🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyarország története
következő 🡲

Magyarország története: 1. A →honfoglalás előtt: →Pannónia, →őstörténet, →Magyar Katolikus Egyház. – 2. A honfoglalás után több mint fél évszázadig a →magyar törzsszövetség hadjáratai félelemben tartották Eu-t. E zsákmány- és rabszolgaszerző hadjáratok főként a →német–római császárság és a →bizánci birodalom ter-én folytak, eleinte teljes sikerrel, főként a szomszédos viszálykodó uralkodók valamelyikének hívására szövetségesként. 933. III. 15: a →merseburgi ütközetben, 955. VIII. 10: az →augsburgi csatában, 970: Konstantinápoly alatt vereséget szenvedtek, s e vereségek után a kalandozó hadjáratokat megszüntették. 962. II. 2: a német–római császárság megalakulásával az eu. erőviszonyok megváltozása →Géza fejed-et (ur. 972–97) arra kényszerítette, hogy a m. törzsszöv-et átalakítsa, a saját hatalmát megerősítse, s a ker. →Európába illeszkedjék. Géza békés külpol-ja tette lehetővé, hogy erejét belső ellenségei ellen fordítsa; már II. Ottó ném-róm. cs. trónörökös és Theophanu bizánci hgnő házassága után (972) jelezte szándékát, hogy fölveszi a kerséget. 973 húsvétján a Quedlinburgban I. (Nagy) Ottó ném–róm. cs. által összehívott fejed. találkozón Géza fejed. képviseletében 12 m. főúr vett részt. Ottó cs. Prunward Sankt Gallen-i bencés szerzetest küldte térítő pp-ként, ki 972. X: érkezett m. földre. Munkájában a passaui egyhm. papjai segítették, kikkel együtt a források szerint több mint 5 ezer előkelő m-t kereszteltek meg. 995: Szt Adalbert prágai pp. jött néhány társával, s részt vett Vajk, keresztnevén István trónörökös nevelésében. – Szt I. István (ur. 997–1038) személyében a m. tört. egyik legnagyobb alakjának kezébe került Mo. vezetése. 1001. I. 1: a II. Szilveszter p-tól (ur. 999–1003) kapott koronával (→Magyar Szent Korona) kir-lyá koronázták. Istvánnak először le kellett számolnia a vele szembefordulókkal (997: →Koppány, 1003: →Gyula, 1028: →Ajtony). Külpol-ja mérsékelt volt. Háborút viselt 1018: a bolgárok, 1018 k. a lengyelek ellen, kik átmenetileg elfoglalták É-Mo. kisebb részét, visszaverte a →besenyők és II. Konrád ném-róm. cs. támadását (1030. VII.). – István kir. megszervezte a m. államot, melynek alapját a hatalmas kir. birtokok alkották. Kiépítette a →várispánságoknak, az 50 →vármegyének és az udvarispánságoknak az orsz. ter-ét behálózó rendszerét. Megszervezte a m. egyh-at: →esztergomi és →kalocsai érsekség, →veszprémi, →győri, →pécsi, →erdélyi, →csanádi, →bihari és vsz. →váci püspökség; pannonhalmi, pécsváradi, bakonybéli, zalavári, nyitra-zoborhegyi bencés apátságok, veszprémvölgyi gör. nyelvű apácaktor. Pp-ök és főurak alapították a tatai és csanádi bencés s a szávaszentdemeteri, csanádi, oroszlámosi gör. nyelvű ktort. – Szt István idején alakult ki a főpapokból s a születési és szolgálati világi arisztokrácia egyesüléséből a m. főúri osztály, a társad. más részei a vitézek (milites), közrendűek és a szolgák. – Mivel a kir. egyetlen felnőtt kort elért fia, Szt Imre hg. 1031. IX. 2: vadkanvadászaton meghalt, méltó utód nem maradt. Halála után Péter (ur. 1038–41), Aba Sámuel (ur. 1041–44), Péter ismét (ur. 1044–46), I. Endre (ur. 1046–60), I. Béla (ur. 1060–63), Salamon (ur. 1064–74), I. Géza (ur. 1074–77) idejében belső viszályok miatt veszélybe került az orsz. függetlensége, mert Péter, Endre, Salamon a ném–róm. cs-ok segítségét kérte, 1044–46: Péter III. Henrik (ur. 1046–56) cs. hűbérese is volt. Válságba került a kerség is, 1046: a Békés vm. nemzetségfő Vata vezetésével pogánylázadás tört ki, megölték (Szt) Gellért, Beszteréd és Böldi pp-öket. I. Endre fölszámolta a lázadást. 1055: Tihanyban bencés apátságot, Visegrádon bazilita ktort alapított, 1061: Béla Székesfehérvárra népes ogy-t hívott össze, ezen a tömeg a pogányság visszaállítását követelte, míg Béla vitézei szét nem verték. Béla kir. idején Vata fia János sok pogány varázslót és táltost gyűjtött udvarába. Mozgalma fölszámolása során Béla kir. papnőjét, Rásdit börtönbe vetette, hol éhenhalt. – 1077 tavaszán jutott trónra másik nagy szt királyunk, I. László (ur. 1077–95), akit kiváló testi és lelki tulajdonságai a m. nép legnépszerűbb sztjévé tették. Szigorú törv-eivel (→László törvényei) sikerült rendet teremtenie, megvédte az orsz-ot a →kunok támadásaitól. 1083. VII. 26: Csanádon Gellért pp-öt, VIII. 20: István kir-t, XI. 5: Imre hg-et sztté avatták. Az egyh. további megerősítését szolgálta az 1092. V. 20: a szabolcsi zsinat. László megalapította a →bácsi érsséget. A bihari ppséget Nagyváradra helyezte át, 1091 e. alapította a →zágrábi püspökséget. Ez időben fejeződött be az egyhm-k esperességekbe történő beosztása, kezdtek kialakulni a →káptalanok. László kir-t Váradon 1192. VI. 27: avatták sztté. – Könyves Kálmán (ur. 1095–1116) idején kezdett Mo. D–DNy-i irányba terjeszkedni, megszerezte →Szlavóniát, →Horvátországot, a Száva és a Duna vonalától D-re →bánságokat kezdett szervezni. 1104 és 1112 k. tartották az I. és II. esztergomi zsin-ot, melyeken érvényesítették Szt VII. Gergely p. (ur. 1073–85) reformjait, megalapították a →nyitrai püspökséget. – A 12. sz: Mo. függetlenségét Bizánc fenyegette, de törekvései ellen sikeresen védekeztek a korszak kir-ai: II. István (ur. 1116–31), II. (Vak) Béla (ur. 1131–41), II. Géza (ur. 1141–62) és III. István (ur. 1162–72), kinek idejében a Bizánc által támogatott ellenkir-ok, II. László (1162–63) és IV. István (1163–65) törekvései sem jártak sikerrel. A 12. sz: m. kir-ok támadó háborúkat főként Bizánc és →Halics ellen vezettek, II. Géza indított sok háborút. III. Béla (ur. 1172–96) uralkodása a kk. Mo. egyik virágkora: a gazd-ilag és katonailag erős Mo. a térség legtekintélyesebb állama. E sz-ban a m. kir-ok ném. (→szászok) telepeseket telepítettek be az orsz. területére, a sz. végén jelentek meg a Déli-Kárpátokban a vlahok (→oláhok). Kiépült a →plébániai hálózat, s az →egyházi birtokokon jól megszervezett termelés jóvoltából a ppségek és monostorok anyagilag megerősödtek. A bencések után megtelepedtek az orsz-ban a →premontreiek, a →ciszterciek, a →templomosok és a →johanniták, utóbbiaknak a honvédelem szempontjából volt nagy jelentősége. 1147: és 1189: történt a →keresztes hadak átvonulása Magyarországon. –

