Magyar Katolikus Lexikon > E > epilepszia


epilepszia, eskór, nyavalyatörés (lat. morbus sacer, 'szent betegség'): a központi idegrendszer megbetegedése. Tünetei időközönként föllépő öntudatvesztés, ált. görcs, habzó száj, kiáltozás. Súlyos esetben az értelmi képesség és az erkölcsi →beszámíthatóság leépül. - Az ó- és középkorban az ~s beteget ördögtől →megszállottnak tekintették. A Mk 9,14-29: meggyógyított fiú súlyos ~ban szenvedett. - A kk-nak nem volt gyógyszere az ~ ellen, vallásos gyakorlatokban kerestek gyógyulást, pl. evang. részletek pap által történt ráolvasásában. A népi jámborság kb. 40 szt-et tartott hatásosnak: Albán, Remete Szt Antal, Egyed, Háromkirályok (mert térdre borultak a Kisded előtt, nevüket amulettként viselték), Bibiana, Bálint, István vt., Ker. Szt János, Kornél p., Kristóf, Lambert, Miklós, Sebestyén, Ulrich, Vid, Ferreri Szt Vince stb. - Az ~ban szenvedők az →egyházi rend kivételével szentségekhez járulhatnak. **

Pallas VI:221. - LThK III:938.