Magyar Katolikus Lexikon > M > metafizika


metafizika (a gör. meta, 'után', 'túl' és phüsziké, 'fizika' szóból): a létezők legátfogóbb tulajdonságairól szóló bölcseleti ágazat. - Tárgyát szabatosan először →Arisztotelész határozta meg, s a négyféle →ok elméletének kifejtésével ő ajándékozta meg először rendszeres ~val a bölcseletet. A ~ szó Arisztotelésznél még konkrét tartalmú, azt jelentette, hogy mint „első filozófiát” v. „istentant”, a létezőkről és a legfőbb létezőről, Istenről szóló tud-t a fizika után kellett tanítani, ti. módszertanilag így tűnt helyesnek. Később az Arisztotelész-magyarázók úgy értelmezték, hogy a ~ azt foglalja magába, ami túl van a fizikai létrenden. - Aquinói Szt Tamás is így értelmezte, de hozzátette: Isten csak annyiban tárgya a ~nak, amennyiben minden létező végső oka. - A →nominalizmusban →Ockham empirikus →tudomány-eszménye kizárja a ~nak mint tud-nak a lehetőségét. Az egyetemes fogalom tárgyi alapjának a feladásával megrendülnek a ~ alapjai. Mivel az egyetemes nem reális létű, nincs értelme annak a kérdésnek, hogyan lesz az egyetemes egyedivé? Lét és egyed azonosak (I. Sent. 2, 6, P). De éppígy a különböző formalitások, a szubsztancia és járulék, valamint a lét és lényeg közti különbség, kizárólag fogalmi, nem valóságos. A tud-os értékében rnegfogyatkozott ~ szerepét Ockhamnél a teológia veszi át. - Az újkorban sokan szívesebben használták az →ontológia kifejezést. →Kant újra alkalmazta: a ~ az a tud., amely elvezet a látható dolgoktól az érzékeken túl lévőkig, ugyanakkor hitetlenkedve nyilatkozott arról, el tudunk-e jutni a lényegekig. A →német idealizmus mindig szem előtt tartotta az emberi tudásnak ezt a korlátozottságát. →Hegel sem tagadta ezt, sajátos fordulattal azonban azt vallotta, hogy éppen ez a lehatároltság és végesség tárja föl a végtelent: csak azért tudhatunk határokról, mert a határtalan fölfénylik a tudatban. A valamikori ~ helyére a spekulatív logikát állította, amely az abszolút létről szóló elmélet. - A 19. sz. végi bölcseletek kerülték a ~ kifejezést, helyette tud. világnézet megalapozására törekedtek. Közben azonban erősödött a tört. érdeklődés, sokan újra fölfedezték az antik és kk. ~t, így elsősorban az →újskolasztika képviselői, akik azonban az egykori ~i hagyományt mindig valamelyik újkeletű rendszerrel mérik össze: →Kleutgen a „leibnizi-wolffi spekuláció”-val, →Garrigou-Lagrange az ún. common sense-zel, Gilson a cartesianizmussal, Van Steenberghen a fenomenológiával. →Maréchal az újkantiánus indíttatású „transzcendentális módszer” segítségével megújította a tomista ismeretelméletet. Ehhez járul a heideggeri létproblémával való szembesülés, és így állt elő az új ~, képviselői K. →Rahner, J. B. Lotz, M. Müller, G. Siewerth. - Az ontológia inkább a →lét (Sein, esse), a ~ a →létező tud-a. A létező a legtöbb ~i rendszerben a lényegiséggel egyenlő, tehát esszencialista megközelítésben szerepel (→esszencializmus). Utalnunk kell arra, hogy Aquinói látásmódja szerint a létező lét és lényeg egysége (épp ezért a ~ föltételezi az ontológiát). A másik döntő szempont: a létezőről a tudat, az ismeret tudósít. Az ismeret viszont mindig föltételez egyfajta a priori Isten-ismeretet, erre Isten-bizonyítások egész sora épül (→Platón, Szt Ágoston, Szt Anzelm, Szt Bonaventura, →Descartes, →Leibniz és →Hegel rendszerében egyaránt), és a tomizmus is föltételezi, hogy minden ismeret és jó végső látóhatára Isten. Így a ~tól elválaszthatatlan az Isten-probléma (a természetes istentan). Még aki nem fogadta el az a priori Isten-ismeretet, mint Coreth, az is eljutott annak belátására, hogy a kérdezés lehetősége magába foglal, föltételez valamiféle előzetes tudást, a kérdőre vonhatóság látóhatára a határtalan, létnek és tudásnak az az egysége, amelyet v. akit minden kérdésben újra megszólítunk és föltételezünk, és ez a végtelen lét: Isten. Ismereteink elemzése vezet el a létező belső összetevőinek különválasztásához is: lelkileg és testileg egyaránt lehetőség és megvalósultság kettőse vagyunk, ez a tapasztalat vezet el potencia és aktus megkülönböztetéséhez. Ismeret révén ki tudjuk mintegy vonni a dolgokból azt a „belső szót”, formai elemet, amely lényegüket alkotja, és amely az anyagi lehetőségek körül (meteria prima) azzá teszi őket, amik. Így jutunk el forma és anyag, az ember esetében lélek és test kettősségéig, amelyekre szintén érvényes az aktus-potencia viszony.