A 13. sz: a m. társad. átalakulásának kora. Az Imre (1196–1204), majd a gyermek III. László (ur. 1204–05) után uralomra jutó II. András (ur. 1205–35) birtokadományozó pol-ja következtében nagymértékben megerősödött a nagybirtokos arisztokrácia, velük szemben a kisebb vagyonú fegyveres szabadok, a →királyi szerviensek jogait védelmezte az 1222. évi →Aranybulla. A nagybirtokos arisztokrácia hatalma a 13. sz. folyamán IV. Béla kir. (ur. 1235–70) birtokvisszaszerző (a tatárdúlás után abbahagyott) kísérletei ellenére tovább növekedett, a közp. hatalom gyengült. A kir. szerviensekből s a várispánságok, vm-k hadakozó népeiből kialakult a →köznemesség, mely 1848-ig (eszméiben tovább is) igen fontos szerepet játszott ~ben. II. András külpol-ja, főként Halics irányában, nem volt sikeres. A pápák nyomására 1217/18: keresztes hadjáratot is vezetett a Sztföldre, melynek igen csekély eredményei azzal is magyarázhatók, hogy a kir. kímélni igyekezett hadseregét. II. András korában missziós tevékenység folyt a Kárpátokon túl, Kunországban, s 1228: megalakult a →milkói püspökség. A misszionálás főként az újonnan alakult domonkos rend feladata lett, melynek tagja, →Julianus barát kereste föl a baskíriai →Magna Hungariában élő m-okat. IV. Béla idején, 1241. III. 12: érte Mo-ot a →tatárdúlás. A tatárok 1241. IV. 11: Muhinál szétverték IV. Béla seregét. Az egész orsz-ot elfoglalták és földúlták, de a kir-t nem tudták elfogni, s a várak nagy részét sem tudták elfoglalni. 1242. III: ismeretlen okból (Ögödej nagykán halálhírére?) hirtelen távoztak, pusztításuk döntő módon megváltoztatta Mo. népességszámát és állapotát. IV. Béla, „a második honalapító” az orsz. katonai erejét gyorsan helyreállította, a főnemeseket kővárak építésére, nehézlovasság kiállítására ösztönözte. II. András és IV. Béla idején költöztek be az orsz-ba a K-i török nyelvű nomád →kunok, kik nagyban hozzájárultak a kirság katonai megerősödéséhez; az orsz. középső részén élő kunok csak lassanként keresztelkedtek meg, s telepedtek le. IV. Béla idősebb korában fiával, István ifjabb kir-lyal (a későbbi V. Istvánnal) 1265: vívott belháborút. A kunok jelentőségét mutatta, hogy István kun nőt vett feleségül. Mo. IV. Béla idején az osztrák Babenberg Frigyes hg-gel, 1278-ig Przemysl Ottokár cseh kir-lyal hadakozott, kit IV. (Kun) László kir. (1272–90) és Habsburg Rudolf ném. kir. seregei 1278. VIII. 26: a →morvamezei csatában megverték és megölték. A 13. sz. 2. felében a kir. hatalom meggyengült, a nagyuraké (Csák, Kőszegi, Aba stb. családok) megnövekedett. Velük szemben az utolsó →Árpád-házi kir., III. András (ur. 1290–1301) a főpapságra s a kialakuló köznemességre igyekezett támaszkodni. A 13. sz: érte el a pápaság világi hatalmának csúcspontját, s ez a kor a hazai egyh. megerősödésének kora. E sz-ban élt II. András leánya, Szt Erzsébet (1207–31), IV. Béla leánya, Szt Margit (1242–71) és számos boldoggá avatott m. nő és ffi. A sz. végén az esztergomi érs. tart-hoz tartozott a győri, veszprémi, pécsi, váci, egri, nyitrai s a tatárdúlásig a havasalföldi milkói ppség, a kalocsa–bácsi érseki tart-hoz az erdélyi, csanádi, váradi, zágrábi, boszniai, szerémi ppség: a meghódított Dalmáciában a spalatói és zárai érsség és 11 kis ppség. Az Egyh. ügyeit 1279: a budai zsinat rendezte; ekkor lett az esztergomi érs. Mo. prímása. A pp-ök a kir. tanács tagjai voltak, és háború esetén saját fegyvereseik élén harcoltak a kir. seregében. Kialakult a székes- és társaskápt-ok szervezete, a főespségek és pléb-k sűrű hálózata. A domonkos r. mellett megjelent a ferences, az ágostonos és a m. alapítású pálos rend. –

3. Az Árpád-ház kihalása után (Przemysl) Vencel (ur. 1301–05) és (Wittelsbach) Ottó (ur. 1305–07) került a m. trónra, majd az Anjou dinasztia, mely két kiemelkedő kir-t adott az orsz-nak. Károly Róbert (ur. 1308–42) súlyos belső harcok árán újra egységessé tette a már-már széthulló kirságot, s rendbe hozta zilált gazd. helyzetét. A lovagi eszményekért lelkesedő, harcias I. (Nagy) Lajos (1342–82, lengy. kir. 1370–82) számos hadjáratot vezetett (köztük túlméretezetteket is, mint az 1347-es és 1350-es nápolyi hadjáratok). Alatta emelkedett a m. kirság hatalmának csúcspontjára, s lett Eu. egyik vez. hatalma. Uralkodása idején alakult ki az egységes jobbágyság, szilárdult meg a kir. hadjárataiban vitézkedő köznemesi oszt., s kezdett kialakulni a városi polgárság. A mezőgazd. mellett igen jelentős az orsz. arany- és ezüstbányászata. I. (Nagy) Lajost hódító pol-jában a hitterjesztés szándéka is vezette, a misszionálás váltakozó sikerrel járt. Számos tp-ot és ktort emeltetett és bővített itthon és külf-ön (Mariazell, Aachen). Egyik leánya, Hedvig lengy. kirné a m. (és lengy.) sztek számát növelte. I. (Nagy) Lajosnak fia nem született, utóda leánya, Mária (ur. 1382–85, 1386–87) lett, kinek uralkodását Anjou v. Durazzói (Kis) Károly rövid országlása (1385–86) szakította meg. Mária férje, (Luxemburgi) Zsigmond (1387–1437) uralma alatt kezdődött meg Mo. hosszú háborúskodásának tört-e legpusztítóbb ellenségével, a hódító török hatalommal. Zsigmondnak egyszerre kellett hadakoznia a törökök és a cseh husziták ellen. A husziták önmagukat őrölték föl, a török veszélyt azonban a végvárrendszer kiépítésével csak ideiglenesen tudta csökkenteni, az erőviszonyok Mo. kárára alakultak. Zsigmondnak gondot okozott a hazai főurak hatalma ellen vívott küzdelem is, majd miután ném–róm. cs-rá választották (1410) a Birod, sőt a ker. világegyh. ügyeinek rendezése. Sikeres katonai szervező munkája ellenére Zsigmond nem sikeres hadvezér, de annál jobb diplomata. Utána (Habsburg) Albert (ur. 1437–39), I. (Jagelló) Ulászló (ur. 1440–44) és Albert utódszülött fia: V. László (1440–57) kerültek az orsz. trónjára, hol egyre nagyobb mértékben bontakozott ki a főurak hatalma. A korszak legjelentősebb alakja a török elleni küzdelmek vezetője, Hunyadi János (†1456), Mo. tört-ének talán legeredményesebb hadvezére. Nagyobbrészt győztes csatáival, főként 1456. VII. 22-i nándorfehérvári győzelmével hosszú időre elhárította a török veszélyt, bár a török hatalmának megtörése az erőviszonyok miatt nem volt lehetséges. Hunyadi halála (1456) után pártja maradt a legerősebb főúri párt, mely a köznemesség többségének bizalmát is bírta, s V. László halála után Hunyadi János fia, Mátyás lett Mo. kir-a (ur. 1458–90). Sikerült korlátoznia a főurak hatalmát, szakszerű közig-t igyekezett kiépíteni, amire azért is szüksége volt, mert hódító háborúi és építkezései igen sok adót követeltek. Állandó zsoldossereget szervezett és reneszánsz kultúrájú udvart tartott. A török ellen csak védekező háborút vívott. Cseho-i és ausztriai hódító háborúival nagy közép-eu. birod-at akart létrehozni. Ebben megakadályozta váratlan halála és a törv-es fiutód hiánya.

Házasságon kívül született fia, Corvin János a m. főurak körében nem tudott erős pártot szervezni, s azok a Jagelló-házat juttatták uralomra, mely 1444. XI. 10: a →várnai csatában hősi halált halt I. Ulászló után még két kir-t adott az orsz-nak: II. Ulászlót (ur. 1490–1516) és II. Lajost (ur. 1516–26). Alattuk Mo. meggyengült, a közp. hatalom s az orsz. gazd. élete szétzilálódott. A jobbágyság a földesúri elnyomást a 15. sz: egyre nehezebben viselte, főként akkor, ha szokatlan új terhekkel sújtották, v. már kivívott jogait nyirbálták meg. Ilyen előzményei voltak az 1437–38-as erdélyi parasztfölkelésnek és különösen 1514. V. 18–VII: a →Dózsa-féle parasztháborúnak, melynek leverése hosszú időre visszavetette az orsz. társad. fejlődését. A gyengülő orsz. reménytelenül igyekezett szembeszállni az egyre nagyobb hatalmú oszmán birod. terjeszkedésével, az I. (Nagy) Szulejmán szultán vezette török sereg 1526. VIII. 29: Mohács mellett döntő vereséget mért II. Lajos seregére. A csatában elesett 7 főpap, köztük Tomori Pál kalocsai érs., számos főúr, s a kb. 25 ezer főnyi seregből néhány ezer lovas és 10 ezer gyalogos, majd menekülés közben meghalt maga Lajos kir. Ezzel a kk. m. hatalom lehanyatlott. –

