Magyar Katolikus Lexikon > A > ateizmus


ateizmus (a gör. theosz 'Isten' és az a fosztóképzőből): istentagadás, istentelenség. - I. Története. 1. Az ~ egyik formájának tekinthetők a Buddha előtti ősi indiai filozófiák és vallások, melyek →Isten nélkül megyarázzák a világot és az embert. Kínában és a Közel-K-en az ókorban ismeretlen volt az ~; a mindenséget és az egész emberi életet rettenetes istenségek tartották hatalmukban. A fejlettebb kultúrákban az istenség szelídebb alakot öltött, a gör-róm. →politeizmusban egészen emberközelivé vált, de az istenek változatlanul hatalmuk alatt tartották az emberi életet. - 2. Izraelben, mivel a nép az igaz Isten kinyilatkoztatásának birtokosa volt, az ~ az ostobaság felső fokának számított (Zsolt 14,1; 53,1); a →bálványimádás a legnagyobb bűn. - 3. Szt Pál úgy látja, hogy a pogányok erkölcsi romlottsága Isten büntetése bálványimádásuk miatt (Róm 1,18). A pogányságból megtérteket emlékezteti, hogy keresztségük előtt reménytelenül és Isten nélkül, „ateistaként” éltek (Ef 2,12), s hogy a pogányok nem ismerik Istent (1Tesz 4,6). Mivel azonban Isten a teremtett világból fölismerhető, a bálványimádóknak nincs mentségük (Róm 1,19-20). Szt Pál Athénban az ismeretlen istennek sztelt oltárban fölismerte az emberi szív kiolthatatlan vágyát az egy, igaz Isten iránt, akit ő Krisztusban hirdetett. A krisztusi kinyilatkoztatás óta az ~ az ő istenségének tagadását is jelenti. - 4. A gör-róm. műveltség területén az ~ a legnagyobb bűnök közé tartozott, a gör. törv-ek néha halállal is büntették. Isteneiket 3 csoportra osztották: a mesék és mítoszok, a term. és a fil-ok, az áll. és a pol. isteneire. A mesék és mítoszok isteneit a nép képzeletére bízták, az áll. istenek azonban a társad. élet alapját képezték, tiszteletük kötelező államvallás volt. Ateista az a polgár, aki tagadta az állami istenek létét, v. nem tett eleget kultikus kötelezettségének. A fil-ok közül ateistának mondták azokat, akik az áll. és a népi politeizmussal szemben eljutottak a →monoteizmus fölismeréséhez. Emiatt kellett menekülnie Athénból Anaxagorasznak és Prótagorasznak, s kellett meghalnia Szókratésznek. Ezzel szemben a róm. birod. eleinte toleráns volt: megkövetelte az államvallás kultuszát, a cs-korban a cs-kultuszt, de az egyes emberek személyes véleményével nem törődött, a fil-okéval sem. Az ~ problémája a zsidósággal és a kerséggel jelent meg. A zsidók ~ára a →gettó, a keresztények ~ára a →keresztényüldözés volt a válasz. - 5. Az ősegyh. az ~ ellene fölhozott vádját az →apologéták révén visszafordította vádlóira, ateistának nevezte a pogányokat (akik nem ismerik Krisztust, s azt, aki őt küldte, az igaz Istent), a zsidókat, a perzsákat. →Alexandriai Kelemen fő ateistának tartotta →Epikuroszt, s a pogányokban kettős ~t látott: nem ismerik el az igaz Istent és istenként tisztelik azt, aki és ami nem Isten. Ugyanígy ateisták voltak a különféle eretnekségek (→animizmus, →manicheizmus, →doketizmus) követői, a →markioniták és a →szentlélektagadók. - Az ~ ókori fogalma tehát összetett. Részben Isten létének közvetlen tagadása, részben tiltakozás az olyan istenfogalom ellen, amely összeférhetetlen az igaz Istennel. A legnagyobb gör. fil-ok ilyen értelemben voltak ateisták, s szegültek szembe a népi és áll. istenségekkel, de a kerséggel is, mert számukra a megfeszített Krisztus istensége ostobaságnak tűnt. De uígy tartották ateistáknak a ker. tudósok a pogányokat Isten létének, az eretnekeket a helyes istenfogalom tagadása miatt. - 6. A középkorban az ~ tört-e és megítélése egybeesett az eretnekségekével. - 7. Az újkorban ismét megjelent az ~, és 3 forrásból táplálkozik: a felélesztett antik fil-ból (főként a →sztoicizmusból, a →szkepticizmusból és az →epikureizmusból), a →reformációból és a fil. →panteizmusból. Descartes és Malebranche még szilárdan istenhívő volt, Bacon úgy nyilatkozott, hogy „aki csak ízlelgeti a filozófiát, hajlik az ~ra, de aki igazán merít belőle, az vallásos lesz”. A reneszánsszal azonban megkezdődött a nyíltan hirdetett ~, és a 16-18. sz: érte el tetőfokát. Képviselői az ang. →deizmus, a fr. →felvilágosodás és →liberalizmus, a német →racionalizmus követői. A 19. sz. No-ban Feuerbach és Haeckel a porosz államegyh-zal szemben fegyverként használta az ~t. Marx Feuerbachot követve minden különbségtétel nélkül a kerség ellen fordította Démokritosz és Epikurosz valláskritikáját, és nyílt, harcos ~t hirdetett. A marxista →dialektikus és történelmi materializmus szövetségest talált a darwini fejlődéselméletben (→darwinizmus), mert úgy vélte, kielégítő magyarázatot ad az ember eredetére. Marx tanítványai, Lenin és Sztálin a →kommunizmus hitvallásává, s ahol hatalomra kerültek, államvallássá tették az ~t: pártjuk tagjaitól megkövetelték, s az eljövendő boldog kommunizmus ideológiai alapfeltételeként erőszakosan terjesztették. - A modern ~ egy másik reneszánsz kori forrása Macchiavelli, kinek erkölcstelen, ateista államelmélete nagy hatással volt egész Eu. pol. életére. A vádak, amelyek a bolsevik kommunizmus ellen szólnak, igazában a macchiavellizmust támadják. A modern elméleti ~ fő forrása Spinoza, Kant, Hegel, Schopenhauer →panteizmusa.

