Magyar Katolikus Lexikon > M > monizmus


monizmus (a gör. monasz, 'egyedüli' szóból): filozófiai irányzat, amely a valóságnak csak egyik nemét ismeri el. Az elnevezést jelzői formában (monista) Ch. Wolff használta először. - Az abszolút ~ szerint a valóság nemcsak egynemű, hanem egyetlen, szükségszerű és abszolút magánvaló (→szubsztancia); ez a felfogás lényegében →panteizmus. - A relatív ~ megengedi a különböző lények, lényegek sokféleségét, így nem föltétlenül ateista v. panteista rendszer. Akkor válik →ateizmussá, ha föltételezi, hogy a világ-valóság egyféle létmódon (az anyagiságon) belül marad és megmagyarázza önmagát. A relatív ~ akkor panteisztikus, ha azt föltételezik, hogy a dolgok sokfélesége valamilyen, a világon belül maradó (immanens), ugyanakkor mindent átfogó, abszolút létalapra vezethető vissza. Attól függően, hogy ennek az egységesítő elvnek milyen jegyei vannak, megkülönböztethetünk idealista és realista ~t. - Az idealista ~ az egységesítő elvet eszmeként ragadja meg. Rendszerint azonban nem →szolipszizmusként jelentkezik (=csak én létezem), hanem mint abszolút →idealizmus, amely föltételez valami mindent átfogó alanyt , amelynek ismeret-tárgyai (=objektum) az egyes konkrét dolgok. - A realista ~ egyszerűen valóságnak (=realitás) tekinti a dolgok egészét, tulajdonságairól nem nyilatkozik. Aszerint, hogy milyen módszerrel tartja mégis megközelíthetőnek, lehet empirikus-tapasztalati és metafizikus-transzcendentális ~. Az előbbi megreked a tapasztalás körében, az utóbbi a világ lényegét a jelenségek körén túlinak tartja. Mindkettőre érvényes, hogy a valóság közelebbi „behatárolásában” kétféle utat járhat: ha a külső tapasztalásra helyezi a hangsúlyt, naturalista-materialista ~ áll elő, ha a belső, lelki folyamatokra, akkor pszichikai-spiritualista ~. Az előbbin belül további megkülönböztetés: egyesek az élőt az élettelenre (→materializmus), mások a szervetlen anyagot a szervesre (pánpszichizmus) vezetik vissza. Az utóbbin belül különböző árnyalatokat jelent az, hogy a megismerésre, az akarásra v. az érzelmekre kerül-e a hangsúly. A transzcendentális ~ sajátos, semleges formája a pszichofizikai parallelizmus v. azonosság-elmélet, amely a különböző nemű jelenségeket egyetlen, közös, semleges, tehát meghatározatlan ősvalóságra vezeti vissza. A tapasztalati ~ közel áll a →pozitivizmushoz, amely szintén csak a külső érzékelési adatokat fogadja el, uakkor különbözik is tőle, hiszen az nem nyilatkozik arról, van-e tapasztaláson túli valóság és milyen az, míg az empirikus ~ szerint az anyagi jelenségvilág az egyetlen valóság. Az idealisztikus-spiritualista ~ számos formája érintkezik a teizmussal, hiszen utóbbi is föltételezi, hogy a dolgok az Abszolútum eszméit valósítják meg, azonban jobban hangsúlyozza valóság voltukat és így a lét sokarcúságát, nem-monosztikus jellegét. - A ~ hazája India, ahol az →upanisádok tanításától kezdve mindvégig jelen van. A védanta egyik fő tétele pl. az advaita, a nem-kettősség. A mahajána-buddhizmus spiritualista ~t képvisel. Kínában is voltak idealista monisták, mint Vang Jang-Ming. A görög bölcselet kezdetén a jón term-bölcselők az ősanyagot eleven valóságnak tekintették (hülozoizmus). Az eleáták metafizikai lét-~ mellett álltak ki, az első atomisták hangsúlyában inkább materialista ~ mellett. - A kereszténység a →teizmussal kizárta a ~ lehetőségét. Ennek ellenére föl-föltűntek monisták a kk-ban is. Pl. Benai Amalrich szerint Isten az összes teremtmény lényege ill. formája, Dinanti Dávid szerint Isten azonos az ősanyaggal. Az újkor küszöbén Giordano Bruno abszolút és naturalista ~t képviselt. Bár Descartes bölcs-e dualista, mégis monista rendszereket ihletett, hatására épült ki Hobbes materialista, Berkeley spiritualista, Spinoza abszolút és sztatikus, Leibniz relatív és dinamikus ~a. A →francia felvilágosodás materializmusa ateista ~, ugyanígy a dialektikus és tört. materializmus. A →német idealizmus bölcselete (Fichte, a korai Schelling, Hegel), a spekulatív olasz idealizmus (Croce, Gentile), az ang. és amerikai újidealizmus (Bradley, Bosanquet) és az újkantianizmus az ismeretelméleti ~ körén belül helyezhető el. Schopenhauer voluntarista ~t tanított. Az egyes tud-ágak által föltételezett bölcs. a 19-20. sz: relatív ~nak tekinthető, materialisztikus jelleggel. Sok term-tudós kifejezetten ateista ~t képvisel. Bergson életfil-ja spiritualista ~. - Nem véletlen, hogy ennyiféle monista rendszer alakult ki. A lét egysége a létezőkben tagadhatatlan. Ezt az egységet azonban más és más módon ragadja meg szinte minden gondolkodó. A ~ok tévedése abban van, hogy a valóságot egyetlen létmódra próbálják visszavezetni. A lét igazi egységét és a létezők sokféleségét valójában csak a transzcendens Isten elfogadása oldja meg. A teizmusban a sokféleség alapja az, hogy a létezők különbözőképpen részesednek az abszolút létből, egységük gyökere az, hogy Teremtőjük közös. A létteljesség, Isten túl van mind az anyag, mind az emberi szellem létfokán, így mind a materialista, mind az idealista megközelítési módon. Nem szükségszerű „kiáradással” származnak tőle a dolgok, nem is ismeret-kivetítés révén, hanem szabad teremtés, létbe-szólítás révén; mind az abszolút, mind a relatív ~ kizárja a létanalógiát, kérdésessé teszi az ember szabadságát, halhatatlan lelkének létét, így azokat az alapokat, amelyre a ker. hit épül. Ez is mutatja, hogy a ~ egyes (idealisztikus) formáinak a teizmussal való érintkezése csak látszólagos. G.F.

LThK VI:553.