4. A →mohácsi csata hatását máig viseljük. A m. kirság és az Egyh. közötti viszony 1404: változott meg, ekkor Zsigmond kir. magának tartotta fönn a megüresedő egyh. jövedelmek betöltésének jogát, és megtiltotta, hogy kir. jóváhagyás (placetum regium) nélkül kihirdessék a róm. kúriából érkező okl-eket. A →főkegyúri jogot 1514: Werbőczi István beépítette az általa írott Hármaskönyvbe. A 15. sz. magyar egyh. nehéz küzdelmet folytatott a huszitizmus ellen. Fontos szerepet játszott 1456: a nándorfehérvári csatában a keresztes sereg megszervezésével a ferences Kapisztrán (Szt) János. I. (Hunyadi) Mátyás kir. uralmának fontos támaszai voltak a hozzá hű főpapok, de az elődeinél kevésbé vallásos kir. olykor egyh. szempontból is alkalmatlan főpapokkal töltött be fontos egyh. javadalmakat. A 15. sz. 2. felében az esztergomi érsséghez tartozó győri, veszprémi, pécsi, váci, egri és nyitrai, a kalocsai érsséghez tartozó erdélyi, csanádi, váradi, zágrábi, boszniai és szerémi ppségen kívül modrusi, zenggi és tinnini horvát-dalmát ppsége volt Mo-nak. Ezenkívül kb. 100 főesp. és több száz knk. vezette a hazai egyh-at. A régi szerzetesr-ek közül a ciszt. és különösen a bencés nagyon elnéptelenedett, a prem. kevésbé. Az új r-ek közül kiemelkedtek a domonkosok, ferencesek, ágostonosok és pálosok. Egyik legnépszerűbb a ferences r. volt, melynek obszerváns és konventuális ága egyaránt elterjedt. Az 1510-es években az obszerváns ferencesek válságba kerültek, melynek tünete a Dózsa seregéhez szökött ferencesek szereplése. Legnagyobb mértékben a pálos r. fejlődött, szerz-einek száma elérte a 3 ezer főt. II. Lajos halála (1526) után az orsz. egysége hosszú időre megszűnt. A r-ek egyik része a legnagyobb birtokost, Szapolyai János erdélyi vajdát választotta kir-lyá (ur. 1526–40), másik része a török elleni védelmet keresve Habsburg I. Ferdinándot (ur. 1526–64). Kettejük küzdelme során Ferdinánd került fölénybe, mire Szapolyai a törökhöz fordult segítségért. 1538. II. 24: a gyermektelen Szapolyai elismerte Ferdinánd örökösödési jogát, de fia, János Zsigmond megszületése (1540. VII. 7.) után annak utódlását igyekezett biztosítani. Szapolyai halála (1540) után ennek ürügyén lépett újra m. területre Szulejmán szultán, 1541. VIII. 29: csellel elfoglalta Budát, Mo. három részre szakadt. I. Ferdinánd és I. Miksa (ur. 1564–76) idején kialakult a királyi Mo-nak nevezett Ny-i országrész, s a többi Habsburg orsz. védelmét is szolgáló m. végvárak rendszere, mely föl tudta fogni az újabb török támadásokat (1532: Kőszeg, 1552: Temesvár és Eger, 1566: Szigetvár). A török uralom alatt álló (hódoltsági) ter. fokozatosan nőtt, azt →vilájetekre és →szandzsákokra osztották, birtokosai a török földbirtokosok és a szultáni kincstár voltak. A hódoltságon a háborúk miatt a m. lakosság nagy része elpusztult v. elmenekült. A török uralom legmaradandóbb hatásaként Mo. népességének összetétele megváltozott. A 15. sz. végén az orsz. lakosságának 75–85%-a m., a 18. sz: kb. 40%. Ennek oka: a török háborúk főként a teljesen m. lakosságú Alföldön dúltak, a hegyes vidékeken lakó nem m. ajkú lakosságot kevésbé pusztították. Ehhez járult a török elől az országba menekülő nem m-ok száma. Mo. K-i részén János Zsigmond uralma épült ki, főként Martinuzzi →Fráter György OSPPE jóvoltából, ki Castaldo cs. hadvezér általi meggyilkoltatásáig (1551) a tényleges hatalom birtokosa volt. János Zsigmond mint török hűbéres adót fizetett a török portának, de önálló belpol-ja mellett némi külpol. mozgástere is volt. A K-i országrészből alakult ki az →erdélyi fejedelemség, melynek megszervezése Báthori István (ur. 1571–86; lengy. kir. 1576–86) érdeme. A három részre szakadt orsz-ban a kat. egyh. helyzete meggyengült. A mohácsi csatában 2 érs. és 5 pp. esett el, a hódoltságon a törökök pp-öt nem tűrtek, ott az egyházszervezet összeomlott. Országszerte elterjedt a lutheri, majd a kálvini reformáció. Különösen Erdélyben, ahol a fejed-ek prot. hitre tértek, s a török hódoltságon, ahol a török eleinte támogatta a prot-okat. 1568. I. 6–13: a tordai ogy. kimondta a r.k., az ev., a ref. és az unit. vallás egyenjogúságát, mely Eu-ban az első vallásszabadságot biztosító törv. volt. A Ny-i országrészen a protestantizmus a lutheri eszmékkel rokonszenvező I. Miksa alatt erősödött meg. A 16. sz. végére Mo. nagy többségében prot. országgá vált. A protestantizmus gyors terjedésének okai: a ppi székek betöltetlensége, a paphiány, a papság alacsony erkölcsi és műveltségi színvonala, a törökök pártfogása és az a körülmény, hogy a nép gyakran nem ismerte föl, hogy új vallásról van szó. Ilyen irányban hatott a földesúri jog és nem utolsó sorban a prot. lelkészeknek a kat-okat fölülmúló szellemi fölkészültsége és buzgósága is.

A Ny-i országrészen a m. rendek elégedetlenekké váltak, mert a Habsburg kir-ok nem léptek föl erélyesen a török hatalom ellen, ugyanakkor I. Rudolf idején (ur. 1576–1608) központosító és ellenreformációs törekvéseik sértették a r-ek érdekeit és vallásos meggyőződését. A török által elkezdett →tizenötéves háború (1593–1606) során kiderült, hogy a török már nem verhetetlen, de a két kimerült fél közül a török meg tudta tartani hódításait. Ehhez hozzájárult a Bocskai István erdélyi fejed. (ur. 1604–06) vezette sikeres Habsburg-ellenes fölkelés. 1606. II. 9: a Bocskai-fölkelést lezáró →bécsi béke biztosította annak eredményeit, megerősítette az uralkodóval szemben a m. rendek jogait és biztosította a prot. vallásszabadságot, X. 29: a →zsitvatoroki béke véget vetett a tizenötéves háborúnak. Erdély kiváló fejedelmei alatt (Bethlen Gábor 1613–29, I. Rákóczi György 1630–48, II. Rákóczi György 1648–60) Közép-Eu. jelentős pol. tényezői közé emelkedett. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György sikeres, bár döntő győzelmet nem eredményező háborúkat vívott a Habsburgok ellen a harmincéves háború prot. oldalán, miközben nem változott Erdély török hűbéri függése. Erdély jelentős gazd. és kulturális eredményeket ért el, s viszonylag önálló m. államiság hordozójává vált. II. Rákóczi Györgynek a török hatalom akarata ellenére indított lengy. hadjárata azonban teljes kudarccal járt, s a török megtorlás véget vetett Erdély virágzásának. Utolsó 30 évében jobban függött a töröktől, s annak kiűzése után megszűnt az önálló erdélyi fejedség. A 17. sz. első felének Habsburg kir-ait (II. Mátyás 1608–19, II. Ferdinánd 1619–37, III. Ferdinánd 1637–57) főként a harmincéves háború kötötte le. A Habsburg ném–róm. császári uralkodók legfontosabb feladatuknak a harmincéves háború harcait, majd a fölemelkedő fr. hatalom elleni küzdelmet tartották, másodrendű lett a török elleni háború, s a kezdeményezéstől tartózkodtak. Bár Zrínyi Miklós sikeres harcai után 1664. VIII. 1: a Montecuccoli vezette cs. hadsereg Szentgotthárdnál vereséget mért a törökökre, I. Lipót (1657–1705) VIII. 10: aláírta a török számára kedvező →vasvári békét. Az elkeseredett m. r-ek Wesselényi Ferenc nádor vezetésével összeesküvést szőttek a Habsburg uralkodó ellen (→Wesselényi-összeesküvés), melynek bukása után I. Lipót fölfüggesztette a rendi alkotmányt és nyílt protestánsüldözésbe kezdett. Ennek nyomán tört ki a Habsburg-ellenes kuruc fölkelés, melynek vezére, →Thököly Imre a török segítségével 1678: É-Mo-on fejedséget szervezett. Közben a török tovább terjesztette a hódoltságot, sőt 1683: Bécs elfoglalására indult. A Bécset ostromló török sereg 1683. IX. 12: megsemmisítő vereséget szenvedett a III. (Sobieski) János vezette szövetséges Habsburg–lengyel seregtől. Ezzel megkezdődött a török elleni fölszabadító háború (1683–99), melynek során a cs., ném. birod., m. és Eu. különböző országaiból jövő önkéntes seregek 1686. IX. 2: fölszabadították Budát és nagy csaták során (1687. VIII. 12: Nagyharsány, 1691. VIII. 19: Szalánkemén, 1697. IX. 11: Zenta) Lotharingiai Károly, Miksa Emánuel bajor választófejed, Badeni Lajos, majd Savoyai Jenő vezetésével a Temesköz kivételével Mo. egész területét megszabadították a török uralomtól. A háborút 1699. I. 26: a →karlócai béke zárta le. A török kiverése során fölszámolták Thököly török szövetséges fejedségét és megszűnt I. Apafi Mihály (1661–90) erdélyi fejedsége is. A kat. egyh. a kir. Mo-on a 16. sz. végétől újra megerősödött. Oláh Miklós esztergomi érs., Telegdi Miklós pécsi pp., Draskovics György kalocsai érs. és Forgách Ferenc esztergomi érs. szívós munkája után a m. kat. egyh. egyik legnagyobb alakja, Pázmány Péter SJ, majd esztergomi érs. munkásságának köszönhetően a katolicizmus támadásba ment át. Az Egyh-at újjászervező kiváló író és legyőzhetetlen hitvitázó sorban térítette vissza a prot. főurakat, ami a földesúri jog segítségével jobbágytömegeket is jelentett. A kat. restauráció, melyet a prot-okat ellenségének tartó Habsburg hatalom támogatott, Pázmány korában még szellemi fegyverekkel folyt. Megváltozott a helyzet a Wesselényi-összeesküvés leverése után, mikor a rendi alkotmány fölfüggesztésével párhuzamosan az ellenreformáció nyíltan erőszakos korszaka kezdődött, melynek során 1674. IV. 4: a felsőbb parancsra Szelepcsényi György esztergomi érs. által összehívott törvényszék 42 prot. lelkészt ítélt gályarabságra. Közülük 16 halt meg. Ezt követőleg, de részben már 1673 e. is a kuruc felkelők az uralmuk alatt levő ter-eken üldözték a kat. papokat, kik közül 15-öt öltek meg. A kir. Mo-on a kat. vallás terjesztésében oroszlánrészt vállaltak szerzetesr-ek, elsősorban a jezsuiták és a ferencesek. A török hódoltságon a vallási-egyh. viszonyok a török kiűzéséig nem változtak. Erdélyben a ref. fejed-ek alatt viszonylagos vallásszabadság uralkodott, de kat. pp. nem működhetett. Bethlen Gábor és a két Rákóczi György háborúi során erőszakos kat. üldözésre is sor került. Ilyennek esett áldozatul 1619. IX. 6: az 1995: szentté avatott Grodecz Menyhért SJ, Kőrösi Márk esztergomi knk., Pongrácz István SJ kassai vértanúk és Jászón az egri káptalan néhány tagja. –

