tudomány (lat. scientia): rendszerezett →tudás. – Tág értelemben minden, amiről ismereteink vannak; szoros értelemben meghatározott elveken alapuló, egymásból következő és egymással összefüggő igazságok rendszere. Legszűkebb értelemben meghatározott tárgyra vonatkozó, igazolt ismeretek rendszere. – Alapvető tapasztalatunk, hogy bizonyos dolgok és részterületek vizsgálatakor a világ többi dolgának és részének hatásától eltekinthetünk.  Ennek köszönhetően a ~ egésze ter-ekre osztható, melyeket tárgyköreik és módszereik alapján lehet elkülöníteni. Az alap~ célja az, hogy a világot, annak dolgait olyanként írja le, amilyen. Az alkalmazott ~ az alap~ felismeréseit hasznosítja. Valamennyi ~területre érvényes, hogy egyértelmű megállapításokra törekszik, azaz elválasztja a bizonyítható, észérveken nyugvó tudást a csupán párhuzamosságokra, hasonlóságokra épülő puszta vélekedéstől. Nyitott a ~, azaz eredményeit vitathatónak, cáfolhatónak, továbbfejleszthetőnek és kiterjeszthetőnek tekinti. Ahogyan a ~ fejlődik, önértelmezése és felosztása is változhat. Alapvető értelmezési kérdés, hogy mit és milyen fokon tudhat meg az ember, vannak-e és milyen jellegűek a ~ határai. Miközben újabb ~területek születnek, korábban egymástól függetlennek gondolt ter-ek összekapcsolódhatnak, mert kiderülhet, hogy a ter-ek jelenségeit végül is azonos törv-ek vezérlik. →természettudomány, →kémia, →fizika;

→szellemtudomány, →matematika, →filozófia, →jogtudomány, →társadalomtudományok; →teológia, →hittudomány, →szentírástudomány. **

KL IV:400. – Kecskés 1943:304.