Magyar Katolikus Lexikon > J >


: I. általános szóhasználatban: 1. jelző (gör. agathosz, lat. bonus, bona, bonum). Tág értelemben: kellemes hatású (~ álom, ~ íz, ~ könyv), rendeltetésének megfelelő eszköz (~ szerszám); →életállapota kötelességeiben megbízható személy (~ orvos, ~ anya); mennyiséghatározók mellett a „nagy, nagyon" szinonimája (~ideje, ~ messzire elment). Szoros értelemben: nem hamisított, valódi (~ pénz); szabálynak, →szokásnak, törv-nek megfelelő (~ magyarsággal beszél); tisztességes, előkelő, rangos (~ házból való). Erkölcsi értelemben a törv-t, kötelességét teljesítő (~ keresztény, ~ szülő); ártatlan, szelíd ember (→jámborság). - 2. elvont főnév (gör. agathon, lat. bonum): ami →cél lehet, ill. →eszköz valami elérésére (→érték). - II. a filozófiában valamely létező →lényegének, valamint az abban gyökerező törvényeknek és célnak való megfelelés. A ~ a →lét transzcendens tulajdonságainak egyike az →egység, →igazság, →szépség mellett (→transzcendentáliák). - Szókratész a ~t erkölcsi szempontból kutatva úgy látta, hogy az →értelem esetenként határozza meg, mi a ~, s a ~ megismerése elégséges annak megtételéhez. Az ember szükségszerűen azt választja, amit jobbnak talál. Az emberben meglévő értelem-akarat, értelem-érzékiség ellentéteivel Szókratész nem számolt, szerinte az ember egész erkölcsi élete a helyes ismereten fordul meg. A helyes →ismeret birtokában az ember jól választ és jól cselekszik, mert „senki sem hibázik szándékosan”. A →bűn tudatlanság, tévedés. - Platón a ~ lényeges tulajdonságát püthagoreus módon, a mértékben állapította meg, s a széppel és az eggyel kapcsolta össze: a valóság alapjait, létfeltételeit kutató elme végül eljut a legfőbb ideához, ami a →szép, a ~, az →egy, és e három Platónnál egy. A különböző minőségek szempontjai szerint a szép, a ~ és az egy az abszolút ősvalóságot jelenti, melynek megismerése a legnagyobb tudomány. Az Ősjó, Ősegy, Ősszép szellemi látása olyan megismerési élmény, mely tárgyának szabatos fogalmi meghatározását nem teszi lehetővé. A ~ abszolút voltában nem nevezhető oly értelemben létezőnek, mint más egyéb valóság. A ~ nem egyszerűen létező, hanem a lét teljessége. Ami létezik, annak értékrangját a ~hoz való közelség, a lét mértéke adja. - Arisztotelész szerint ~ az, amire mindenek törekszenek. Ezzel a ~t a →céllal azonosítja, mert minden emberi tevékenység, ill. természeti folyamat valami ~ elérése, megvalósítása miatt történik (→ok). Minden tevékenység célja valami ~. A tevékenység vagy önmagában bírja célját (pl. a játék), vagy valamilyen tárgyra irányul (pl. az építkezés célja a ház). - Szt Ágostonnál a ~, miként az igazság és a szépség is, Istenhez vezet: ami ~, az a Jóból részesedéssel nyeri jóságát, miként minden szépség, ami a művész lelkéből átmegy az alkotásba, a minden lelkek fölött álló Szépségből ered. A ~ban való részesedés a létben részesedés, s miként a lét, a ~ is fokozatos: csak az abszolút lét abszolút érték. Egyedül Isten önmagáért szeretetreméltó. Ő a boldogságot adó ~ (fruitio), akiben az akarat tökéletesen megnyugszik. Minden egyéb ~ csak eszköz, hogy használatával (usus) Istenhez jussunk. Az →istenszeretet (caritas) az ágostoni etika legnagyobb erénye és az erkölcsi élet lényege: mindent Istenért és mindent Istenben szeretni. - Szt Tamás és a →skolasztika szerint a létnek az akarathoz való viszonya állapítja meg a ~ mibenlétét: a ~ a létnek az akarattal való megegyezése (convenientia entis ad appetitum). Mivel pedig minden, ami célját megvalósítja, vagyis ami létezik, többé-kevésbé tökéletes s ennélfogva a törekvés tárgya lehet, minden létező önmagában véve ~, s így a jóság és a lét