Magyar Katolikus Lexikon > P > patrisztikus bölcselet


patrisztikus bölcselet, egyházatyák bölcselete: a keresztény bölcselet első szakasza a kezdetekről a patrisztikus kor végéig (7-8. sz.). - Bár a 2-3 sz: →Tatianosz, →Tertullianus, Hermias megvetőleg is nyilatkoztak a →görög filozófiáról, a ker. gondolkodók általában kezdettől fogva nagyra értékelték a gör. bölcseletet (→Platónt, →Arisztotelészt, a →püthagoreusokat, egyesek a →sztoikusokat is), bár tudatában voltak a ker. eszmevilág és a gör. világnézet ellentétének is. A →Szentháromság-tan és a gör. istenfogalom, az Isten által az időben teremtett és léttartalmában Isten akaratától függő →világ és a gör. kozmológiák örökkévaló világa, a →lélek eredetéről és rendeltetéséről vallott ker. és gör. tanok ellentéte, a gör. autonóm és a ker. teonóm etika különbözősége nyilvánvaló. Voltak, akik nem tudtak a gör. eszmevilág ellentétes gondolatainak hatásától szabadulni, és a ker. hittartalom értelmezésében ellentétbe jutottak az Egyházzal. Mindazonáltal a hellén és ker. szellemiség ter-én jelentős pontokban adva volt a megegyezés lehetősége is. A kerség részéről ezt megkönnyítette, hogy (ellentétben a K-i vallásokban gyakori negatív magatartással), a természetet Isten teremtésének tartotta, s ezzel mindaz iránt, amit a gör. szellem úgy ismert fel, mint a természet eredeti rendeltetését, megértéssel tudott lenni. Az Egyh. kezdettől határozottan szembehelyezkedett mind a természet gyökeres romlottságát valló, mind a kegyelem szükségét tagadó tanításokkal. A gör. fil-t a ker. szellemiség kezdettől oly alapnak tekintette, melyre a ker. világnézet felépíthető. A ker. gondolkodók nem ritkán kifejezik a meggyőződést, hogy ugyanaz a →Logosz vezette a nagy gör. gondolkodókat, mely a →kinyilatkoztatást is adta. A platóni-arisztotelészi metafizika alapszemlélete, az érzéki és érzékfeletti világ megkülönböztetése, az érzéki világnak a transzcendens világtól való függésének a tétele, az újplatonizmusnak a létet az Abszolútumból eredeztető s hozzá visszavezető alapgondolata összhangba hozható volt a ker. világképpel. Különösen a platóni pszichológia mutatkozott alkalmasnak a lélek →halhatatlansága tanának igazolására, de az arisztotelészi pszichológia sem zárta ki az összhang lehetőségét. - A kerség nem hozott létre teljesen új bölcseletet, hanem a gör. filozófia fogalomkészletét a saját elveihez alkalmazva fejlesztette tovább. Így az önmagában elerőtlenedett gör. fil. a kerségben támadt föl és indult fejlődésnek. - Szt Pál leveleinek és Szt János evangéliumának sok kifejezése a gör. fil. ismeretét mutatja, anélkül, hogy annak hatásáról tartalmi tekintetben szó lehetne. Az Atyaistennel egylényegű Logosz történeti személye s a →sztoicizmus és a philonizmus alacsonyabbrendű, felette határozatlan jellegű közvetítő szellemei közti ellentét, valamint a vallásos magatartás kizárja a gör. fil. részéről az úsz-i könyvekre való tartalmi hatást. Szt Pálnál az üdvtört. korszakainak feltárásánál már előtűnik a ker. gondolkodásra jellemző történetszemlélet. - A ker. kinyilatkoztatás és a gör. bölcselet közti eszmekapcsolat lehetőségére először a 2. sz: az →apologéták mutattak rá, akik a megegyező pontokra való hivatkozással egyrészt a kerséggel szemben támasztott előítéletek