🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > erény
következő 🡲

erény (gör. areté, lat. virtus; a m. erő szóból): jó  készség, mely az embert és tetteit jóvá teszi. - 1. Az ókori bölcseletben. Az ~ekről szóló tanításban az emberek az erkölcsi kötelességet igyekeztek rendszerbe foglalni. A 4 sarkalatos ~t (→okosság, →igazságosság, →mértékletesség, lelki →erősség) már a gör-ök is emlegették, de az ~ az ismeret körébe tartozott, amit meg lehet tanulni. - Platón az általa elgondolt 3 lelki réteghez kapcsolta az alapvető ~eket: az értelmi részhez a belátást és a bölcsességet, a szellemi erőhöz a ffias bátorságot, az ösztönös részhez a mértéktartást. E 3 ~ kifejlődése biztosítja a közösség rendjét. - Arisztotelész szerint az ~ek gyakorlással megszerezhető készségek, tetteink belőlük fakadnak. Segítségükkel az ember uralkodhat →szenvedélyein és →ösztönein, alárendelheti őket az arany középútnak, amelyet az értelem diktál, és így elérheti a boldogságot. Arisztotelész megkülönböztet értelmi ~eket és etikai ~eket. Az ~t önmagáért kell megszerezni, s nem eszközként fölhasználni más értékek megszerzésére. - A →sztoikusok a szenvedélyektől való mentességet tekintették igazi ~nek, mely által az ember az istenség állandóságában és változatlanságában részesül. Cicero, Seneca, Plotinosz és Porphüriosz sokat foglalkoztak a polg. ~ek rangsorolásával. - 2. A Szentírásban. Az ÓSz nem ismerte az ~ mint 'jó cselekvési készség' elvont fogalmát. A LXX: ritkán előfordul az areté szó 'állhatatosság' (2Mak 10,28; 15,12), 'jámborság' (Bölcs 5,13), 'Isten dicsősége' (Iz 42,8.12; 43,21; 63,7) jelentéssel. A mi fogalmaink szerinti ~es embert az ÓSz "igaz"-nak mondta. A Bölcs 8,7 szerint az igazságból fakad a mértékletesség, az okosság, az igazságosság és az erősség. - Az elvont ~-fogalmat az ÚSz sem használja, az areté Fil 4,8: az igazak általános magatartása, 2Pt 1,5: erkölcsi erő, 1,3: Isten ereje. Anélkül, hogy ~tant adnának, az úsz-i szerzők az életszentségről szólva valójában az ~ről beszélnek. Az →erénykatalógusokban (Gal 5,22-26; Ef 5,25-32) előforduló ~ek: →állhatatosság, →béke, →hit, →hűség, →igazságosság, →józanság, →önmegtagadás, →szelídség, →türelem, →vallásosság. - Szentírási alapokon az ~ek külön csoportját alkotja a →Szentlélek hét ajándéka (vö. Iz 11,2) és a →nyolc boldogság lelkületét biztosító  ~ek (Mt 5,3-11; Lk 6,20-22). - 3. Az egyhatyák ~tanát erősen befolyásolta az ~ek összetartozását tanító sztoikus bölcselet: ahol egy ~ megvalósul, ott a többi is megtalálható. Szt Ágoston szerint a hívő emberben végső fokon minden ~ az istenszeretet megnyilatkozása. A hitet, a reményt és a szeretetet már az atyák isteni ~nek nevezik, mert Istenre vonatkoznak és a kegyelemmel kapjuk őket. A kk. fil-ok és teol-ok az ~ről szóló tanítást összekapcsolják a lélekről szóló tanítással. Petrus Lombardus Ágoston alapján így határozza meg az ~t: a lélek jó készsége, amely az életet helyes irányba tereli, amely nem is használható rosszra, s amelyet Isten maga hoz létre az emberben. Lombardus tehát azonosítja az ~t a kegyelemmel, ami igazában csak a szeretetről mondható el. A skolasztikusok a 12/13. sz: már megkülönböztették a természetes és termfölötti ~eket, s igyekeztek tud. rendszerbe foglalni őket. -

