személy (gör. proszópon, 'színészi maszk, álarc'; lat. persona, a personare, 'hangzani' szóból): értelemmel és szabad akarattal rendelkező egyedi létező: →Isten, →angyalok, →ember. - Magyar szinonimái a fő és a lélek. A ~ szó (maszk) már a színészetben a megjelenített szereplő félreismerhetetlenül sajátos vonásaira, egyediségére utalt. A teol-ban a ~ a →szentháromságtan, a →krisztológia és az istenképiséget valló →antropológia alapfogalma lett. - 1. A görög atyák a 4. sz: még szinonimaként használták az ouszia, →lényeg (lat. essentia) és a hüposztaszisz, →állag (lat. substantia) fogalmakat. 451: a →kalkedoni zsinat idejére kristályosodott ki a szóhasználat, mely szerint a hüposztaszisz a proszópon, a ~ szinonimája lett, jóllehet metafizikailag a hüposztaszisz →genus-, a persona →faj-fogalom: a ~ értelmes szubsztancia. - Szt Ágoston tovább finomította a ~ fogalmát: a ~ szellemi létező, egyes tetteivel önmagában a maga teljes egészét fejezi ki és megismételhetetlen valóság. Ősmintája a Szentháromság. - →Boëthius szerint 'a ~ értelmes természetű, egyedi (önmagában megálló) állag' (persona est rationalis naturae individua substantia). Ennek átalakításával →Szentviktori Richárd definíciója: a ~ 'értelmes természetű, közölhetetlen létezés' (naturae intellectualis incommunicabilis existentia). Ezzel a ~ fogalma Istenre is értelmezhető lett. - Aquinói Szt Tamás Boëthius ~-fogalmával dolgozott. Így a skolasztikában a ~ lényeges jellemzői: a substantialitas, 'állagiság', az integritas, 'teljesség' (nem rész-szubsztancia), incommunicabilitas/perseitas, 'önmagában létezés'. A ~t érelmes volta emeli az összes többi élettelen és élő lény (szubsztancia), a holt anyag, a növény- és állatvilág minden létezője fölé. - →Descartes, John →Locke és →Günther a ~ értelmes voltát az én-tudatban ragadták meg, ezt tették a ~-volt kritériumává. Valójában a ~ már az én-tudat megjelenése előtt (magzat és kisgyermek), sőt nélküle is (idióták) létezik és megmarad. - Az én-tudat és a ~ összekapcsolása a szentháromságtanban a →monarchianizmus és a →szabellianizmus, a krisztológiában a →nesztorianizmus eretnekségéhez vezetett. -

2. Abszolút értelemben egyedül Isten ~. Isten nem csupán a teremtménnyel szemben, hanem önmagában is a szabadság, a ~iség és a szeretet. Guardini szerint a ~ „Isten Szentháromsága”; az ember ebből a tiszta személyességből részesedik. Isten tökéletes ~-volta az alapja az emberi ~ lényegének: amennyiben a ~nek a létét felülmúló értelme van, ez a méltóságát kölcsönző isteni tettnek köszönhető: „a dolgok Isten parancsára, a ~ Isten hívó szavára lett” (Guardini). - 3. Az angyalok üdvözült, tiszta szellemi lények, ~ek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincsen. - 4. Az emberi ~ érinthetetlensége önmagához való viszonyulásában rejlik (→lelkiismeret). ~i voltának legfőbb jellemzője, hogy az ember az Abszolúthoz, a mindenkitől független Istenhez való kapcsolatában, Istenhez mérten ~. Ebből következően →emberi méltóságát és az őt megillető tiszt-et nem csorbítja kívülről jövő megalázás, az ember csak önmagát alacsonyíthatja le a →bűnnel, ami megrontja kapcsolatát ~ségének alapjával, Istennel. Az emberi ~ önállósága és a kapcsolatai egyformán lényeges adatok: (→én-te kapcsolat, →közösség). Innen származhat az individualista önközpontúság és a kollektivista önfeladás kísértése (→individualizmus, →kollektivizmus, →életállapot). - 5. A ~ és a társadalom. A ~ egyszerre ens individuale et sociale, 'egyed és közösségi létező'. Az individuum egyszeri, megismételhetetlen, ki nem cserélhető lény: nem funkciója és hasznossága, hanem léte tesz értékké, nem valami máshoz viszonyítva, más dologban való közreműködése miatt, hanem önmagáért érték. Más ~ v. intézmény nem birtokolhatja (a rabszolgának is csak teste, munkája felett lehet uralmat gyakorolni, ~isége, lelke önmagáé marad). A ~ meghatározó jellemzője a →szabadság, ami nem azonos a (társad-tört.) szükségszerűség fölismerésével és elfogadásával, és nem is tetszőlegesség. Az emberi szabadság nem értelmezhető helyesen az ember társas természetének figyelembevétele nélkül. A szabadság nem a társas létből való menekülés, hanem lehetőség az →egyén és közösség kapcsolatának teljesebbé tételére. A ~ben dialektikus feszültségben van az egyéni és a társad. lét. Az ember egyedi lény ugyan, aki magában hordozza célját, mégsem magának való zárt világ, mibenlétéhez hozzátartozik, hogy túllépjen önmagán. A ~ maradandó, feltétlen érték: nem szűnik meg (a halállal sem), és nem is oldódik fel valamilyen magasabb rendű ~es v. ~telen léterőben. Önérték, tehát értéke nem abból ered, hogy hozzájárul-e valamilyen egyéb cél (pl. a konfliktusmentes tökéletes társad.) megvalósításához, senkinek sincs joga feláldozni a társad. (állítólagos) javáért, amint ezt a kollektivizmus vallja. Megfordítva, a ~ alkotórésze társas volta, tehát az individuum is csonkul, ha elszigetelődik, v. ha önérdekét és közösségi létét egymással ellentétesként kezeli. Az individualizmusra és a kollektivizmusra egyaránt jellemző, hogy nem tud mit kezdeni a felelős, az egyszerre önmaga és mások javára cselekvő, szabad ~lyel. A ~ az →Egyház szociális tanításának kiindulópontja. **

LThK 1933. XIII:97. - Kecskés 1943:272. - Hörmann 1976:1272. - Schütz 1993:340.