élét törekedtek tompítani, másrészt a kerséget mint a korábbi gondolkodás teljességét mutatták be. Ez a törekvés teljes határozottsággal legkorábban Szt Jusztin működésében nyilvánul meg. Tanítványa, Tatianosz tanította, hogy a gör-ök Mózesből merítették a fil-t, de az ÓSz gondolatait eltorzították, ezért megvetette a gör. fil-t. A 2. sz. többi apologétái, Athenagorasz, Arisztidész, Theophülosz Isten létét és tulajdonságait bölcseleti alapon is fejtegették. Az anyag teremtéséről Jusztinosz és Tatianosz tesznek kifejezetten említést. Az ember lélek és test összetétele, akarata szabad, lelke halhatatlan. Mivel azonban a lelket egyes apologéták a gör. gondolkodás hatása alatt a világ egy részének tekintik, nem természeténél fogva, hanem külön isteni adomány folytán tartják halhatatlannak (Jusztinosz, Theophülosz). A test →föltámadását Athenagorasz fejti ki legmeggyőzőbben. Az apologéták általában inkább Platónt, mint Arisztotelészt követték. Arisztotelészi hatást leginkább a helytelenül Jusztinosznak tulajdonított Cohortatio ad Graecos mutat, mely Platón mellett Arisztotelész kiválóságait is elismeri, s a lélek arisztotelészi meghatározását adja. - A 2. sz: Egyiptomban, Szíriában, Itáliában, Galliában terjedt a →gnoszticizmus. Fő képviselői →Simon mágus (1. sz.), Kerinthosz (115 k. Kis-Ázsiában), Szaturnilosz (Hadrianus cs. [ur. 117-138] alatt Antiochiában), Karpokratész (130 k. Alexandriában), →Markion (144: Rómában lépett fel), →Bazilidesz (120-140: Alexandriában), →Valentinosz (a 2. sz. közepén előbb Alexandriában, később Rómában tanított). Lényegében megegyezik a gnoszticizmussal a →manicheizmus is, melynek alapítója, a perzsa Mani (211-277) a →párszik éles dualizmusát vitte be a kerségbe. Bazilidesz dualista és Valentinosz monista rendszere mutatnak fil-ilag jelentősebb konstruktív vonásokat. Bazilidesz szerint a világosság és a sötétség eredetileg két különböző világ volt, egymásba hatolásukból erednek a kozmikus történések s az erkölcsi küzdelmek, melyekből Krisztus szabadít meg a két világ teljes szétválasztásával. - A gnoszticizmus tanait cáfolja Szt Ireneusz lyoni pp. (†202). A Szentírásból és a hagyományból vett bizonyítékok mellett észérvekkel is igazolja, hogy Isten a világtól különböző. A világ nem emanáció, hanem teremtés útján jött létre. A rossz a szabad akarattal való visszaélés következménye. A rossz kérdésével még behatóbban foglalkozik tanítványa, Szt Hippolütosz, azt bizonyítván, hogy a →rossz nem pozitív valóság, hanem léthiány. A Ny-i apologéták sorában Ireneusz mellett Tertullianus (160-230) emelkedik ki. - Minucius Felix, aki Tertullianusra is hatott, Octavius c. dialógusában arra mutat rá az akadémikus szkepszissel szemben, hogy az ész a világban uralkodó célszerűség láttára eljut az egy Isten ismeretére, kinek létét a filozófusok nagy része is állítja, s a lélek halhatatlanságát, a test feltámadását és a predestinációnak az emberi szabad akarattal való összeegyeztethetőségét bizonyítja. Arnobius afrikai rétor Adversus gentes c. apológiája (303 u.) szerint a lélek a test és a tiszta szellemi való közti létező, s nem természeténél fogva, hanem Isten fenntartó ereje folytán halhatatlan. Firmianus Lactantius (250 k.