Magyar Katolikus Lexikon > G > gnoszticizmus


gnoszticizmus: a →gnózis sajátos formáját hirdető vallási irányzat a Kr. u. 1-3. században. - A ~ azt vallotta, hogy az ember igazi szellemiségére vonatkozóan üdvözítő tudás birtokában van. E tudás egy kinyilatkoztató-üdvözítő személytől ered, zárt csoportban hagyományozzák tovább (→ezoterika), és önmagában képes üdvözíteni a befogadóját. Az áthagyományozás (gör. didaszkália), ami a jelöltet beavatja, egy mitikus szöveg átadásában áll, mely a köv. kérdésekre válaszolt: „Mik vagyunk, mivé válunk; hol vagyunk, hová kerülünk; mire törekszünk, mitől tisztulunk meg; mi a születés és az újjászületés?” - A ~nak mint bonyolult mozgalomnak a tört. gyökerei mindmáig föltáratlanok. Pszichológiai gyökerei és vallási indítékai nagy valószínűséggel abban az egzisztenciális szorongásban keresendők, mely a Kr. u. 1-2. sz. sok pogány és ker. szerzőjében és áramlatában megfigyelhető, és a ~ban különös erővel mutatkozik meg, annyira, hogy helyet adott egy eredeti vallási válasznak, mely az idegenség érzéséből, a kozmosztól való elidegenedésből fakadt. A gnosztikus számára az alvilág nem lent v. a világ peremén van, hanem betört a világba, s a világban van. A gnosztikus mint aki a szellemi, pneumatikus elem birtokában van, teljesen elveti és elítéli ezt a világot, uraival együtt, akik a világot fogságban tartják (antikozmizmus), mert idegen velük szemben: az ő hazája a →pléróma, az isteni teljesség világa (akozmizmus). - A különféle gnosztikus rendszerekre általában jellemző a →szinkretizmus, azaz tanrendszerüket különféle szellemi hagyományokból szőtték: a gör., főként plátóni fil. elemei mellett pl. a kopt ~nál zsidó hatások láthatók. Alapvető a kerséggel való kapcsolat kérdése. Az 1980-as években a tudósok nagy része egyet értett abban, hogy a →Nag'Hammadiban talált szövegek egy része teljesen független a kerségtől, azaz nem eretnek írások; más részük viszont keresztény hatás alá került. Sőt, a gnosztikus gondolatok bizonyos értelemben evangélium-magyarázatok, elsősorban krisztológia-érelmezések. →Bazilidesz és →Valentinosz ebbe a csop-ba tartozik. - A vallási és kulturális ötvözet mögött észrevehető egy közös alapgondolat v. alaphit. A ~ szerint ui. a világot kettősség (→dualizmus) jellemzi, ontológiai szakadékkal elválasztott ellentétek állnak egymással szemben: a világban a világosság és a sötétség, az emberben a pneumatikus elv és az anyagi elv.

