Magyar Katolikus Lexikon > O > okkultizmus


okkultizmus (a lat. occultum, 'elrejtett, titokzatos' szóból): 1. Elnevezése. Az okkult kifejezést tudományos szempontokkal az Oxfordi Értelmező Szótár szerint először 1545: használták. Az ~sal rokon az →ezoterika, a →mágia, a →boszorkányság, köztük sok az azonosság és az átfedés. A →babona nem felel meg teljesen az ~ tartalmának, annak elterjedtebb, hétköznapi v. népi formáit jelöli. - 2. Mibenléte. Az ~ olyan rendszer és gyakorlati tudásanyag, amely egy adott nép, kultúra, vallás általános, közismert rendszere mellett speciális, kevés beavatottnak szóló, titkos eszközöket alkalmaz. Főbb területei: az →alkímia, az →asztrológia (mely sajátos világnézetet és jóslási műfajt is jelöl); a →jóslás egyéb formái (Tarot-kártya, tenyérjóslás, Uija-tábla, Ji King stb.); a →spiritizmus (szellem- és halottidézés); az újabb időkben a channeling, az energiagyógyászat, a Feng Shui, az ufo-hit, a →sátánizmus és a konkrét mágikus rítusok (inga, varázsvessző, varázskard, varázskör, varázsigék, átkok, amulettek, különféle meditációk, mantrák stb.). - Az ~ olyan →hiedelem, melyben a különböző gyakorlatokba vetett bizalom a kozmosznak és titkos erőinek rejtett ismeretére, nem pedig egy istenség ismeretére alapozódik. Az okkult tudás és a mágikus gyakorlat jellemzően a kölcsönös megfelelések eszméjétől függ, amely a legtöbb okkult rendszerre jellemző egység-elméleten (monizmus) alapul, amelyben egyesít mindent: csillagokat, bolygókat, színeket, emberi testrészeket, drágaköveket, távoli eseményeket. A mágia alapelve így szól: „amit itt teszek, az ott is megtörténik”. Az ~ emellett magába foglalja a szellemekbe, a →démonokba, a →tündérekbe, „elementálok”-ba, félistenekbe vetett hitet, amelyekkel azok kerülhetnek kapcsolatba, akik birtokában vannak a megfelelő tudásnak. - 3. Eredete. Elterjedt a →vallástörténet racionalista művelői körében az a nézet, hogy minél primitívebb egy közösség és a vallása, annál mágikusabb. Valójában a mágia nem szülője a →vallásnak, csupán rendszeresen megjelenik a perifériáján. Az ~nak és a mágiának 2 forrása: a) a vágy, hogy Istent és a megszokottat megkerülve, rejtett, nem nyilvánvaló módon (itt az ellentét az empírikus-kísérleti tud-nyal!), akár távolból, rövidre zárva a hatáskifejtés útját, a fáradságtól kímélve magát („a karosszékben ülve”) gyakoroljon uralmat, saját hasznát keresve; b) kiválasztott, bölcs emberekbe (guru) vetett meg-megújuló hit, akik be tudnak vezetni abba „a másik világba és titkaiba”. Ezért járnak együtt az ~sal az ezoterikus beavatások és a hatalommal rendelkező, megvilágosodott emberi vezetők tisztelete (guruizmus). - 4. Megjelenési formái. Minden földrész kultúráiban megjelennek az okkult és mágikus gyakorlatok. a) Az ókori India és Kína holisztikusan gondolkodó (minden Egy) rendszereiben a kutatás megtalálta az európai →gnoszticizmuséihoz hasonló elemeket és gyakorlatokat. Az indiai alkímia „szervesen kapcsolódik a →jógához és tantrához, vagyis a sajátos pszichomentális technikákhoz. (...) Kínában az alkímia közvetlenül kapcsolódott a taoista titkos gyakorlatokhoz. (...) Ny-on pedig a görög-egyiptomi, valamint reneszánsz alkímia rendszerint összekapcsolódott a gnoszticizmussal és a hermetizmussal, vagyis egy titkos, okkult hagyománnyal.” (Eliade: ~ és boszorkányság, 70. o.) A →buddhizmus, mely kezdetben figyelmen kívül hagyta a mágiát, nemsokára feltöltődött ezzel az általános jelenséggel, különösen Kínában és Tibetben. -