5. A török kiűzése után a Habsburg cs. hatalom Mo. ter-ét új szerzeménynek tekintette. A m. rendek már 1687: lemondtak az Aranybulla 31. pontjáról, az ellenállási záradékról, melyre a rendi ellenállás addig hivatkozott. Már a török kiűzése során elkeseredést váltottak ki a cs. katonaság, különösen Antonio Caraffa tábornok túlkapásai, ki 1687. III–V: Eperjesen 24 embert végeztetett ki ártatlanul. Az elégedetlenség következtében tört ki 1697: a →hegyaljai fölkelés, majd a →Rákóczi-szabadságharc (1703–11). A szabharc szempontjából a sp. örökösödési háború kedvezőtlenül alakult, az osztrákok, angolok, németalföldiek egyre inkább fölénybe kerültek a Rákóczit támogató fr-kkal szemben. Rákóczi létszámfölényben lévő, de korszerűtlen seregei számos kisebb sikert értek el. 1705. IX. 12: a szécsényi ogy. vezérlő fejed-mé választotta Rákóczit, 1707. VI. 18: az ónodi kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A nagy ütközeteket a császáriak nyerték meg, s az elszigetelt, járványoktól is sújtott fölkelők →Károlyi Sándor vezetésével 1711. IV. 30: megkötötték a viszonylag kedvező →szatmári békét. Rákóczi sok társával emigrációba vonult. A szabharc vezetői (II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Károlyi Sándor) kat-ok voltak, a katonák többsége viszont prot. A szabharcban létrejött m. állam biztosított vallásszabadságot, ami az adott erőviszonyok mellett az ellenreformáció szünetelését, a prot-ok előretörését jelentette, a jezsuitákat száműzték. A mélyen vallásos Rákóczi nem is nyerte el sem XI. Kelemen p., sem a m. főpapok támogatását. A pp-ök közül csak Telekessy István egri pp. állt Rákóczi mellé, kinek sikerült elérnie, hogy a szabharc nem vált vallásháború jellegűvé. A szatmári béke biztosította a m. rendi jogok jelentős részét, eredményeként I. Lipót korának elnyomó pol-jához nem lehetett visszatérni. Az I. József (1705–11) után uralkodó III. Károly (1711–40), majd Mária Terézia (1740–80) korában az uralkodó és a m. rendek, a politizáló m. közvélemény viszonya nem volt ellenséges. Az elpusztult orsz. a hosszú béke jóvoltából gazd-ilag megerősödött, a szervezett telepítések és a bevándorlás következtében Mo. nemzetiségi viszonyai még kedvezőtlenebbé váltak, növekedett a szerbek, rumének száma, az orsz. D-i részén katonai igazgatású határőrvidéket alakítottak. 1716. X. 13: a török föladta Temesvárt, XI. 10: Pancsovát, XI. 14: Újpalánkát, ezzel 164 é. után végleg megszűnt a tör. uralom Mo-on. III. Károly óhajára a r-ek elismerték a Habsburg-ház nőágának örökösödését (1723. VI. 19: →Pragmatica Sanctio) s a Habsburg birod. oszthatatlanságát. A közigazg. megújítása során létrejött a helytartótanács, megszervezték az állandó hadsereget, melynek kötelékében számos m. ezred vett részt Mária Terézia háborúiban. Mivel a nemesek ellenálltak az udvar adóztatási kísérleteinek, annak gazd-polja nem kedvezett a m. ipar és keresk. fejlődésének. Mária Terézia 1767. I. 23: rendeletet adott ki a jobbágyok helyzetének javítása (→Urbarium), 1777. VIII. 22: az okt-ügy megreformálása érdekében (→Ratio Educationis). 1781-ig az ellenreformáció a 17. századinál mérsékeltebb eszközökkel, de tovább folyt, s ennek során lett Mo. újra kat. többségű. Az orsz. újjáépítéséből a kat. egyh. igen nagy részt vállalt. Ekkor épülnek ki barokk stílusban a ppi városok, terjesztette ki tevékenységét a JT. A prot-ok helyzetét 1731. III. 21: a →Carolina Resolutio szabályozta, mely a közhivatalok viselői számára előírt dekretális eskü bevezetésével kizárta őket a hivatalviselésből. Mária Terézia uralkodásának második felében már éreztette hatását a felvilágosodás, a mélyen vallásos kirnő a m. főkegyúri jogra hivatkozva nem mindig helyesen avatkozott bele a hazai kat. egyh. ügyeibe. A JT 1773. IX. 21: történt föloszlatását a vallásos élet nagy kárára Mo-on is végrehajtották. A felvilágosult abszolutizmust megvalósítani akaró II. József (1780–90) intézkedéseivel a m. nemességet maga ellen fordította. Nem koronáztatta meg magát, hogy ne kelljen koronázási esküt tennie (ezért nevezték el „kalapos királynak”), 1784. V. 11: hivatalossá tette a ném. nyelvet, meg akarta szüntetni a nemesi adómentességet, VII. 3: a vm-rendszert, VII. 16: elrendelte a népszámlálást, a M. Kirság lakossága 9.265.185 fő (Mo. 6.467.829, Erdély 1.440.986, Horváto. 647.017, a Határőrvidék 709.353 fő), 1785. VIII. 22: eltörölte az örökös jobbágyságot. Az erdélyi rumén jobbágyok 1784. X. 31–XII. 31: több ezer m. nemest elpusztító fölkelését leverték. Az 1788: sikertelen török háborút vívó II. József halála előtt összes rendeleteit visszavonta, kivéve az örökös jobbágyságot megszüntetőt és az 1781: kiadott türelmi rendeletet, mely véget vetett az ellenreformációnak, s szabad vallásgyakorlatot biztosított a prot. és g.kel. vallásnak. A felvilágosodás dogmatikus racionalizmusát képviselő cs. a legapróbb részletekig beavatkozott az egyh. ügyeibe és (később jozefinistának nevezett) újításaival – különösen 1782. I. 12: a legtöbb szerzetesr. betiltásával – annak maradandó súlyos károkat okozott. II. Lipót (1790–92) Mo-ot független államnak ismerte el, melyet saját törv-ei szerint kell kormányozni. A szükséges reformok megvalósítása céljából 1790. VI. 6: Budára ogy-t hívott egybe. Lipót halála után a nála szerényebb képességű I. Ferenc került a m. trónra (ur. 1792–1835), ki a fr. forr. terrortól s a →Martinovics Ignác vezette hazai jakobinus szervezkedéstől (1794–95, →jakobinusok Magyarországon) megrettenve besúgóhálózaton alapuló rendőrállamot szervezett, mely azonban nem tudta megakadályozni a fejlődést. A hazai mezőgazd. (részben a napóleoni háborúk gabonakonjuktúrája miatt) s az ipar föllendült. Megjelentek a nemesített növényfajták, a mezőgazd. gépek, a bérmunka, szaporodtak a manufaktúrák, megjelentek az első bankok. A birtokok kötöttsége, a jobbágyság s a hitelhiány akadályozta a további fejlődést, melyet az 1820-as évektől meginduló reformmozg. igyekezett lehetővé tenni.

