöv-re épül. Jézus bejelenti, hogy vele →Isten országa valósul meg a földön. Tanítása különbözik a zsidó →apokaliptikától, mert ő nem a földi boldogságot ígéri, hanem ~t magát. Az apokaliptika ~t egyre jobban meghagyta a transzcendens világban, s helyette küldötteit, az angyalokat szerepeltette. Jézus azt állítja, hogy őbenne ~ maga közeledik, mégpedig atyaságának jellemző vonásaival. Jézus a farizeusi fölfogással szemben a belső hódolatot követeli ~ iránt, nem a törv. külsőleges megtartását. Úgy nyilatkoztatja ki ~t, mint aki abszolút szent, mégis végtelenül irgalmas. Végül Jézus eltér a próf-k módszerétől is. A próf-k ismerték az irgalom-ítélet ellentétpárt. Jézus ellenben azt kívánja, hogy az ő szavában és tettében magának ~nek a tevékenységét lássák meg és fogadják el. Erre utalnak főleg példabeszédei. Jézus kereszthalála és föltámadása után az apostoli Egyh. már azt hangsúlyozta, hogy ~ üdvösséget szerzett az embernek. Jézusban az Atya a Fiát küldte el, s fölkente őt hatalommal és Szentlélekkel (ApCsel 10,38), csodákkal igazolta, s ami vele történt, az mind benne volt örök tervében. Itt már kialakul az a meglátás, hogy ~ az üdvösség tört-ében nyilatkoztatta ki magát és valósította meg az ember üdvösségét. A megváltás javai az ember rendelkezésére állnak: az Egyh-nak hirdetnie kell a bűnök bocsánatát és a gyermekké fogadás kegyelmét. - Pál ap. Jézus kereszthalála és föltámadása alapján világítja meg ~ kilétét. A hátteret a megigazulás tana és a hellénista bölcsességfogalommal való szembenállás adja meg. ~ a teremtés alapján engedelmességet követelhet az embertől. Az ember azonban vétkezett: a pogányok a lelkiismeret törv-e ellen, a zsidók a kinyilatkoztatott törv. ellen. Ezért ~ jogosan mutathatná meg haragját, tarthatna ítéletet. Mégis megtörtént a nagy fordulat: ~ elküldte Fiát, aki engedelmességével engesztelést nyújtott a bűnért (Róm 3,25). Eleget tett az igazságosság követelményének, mert többet adott az Atyának, mint amit a bűn megtagadott tőle. Az ember úgy igazul meg, hogy hisz Krisztusban, és vele együtt vállalja az Atya előtti engedelmességet. A megváltásnak ez a módja csodálatos színbe állítja ~ bölcsességét és erejét, bár az az ember előtt balgaságnak és gyengeségnek tűnhet (1Kor 1,23). De ez a balgaság és gyengeség erősebb, mint az emberi bölcsesség és hatalom. Akiket ~ Lelke vezérel, azok fölfogják ezt a bölcsességet (1Kor 2,10). - János evang-ában az ~ről szóló kinyilatkoztatás újdonsága a fő téma. ~t soha senki nem látta. Még az ÓSz alapján sem lehet őt igazán megismerni. Egyedül a Fiú ismeri (Jn 1,18; 7,29; Mt 11,27), és ő azért jött, hogy az emberrel megismertesse az Atyát (Jn 17,26). Akik elfogadják az Atyát és az ő küldöttét, azoké az örök élet. De ez nem elméleti ismeret, hanem annak az életközösségnek a megvalósítása, amelyet Jézus fölajánl. Gyakorlati megvalósítása a hit és a szeretet. Az ÚSz-ben tehát Jézus az ~ képe, csak rajta keresztül ismerhetjük meg gazdagságát, s csak így válik nyilvánvalóvá, hogy ~ az ember végső célja és életének tartalma. -

