Magyar Katolikus Lexikon > S > szemipelagianizmus


szemipelagianizmus: 16. századi kegyelemtani elgondolás, amely az üdvösségben túlértékelte az emberi szabad akaratot, viszont a kegyelem ingyenességét és hatását alábecsülte. - A prot-ok és a janzenisták ~sal vádolták a skolasztikus teol-okat, főleg a molinistákat. A 17. sz-tól azonban a dogmatikában már inkább csak az 5-6. sz: Afrikában keletkezett irányzatot nevezték így, amely Szt Ágoston kegyelemtanával szemben foglalt állást, s tagadta a kegyelem abszolút szükségességét az üdvszerző cselekedetekhez, vagyis azt állította, hogy az ember önmagától megteheti az első lépést az üdvösség útján, sőt meg is kell tennie, és Isten csak akkor segíti tovább kegyelmével. Tételeik szerint a választottak és a ki nem választottak között a különbség nem Isten akaratára megy vissza, hanem egyedül az emberi akarattól függ. A korán meghalt gyermekek aszerint kapják v. nem kapják meg a keresztséget, hogy milyen lett volna életük, ha életben maradnak. Ha egy népnek nem hirdetik az evang-ot, az annak a jele, hogy úgysem fogadná el. A jóban való megmaradás szintén az akarattól függ, nem a kegyelemtől. A →megigazuláshoz az első lépés az ember szabad döntése. Ez az első lépés a hit kezdete (→initium fidei) v. a hitre való jámbor készség. A II. oráni zsin. elítélte ezeket a tételeket. A korai skolasztika nem foglalkozott e tévedésekkel, csak a 16. sz: fedezték föl újra. A trienti zsin. is magáévá tette az oráni zsin. határozatát (D 804). Ettől kezdve a ~t úgy tekintették, mint a pelagianizmustól különböző eretnekséget. G.F.

Dénes Nándor: A ~ története. Érsekújvár, 1941. (dissz.) - LThK IX:650.