A reform ogy-ek sorozata (1825–48) volt e törekvések fő színtere. Széchenyi István gr. fáradhatatlan tevékenységével (MTA megalapítása, Lánchíd, folyamszabályozás stb.) a reformkor első szakaszának vez. egyéniségeként más kiváló m-okat (Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós br.) is megnyert a reformok ügyének. Széchenyi igyekezett a reformokat a bécsi udvar jóváhagyásával végrehajtani, ami az igen gyenge képességű V. Ferdinánd (ur. 1835–48) helyett „uralkodó” udvari tanács ellenkezésével szemben egyre nehezebbé vált. A reformellenzék vez-je 1841-től Kossuth Lajos lett, ki a társad. haladás mellett a nemz. függetlenséget is egyre jobban hangsúlyozta. 1844. I. 25: a lat. helyett a m. lett az államnyelv, ami az országban élő nemzetiségek ellenkezését eredményezte. A nemzetiségi kérdés súlyát az óvatosabb nemzetiségi pol-t javasló Széchenyi mérte föl reálisabban; Kossuth úgy vélte, hogy a liberális reformokért hálás nemzetiségek ezek fejében elfogadják a m. vezetést. Az 1848 elején kezdődő eu. forr-ak nyomán III. 15: kitört m. forr. hatására a kir. IV. 7: kinevezte Batthyány Lajos gr. első m. felelős kormányát és IV. 11: szentesítette a m. ogy. által hozott áprilisi törv-eket. A bécsi udvar a vereségbe nem nyugodott bele, és a nemzetiségek segítségével támadást indított a törv-es m. kormány ellen. A Kossuth Lajos és néhány tehetséges katona (Görgey Arthur, a lengy. Bem József) által vezetett m. szabharc olyan sikereket ért el, hogy I. Ferenc József (1848–1916) kénytelen volt a m-ok ellen az orosz cár segítségét kérni. A Debrecenbe menekült ogy. 1849. III. 4: az olmützi →oktrojált birodalmi alkotmány kihirdetésére válaszolva IV. 14: a m. katonai sikerekben bízva kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A Haynau és Paszkievics vezette egyesült osztrák–orosz támadás vereséget mért a m. szabharcra (1849. VIII. 13: →világosi fegyverletétel). A győztes Habsburg hatalom katonai erejének korlátozott voltát kegyetlenséggel igyekezett palástolni, és X. 6: kivégeztette többek között Batthyány Lajos miniszterelnököt és 13 honvédtábornokot, több ezer embert vetett börtönbe és sorozott be az osztrák hadseregbe. Száműzetésbe kényszerült az újabbkori Mo. legtehetségesebb, pótolhatatlan pol. vez. rétege Kossuth Lajossal az élén. Az Alexander Bach belügymin-ről elnevezett osztrák elnyomó rendszer a m. forr. társad. szempontból legfontosabb törv-ét, a jobbágyság megszüntetését megtartotta. Az 1853. évi úrbéri pátens az 1848-as törv-ek megemlítése nélkül kimondta a jobbágyszolgáltatások megszüntetését s a volt földesurak kártalanítását. A Bach-rendszer idején Mo-ot pol. és gazd. téren beolvasztották a Habsburg birod-ba. Az elnyomó rendszer főként Au. külpol. kudarcai (1859: vereség a fr-któl) miatt meggyengült. 1860. X. 20: az →Októberi Diploma és 1861. II. 26: a februári pátens az elnyomás enyhítését jelentette, de a közvélemény már nem elégedett meg ennyivel, mire az uralkodó újra az abszolút kormányzás eszközéhez nyúlt (1861–65: Schmerling-féle →provizórium). –

6. 1867: Au. és Mo. között létrejött a →kiegyezés, Mo. és Erdély egyesítése, ennek fő megvalósítója m. részről Deák Ferenc volt. Az emigrációban élő Kossuth Lajos hiába írta meg a kiegyezést ellenző ún. Kasszandra-levelét, Mo. kiegyezett a Habsburg hatalommal, s a Habsburg birod. dualista jellegű →Osztrák–Magyar Monarchiává alakult át. E lépés helyes v. helytelen voltáról a m. tört-írás a mai napig vitatkozik. A kiegyezés eredményeként VI. 8: Budán m. kir-lyá koronázták Ferenc Józsefet, bevezették a parlamentáris rendszert. Au-t és Mo-ot a közös uralkodó személyében a hadügy, a külügy, valamint ezek kiadásainak fedezete kötötte össze. Mo. gazd. élete a kiegyezéssel kezdődő dualista korban (1867–1918) hatalmas mértékben föllendült. Elsősorban az élelmiszer- és textilipar, a bányászat s a nehézipar fejlődése volt jelentős. A gazd. és kulturális élet közp-jává vált, 1873: egyesített Bp. néhány évtized alatt világvárossá nőtt. A kiegyezés utáni években Mo-ot Andrássy Gyula gr. és Deák Ferenc személyében jelentős államférfiak vezették. 1868: az ogy. elfogadta XI. 17: a →horvát–magyar kiegyezést, XII. 6: a nemzetiségi törvényt, XII. 5: az ált. isk. kötelezettségről szóló törvényt. Tisza Kálmán hosszú min-elnöksége idejétől (1875–90) kezdve azonban a parlamenti pártok érdeklődését szinte kizárólag az ún. közjogi kérdés kötötte le, azaz az uralkodóhoz s a Monarchia másik feléhez való viszony kérdése. Az ellenzéki pártok lazítani igyekeztek ezt a viszonyt, sőt egy részük a kapcsolatok teljes fölszámolására törekedett, a kormánypárt (szabadelvű párt) a kiegyezés fenntartására. Az ellentétet olyan tehetséges politikusok, mint Bánffy Dezső, Széll Kálmán, Wekerle Sándor s az erélyes és következetes Tisza István sem tudták föloldani. 1905. II. 18: a kir. az alkotmányos formák fölfüggesztésével Fejérváry Géza tábornokot nevezte ki min-elnöknek (darabont kormány). A volt ellenzéki pártszöv. is alakított kormányt, de a „közjogi” kérdés terén ők sem tettek mást, mint a korábbi „67-esek”. A kormányok nem tudták kezelni az egyre súlyosabbá váló társad. nehézségeket, s ennek következtében az elnyomorodó szegények százezrei vándoroltak ki Amerikába. Az ipari munkásság helyzete (mint egész Eu-ban) igen kedvezőtlen volt, s ennek folytán kialakult a munkásmozgalom. 1868: alakult meg az Ált. Munkásegylet, 1880: a Mo-i Ált. Munkáspárt, 1890: a Mo-i Szocdem. Párt. Az 1896-os ezredéves emlékkiállítás után a társad. és nemzetiségi ellentétek által meggyengült orsz. kényszerült be a Monarchia részeként az I. vh-ba (1914–18). A No. vezette Központi Hatalmak, melyhez a Monarchia is tartozott, kezdeti sikerek után teljes vereséget szenvedett a jelentős erőfölényben lévő „antant” hatalmaktól. Az utolsó m. kir., IV. Károly (ur. 1916–18) különbéke-kísérletei sikertelenek maradtak, nem utolsó sorban a kat. Osztrák–M. Monarchia teljes megsemmisítésére törő szabadkőműves fr. kormány ellenállása miatt. –

