🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > D > dualizmus
következő 🡲

dualizmus (a lat. duo, 'kettő' szóból): két elvvel való magyarázat, kettősség. - 1. A vallástört-ben olyan tanítás, amely a világot két őselvre, a jónak és a rossznak a lételvére (parszizmus, manicheizmus) vezeti vissza. Földi világunkban ezek harcolnak egymással, de várják a jónak valamilyen győzelmét. Általánosabb értelemben ~nak mondunk minden olyan nézetet, amely valamilyen kettősséget tételez föl a létben, s ezeket szembeállítja egymással (pl. a kínai yin és yang kifejezi az ég és a föld, a világosság és a sötétség, a ffi és a nő kettősségét). Egyes vallásokban az őshonos és a bevándorolt istenségek kettősségét lehet megfigyelni. A Szentírásban az egyetlen Isten a világ teremtője. Ő az ura a szellemi és anyagi létezőknek, s a gonosz hatalmak is tőle függnek. Az ÚSz-ben előforduló kettősségeket, a világosságot és sötétséget, a zűrzavart és rendet, az életet és halált, az igazságot és hazugságot csak ettől függően lehet értelmezni. Az ember világában azonban a Biblia ismeri az embertani ~t. Az ember Isten teremtménye, egységes létező, de megvan az anyagi (testi) és szellemi (lelki) összetevője. A kettőt a Biblia nem választja szét, hanem úgy beszél az emberről, hogy annak lehet testi v. lelki megjelölése. Az ember test annyiban, amennyiben sebezhető, alá van vetve a halálnak és az ösztönös vágyaknak. De az ember lehet lélek is, amennyiben kapcsolatot teremt Istennel és jövőjét is rábízza. Pál ap. a testi és a lelki ember megjelölést már a bűnös és a megigazult emberre alkalmazza. Lelki ember az, akit Isten Lelke vezérel (Róm 8,14). - A Krisztus előtti zsidó irod. ismerte a szellemek kozmikus ~át is. Ide tartoztak azok az "erők és hatalmak", amelyek az emberért v. az ember ellen küzdöttek (sötétség angyala, Beliál stb.). Pál és János ap. is emlegeti az ilyen erőket, hatalmakat, fejedségeket (2Kor 4,4; Jn 12,31), de azok sohasem függetlenek Isten uralmától, és az üdvtört. kifejletét nem tudják megakadályozni. A testi-lelki kettősség és a kozmikus ~ hatással van az ember erkölcsi életére, sőt az ember önmagában is megéli az erkölcsi kettősséget. Fölismerjük magunkban a lelkiismeret szavát, a jóra való indíttatást, de ugyanakkor jelentkeznek a lefelé húzó erők is, amelyek ellene mondanak a személyes döntésnek. A Szentírás azonban mindig föltételezi a szabad akaratot és azt a lehetőséget, hogy a kísértést legyőzhetjük. A Bibliától idegen az a szélsőséges és abszolút ~, amely a végzet gondolatát vethetné föl. Az egyh. teol-t az ókorban a gnosztikus, manicheus és a priszcilliánus ~ késztette állásfoglalásra. Az utóbbi Hispániában a 400-as években újra föléledt, azért az ottani zsin-ok ismételten elítélték (400: Toledo, 561: Braga). - Amikor azonban az Egyh. elutasítja az abszolút ~t, mindenképpen fönntartja a valóság term-éből fakadó ellentétpárokat. A Teremtő és a teremtmény megkülönböztetésével elveti a monizmust és a panteizmust, s a term. és a termfölötti megkülönböztetésével védi az üdvrend kegyelmi jellegét és ingyenességét. A hit és az ész kettősségével rámutat a természetes és a kegyelmi rend megismerésének különbségére. - 2. A fil-ban Descartes szembeállította az elgondolt dolgot a kiterjedt dologgal, s ez a ~ rányomta bélyegét az újkori gondolkodásra. Kantnál az ismeretelméletben jelentkezik az ész és az értelem, az értelem és az érzékelés kettőssége, az erkölcstanban a hajlam és a kötelesség kettőssége. Míg a ném. idealizmus inkább a szellemi monizmus felé hajlott, a pozitivizmus a természeti monizmus felé, addig a 20. sz. fordulóján új dualista irányzatok keletkeztek: Bergsonnál a valóságos tartam és a térszerűség, a dinamika és a statikus vallás, Dilthey-nél a szellemtud. és a termtud., Schelernél a szellem és az ösztön. Heidegger a lét és az idő azonosítása által olyan gondolatvilágot alakított ki, ahol a konkrét lét nem ellentétes valamilyen túlvilággal, hanem magában hordozza a transzcendenciát, ezért beszélhetünk a lét eszkat-járól. - 3. A termtud-ban az atomfizikai ~t találjuk meg a hullám és a részecskék szembeállításában. De azt is hangoztatják, hogy a mindennapi fiz. fogalmait nem lehet alkalmazni az atom belső szerkezetére. Az atomokról csak annyiban van ismeretünk, amennyiben azoknak a mérő és kísérletező eszközeinkre gyakorolt hatását szemléljük (fénykép, Geiger-számláló). Ezért, amikor az elemi részecskéket leírják, kénytelenek egymásnak ellentmondani látszó fiz. fogalmakat használni. (Pl. a fényképező lemezen hihetetlen kicsi, pontszerű képet adnak, mint tömegek, viszont ha kristályra vetítik őket, akkor méter hosszúságú hullámok benyomását keltik. A valóságot a kettő együttlátásából kell levezetni.) A kvantummechanika nem is mond semmit az egyes atomokról, hanem csak összefüggésükről. Ezért együtt jár vele a valószínűség-komplexum és az indeterminizmus. - →dichotomizmus. - 4. Mo. 1867-1918 közötti tört-ének időszaka, a 2 önálló állam alkotmányjogi kapcsolata. →föderáció, →konföderáció, →kiegyezés G.F.

Pallas V:547. - KL II:443. - LThK III:582. - RK 1993:285.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.