Magyar Katolikus Lexikon > O > ok


ok (gör. aition, lat. causa): az, ami valaminek a létét eredményezi. - Minden, ami létrejön, valamiből valamivé lesz, valami által és valami végett jön létre, ezért Arisztotelész négyféle ~ot különböztet meg: anyagi (hülé), formai (eidosz), mozgató (to kinétikon) és cél (telosz)-~ot. -

1) Az anyagi ~ ismeretére annak megfigyelése vezet, hogy a →szubsztancia ellentétes tulajdonságokat képes felvenni, melyek nem egymásból jönnek létre, hanem egyik a másik helyét foglalja el. Minden változás feltételez tehát egy létalapot (gör. hüpokeímenon, lat. substratum), s ez az →anyag, mely a legkülönbözőbb hatások befogadására képes, s lényeges vonása a szenvedőlegesség, a meghatározatlanság. Az ércből, a fából a legkülönbözőbb testek, idomok alakíthatók. Az anyag a változás kezdet- és végnélküli alapja (örökkévaló), kezdet és vég a létalap fogalmával összeegyeztethetetlen. -

2) a →forma, a meghatározó, alakító, határoló tényező. Az érc szoborrá a forma által lesz. A forma nem a külső alak (figura), hanem a dolog belső lételve. A forma a dolog miségét (to tí én einai) alkotó, a fogalomnak megfelelő lényeg, egyetemesség. A forma tehát a platóni ideának megfelelő létmozzanat, azzal a különbséggel, hogy nem létezik a dolgoktól külön, hanem azok belső léttartalmát képezi. - Anyag és forma csak gondolatilag különíthetők el egymástól (→ősanyag). A természetben minden lény anyagból és formából áll. A kettő együtt alkot egy konkrét egyedi valót, mely tehát szükségszerűen kompozitum, összetett szerkezetű (→hülemorfizmus). A forma értékesebb, mint az anyag, s annál nagyobb fokban nevezhető létezőnek, azért Arisztotelész a szubsztancia alatt sokszor csak a formát érti. Az anyag természetszerűen törekszik, vágyik a forma után, a lehető forma nélkülözése az anyag számára a hiány (szetrészisz) állapota. A valók anyagi és formai elvből való összetettsége teszi érthetővé a →változás tényét. -

3) mozgató ~. Minden változás, mint a képességiségből a ténylegességbe való átmenet, feltételez egy külső mozgató okot, melynek hatására a változás létrejön. A lehetőség (potentia) ui. úgy viszonylik a tényhez (actus), mint a nemlétező a létezőhöz. Márpedig a nemlétezőnek nincs tevékenysége, nem adhat önmagának létet. Ami létrejön, „ami mozgattatik, valami által mozgattatik”. Az anyagnak, mint azt a művészet és természet tárgyai bizonyítják, nincs önmozgása. A kőből és fából az építőmester mint mozgató ~ közreműködésével jön létre a ház. Hasonlóképpen a természeti változásoknak a természeti erők a mozgató ~ai. -

4) A cél-~ az, ami miatt valami történik. A cél a jó fogalmával azonos, amennyiben minden emberi tevékenység v. természeti folyamat valami jó elérése, megvalósítása miatt történik. A cél irányítja az egész fejlődést, s azért a cél mint fogalom, mint szándék mindig az első. A cél ez ideális elsőbbsége folytán az egész szükségszerűen korábbi, mint a rész, mert bár a keletkezést tekintve a részek megelőzik az egészt, mégis az egész célját szolgálják (pl. a ház egyes részeinek az építésénél az egész terve az irányadó).

Minden létesülés célja a forma megvalósulása. Érthető tehát, ha ez immanens teleológia folytán Arisztotelész a formai és cél-~ot azonosítja. Azonban sok esetben a cél-~, ill. a forma a mozgató ~kal is azonosítható, és a négyféle ~ az anyagra és formára vezethető vissza. Így a lélek lényegi formája, célja és mozgató ~a a testnek. S a mozgató ~ fajilag azonos lehet a formai- és cél-~kal, nevezetesen midőn egy létező magához hasonlót hoz létre (pl. a nemzésnél).

A cél-~nak a formai ~ra való visszavezetéséből nyilvánvaló, hogy a forma a célos tevékenység princípiuma. Így jut a célszerűségi, teleologikus szemlélet az arisztotelészi rendszer középpontjába, melynek végső alapja az →első mozgató: Isten. **

Kecskés 1943:129.