A m. katolicizmus a jozefinista rombolást nem tudta teljesen kiheverni. Az egyh. hatalmi súlya, gazd. ereje 1918-ig jelentős, vallási ereje, lelki befolyása azonban nem érte el a 18. századit. Ennek fő oka a felvilágosodás s a liberalizmus világnézetének előretörése, ami eu. jelenség, de hozzájárult a kat. főpapságnak a Habsburg hatalommal való összefonódottsága, ami a politizáló közvélemény szemében népszerűtlenné tette. A politizáló vez. réteg nagyobb része prot. vallású, a liberalizmus s a nagy gazd. föllendülés magával hozta az igen mozgékony s az oroszo-i pogromok elől tömegesen menekülőkkel együtt létszámában is megnőtt zsidóság befolyásának nagymértékű növekedését. Az 1892–95: megszületett vallásügyi törv-ek (szabad vallásgyakorlat, polgári anyakönyvezés és házasság) a kat. egyh. befolyás csökkenését eredményezték, a pol. közvélemény többsége azonban a törv-eket nem helytelenítette. A I. vh-s vereség a Monarchia s benne Mo. összeomlását eredményezte. A háborúban elszenvedett vereség, az ellátási nehézségek s a kormányok (Tisza István, Esterházy Móric, Wekerle Sándor) tehetetlensége következtében 1918 őszén tömegmozgalmak alakultak ki, melyeket a hazatérő kiéhezett, lerongyolódott katonák erősítettek. 1918. X. 31: az →őszirózsás forradalom Károlyi Mihály gr-ot juttatta a Monarchia fölbomlása során XI. 9: kikiáltott M. Közt. élére. A naiv és erélytelen Károlyi antant-barát volt, de reményeiben csalódnia kellett, mert az antant továbbra is ellenségesen viselkedett. A Károlyi-kormány szétzüllesztette a hadsereget, s az orsz. É-i, K-i és D-i ter-ére cseh, rumén és szerb csapatok vonultak be. Orosz fogságból hazatérő kommunisták XI. 24: megalakították a Kommunisták Mo-i Pártját, mely 1919. III. 21: puccsal uralomra jutott, megalakítva a →Tanácsköztársaságot, melynek tényleges vezetője Kun (Kohn) Béla külügyi népbiztos volt. A tanácsközt. az orosz forr. tetteit másolva fogott hozzá a gazd. és társad. „szocializálásához”, s ez, valamint vallásellenességük napokon belül a lakosság többségének ellenérzésével találkozott. A helyenként előforduló ellenállást a Lenin-fiúk „forradalmi terrorjával” törte le. Károlyi Mihállyal ellentétben a tanácsközt. fegyverrel fordult szembe az antant-csapatokkal, ami a nem komm. hazafias erőket, így sok katonatisztet is melléjük állított. A Stromfeld Aurél vezette, Bártfáig eljutó felvidéki hadjárat után antant ígéretre VI. 20: a Tanácsközt. föladta a visszafoglalt K-i Felvidéket. A rumén hadsereg támadásának már nem tudtak ellenállni, a tanácsközt. 1919. VIII. 1: megbukott vezetői közül aki tudott, elmenekült. Szegeden V. 31: megalakult Károlyi Gyula gr. ellenforr. kormánya. Ennek hadügyminisztere Horthy Miklós ellentengernagy lett, aki megszervezte a Nemz. Hadsereget, mely 1919 őszén kiterjesztette hatalmát az antant csapatok által meg nem szállt Mo. ter-ére. Az 1920. II. 16: összeült I. nemzgyűl. III. 1: Horthyt kormányzóvá választotta (1920–44), az orsz. államformája kirság maradt. Egyes tiszti különítmények a vörös terror megtorlásaként a fehér terrort valósították meg. A Tanácsközt. vezetői döntő többségének zsidó származása miatt megerősödött az antiszemitizmus. –

7. Mo. 1920. VI. 4: kénytelen volt aláírni a →trianoni békét, mely Mo. ter-e 2/3-át, kb. 3 millió m. lakost idegen uralom alá kényszerített. Ez a „béke” csak az 1526-os mohácsi vereséggel hasonlítható össze. IV. Károly, ki 1918: lemondott a m. trónról, 1921. III. 26: és X. 20–24: is sikertelenül próbálta azt visszaszerezni (→királypuccsok), mire a nemzgyűl. XI. 6: kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. 1919. VIII. 1–6: Peidl Gyula, 1919. VIII. 7–XI. 24: Friedrich István, 1919. XI. 24–1920. III. 15: Huszár Károly, 1920. III. 15–VII. 29: Simonyi Semadam Sándor és 1920. VII. 19–1921. IV. 14: Teleki Pál gr. kormányai után 1921. IV. 14–1931. VIII. 24: Bethlen István gr. kormányának sikerült megerősíteni az orsz. helyzetét. 1927: új valutát vezettek be, IV. 6: egyezményt kötöttek Mussolini Olaszo-ával. A rendszer önmagát ellenforradalminak nevezte, az uralkodó oszt-ok közül a tényleges hatalom a nagy- és középbirtokosok kezében volt. A szociális feszültségek megmaradtak (a munkanélküliek száma 1926: 20.172, 1927: 13.045), sőt a gazd. világválság idején (1929–33) megerősödtek, s Károlyi Gyula kormányát (1931. VIII. 24–1932. X. 1.) rögtönítélő bíráskodás bevezetésére késztették. 1932. X. 1–1936. X. 12: Gömbös Gyula kormánya a hitleri No-hoz igyekezett közeledni s belpolitikai téren is hasonulni, ami a pol. vezetőréteg konzervatív (angolbarát) részének ellenkezése miatt sikertelen maradt. 1936. X. 12–1938. V. 14: a Darányi Kálmán, 1938. V. 14–1939. II. 16: az Imrédy Béla és 1939. II. 16–1941. IV. 3: a Teleki Pál vezette kormányok idején az orsz. egyre inkább a hitleri No., a térség nagyhatalma befolyása alá került. Ennek jeleként az ogy. 3x is alkotott a zsidók egyenjogúságát sértő törv-t, bár ezeket a hitleri No. nem tartotta megfelelőeknek, s nem is veszélyeztették a zsidóság létét, melynek fizikai megsemmisítése a hitlerizmus (hivatalosan be nem vallott) célja volt. A No-gal való együttműködés lehetővé tette a trianoni békében elrabolt ter-ek visszaszerzését: 1938. XI. 2: a Felvidék D-i része, 1939. III. 14: Kárpátalja, 1940. VIII. 30: É-Erdély, 1941. IV. 11: Bácska, D-Baranya, Muravidék. Mo., mely a II. vh-ban addig nem volt hadviselő (sőt 1939. IX: a ném–lengy. háború idején befogadta az ide menekülő lengyelek tömegeit), No. oldalán belépett a háborúba, megtámadva Jug-t, mellyel 1940. XII. 12: „örök barátsági” szerződést kötött, amit a jugoszláv parlament nem ratifikált s az 1941. III. 27: katonai puccs után megdöntötte a Háromhatalmi egyezményhez III. 25: csatlakozott kormányt. Mo. 1939: csatlakozott az antikomintern paktumhoz, 1940: a háromhatalmi egyezményhez, 1941. VI. 27: a SZU elleni német támadáshoz. A m. kormány e döntését, mely elsősorban a kormányzótól (s nem Bárdossy László miniszterelnöktől) származott, a gyors német győzelembe vetett hit s az a körülmény motiválta, hogy VI. 22: Románia, VI. 24: Szlovákia belépett a SZU elleni háborúba. 1942: már világos volt, hogy a „villámháborús” ném. győzelem csak ábránd, 1942. III. 9–1944. III. 22: Kállay Miklós kormánya igyekezett lazítani a kapcsolatokat No-gal, a 2. m. hadsereg 1943. I. 13-i voronyezsi katasztrófája után az angolszász hatalmakkal keresett kapcsolatokat. A védekező No. IX. 8: Olaszo. „kiugrása” után hasonló lépéstől tartva 1944. III. 19: megszállta Mo-ot, s a helyén maradó kormányzót a ném-eket kiszolgáló Sztójai Döme vezette kormány kinevezésére kényszerítette. 1944. III. 22–VIII. 29: a Sztójai-kormány idején betiltották az összes a ném-ek által baloldalinak tartott pártokat és mozgalmakat (köztük a Horthy-rendszer kezdete óta folyamatosan működő Szocdem. Pártot), s a német Eichmann-kommandó szervezésével, de a Sztójai-kormány közreműködésével koncentrációs táborokba hurcolták az országnak Bpen kívül élő majdnem teljes zsidó lakosságát, melynek többsége halálát lelte e táborokban. 1944. VI. 6: a sikeres normandiai partraszállás után reménytelen helyzetbe kerülő No. nyomása gyengült, ami módot adott a kormányzónak, hogy megakadályozza a főv. zsidóság elhurcolását. VIII. 23: Romániának a Hitler-ellenes szövetségesekhez történt átállása után bizalmasát, Lakatos Gézát nevezte ki min-elnöknek. Horthy fölismerte, hogy No. elvesztette a háborút. 1944. X. 15: tett „kiugrási” kísérlete nem sikerült, s a németek – jobb híján – a Nyilaskeresztes Párt vezérét, Szálasi Ferencet helyezték az orsz. élére (1944. X. 15–1945. III. 28.), ki a ném. fegyveres erőknek az orsz-ból történt kiveréséig gyakorolta a névleges hatalmat. –

