jámborság (lat. pietas): az →igazságosság és a →vallásosság társerénye, a →Szentlélek hét ajándékának egyike. - A pogány lat. kultúrában az emberi viszonyok kiegyensúlyozottságát, az egymás alá és fölé rendeltek (uralkodó és alattvalók, szülők és gyermekek, istenek és emberek) jó kapcsolatát jelentette (jelképe az égő Trójából atyját a hátán, fiát az ölében kimentő Aeneas volt). A vallásos nyelvben a szó értelme rokon a hitből fakadó, érzelmekkel is áthatott →jósággal. A prot-oknál kegyesség, a →pietizmus egyik alapfogalma. - 1. A Szentírásban. Az ÓSz-ben a Szentlélek ajándéka (Iz 11,2: a héb-ben: istenfélelem, a Vg-ban ~). A Sir 37,13; 43,37; 49,4: és a 2Mak 12,45: fordul elő, ált. a gonoszság ellentéteként v. istenfélelem értelemben. - Az ÚSz-ben a ~ alapja, hogy az ember atyjának nevezheti Istent. ~a az Isten Fia iránti engedelmességben mutatkozik meg (Róm 4,3; Ef 2,18, 3,21; Tit 2,12; 1Tim 3,16; 4,8; 6,6; 2Pt 1,6); Isten iránti odaadással (devotio) mutatja be Krisztusban és a Szentlélekben a mennyei Atyának az Euch. dicsérő áldozatát (1Kor 11,23-26); és hitvalló tanúságtétellel kapcsolódik (religiositas) az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, a teremtő, megváltó és megszentelő Szentháromsághoz. - A keresztény ~ gyakorlási tere maga a „lelki élet”. Központja a Szentháromság, azonban a helye (az Egyh., a világ, az otthon), a módja (szentségek vétele, elmélkedés, imádság, munka), az állapot, amelyben gyakorolják (laikus, pap, szerz., ffi, nő), más és más, de nem tetszés szerinti. - Teol-ilag a ~ Isten kegyelme, ugyanakkor erény, amit gyakorolni, erősíteni kell, főként az →imádság és a →felebaráti szeretet eszközeivel. A Szentírásban és a hagyományban gyökerező ~ objektív, szervesen kötődik a közösségi ~hoz (→liturgikus imádság), kerüli az egyoldalúságot, a vallásos különcködést, józanul kritikus, s fenntartásokkal van érzelmei iránt is. Ismeri az Isten és a felebarát iránti szeretet egységét, s az Isten dicsőségére a felebarát anyagi és lelki javaiért végzett fáradozásban igazolódik. **

Schütz 1993:172.