lehetőség, képességiség (gör. dünamisz, lat. potentia): bölcseleti fogalom: a lét egyik alapformája, a megvalósulásra való irányulás. - Egyik alapvető jegye a léttel, a valósággal való belső kapcsolata. Ilyen értelemben a „merőben lehetséges” (ami elgondolható, de ténylegesen sohasem létezik) nem tartozik a ~ kategóriájába. Másik jegye, hogy bizonyos szükségszerűséget foglal magába: nem fordulhat elő, hogy lehetetlen volna. A ~ fogalmához e mindennapi tapasztalat vezet el. A dolgok változékonyak, esetlegesek (→kontingencia). A változás hordozó alanyt követel, amely a változás során átmegy ~ből →ténylegességbe (aktus). Potencia és aktus (~ és ténylegesség) kettőssége az arisztotelészi fil. legfontosabb fogalompárja, amelyet a ker. bölcs. is örökölt. Félreértések elkerülése végett: a ~ nem merő befogadási képesség, hanem pozitív létre-, megvalósulásra való irányulás. A ~ kategóriáját önmagunkban is megtapasztalhatjuk. Megismerésünk, szeretetünk, alkotói, esetleg művészi munkánk a lélek mélyéből, ~eiből emel ki mindig valamit, szabadságunk erejével. Önmagunkká válásunknak, sőt az emberiség egész tört-ének is ~-látóhatára van. Szabadságunk azonban nem abszolút, nem korlátlan, mint azt Sartre v. Nietzsche gondolta. A dolgokban lévő ~ (mint létre-irányulás és viszonylagos szükségszerűség) túlmutat önmagán, Istenre, mint „ténylegesítőre” és föltétlen létre (→actus purus), akinek (a teremtményekkel ellentétben) lényegéhez tartozik a lét, éppen ezért nincs benne ~i lét. A létezőkben szunnyadó ~ek eszméi (→ideák) is Istenben gyökereznek, ezeket azonban Isten nem „objektiválja”: nem vele szembenálló tárgyakként ragadja meg, mint az emberi megismerés, hanem projiciálja, „kivetíti”, önmagán kívül helyezi, hogy aztán létbe lendíthesse. Cs.I.

LThK I:247.