8. A trianoni Mo. 1944. IX. 26–1945. IV. 13: hadszíntérré változott, és hatalmas emberi és anyagi veszteségeket szenvedett. 1944. XII. 13: Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzgyűl. s Dálnoki Miklós Béla min-elnök (1944. XII. 22–1945. XI. 15.) Ideiglenes Nemzeti Kormánya 1945. I. 20: fegyverszünetet kötött a SZU-val, III. 29: földreformot hajtott végre, melynek során (kárpótlás nélkül) fölszámolták a nagy és középbirtokot. Minél kisebb és életképtelenebb darabokra igyekeztek tagolni a földeket, elősegítendő későbbi szövetkezetesítésüket. A kormányzatban már akkor irányadó helyeket töltöttek be. 1945. I. 17: ők szervezték meg a →Politikai Rendészeti Osztályt (PRO), ezzel egy időben a →Katonapolitikai Osztályt (1946. X. 4: a PRO-ból az Államvédelmi Osztályt [ÁVO] ebből 1948. XI. 25: a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát [ÁVH], melybe 1950. II. 1: beolvasztották az akkor már Katonai Elhárító Oszt. néven működő Katonapolitikai O-t). E terrorszervezetekkel készítették elő a komm. uralmat. 1945. IV. 13: a szovjet hadsereg teljesen kiszorította a ném. erőket az országból, rablásaival és erőszakoskodásaival nagy ellenszenvet váltott ki. (1946: készített összegzés szerint a háborús károk összege 22 milliárd pengő, az 1938. é. nemz. jövedelem kb. ötszöröse, a nemz. vagyon kb. 40%-a megsemmisült). Az 1945. XI. 4: megtartott választásokon a kommunisták 17 %-ot kaptak, a polgári Független Kisgazdapárt 57 %-ot, így az első két kormány élén kisgazdapárti min-elnök (1945. XI. 15–1946. II. 1: Tildy Zoltán, 1946. II. 4–1947. V. 31: Nagy Ferenc) állt. E kormányok komm. zsarolásként koalíciós kormányok voltak. 1946. II. 1: (népszavazás nélkül) kikiáltották a közt-ot, VIII. 1: a világ addigi legnagyobb inflációja után az értékálló forintot. 1947. II. 10: a →párizsi béke az 1938-as országhatárokra szorította vissza Mo-ot, de Horvátjárfalu, Dunacsún, Oroszvár községet a pozsonyi hídfő kiszélesítésére Csehszl-hoz osztották. Mo. volt vezetői ellen „háborús és népellenes bűncselekmények” elkövetése címén az újonnan megszervezett népbíróságok bosszúállóan ítélkeztek (Bárdossy László, Jány Gusztáv, Béldy Alajos, Hóman Bálint pere stb.). 1947. II. 27–IV. 26: lefolytatták a →Magyar Közösség perét, melynek során szétverték a Kisgazdapártot. 1947. VIII. 31: a →kékcédulás választásokon különböző csalások után a Rákosi Mátyás vezette MKP lett a legnagyobb párt. 1948. VI. 12: a Szociáldemokrata Párt Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven „egyesült” a kommunistákkal, mely azután fölszámolta a többpártrendszert. 1949. VIII. 20: kihirdette a népközt. alkotmányt. 1950. I. 1: bevezette a →tanácsrendszert, a vm-k helyett 19 megyét alakított ki. Az államfő (elnöki tanács elnöke) kezében semmilyen hatalom nem maradt, a kormány is csak az MDP akaratát hajtotta végre, melynek élén Rákosi (Rosenfeld) Mátyás a Sztalinéhoz hasonló személyi kultuszt alakított ki. Mellette Gerő (Singer) Ernő, Farkas (Lőwy) Mihály és Révai (Lederer) József hatalma jelentős, valamint 1949. IX. 16–24: lezajlott peréig Rajk Lászlóé. Rákosi szovjet irányítás alatt az ÁVH által koholt perekben számolta föl tényleges és vélt ellenségei hatalmát. A kommunisták célkitűzései közé tartozott az Egyh. erejének megtörése és a vallásosság néhány évtized alatt tervezett fölszámolása, ennek lépcsőfokai voltak a →Mindszenty-per és →Grősz és társai pere. A nehézipar erőltetett fejlesztése s a mezőgazd. erőszakos szövetkezetesítése az életszínvonal csökkenéséhez, a nép elkeseredéséhez vezetett, amit fokozott a minden területen megnyilvánuló törvénytelen erőszak. Sztalin halála (1953) után a komm. rendszer első válságát élte át, mely azután a rendszer bukásáig szakaszosan folytatódott. A szovjet párt belső harcaival párhuzamosan az MDP-ben is viták kezdődtek a mérsékeltebb, később reformkomm-nak nevezett Nagy Imre-féle szárny és a sztálinizmust továbbvivő Rákosi-szárny között. 1953. VII. 4–1955. IV. 18: Nagy Imre lett a Min-tanács elnöke, de reformkísérleteit Rákosi mint az MDP első titkára akadályozta. Mo. tagja lett 1955. V. 14: a Varsói Szerződésnek, XII. 14: az ENSZ-nek. 1956. VII. 21: Rákosi szovjet nyomásra távozott a párt éléről, s a SZU-ba költözött, honnét haláláig (1971) nem távozhatott. Utóda a párt élén a volt →NKVD tisztje, Gerő Ernő, aki hozzájárult a belpol. válság kiélesedéséhez. X. 16: Szegeden az egy. hallg-k elhatározták a MEFESZ újjáalakítását, X. 19: megszüntették az orosz nyelv kötelező egy. oktatását. X. 22: diákgyűléseket tartottak a miskolci, pécsi, soproni és mosonmagyaróvári egy-en és főisk-n, a bpi műsz. egy-en megszületett a 16 pont (az 1. pont a békeszerződés alapján a szovjet csapatok azonnali kivonását követelte Mo-ról), X. 23: a betiltott, majd ismét engedélyezett tüntetés alatt a nemz. zászlóból kivágták a népközt. címert, Nagy Imrét kormányfőnek követelték, du. ledöntötték a Sztalin-szobrot, este a M. Rádió előtt az ÁVH a tömegbe lőtt és kitört a forr. XI. 24: szovjet harckocsik árasztották el Bp-et, a közlekedési csomópontokban és tereken sikeresen álltak ellen a hatalmas, de katonailag rosszul vezetett túlerőnek (Corvin-köz, Mester u., Boráros tér, Széna tér, Baross tér, Tűzoltó u.). A Nagy Imre-kormány kihirdette a rögtönítélő bíráskodást. X. 25: ált. sztrájk Salgótarjánban, megalakult a Nagy-Miskolci Munkástanács, Bpen Mikojan és Szuszlov jelenlétében leváltották Gerőt, az MDP első titkára Kádár (Csermanek) János. Délelőtt a Kossuth téren a tüntetők közé lőttek (kb. 180 halott, több száz a sebesült). Gerő, Hegedűs András és az ÁVH-s belügymin., Piros László a SZU-ba távozott. X. 26: Szegeden az egy. ifj. elfoglalta a városházát, Győrött ált. sztrájkot tartottak s megválasztották a Győri Nemz. Tanácsot, Miskolcon a tüntetőkbe lövettek (16 halott). X. 27: megalakult a Nagy Imre-kormány, többsége régi komm. X. 28: az ENSZ Biztonsági Tanácsa a m. ügyet tárgyalta.