A ~ ezekkel a fogalmakkal alapozza meg a term. (→kozmológia), az ember (→antropológia, →pszichológia), a társad. (→szociológia) speciális létező-területeinek vizsgálatát. A hagyományos kérdések mellett sokan fölvetik azt a lehetőséget is, hogy a ~nak foglalkoznia kell - a term-es létezőkön kívül - a mesterséges (ember alkotta) tárgyakkal, létezőkkel is, mint amilyenek a gépek, használati tárgyak, műv. alkotások, és így egyfajta ~i esztétika alakulhat ki. A hagyományos ~ nem tudott mit kezdeni a →nyelv kérdéseivel sem, hiszen sem nem magánvaló, sem nem járulék. A kategóriákon - létező-tartományokon - belül ellentmondásos a viszonyok (→reláció) helyzete is. Van olyan vélemény (pl. →Ratzinger), hogy a viszonyulási lét (esse relativum) a létnek éppen olyan alapvető megnyilvánulási formája, mint a szubsztanciális lét (a „létezőség”). A →történetiség is túlfeszítette az idő-kategória kereteit, hiszen az ember esetében nem egyszerűen tárgyi időről, hanem belső, alanyi időről beszélhetünk, nem beszélve arról, hogy a tört. hordozója nem az egyedi ember, hanem az emberiség. Egyén és közösség, szabadság és kötöttség kettősségeivel egyébként is mélyrehatóbban kellene számolnia a ~nak. A marxista vádat, hogy a „metafizikus” a merevséggel, a differenciálatlansággal egyenlő, csak úgy kerülhetjük el, ha kiszélesítjük a →változás kategóriáját is, jobban szem előtt tartjuk azokat a kettősségeket, amelyeket a hagyományos ~ is ismert, de nem vett eléggé tekintetbe. R.Z.

Kecskés 1943:305. - LThK VI:360. - Coreth, Emerich SJ: Metaphysik. Eine metodisch-systematische Grundlage. Innsbruck, 1964. - Arisztotelész: Metafizika. Gör-ül és m-ul. Ford. Ferge Gábor. Bp., 1992. -Weismahr Béla: Ontológia. Wien, 1995. - Bolberitz Pál: A ~ alapjai. Bp., 2000. - Religion-Metaphysik(kritik)-Theologie im Kontext der Moderne/Postmoderne. Hsrg. Markus Knapp-Theo Kobusch. Berlin-New York, 2001. (Ism. Teológia 2002:124).