Magyar Katolikus Lexikon > M > manicheizmus


manicheizmus: iráni, buddhista és keresztény elemekből vegyített, szinkretista vallás. - Alapítója →Mani. Az ősi iráni vallásból merítette a ~t meghatározó →dualizmust: az örök és abszolútval szemben áll az örök és abszolút rossz, ennek képe a világosság és a sötétség. A két elv harcban áll egymással. A sötétség a világosságból részecskéket ragad magához, ebből keletkezik a világ, mely sötétség és világosság keveréke. A világhoz tartozik az ember is, akinek lelke (világosság) a testhez (sötétség) van kötve (→gnoszticizmus!). Hogy az embert ebből a rabságból megváltsa, Isten követeket küldött az emberekhez: Buddhát, Zoroasztert, Jézust és végül az igazi apostolt, Manit. - A megváltást csak a legszigorúbb aszkézissel lehet elérni, ezért le kell mondani a házasságról, nem szabad növényt v. állatot elpusztítani és vegetáriánusként kell élni. Böjt, imádság és gyónás (kereszténység!) segítik a hívőt a →pléróma elérésében. - A ~ követőit Mani halála után tűzzel-vassal kiirtották Perzsiában, de kiváló egyházszervezete (püspökök, papok, diákonusok) segítségével tanai nemcsak Ny-on, Miltiades p. alatt (ur. 311-314) magában Rómában is, s főképp É-Afrikában (vö. Szt Ágoston!), hanem még Kínában is (ahol hatása még a 14. sz: is kimutatható) elterjedtek. A ~ leküzdésében ugyan része volt a pp-ök erélyes fellépésének és zsinati határozatoknak, de eltűnése csak a cs. rendeleteknek volt köszönhető, melyek Diocletianustól (297) egészen Justinianusig (ur. 527-565) a követőit halállal büntették. A ~ nyomai még később is fellelhetők: a kk. →bogumilok eretnekségét is erre vezetik vissza. A.G.

Adriányi 2001:89.