A sztalinista főtisztek közös támadást terveztek a megszállók, a forr. központok ellen, Nagy Imre ennek megtétele esetére lemondását ígérte. Az MDP tűzszünetet határozott el, amit a Rádióban Nagy I. közölt. A forr. egységek és a megszállók között tűzszünet lépett életbe, megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Bp-ről. Megalakult a M. Értelmiség Forr. Biz-a. X. 29: föloszlatták az ÁVH-t (tisztjei a szovjet támaszpontokra igyekeztek), a Baross téri forradalmárok közül néhány fiatalt elfogtak, s a Köztársaság téri MDP-székházban az ávósok kivégeztek. Izrael megtámadta Egyiptomot. X. 30: megkezdődött Mo. második megszállása, melyet a moszkvai propaganda a csapatok kicserélésének hazudott. Kijelentették: Moszkva kész a gazd., pol. és katonai kérdések megtárgyalására. Megalakult a Csepeli Központi Munkástanács. A Köztársaság téren megostromolták az MDP pártházát, ahonnan az ÁVH vöröskeresztesekre is lövöldözött; a pártház elfoglalása után, az udvaron elásva megtalálták a kivégzettek holttesteit, a tömeg 20 ÁVH-sorkatonát lelövöldözött. Az ellenálló központokból megalakították a Forr. Ifjúsági Biz-ot. Este angol–fr. támadás Egyiptom ellen. A rétsági páncélos ezred kiszabadította és másnap reggel Bp-re vitte Mindszenty Józsefet. Újjáalakult a Kat. Népszöv., a Kat. Néppárt (eln. Varga Endre). X. 31: a tömeg a Nyugati pályaudvarnál meglincselte a tömegbe lövöldöző Tóth ÁVH-századost. A kormány X. 23-át nemz. ünneppé nyilvánította, Maléter Pál lett a honvédelmi min., Petőfi Párt néven újjáalakult a Nemz. Paraszt Párt, összehívták a Munkástanácsok Parlamentjét. XI. 1: a Minisztertanács döntött: Mo. kilép a Varsói Szerződésből, s kérte: az ENSZ tűzze napirendjére a m. kérdést. Nagy I. rádióbeszédben kinyilvánította Mo. semlegességét. Az MDP föloszlott, megalakították a M. Szoc. Munkáspártot (MSZMP). Megalakult a Nemzetőrség orsz. főparancsnoksága. XI. 2: Hruscsov Titóval tárgyalva kijelölte Mo. új vezetőit: Kádár, Apró, Münnich. Nagy I. tiltakozott a szovjet csapatok beözönlése ellen. XI. 3: Malinyin vezérezr. vezetésével tárgyalás kezdődött a szovjet csapatok Mo-ról való kivonásáról. Összeült az Orsz. Diákparlament. Megalakult az új kormány kevesebb komm-val. Mindszenty bíb. rádióbeszédet mondott. Este a Tökölön tárgyaló, Maléter vezette küldöttséget a szovjet fél letartóztatta. XI. 4: hajnalban ált. szovjet támadás indult m. katonai és polgári célpontok ellen. Mindszenty az USA, Nagy Imre és köre a Jug. nagykövetségére menekült; a szovjet tankok XI. 7–15: Bpen is fölszámolták az ellenálló csoportokat. A X. 29: szuezi helyzetet kihasználva a SZU XI. 4–15: háborút viselt Mo. ellen. Ehhez fölhasználta a hazai komm. párttagok nagy részét, köztük a reformernek vélt Kádár (Csermanek) Jánost (az ÁVO megszervezőjét), kinek vezetésével 1956. XI. 4(?): Ungváron (?) megalakították a Munkás–Paraszt Forradalmi Kormányt. Kádár, miután megígérte, hogy a forr. résztvevőinek nem kell megtorlástól tartaniuk, 1956–63: több száz embert tömegbe lőtt sortüzekkel megöletett, vallatás közben agyonveretett v. bírósági komédia után kivégeztetett, köztük Nagy Imrét is, aki törvényes min-elnöknek tartva magát, nem mondott le, létével kétségbe vonva a Kádár-rendszer törvényes voltát. Kádár hosszú uralma (1956–88) alatt végig az 1956-os forr. hatása alatt állt, s arra törekedett, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Ez volt a célkitűzése a „legvidámabb barakk” rendszerének. A mezőgazd. szövetkezetesítése (1958–61) után Kádár arra törekedett, hogy, ha lehetséges, ne hívja ki a nép haragját. Ennek volt köszönhető az életszínvonal látszólagos emelése, melynek eszköze a gyermekek számának katasztrofális csökkentése, a többletmunka egészségrontó, életmegrövidítő szokása s a külföldi kölcsönök fölvétele volt. Az eszmei irányító, Aczél (Appel) György viszonylag engedékenynek bizonyult a Ny-i ideológiák terjedésével szemben, a nemzeti érzést viszont a lehetőség szerint igyekezett kiirtani. 1975–76: az életszínvonal emelkedése megakadt, 1980 u. csökkenni kezdett. A gazd. válságba került, s az orsz. vezetői, mivel a gorbacsovi SZU-tól erőszakos védelmet már nem remélhettek, 1988. V. 22: az MSZMP főtitkárából elnökévé választották a hanyatló egészségű és szellemi képességű Kádár Jánost, a főtitkárságban utóda, Grósz Károly, a min-tanács eln. (1987. VI. 25–1988. XI. 24.) idején megkezdődött a demokratizálódás, melynek fontos jele volt VI. 27: a romániai falurombolás elleni tüntetés engedélyezése. Grósz Károly még valamilyen „szocialista” rendszer megtartásában bízott, de az MSZMP más vezetői (Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós) fokozatosan háttérbe szorították. 1989. VI. 8: megszűnt az orosz nyelv kötelező volta az iskolákban, VI. 16: ünnepélyesen újratemették Nagy Imrét és társait, IX. 11: 60 ezer NDK-beli menekültnek megnyitották a m–osztr. határt, hogy az NSZK-ba mehessenek. X. 6–10: föloszlott az MSZMP, utódpártjaként megalakult az MSZP, a konzervatív kommunisták megalakították az új MSZMP-t. X. 20: a párttörvény megengedte pártok alakítását, s azok egymás után megkezdték működésüket. X. 23: Mo. népközt-ból ismét közt., ideigl. elnöke Szűrös Mátyás. 1990. III. 14: föloszlatta magát a komm. parlament. III. 25: a választások eredménye: M. Demokrata Fórum (MDF, 42,74%, 165 képviselői hely); Szabad Demokraták Szöv-e (SZDSZ, 23,57%, 91), Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP, 11,39%, 44), M. Szoc. Párt (MSZP, 8,54%, 33), Fiatal Demokraták Szöv-e (FIDESZ, 5,44%, 21), M. Kerdem. Néppárt (KDNP, 5,44%, 21). A kormányt a MDF, a FKgP és a KDNP szövetsége alakította meg, kormányfő az MDF elnöke, Antall József.

A parlament által választott közt. elnök az MDF és az SZDSZ megegyezése alapján az utóbbihoz tartozó Göncz Árpád. A kat. egyh. a jozefinizmus okozta csapásokat nehezen heverte ki, s a 19. sz: a felvilágosodás és a liberalizmus terjedése folytán szellemi befolyásából sokat vesztett. Gazd. ereje töretlen, ezt új, hatalmas tp-ok építése is mutatta, s a széles néptömegek még vallásosak, a politikaformáló réteg azonban nagyrészt a liberális prot-ok köréből került ki. A kat. egyh. tekintélyét és befolyását tovább csökkentette, hogy 1848–49: a szabharc során a ppi kar nagy többsége a kat., de idegen uralkodóház mellett foglalt állást. A kialakuló ipari munkásság a társad. legkevésbé vallásos osztályává, ateista munkásmozg. vez-k követőjévé vált. 1918–19: a két forr. tapasztalata kiábrándította a közvéleményt a baloldali eszmékből, s a konzervatív pol. vezetés szívesen támaszkodott az egyh-akra. Ennek hátránya: a konzervatív és földbirtokait féltő Egyh. a birtokaikat féltő vagyonosok szövetségesének tűnt, s ezt 1936. XI. 10: a →KALOT megalakulása csak részben tudta ellensúlyozni. A vallásos élet e korszakban föllendült, a ker. egyh-ak élére jelentős vezetők (Prohászka Ottokár, Apor Vilmos br., Mindszenty József, Márton Áron, Ravasz László) kerültek. 1945 u. a kialakuló komm. diktatúra a vallás és az egyh-ak teljes fölszámolására tört. A Rákosi-korszak nyílt terrorja, az →iskolák államosítása, a Mindszenty-per, a →szerzetesrendek föloszlatása után a Kádár-rendszer a vallásos élet nagymértékű hanyatlását érte el. Az egyre gyengülő diktatúra az egyh-akkal, különösen a kat. egyh-zal szemben volt a „legszigorúbb”, s azt szinte meglepetésszerűen érte a komm. rendszer bukása.

9. 1989. X. 23: kikiáltották az új közt-ot, mely nem korlátozza a vallásos életet, sőt igényli az egyh-ak segítségét, és hajlandó visszaígérni elkobzott javaiknak igényelt részét. 1990. I. 24: az ogy. elfogadta A lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló 4. törv-t. I. 31-ig 59 ffi és női szerzetesr-et jegyeztek be Mo-on; 1990. VI. 13: megszüntették az Orsz. Vallásügyi Tanácsot, VI. 15: megállapodtak az isk. hitokt-ról, VII. 1: az egyh-ak hittud. akadémiáit államilag elismert egyetemekké nyilvánították. A vallásos élet megújulásának esélyei most már az egyh-kon múlnak, melyek nehéz feladata lesz a papi utánpótlás biztosítása és az elvallástalanodott tömegek újraevangelizálása. A kat. egyh-nak van e téren a legnagyobb feladata és legjobb esélye. Hogy megmaradt ereje nem jelentéktelen, II. János Pál p. első lelkipásztori látogatásakor (1991. VIII. 16–20.) mutatta meg. B.A.

Szalay László: Mo. tört. 1–6. köt. Leipzig–Pest, 1852–59. – Horváth M. I–VIII. – A m. nemz. tört. Szerk. Szilágyi Sándor. 1–10. köt. Bp., 1895–98. – Kalicz Nándor: Agyag istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Mo-on. 2. kiad. Uo., 1970. – Kosári Domokos: Bevezetés Mo. tört-ének forrásaiba és irod-ába. 1. köt. Uo., 1970. – Csomor 1972. – Dienes István: A honfoglaló m-ok. Uo., 1972. – Bona István: A kk. hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. Uo., 1974. - Szabó 1976. – Mo. tört. tíz kötetben. Uo., 1976. – Csonka Emil: A forr. oknyomozó tört. 1945–1956. München, 1981. – MTK I–IV. – Mo. honismereti irod-a 1527–1944. Összeáll. Bodor Antal. Függelék: Gazda István. Uo., 1984. – A Századok repertóriuma 1867–1975. Szerk. Pamlényi Ervin. Uo., 1987. – HómanSzekfű I–VII. – Szabó István: A magyarság életrajza. Uo., 1991. (utánnyomat) – M. művelődéstört. Szerk. Domanovszky Sándor. 1–5. köt. Szekszárd, 1991. (utánnyomat) – Bölöny 1992. – BaloghGergely 1993. – M. tört. kronológia 1971–1990. A függelékben 1992-ig. Összeáll. Szeifert Tibor. Uo., 1994.