A gnosztikus gondolkodás alapvető jellemzője, mely teljesen szembe állítja a gör. gondolkodással, a „kozmikus isten” lefokozása. Ennek már következménye az egyetlen Teremtő zsidó és ker. hitének elutasítása, mert a ~ szerint a két szemben álló világ két teremtő elvet követel. - A különféle gnosztikus rendszerek →Démiurgosza, a látható világ teremtője, akit az ÓSz Istenével azonosítanak, szemben áll az igaz Istennel, „mindenek Atyjával”, aki „Theosz agnosztos”, 'ismeretlen Isten'. A gnosztikus szövegek a negatív misztikára jellemző módon vég nélkül sorolják az Isten kimondhatatlanságát részletező tagadásokat. Uakkor ez a fölfoghatatlan, leírhatatlan Isten a Nagy Atya, akitől ered a mindenség, az →eónok világa. A megismert Isten →androgün, azaz egyszerre férfias és nőies természetű. Nőiessége folytán képes arra, hogy önmegtermékenyítő reflexióval nyilvánítsa ki önmagát, elsősorban egy olyan létező kisugárzásával, aki az őspár Fiaként, látható képmásként jelenik meg, s őt követi az eónok sorozata, melyek együtt alkotják az igazi teljességet, a plérómát. - Az utolsó eón, akit az Atya kibocsát magából, a Bölcsesség a körkörösen elképzelt isteni világ peremére került, és bűnbe esett (bűne egyes gnosztikusok szerint nemi aktus, mások szerint gőgös szembefordulás az Atyával, ismét mások szerint a tudás felfuvalkodottsága). Büntetésül a vétkes eónt kitaszították az isteni plérómából, s így e bűn magyarázza, hogy honnan a rossz az isteni pléróma életében. Ez az élet ui., mivel belső szükségszerűséggel állandóan kinyilvánítja magát, nem egyéb, mint az isteni egység töredékes sokszorozódása, az eredeti nyugalom megtörése, kínzó vágyak ébredése. Így nyílt lehetősége a Démiurgosz megteremtésére azzal a világgal együtt, amelyben a száműzött szellem (akit néha a világ lelkének, néha a különböző testekben megtestesülő léleknek mondanak) tévelygései lejátszódnak. Ez a világ a száműzetés helye, mulandó, de arra van rendelve, hogy benne a szétszórt szellem (a világosság fiai, a lelki egyház, a harmadik fiúság) a végső szabadulásra várva tisztuljon. -

Más gnosztikus elgondolás szerint a rosszat két őselvvel magyarázzák: „Kezdetben volt a világosság és a sötétség, s köztük a Lélek”. Az ilyen hármasságot valló gnosztikus rendszerek a két őselv között fölvesznek egy közbeeső isteni elemet, Lelket v. Logoszt, akinek kozmogóniai és szoteriológiai feladatata van. E rendszerek nem v. csak mellesleg foglalkoznak a pléróma világával, ezért a rosszat a plérómától idegen elemnek tekintik. Mitikus elbeszéléseik a Világosság és Sötétség keveredésével kezdődnek, ami a 3. elem hatására jött létre, s ez a világ teremtésének pillanata. -

A gnosztikus kozmogónia általában követi a hagyományos kozmológiai elképzeléseket: a legtöbbször Jaldabaoth-nak nevezett Démiurgosz udvarával, a 7 bolygónak megfelelő 7 gonosz vénnel az idő kezdete óta uralkodik. Gőgös gondatlansággal bánik műveivel, a már létező és rossz anyaggal. Alkotása valójában torzítás, műve halvány másolata v. abortált formája az isteni valóságnak. A világ teremtésével párhuzamosan alkotja az embert, s ez is torzó lesz: az ember halandó részét a Démiurgosz a maga képére alkotja, de nem vette észre, hogy a testbe beoltatott a szellemi elv, ami Istenhez teszi hasonlóvá az embert (a Ter 1,26 gnosztikus értelmezése). Mindebből logikusan következik a gnosztikus világtört., melynek drámájában a Démiurgosz és udvara ellentéteként megjelenik a megváltó lelki elv, aki Ádámtól kezdve folyamatosan beavatkozik a tört-be, hogy megmentse a választottakat, kimenekítse és összegyűjtse az anyagba szétszóródott fény-részecskéket, a szétszórt szellemi magvakat. - Kérdés, hogy a gnózis által már e világban megtapasztalt megváltás azonos-e a végső megváltással? Egyes gnosztikus szövegek szerint az egyén sorsa végleg eldől a gnózis megszerzésével. Egy valentiniánus szerint a gnózisba avatás a végső föltámadás, de ami itt történik, az csak elővételezése az eszkat. valóságnak, ami akkor történik majd, amikor a lelki elv végleg elszakad a testtől. Akkor ér véget a lélek szférákon át vezető veszedelmes útja. Csak a már és még nem feszültségében érthető a hagyományos eszkatológia elemeinek előfordulása gnosztikus szövegekben a gonoszok kárhozatra ítélésétől a lélekvándorláson át a világ újjáteremtésééig. - A ~ etikáját az határozza meg, hogy a gnózis révén a gnosztikus már üdvözült ember. Fölényéből e világ törvényhozóival és törv-eivel szemben két ellentétes magatartás származhat: a teljes szabadosság (→libertinizmus) és a szélsőséges aszketizmus. - 2. A kereszténység találkozását a gnoszticizmussal már az ÚSz bizonyítja, melyet antignosztikus szándékkal foglalnak kánonba. Míg a lpászt. levelek kifejezetten figyelmeztetnek a gnosztikusokra (1Tim 6,20; 2Tim 2,16-23; stb), Szt János evangéliuma és Szt Pál néhány levele megközelíti a gnosztikus gondolkodást és részben kategóriái körében mozog (dualizmus, Krisztus örök léte, fény-árnyék szimbolika, Krisztus-misztika, stb).