- II. Az ~ fajtái. 1. A gyakorlati ~ életforma, melyben az ember úgy él, mintha Isten nem léteznék. Nem tiszteli őt, csak önmaga, s legfeljebb a társad. törv-eihez igazodik. - 2. Az elméleti ~ Isten létének közvetlen v. közvetett, tételes tagadása. a) A közvetett (negatív) ~ tagadja Isten létét, mert nem ismeri Istent. Azt vallja, hogy Isten létének kérdése ítélőképességének körén kívül esik; v. közömbösségből nem óhajt foglalkozni vele (→indifferentizmus). - b) A közvetlen (pozitív) ~ cáfolja és támadja Isten létének bizonyítékait, a vallás és az istentiszt. emberi természetből fakadó voltát (→anima naturaliter christiana), a gondviselést, a lélek halhatatlanságát, az erkölcsi felelősséget, Isten bíró voltát. Meggyőződéssel hirdeti, hogy nincs Isten, minden istenbizonyítást tudománytalan szemfényvesztésnek, tévedésnek tart, s e bizonyítás lehetőségét elvileg zárja ki. - III. Teol. szempontból nézve nemcsak minden olyan filozófia és vallás ~, amely Isten létét tagadja, hanem azok is, amelyek Isten valamely lényeges tulajdonságát tagadják. Az ~ ellenkezik a természetes erkölcsi törv-nyel, ezért korábban az Egyh. általánosságban nem foglalkozott vele, hanem egyenként ítélte el azokat a fil. rendszereket és eretnekségeket, melyek tagadják Isten létét, megismerhetőségét és helyes fogalmát. Az ~ összefoglaló, rendszeres elítélése az I. vat. zsin-on történt a Teremtőről és a kinyilatkoztatásról szóló fejezetekhez csatolt anatémákban. A zsin. Isten létének tagadói közül elítéli azokat, akik 1. tagadják a látható és láthatatlan világ teremtő Urát; 2. akik azt állítják, hogy az anyagon kívül más nem létezik; 3. akik a teremtett dolgok és Isten lényegét v. szubsztanciáját azonosnak mondják; 4. akik azt állítják, hogy a véges valóságok az isteni lényegből áradnak ki v. ennek megnyilvánulásai, ill. a teremtés az önmagában meghatározatlan istenség önmeghatározása; 5. akik tagadják a világ semmiből való teremtését, v. azt mondják, hogy a teremtés nem szabad cselekete Istennek. - Az 1. kánon az elméleti ~t, a 2. az abszolút materializmust, a 3. általában a panteizmust, a 4. a panteizmus fajtáit (emanatizmus, evolucionizmus, idealizmus), az 5. →Günther tanítványait ítélte el. A kinyilatkoztatásról szóló rész kánonjai az Isten megismerhetőségét tagadók ellen szólnak (DS 1801-1809). - Lényegéből áradó ~a miatt ítélte el a p. a →modernizmust. Az ~ elítélése minden olyan p. állásfoglalás is, ami az →agnoszticizmus, az indifferentizmus, a →naturalizmus, a →racionalizmus, a →liberalizmus, a →szabadkőművesség és a →kommunizmus ellen irányul. - IV. Erkölcsileg nézve a gyakorlati ~ bizonyos ideig bűntelen is lehet. Hitetlen család, vallástalan isk-k, az élet nehézségei, szenvedélyek bizonyos ideig elterelhetik az ember figyelmét Isten létéről, de előbb-utóbb mindenki szemben találja magát léte alapkérdéseivel. Az ilyen ~ kialakulásához hozzájárulhatnak a kat. hívők is méltatlan életükkel, s a különféle felekezetek is az egymás közti vitáikkal, de véglegesen nem menthetik föl az embert felelőssége alól. Az elméleti negatív ~ Közép-Eu-ban aligha lehetséges. A pozitív ~ súlyos bűn: →istentagadás, →vallástalanság, →hitetlenség G.F.

EC I:265. - LThK I:982. - LG 16. - GS 19. - Rahner 1980:50.