III. Az egyházi megnyilatkozások nem fil., hanem hitbeli tanítást tartalmaznak, s leginkább a →szentháromságtanra és a →krisztológiára vonatkoznak. Részletesen az I. Vat. Zsin. foglalkozott ~ megismerésével és természetével, mivel a 19. sz: ezt az →ateizmus, az →agnoszticizmus, a →racionalizmus és a →materializmus tagadta. Amikor a zsin. kimondta, hogy az emberi értelem a teremtett világból saját erejénél fogva képes megismerni ~t mint Teremtőt és mint Urat, akkor sem fil. elmélkedést vett alapul, hanem a kinyilatkoztatást. A hitbeli kijelentés azonban mindig a misztériumra utal. ~ maga a létező titok, azért bármit állítunk róla, az csak analóg értelemben érvényes. De az Egyh. nem általánosságban beszél ~ről, hanem abban az ~ben hisz, aki az ó és az új szöv-ben, főleg Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta magát. Ő az egy, világfölötti, végtelen személyes szellem, aki szentháromsági élete szerint kitárult az ember felé. Ezért pl. amikor a dogmatika ~ sajátságairól v. lényegéről beszél, nem elvont metafizikai tételeket akar állítani, hanem a hitet fejezi ki és vallja meg. - A Tanítóhiv. főbb megállapításai ezek: ~ olyan értelemben a világ teremtője, alapja és célja, hogy lényegében különbözik a világtól, tehát nem lehet a világgal panteista értelemben kapcsolatba hozni (DS 3023-24). Ez az ~ egyetlen és mentes minden összetettségtől (DS 3001). A lét teljességét osztatlan egységben birtokolja, azért benne nincs változás v. fejlődés. Őt minden tökéletességében végtelennek kell mondani (DS uo.). Olyan értelemben szellem, hogy mint élő ~ szabadon kimutatja hatalmát és gondviselését az ember előtt (DS 3001, 3025). A II. Vat. Zsin. az ateizmussal szemben főleg azt emelte ki, hogy az ~hit az emberi lét beteljesedésének a biztosítéka. Az élet értelme és célja csak a személyes ~nel fönnálló kapcsolatban található meg. ~ mint a világ teremtője és az üdvrend szerzője kezdett párbeszédet az emberrel, és hozzásegíti, hogy szabad fölismerésben és engedelmességben megvalósítsa erkölcsiségét, s táplálja magában az örök élet reményét. - Az ateizmus lehet nagyon összetett magatartás, és sokféle gyökérből táplálkozhat. Vannak, akiket nem foglalkoztatnak az ~re irányuló kérdések, mások a világban tapasztalható rosszat nem tudják összeegyeztetni az irgalmas ~ létével. Ismét mások környezetüktől hamis ~képet kaptak, s valójában az ellen tiltakoznak, nem pedig az igazi ~ ellen, akit nem is ismernek. De kétségtelenül fennállhat a felelősség is olyanoknál, akik jobb megismerés ellenére sem akarják ~t elismerni. Az Egyh. megújulásának és az ige hirdetésének ezen a téren is megvan a feladata. A ker-ek életének és az Egyh. berendezkedésének arról az ~ről kell tanúskodni, akit Jézus Krisztus hirdetett és bemutatott. Ez az ~ az ember →abszolút jövője. Őrá nem lehet alkalmazni azt, amit egyes fil. irányok hirdetnek, hogy az ~hit akadályozza az ember kibontakozását. Az embernek csak egy igazi kibontakozása lehet: az erények szabadon vállalt gyakorlása és ezáltal az örök élet megszerzése, az ~ életében való részesedés. Az igazi ~fogalom és ~hit a humanizmusnak is mértéket ad, továbbá kellő szankció az erkölcsi követelmények megtartásához. - Ikgr. →Atyaisten, →Jézus Krisztus, →Szentlélek, →Szentháromság, →háromszög, →Isten keze G.F.

LThK IV:1070. - HtG I:573. - NCE VI:535. - BL:697. - König 1985. - Schütz 1993:156.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.