Aquinói Szt Tamás a ker. erkölcsi életet a 3 isteni és a 4 sarkalatos ~ alapján fejti ki, s ~tanába beledolgozza az arisztotelészi, a sztoikus és az újplatonikus meglátásokat, valamint a korábbi teol-ok tanítását. Az ~eket a lélek jó készségeinek (habitus) nevezi, mely alkalmassá tesz a jó megtételére. Az →erkölcsi erények rangját az adja meg, hogy milyen közel állnak az értelemhez: első az okosság, majd az igazságosság, a lelki erősség és a mértékletesség. Az erkölcsi ~ek lényegükben az okossághoz kapcsolódnak, nélküle értéktelenek. Az okosság teszi a magatartást erkölcsivé, de egyben az okosság is függ a magatartástól. Az embernek minden ~ben gyakorolni kell magát, mert ha egyik gyöngülni kezd, az magával hozza a többi hanyatlását is. Egy-egy bűnös tett gyengíti a természetes ~es magatartást, de nem szünteti meg, mert az ~t csak ellentétes →vícium olthatja ki. A szeretet az összes ~ alapja és hordozója, benne érthető meg az ~ek összefüggése egymással. A megigazulás kegyelmével megkapjuk a belénk öntött erkölcsi ~eket, de nem gyakorlat, hanem képesség formájában. A belénk öntött ~ (→infúz erény) magát az erkölcsi cselekvést nem teszi könnyebbé, mert a kegyelem inkább a kötelességek jobb fölismerését biztosítja és kitartást ad az ~ gyakorlására. A szeretet ~ét minden halálos bűn kioltja, a hitet és a reményt azonban csak a megfelelő ellentétes bűnök sorozata. - Duns Scotus Tamással szemben az erkölcsi ~eket függetleníti az okosságtól, és inkább az akaratba helyezi őket. Annak alapján, hogy az ~eket a szeretet hordozza és emeli föl a termfölötti rendbe, fölöslegesnek tartja, hogy külön belénk öntött ~ekről beszéljünk. - A trienti zsin. a Róm 5,5-re támaszkodva tanítja, hogy a megigazulásban megkapjuk a 3 isteni ~t, a hitet, a reményt és a szeretetet (D 800). - 4. A 20. sz. 2 . felének morálteol-ai a személyfogalom individualista leszűkítésétől tartva és az előítélettől vezetve, mely szerint az ~ek beidegzett, személyes elfogadást nélkülöző magatartási módok, bizonyos mértékben elfordultak a gör. fil-ok rendszerét magába foglaló, hagyományos ~tantól, s az ember jobbításának egyetlen távlatát általánosabban, →Krisztus követésében fogalmazták meg. A legújabb törekvések viszont azt mutatják, hogy a figyelem ismét az ~ek felé fordul. Az ~tan ugyanis nem akadálya Krisztus követésének, csak tudatosítja a cselekvő alanyban az erkölcsiséget, márpedig a tudatosságra ma különösen is érzékeny az ember. Individualistává a személyt nem az ~ek ismerete teszi, hanem az önzés és a szeretet-nélküliség. Az ~ tehát mint kipróbált cselekvési mód az élet szolgálatában, ismét a figyelem előterébe került az erkölcsi nevelésben. - Az ~ek könnyedséget, örömöt és spontaneitást kölcsönöznek az erkölcsi tevékenységnek. A szabadságot képessé teszik legjobb lehetőségeinek megvalósítására, "starthelyzetet" (J. Pieper) teremtenek a jóra. Lehetővé teszik annak a lelki és erkölcsi személyiségnek a kialakulását, mely az idő múlásával újra meg újra kiállja a próbát. Határozottá tesznek a vállalt életterv megvalósítására. A jóval való lényegi rokonság ösztönszerű erkölcsi biztonságot szül. Az ~ek ellenkezője, a víciumok bénító hatásának megtapasztalása állandó kihívást jelent. A keresztény lelkiséget az értékek változása arra készteti, hogy az ~ek etikájának olyan modelljét alakítsa ki, amely az életet a mai feltételek mellett is eredményessé teszi: hűség, szolidaritás, őszinteség, bizalom és remény a jövőben. Ugyanakkor a pol. ~ek segítenek kikerülni azt, hogy a hit a magánszférába szoruljon vissza. - 5. Ikgr. Az ~eket már az ókorban ábrázolták mint megszemélyesített, ált. női alakokat. Az ősegyház ezen ábrázolásmódból alakította ki az →erények és víciumok képtípust. G.F.-**

Pallas VI:343. - KL II:37. - LThK X:395. - Kirschbaum IV:364. - HtG II:714. - BL:370. - Schütz 1993:79. - KEK 1803-45.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.