-330), a „ker. Cicero” Institutiones divinae c. műve különösen Isten léte és a lélek halhatatlanságának bizonyítására helyez súlyt. - Míg az apologéták főleg arra igyekeztek rámutatni, hogy az ész és a hit közt nem állhat fenn ellentét, a fil-t a teol. spekuláció szolgálatába közvetlenebbül az alexandriai katekéta iskola (→alexandriai iskolák) állította be. A fil. segédeszközök felhasználásával a hellénisztikus kultúra közp-jából történt az első kísérlet tud-os alapossággal kidolgozott teol. rendszer alkotására. Az alexandriaiak módszerében a hit a kiindulás, de a hitigazságok mélyebb megértésére a bölcseleti reflexió vezet. - Az alexandriai kateketikai isk. megalapítója Pantaenus (†200 k.). Utóda és tanítványa →Alexandriai Kelemen volt, akit a 18 é. →Órigenész követett az isk. élén. Az isk. tanmenetében a dialektika képezte az alapot, ezt követte a termtud-ok, az asztronómia és a geometria tanulmányozása; a geometria módszerét tekintették a tud-os rendszer legmegbízhatóbb fonalának; végül a gör. filozófusok olvasása után következett a teológia, mint a legmagasabb fokú tantárgy. - A 4. sz: Alexandria legkiválóbb ker. gondolkodója, Szt Atanáz az →arianizmus rendíthetetlen ellenfele: Logosz kata hellénón (Oratio contra Gentes) c. műve a kerség védelme a pogánysággal szemben. Teol. targyúak a megtestesülésről és az ariánusok, ill. Laodikeai →Apollinaris ellen írt művei, melyekben a hittételek kifejtésénél fil. fogalmakkal dolgozik. Szt Atanáz kétféle istenismeretet különböztet meg (C. Gent. n. 30-35). Az emberi lélek, Isten képmására lévén teremtve, önmagába elmerülve a képmásból az eredetit képes megismerni. Ezt az ismeretet akadályozza a bűn, mely elhomályosítja a lélek szemeit, de Isten a teremtett, érzéki világból is megismerhető. Olyan a világ elrendezése, hogy abból a Teremtő léte és tulajdonságai fölismerhetők. A lélek halhatatlanságát Szt Atanáz platonikus érvekkel bizonyítja. Az arianizmus és más tévtanok ellen folytatott viták során körülhatárolódik a szubsztancia (úszia) fogalomtartalma, és új fil. fogalmak (→hüposztaszisz, →személy [proszópon]) keletkeznek. A niceai zsinat (325) az egylényegűség (→homoiousziosz) formulájában kifejezésre juttatta a hittitkok kifejtéséhez a bölcseleti fogalmak nélkülözhetetlenségét. -

A 5. sz: Palesztinában különösen Órigenész cézareai isk-ja fejtett ki élénk tevékenységet. Az isk. egy-es műveltsége jellemzi a 3 nagy kappadókiai atyát: Nagy Szt Vazult, Nazianzi Szt Gergelyt és Nüsszai Szt Gergelyt. - A misztika elméletével foglalkozik homíliáiban és leveleiben Szt Makariosz egyiptomi remete (kb. 300-390). - A Ny-i egyházatyák közül Szt Hilarius (320-366) poitiers-i pp. az arianizmus legnagyobb Ny-i ellenfele, lélektanában Tertullianust követi. Szt Ambrus (kb. 340-397) milánói pp. De officiis ministrorum c. műve Cicero hasonló c. művének beosztását és bölcseleti érveit alkalmazva mutatja be a ker. etika elveit. Az erősen érvényesülő sztoikus hatást az örökkévaló boldogság eszméje enyhíti. Az afrikai származású Marius Victorinus rétor, aki a gör. fil-okat (Porphüriosz, Arisztotelész) ford. latinra, magyarázataiban az újplatonizmust követi, s hatással volt Szt Ágostonra is. - A fil. alakulását igen jelentősen befolyásolta a vallás. Jelentősége tagadhatatlan mind a K-i, mind a gör. bölcs-ben, melyben