Magyar Katolikus Lexikon > D > dichotomizmus


dichotomizmus (a gör. dichotomia, 'kettéosztás' szóból):az embernek két lételvből, a testből és a lélekből való összetettségéről szóló tanítás. - Valójában a ~ a →trichotomizmussal szemben kap hangsúlyt, amely az emberben 3 elvet vett föl: az értelmes szellemi lelket, egy olyan lelket, amely az érzékelést és a vegetatív működést irányítja és a testet. - Az az állítás, hogy az ember testből és lélekből áll, további magyarázatra szorul. Maga a kijelentés nem tisztázza a test és a lélek egymáshoz való viszonyát, csak egymás mellé állítja őket. Úgy hangzik, mintha a kettő egyenrangú összetevő lenne. A tomista magyarázat szerint a lélek a test lényegi →formája, tehát az egységnek és az emberi fajiságnak a princípiuma. S amennyiben belső lényegi forma, valójában nem a testtel áll szemben, hanem az ún. →materia primával, amely csak a forma jelenléte miatt jelenik meg úgy mint konkrét anyag és test. Különösen a mai antropológia nem ismeri el azt az erős kettéosztást, amelyet a ~ hangoztat. A test és a lélek olyan egységben van, hogy a test valójában a lélek érzékelhetősége, a lélek pedig a test tudatossá válása. Az emberben nincs semmi, ami külön a test v. a lélek cselekvéseként nyilvánulna meg. ~ról csak annyiban beszélhetünk, hogy az ember lényegi egységében föl kell tételeznünk egy végső kettősséget. A kettőből azonban olyan egység alakul ki, hogy a tapasztalás kizárólag a lét és a cselekvés egységét igazolja az emberben. Tehát a kettősséget csak a hagyományos arisztotelészi-szttamási anyag-forma értelmében fogadhatjuk el. A testnek és a léleknek mint substantia incompletának a megnevezése sem szerencsés. G.F.

Schriften VI:171.