között csak az ész tesz különbséget. A ~ a dolog lényegi eszméjének megfelelő létteljesség. A ~nak a léttel való azonosságából önként következik, hogy a →rossz léthiány, a dolog természete szerint kijáró létmozzanattól való megfosztottság. - Ahogy a lét a lét teljességében, →Istenben gyökerezik, úgy a ~ is Istenben mint →legfőbb jóban gyökerezik, akiben a ~ is tiszta tökéletesség (→actus purus). Az esetleges létezőkben a ~ mindig „kevert módon” van jelen: nem „tiszta aktus”, hanem a →lehetőség és →ténylegesség együttese, tehát korlátozott →tökéletesség. - A teremtett létezők létforrásukra mutatnak vissza (→okság); létük értelme Isten, →végső céljuk Isten, közvetlenül céljuk azonban a természetükbe van írva. Ezért ~nak lenni egyszerre statikus (a létező saját →formájával adott) és dinamikus tökéletesség (csak cselekvésekkel valósítható meg). - Lét és ~ összefüggése alapján az →ontológia egyúttal →teleológia (a dolgok céljának keresése), deontológia, azaz a cselekvés elé szabott kötelesség keresése (→deontológiai istenérv) és axiológia is, azaz annak föltárása, kinek a dicsőségére szolgálnak a létezők (→axiológiai istenérv). A ~ ezért a →metafizika és az →etika tárgya. - III. a Szentírásban →Isten tulajdonságainak egyike. Istent azért illeti a dicséret, „mert ~” (Zsolt 105,1; 106,1; 117,1; 118,1.29; 136,1; Dán 3,89; . 2Mak 1,24). Az általa teremtett világ a →bűn előtt minden részében ~. A →teremtés minden egyes napján „Isten látta,” hogy amit alkotott, az ~ (Ter 1,4.10.19.21.25.31). Jézus szava szerint „egyedül Isten ~” (Mt 19,17). →jóság - IV. az erkölcstanban jelzőként az erkölcsi törvényeknek megfelelő szabad cselekedet minősége. Főnévként az →akarat tárgya és az →erkölcsiség célja. Ellentéte a →rossz. - A →jó és rossz között csak →személy képes választani. Az →erkölcsi jó az embert lényegében érinti, a →jó cselekedet személyes értéket hoz létre. A ~ akarásával az ember maga is ~vá változik, nemcsak ilyen v. olyan értelemben, hanem úgy is, hogy mindenestől ~ emberré lesz. Emberi mivoltát, egyedi és közösségi természetét (→istenképiség) az ember a ~ következetes gyakorlásával valósítja meg, ebből születnek az →erények. Miközben ~t cselekszünk, nemcsak önmagunkat alakítjuk, hanem a világot is jobbá formáljuk, s ebben Isten akarata teljesül. Az erkölcsi ~ megvalósítása részesedés az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetéből, melynek gyümölcse az isteni életben a Szentlélek, a Szeretet Lelke. Az Egyh. végső soron erre az isteni életre hívó közösség. A kinyilatkoztatásban megfogalmazott parancsolatok, főleg Krisztus „új parancsa”, a szeretet az erkölcsi ~nak ezt az üdvtört-ileg föltárult tartalmát hozza közel. - II. János Pál p. tanításában a ~ természete szerint igényli, hogy létrehozzák és megosszák másokkal (GRS 10). **

Czuczor III:258. - Kecskés 1943:261. - LThK IV:1283.

Károly, B. (1083.-Brügge, 1127. márc. 2.): Flandria legendás uralkodója. - (Szt) Kanut dán kir. és Flandriai Adelheid gyermeke. 3 é. volt, amikor apja vértanú lett, anyját is korán elvesztette. Nagybátyjánál, Róbert gr-nál nevelkedett Flandriában. Nevelőapjával részt vett az 1. keresztes hadjáratban. 1119: Flandria gr-ja, népe igazságos védelmezője (innen ered mellékneve). Mindent megtett a nyomor és a nélkülözés enyhítésére, naponta személyesen gyakorolta az →irgalmasság cselekedeteit, éhínség idején udvara elsőként mutatott példát a takarékosságra. Erőteljesen föllépett a gazdagok visszaéléseivel szemben. Egy Bertulf nevű, a szegényeken hatalmaskodó urat akart ártalmatlanná tenni, amikor annak bérencei rátámadtak a brüggei Szt Donacián tp-ban és megölték. - Ü: márc. 2. **

Schütz I:224.