Magyar Katolikus Lexikon > N > naturalizmus


naturalizmus (a lat. natura, 'természet' szóból): bölcseleti irányzat, amely a valóságot a természettel azonosítja. Sokaknál átfogó gondolkodásmód, amely nem akar másról tudni, mint ami „valósan” (a természetben) létezik. - Ilyen a (főleg korai és a késői) görög bölcselet. Ennek lét-horizontját a kk. is örökölte, Szt Tamásnál áttört az alanyiság irányában. A term. itt már a megismerő és szabadon cselekedni képes alany nézőpontjából vált érthetővé. A →pozitivizmusban újra ~ jelentkezett, immár gyakorlati ~ formájában, tehát mint életeszmény: a kutató számára csak az létezett, ami igazolható, ami a tapasztalás alapján valósnak bizonyult. A fölvilágosodás óta az elméleti, bölcseleti ~ különféle formái is megjelentek: az →életfilozófia, a biologizmus, a →materializmus, amelyek egyaránt elvetették azt a lehetőséget, hogy a term. valamiféle szellemi lény tárgyiasulása lenne, ehelyett az életet, az embert, az anyagot saját belső törv-ei alapján akarták megmagyarázni. - Az idők folyamán föl-föltűnt a teológiai ~ is, gyökere a term. és termfölötti merev, dualista jellegű szétválasztása. Vetülete a →pelagianizmus, amely eltúlozta az ember autonómiáját még az üdvösség munkálása tekintetében is, v. ennek enyhébb változata, a →szemipelagianizmus, amely legalábbis a kezdő lökést az emberi szabadságnak tulajdonította. A másik véglet a túlzó szupernaturalizmus, amely nem számol az ember természetes erőivel. Teol-ilag a ~ megjelenési formái →monizmust képviselnek. Helyes megoldásnak az tűnik, ha szem előtt tartjuk a valóság sokszínűségét, többrétűségét, ami azonban a lét egységében gyökerezik. Nem játszható ki egymás ellen kegyelem és term. sem, hiszen mindkettő ugyanannak az isteni ősvalóságnak megnyilvánulása, kinyilatkozása. - A ~ szociológiai értelemben az államnak és a társad-nak az Egyh-zal szemben megélt önállóságát takarja. A ~ mint stílusirányzat a művészet, az irodalom körében is jelentkezhet. G.F.

LThK VI:808.