a vallási igény az Abszolutumnak a népvallás érzékies képzeteinél tökéletesebb megismerésére való törekvés formájában nyilvánult meg. A kerség hatása mindenekelőtt a metafizika alapvető problémájának, az abszolútum fogalmának alakulásában jelentkezett. A nagy gör. gondolkodóknál Isten a lét legmagasabb fokát bírja, az első a létezők sorában, a legmagasabbrendű szellem. A kerség ezt az istenfogalmat túlhaladja, mert a létet Istennek egészen különös és kizárólagos értelemben tulajdonítja, a létet mint szükségszerű határozmányt egyedül Istenről állítja. Isten maga a lét, lényege a létezés. Annak a platóni meglátásnak, hogy az érzéki lét nem lehet az igazi és teljes valóság, a kerség mélyebben fekvő okát abban adja, hogy egyedül Isten nevezhető teljes mértékben létezőnek, minden más valóságnak az esetlegesség, a változékonyság jellemző sajátsága. Istenen kívül semmi sem követeli meg lényege szerint a létet, hanem Isten szabad és jóságos akaratából részesül a korlátolt lénye mértékének megfelelő létben. - Az Ősegyet vallotta abszolút létforrásul az újplatonizmus is. Az újplatonikus istenfogalommal szemben az lényeges különbség, hogy a ker. gondolatvilágban lényének végtelensége Isten számára nem felfoghatatlan, hanem Isten mint személy tökéletesen birtokolja önmagát. A legteljesebb öntudati aktusok, az ismerés és szeretet alkotják a háromságos Isten belső életét, anélkül, hogy e belső folyamatok Istenben bármiféle megosztódást v. létcsökkenést eredményeznének. A ker. gondolkodás előtt az isteni élet lényegi mivoltában mással megoszthatatlanul, teljességgel és kizárólag Istené marad. - Míg a gör. gondolkodásban Isten és a világ öröktől fogva együtt léteztek, a kerségben a világ Isten semmiből teremtő tevékenységének köszöni létét. Isten nemcsak a világ rendezője, nemcsak a lét rendjét biztosító első mozgató, hanem magának a létnek a teremtője. Isten oksági hatása kiterjesztődik magának a létnek a közlésére. A lét eredetének ezzel a megoldódásával Istennek a világhoz való viszonya új megvilágításba kerül: Isten azért a végső cél, mert ő mindennek a teremtője. A teremtés isteni aktus, mely részünkre a maga teljes mivoltában fölfoghatatlan. A ~ az ember alkotó tevékenységében lát némi analógiát az isteni teremtő tevékenységgel. Amint az ember az anyagot eszmei elgondolásának mintájára alakítja, hasonlóan igazodik Isten teremtői működése, mely magát az anyagot is létrehozza, örök eszméihez. A világban tapasztalható rend, mérték, célszerűség arra utal, hogy minden az isteni bölcsesség gondolatának a megvalósulása, minden Isten eszméinek a mása. Az örök és változhatatlan eszméknek, az ideáknak, melyeket már Platón a lét forrásainak ismert, s melyek eddig egy felfoghatatlan égfeletti helyen rejtőztek, a ker. gondolkodás Isten értelmében találja meg örökkévaló hazáját. Az ideák, melyeket az Istennel egylényegű Logosz hordoz, a teremtett dolgok örök mintaképei és törvényei. A világ mint a személyes Isten szabad alkotása, egész létében és működésében tőle mint fenntartó októl függ, és az általa szándékolt célt szolgálja. Ennek megvalósítására irányítja Isten gondviselő szeretetével minden egyes teremtményét. A teremtett világ teleológiája a ker. gondolkodás szerint Isten dicsőségének külső megnyilatkozása.

