Magyar Katolikus Lexikon > E > Epikurosz


Epikurosz (Szamosz szigete, Kr. e. 341. dec.-Athén, Kr. e. 270.): görög bölcselő. - 306/07: Athénban isk-t alapított. Mivel előadásait egy kertben tartotta, követőit kerti filozófusoknak nevezték. ~ a bölcs-et logikára, fiz-ra és etikára osztotta. Az általa kanonikának nev. logika feladatát abban látta, hogy az érthetőségről tárgyaljon, ti. ez minden ismeret (észlelés, fogalom és érzés) alapja és az igazság kritériuma. Fizikája középpontjában az állt, hogy az atomok megmagyarázhatatlan erőtől hajtva kavarognak valamiféle kozmikus örvényben, mindebből mulandó világok egész sora áll elő. A világok közti térben laknak az istenek, akik nem törődnek az emberrel. A logika és a fiz. feladata, hogy az istenektől való félelemtől megszabadítsák a gondolkodót, és arra a hedonizmust is magába foglaló etikára elvezessék, melynek legfőbb célja a szenvedésnélküliség. A halál az érzékelés megszűnte, tehát semmi, épp ezért nem érinti az embert. Egyedüli tennivalónk vele szemben az, hogy az erények és az öröm legmagasabb foka révén semmibe vegyük. Bár ~ nem tesz minőségi különbséget az örömök között, "kertjében" mégis elsősorban a szellemi élvezeteket, a megelégedettséget, az eszmék egybecsengését tartották legfontosabbnak. Isk-jából nőtt ki az →epikureizmus. Fiz-jának késői továbbvivője a modern fil-fiz. atomizmus, főleg P. →Gassendi. Életkultuszát az újkorban főleg W. Pater (1839-94) örökölte, aki Marius, az epikureus c. reg-ében támasztotta föl az ókori gondolkodó szellemét. A mű jelentős a modern →esztéticizmus kialakulása szempontjából is. - M: Legfontosabb tanításai. Ford. Kövendi Dénes, Sárosi Gyula. Bp., 1946. (Officina kvt. 84-85.) B.P.

Jannsen, Harry: ~ tana az élvezetről. Bp., 1895. - Varsányi Mátyás: ~ ethikája. Uo., 1916. - LThK III:937. (Kr. e. 341-270 v. 271) - Világirod. lex. II:1157.