nyelv (lat. lingua): 1. az ízlelésnek, rágáskor a táplálék keverésének, a nyelésnek s az emberi →beszédnek a szájban levő izmos, mozgékony szerve. - A Szentírásban átvitt értelemben az ember erkölcsi állapotának kifejezője: a tökéletesség mércéje a ~én uralkodni tudó ember (Zsolt 34,14; Sir 22,27; 25,8; Péld 12,18; Jak 1,26; 3,2; 1Pt 3,10). A meg nem fékezett ~ (→hallgatás) bűnök forrása: hamis tanúság (Péld 26,28; Zsolt 120,2; 109,2; 52,6; Szof 3,13 stb.), kétszínű, álnok beszéd (Sir 5,14; 6,1; 28,13); hízelgés (Péld 26,28), dicsekvés (Zsolt 12,3), hazugság és félrevezetés (Mik 6,12). A ~ az éles késhez hasonlóan sebez (Zsolt 52,4; 54,6, 57,5; 64,4), ezért félelmetes fegyver (Sir 28,14-16; 37,16-18), ostorcsapás (Jób 5,21; Sir 26,6; 28,17), íjhoz, nyílhoz (Jer 9,2.7) kígyóhoz hasonló. - A haldokló ~e mint a cserép kiszárad, nem képes beszélni (Zsolt 21,15). - Ikgr. Nepomuki Szt János attrib-a (épen találták sírjában a ~ét). -

2. emberi ősjelenség, tág értelemben minden, szoros értelemben értelmes szavakból álló jelrendszer, amely hozzájárul az ember önértelmezéséhez, másokkal való kapcsolatteremtéséhez és így a közösség kialakulásához. - A görög bölcseletben a ~nek a →logosz felel meg, amely magába foglalja a dolognak és nevének különbségét, de egységét is. Platónnál eszme és valóság egysége még a lét logosza, Arisztotelésznél már inkább a →létező kifejeződése, amely energia (az ergon, 'munka' szóból), de két pólusra: megismerő alanyra és szóval kifejezett tárgyra bontható szét. Így a ~ már nem a létről tudósít, a szavak a megismert dolgok jelei, a bennünk megszülető fogalmak kifejeződései. Az igazság már nem annyira a lét megragadása (vö. alétheia, a lambanó, 'megragad' igéből), hanem alany és tárgy egybecsengése, megfelelősége (adaequatio), amelyet az →ítélet mond ki. Arisztotelész szerint az ember az, aki ~vel rendelkezik (zóon logon echón). A Ny-i gondolkodás ezeken a nyomokon haladt tovább. Descartes és Kant közvetítésével így alakulhattak ki idealista nézetek, Ockhamnél és másoknál a szavak léttartalmát tagadó →nominalizmus, v. a modern kor →logisztikája. Arisztotelész nyomán a ker. gondolkodásra is hatott a kísértés, hogy a ~et csupán a létezőket leíró eszköztárnak tekintse, jóllehet a szenttamási szemlélet szerint az →értelem (intellektus) a lét egészére irányul. A „lét-elfedés” Heidegger által hangoztatott vádja a ker. gondolkodásra csak részben helytálló. Heidegger és a nyomában járó ~filozófiai irányzatok érdeme, hogy a legújabb kor a ~ben újra a lét logoszát látja. A ~nek tehát nem csupán az a feladata, hogy „jelezzen”, hogy konkrét ismeret-tárgyakról hírt adjon, hanem hogy a lét kinyilatkoztatása legyen. A ~ így elsősorban hermeneutika: létértelmezés, sőt létföltárulás, és ennyiben az ember lényegéhez tartozik. A ~fil. jelentős teológiailag is, hiszen épp az ember „szóra-ítéltsége” alapján látható be, hogy az ember az isteni lét és szó (a termfölötti kinyilatkoztatás) befogadására irányul. - A ~eken beszélés a →glosszolália, →pünkösdi csoda. Cs.I.

LThK IX:982. - BL:1338.