🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > L > lényeg
következő 🡲

lényeg (lat. essentia): bölcseleti fogalom a →létezők belső, változatlan magvának jelölésére, ami azzá teszi őket, amik. Ezért mi-ségnek, mivoltnak (quidditas), így-létnek is szokás nevezni, az itt-lét, a →létezés szempontjával szemben. - Platónnál jelent meg először, mint ouszia, ami nem más, mint az ált., az örök, változhatatlan →idea, a valódi létező (ontósz on), a konkrét dolgok minta- és cél-oka. Arisztotelésznél a ~ az egyes dolgok alkotóeleme, ti. a „lényegadó forma” határolja le ezzé v. azzá az anyagot (→hülemorfizmus). Az elvonatkoztatás révén képesek vagyunk „kivonni” a ~et a dolgokból. A →neoplatonizmus és Szt Ágoston visszatért a platóni gondolathoz: a ~ek az isteni tervek, ideák, ezért csak megvilágosodás révén fénylenek föl bennünk. Aquinói Szt Tamás fölfogása, mely szerint a ~ léttartalom, melyet a dolog definíciója fejez ki, a két isk. szintézise: mindennek megvan a maga ~adó elve (→forma substantialis), ez azonban az isteni őskép vetülete, a létezők ezek révén részesednek az önmagában fönnálló létből, Istenből. Az ember képes a ~ megragadására, az így nyert ált. fogalmakban az örök eszmék tükröződnek vissza. A késő kk. →nominalizmus tagadta ezt a hagyományt, úgy vélte, a ~ekig nem juthatunk el, a fogalmaknak csak gyakorlati haszna van. Ezen az úton haladt tovább Kant is, aki úgy látta: a ~et, azaz a dolgot önmagában (→Ding an sich) nem ismerhetjük meg, csak a jelenségeket (→fenomén), ezeket aztán a „transzcendentális alany” „a priori formái”-ba rendezzük. A →német idealizmus, főleg Hegel visszanyúlt az isteni ideák gondolatához. Itt az ősvalóság az Abszolút Eszme, amely egyesíti magában a lét- és a ~i rendet, s amely az emberi megismerésben ébred önmagára. Ennek a szó legteljesebb értelmében vett esszencialista bölcs-nek tagadásaként alakult ki az →egzisztencializmus és az →egzisztencia-filozófia, valamint a →pozitivizmus és a →fenomenológia, melyek nem fogadták el a ~i rendet. N. Hartmann kritikai realizmusa csak a dolgok gyakorlati ~ét ismerte el. - A ~ problematikáját az veti föl, hogy a dolgok a változások során részben átalakulnak, részben ugyanazok maradnak. A ~ az azonosság forrása. Ez nem azt jelenti, hogy álló, sztatikus valóság. Magába foglalja a ~i v. járulékos változás lehetőségét is. Az embernek pl. ~éhez tartozik a történelmiség, ~ét csak időben szétbontva képes megvalósítani. A ~ egyetemes fogalom, az individuum ennek „egyedi kiadása”. Ahhoz, hogy ez az egyed létrejöhessen, a ~en mint így-léten túl szükség van az itt-létre (egzisztencia) is. A kettő lehetőség és ténylegesség (potencia-aktus) viszonyában áll egymással, de végső soron mindkettő a létből nő ki - a ~ mint lét-lehetőség, az itt-lét pedig mint azt létbe lendítő erő. Cs.I.

LThK X:1063.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.