Míg az isteni megismerés a dolgoknak ad létet, az emberi megismerést a valóság határozza meg. De mivel a dolgok létének és igazságának az isteni eszme a mértéke, a ker. gondolkodás az ismeret tényében is kapcsolatot talál Istenhez. E törekvésében találkozik Platón és még inkább az újplatonizmus vallásetikai színezetű ismerettanával. A ker. fil. maradandó tétele lett a ker. platonikusnak, Szt Ágostonnak a megállapítása: Isten az örök igazság. Minden Isten eszméivel való megegyezésből nyeri igazságát és az igazság változhatatlan és örökkévaló, mert a változhatatlan Isten öröktől fogva gondolja. Az igazság léte Szt Ágoston szerint Isten létének bizonyítéka is, és a ~ egyértelmű tanítása, hogy a dologgá lett igazság istenismeretünk közvetítője. Isten eszméinek megvalósulásaiból, a dolgokból következtethetünk Alkotójuk tökéletességére anélkül, hogy e következtető ismeretünk Isten lényének kimerítő ismeretére vezethetne. Az újplatonizmus hatása nyilvánul meg az ismeret bizonyosságát Isten megvilágításából származtató misztikus magyarázatban, mely később az arisztotelikus ismeretelméletnek adja majd át a helyet. - A platonizmus apriorisztikus ismeretelmélete, a lélek és a test között csak laza kapcsolatot valló antropológiája az atyák részéről kedvezőbb fogadtatásra talált, mint az arisztotelizmus, mert jobban összeegyeztethetőnek vélték a lélek szellemi szubsztancialitásának a kerségben fokozottan hangsúlyozott elvét. A lélek előéletének tanát megszünteti a teremtés tana, de az egyéni lélek közvetlen teremtésének a tétele némelyik atyánál nehézségre talál az →áteredő bűn tanában, és a léleknek a szülők általi átszármaztatása (→traducianizmus) sem látszik lehetetlennek. Az egyéni lélek közvetlen teremtésének az áteredő bűnre vonatkozó nehézségét a későbbi skolasztika (Aquinói Szt Tamás) szüntette meg, megkülönböztetve a lélek teremtésének és a bűn átöröklését közlő tettel való egyesülésének a mozzanatát. - Az Isten által teremtett és Isten hasonlóságát hordozó lélek szellem és személy volta a gör. fil-ban nem válhattak kellőképpen tudatossá. A lélek Platónnál és Plotinosznál is a kozmosz egyik, bár legnemesebb része, mely a fizikai és a szellemvilág közt közbülső, átmeneti helyet foglal el. A ker. gondolatvilágban a léleknek a fizikai világba helyezett létében is a természet fölötti föltétlen fölényét eredete biztosítja, és öntevékeny szellemi ereje az önmagabírásban nyilvánul meg legteljesebben, ami a személy-volt lényege. Szt Ágostonnál ez az élmény a lét bizonyosságának egészen új, eredeti bizonyítékát szolgáltatja.

A lélek egyéni, személyi létének legbensőbb életköre az Istenhez való személyes viszony. Ennek bizonyossága etikai tekintetben a személyi mozzanatok, a felelősség, szándék, állásfoglalás jelentőségét mélyíti el. A ker. életprogramban az ember feladata Krisztus isten-emberi személyének a követésével a személyiség fogalmában rejlő erkölcsi értékek megvalósítása. Az állásfoglalás döntő jelentőségének hangoztatásával a ker. etika határozott ellenpontot képvisel az antik intellektualizmussal szemben, mely az erkölcsi rosszat a tudás hiányában látta. A kerségben átalakul az erények rangsora is: a legtökéletesebb erény az önmagát Istennek átadó, benne tökéletesen kielégülő szeretet. Nem a rész-szerű beletartozás a faji közösségbe, hanem az Istenben való egység s az Istenben gyökerező szeretet a ker. társadalmi eszme alapja. - Az ember hivatásáról vallott új felfogás új megvilágításba helyezte a rossz kérdését is, mely a Krisztus születése körüli, nagy történeti fordulókon és megpróbáltatásokon átment századok népeit különösen foglalkoztatta. A kerség a gnoszticizmussal szemben, mely a rossznak pozitív létet tulajdonított, az újplatonikusokkal megegyezett abban, hogy a rossz hiány. Ennek a hiánynak azonban nem az anyagban találja meg végső eredetét, hiszen az anyag is Istennek köszöni létét, s a test a lélekkel együtt megdicsőülésre van rendelve, hanem a rossz okát erkölcsi mozzanatban: a szabad akaratával visszaélő ember bűnében látja. A bűn Istennel való szembehelyezkedés, melynek a szükségszerű következménye a világ eredeti rendjének megbomlása. A kerségtől azonban távol áll a pesszimizmus szelleme: Isten közelségét érezve, az ember hivatását a bűn leküzdésében és a világ jobbításában látja. Teremtés, bűnbeesés, megváltás és végső megdicsőülés (→világ vége) az Isten által célszerűen irányított világfolyamat, a tört. hatalmas eseményei. Szt Ágoston a De civitate Dei (413-426) c. művével e fil. történetszemlélet úttörőjeként jelentkezett. Cs.I.

Kecskés 1943:179.