A gnosztikus evangéliumok (Tamás evangéliuma, Az igazság evangéliuma, Fülöp evangéliuma) alkotják ehhez a párhuzamot. - A gnosztikus-keresztény közösségek az 1. sz. utolsó negyedében szerveződtek; velük együtt fejlődött az ún. (keresztény) ~, ami a 2. sz. derekán Bazilidesz és Valentinosz rendszerében éri el csúcspontját. A valentiniánusok szerint a gnózisban fejlődő emberek 3. csoportjának megfelelően az emberiség is 3 csop-ra oszlik: a legfejlettebbek a pneumatikusok (a görög pneuma, 'szellem' szóból), ezek a gnosztikusok; a középréteg a pszüchikusok (a görög pszüché, 'lélek' szóból), a nem gnosztikus átlagkeresztények; az alsó réteg a hülikusok (a görög hülé, 'anyag' szóból), akik teljesen a földből származnak, s ezért semmi reményük sincs a megváltásra. Ha a pszüchikusok helyesen választanak és jó tetteket visznek végbe, részesülhetnek egy módosított megváltásban, különben a hülikusok sorsára jutnak. Így a keresztény-gnosztikus egyházközösségek az ember fokozatos Istenhez emelkedésének tükörképei. A pneumatikusok alkotják Isten szoros értelemben vett közösségét, az ekklésziát (egyházat). - A korai kerség a ~sal szemben hangsúlyozta Jahve azonosságát Jézus Krisztus Atyjával, a teremtés kezdeti jó-voltát, a test föltámadásáról szóló tanítást. Ennek ellenére hatott rá a ~ anyag- és testellenessége, aminek jelei itt-ott még ma is megvannak.

- A ~ liturgiájáról alig tudunk valamit. Ennek oka részben az, hogy a gnosztikusok a belső vallásosságot hirdették, arra hivatkozva, hogy „a kimondhatatlan és láthatatlan hatalom nem tisztelhető látható és romlandó tárgyakkal... a tökéletes megváltás a kimondhatatlan Nagyság ismerete”. Ez a kálvinistákra emlékeztető felfogás azonban nem volt ált., hiszen ismerünk gnosztikus imádságokat, himnuszokat, tisztelték a sztképeket, bizonyos szentségeik is voltak. - A ker. egyházak peremén előforduló lelki mozg-akban ma is újra meg újra megjelennek a gnosztikus gondolatok. Így például a 12. és 13. sz. katarok tanították, hogy kiengesztelhetetlen ellentét (dualizmus) van a tiszták lelke és az Istentől elszakadt világ között. A 19. sz. végén elsősorban Rudolf →Steiner antropozófiája irányul a kerség tisztán szellemi, gnosztikus szemléletére. A legutóbbi időkben a gnosztikus gondolatkör az ún. →New Age-mozgalomban jelentkezik. **

DPAC II:1642.