b) Az európai, ny-i ~ az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik, mely sajátosan az →újplatonizmus és a gnoszticizmus, azon belül a hermetikus írások (Corpus hermeticum) által maradt fenn és továbbítódott. Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a kk-ban az ókori anyag, benne az alapvető jelszó: „amint fent, úgy lent”; ez a hagyomány a mágikus művészet talaja. A kk. Eu-ban a zsidóság miszticizmusa, a →kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat. A reneszánsz idejében kiemelkedik →Paracelsus, J. Reuchlin, Nettesheimi Agrippa, Johannes Trithemius, Valentin Weigel, Jakob Böhme. Itáliában is jelentősek ekkoriban az ~sal foglalkozó újplatonikus filozófusok, köztük Giovanni →Pico della Mirandola, Giordano →Bruno. Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a →rózsakeresztesek nevet. A 18. sz. elejétől a →szabadkőművesség továbbít ilyen hagyományokat. 1750 u. alapította a modern spiritizmust a svéd Emmanuel Swedenborg (†1772). Az ő nyomdokait követte a spiritiszta Allen Kardec (†1869). 1850 u. a megerősödött →pozitivizmus, az egzakt tudományosság, a →racionalizmus és a realizmus reakciójaként jelentek meg a miszticizmus, irracionális megismerési formák, a gnosztikus tanok felé forduló törekvések, mozgalmak. - A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt. Hasonló fontosságú a Papus álnevet viselő dr. G. Encausse (*1865) munkássága, aki a legtöbb okkult tant magáévá tette, köztük Martinés de Pasqually beavatását, kinek nevével megszervezte a martinita rendet, melynek tagjai közt ismert francia írók is voltak, s egy Stanislas Guaita nevű boszorkánymester. - 2000-: az ~ erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a →New Age mozgalomban realizálódott. A közülük kivált Rudolf →Steiner antropozófiai rendszere 2000: is igen népszerű ~. René Guénon (1886-1951) a maga hagyományokhoz jobban ragaszkodó és ezoterikának nevezett ~át szembeállította a szélesebb okkult áramlattal. Ő gyakorolja talán a legnagyobb hatást a szinkretista íróra, Hamvas Bélára. - A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik. A sátánizmus alapiratát, a The Satanic Bible-t 1969: jelentette meg Amerikában Anton Sandor LaVey, a sátánizmus egyik irányzatának főpapja. Ezen úttörők nyomában a 20. sz. közepétől számíthatjuk az új~ divatját, melyen belül napjainkban pszichokultuszokat (Szcientológia Egyháza), beavatásos rendszerben népszerűsödő pszichotechnikákat (agykontroll, reiki, rebirthing), nemzetközi boszorkánymester-köröket, az újboszorkányság társaságait, alternatív gyógyászati szisztémákat stb. találunk, világszerte üzletszerű tevékenységekkel, nagy mennyiségű kiadvánnyal, erőteljes média-jelenléttel. - A Mo-on is elsősorban ifjúsági szubkultúrát alkotó sátánizmus iránt érdeklődők nagyobb köre külsőségeiben hódol a divatnak, a kisebb számú „elkötelezett” résztvevő a sátánt tartja a ker-ek Istenét legyőző valódi kozmikus hatalomnak, s titokban tevékenykedik. - A 20. sz. végén világszerte beszélhetünk a populáris ~ jelenségéről, más néven az új pogányságról, mint társad. méretűvé vált világnézeti elemről. Anglia-szerte az ún. Wicca-körök, hazánkban a nagyszámú iskola, csoport között pl. az Arkánum Szellemi Iskola v. a Szellembúvárok Egyesülete népszerűsítik a mágikus gondolkodást és az okkult tanokat. A 20. sz. ~ és ezoterika elemeit és jelenségeit a New Age mozgalma karolta fel és történelmi távlatokba állítva tudatosan népszerűsíti. -

5. Az ~ és a vallás. Egyesek szerint a mágia a vallás ellentéte (A. Bartholet), s mivel a mágia a kényszerítő cselekvések hagyományosított rendszerét működteti, amelyben természettudományosan föl nem fogható, de a gyakorlatban föltételezett „természetfeletti” erőket vesznek igénybe (W. Brücker), világosan eltér a vallási hittől. Az ~sal és a mágiával szemben a →kereszténységben alapvető az Istenre hagyatkozó beállítottság és az →imádság, amely mindent Istentől vár és mindenben Isten megdicsőítését keresi. A mágia nem feleltethető meg sem a vallási hitnek, sem a valódi természettudományos gondolkodásnak, hanem mindkettőtől függetlenül az emberiség tört-ében a hatalomgyakorlás és a titkos (gyakran jogtalan) befolyásolás speciális formájaként jelenik meg. Mind a vallási hit, mind a tudomány exoterikus: nyitott, közösségi aspektusban, a közösségért dolgozik, nem kerülve sem az alázatos emberi fáradozást, sem a nyilvánosságot. A mágia módszerközpontú, automatizmusokban él. A mágikus beállítottság valójában →gyakorlati materializmust jelent, mert ha beszél is istenekről, Istenről, őt is befolyásolja v. nyilvánvalóan megkerüli, s tudásának használata végső soron a leggyakrabban önző, földi célokra irányul; ha pedig az örökkévalóság felé is nyit, akkor is az ember működik a hatalma alá hajtott erőkkel, s így az önmegváltás a jellemző (gnoszticizmus, alkímia). Mindig kiderül, hogy nem a természetfölötti valóságban történő →megváltásról, hanem immanens előnyökről, ill. félelmektől, kudarcoktól, sikertelenségtől való megszabadításról van szó. A ker. hit végső célja a földi, közösségi jó kibontakoztatásán túl nem evilági, hanem az üdvösség, az örökkévalóság, amelyet Istentől vár. Az ~ megkísérli a csodatételt, de nem Isten ereje által, aki az emberrel kegyelmi kapcsolatban áll, hanem az emberi ellenőrzés fölött álló rejtett erők, hatalmak révén. Az ~ tehát azt isteníti, ami nem Isten, ezért a vallásnak a korrupciója, nem pedig a vallás kezdeti állapota; sokkal inkább egy civilizáció dekadenciájának velejárója. Semmi nem látszik abból, hogy a mágia használata fogyatkozna, amikor a különféle kultúrák hanyatlanak, ellenkezőleg, ekkor terjed erőteljesen. - Az ~ meglepő eredményei, „gyógyításai” ker. értelemben nem →csodák. Egyrészt nem a →természetfelettinek a megnyilvánulásai, hanem csupán a paranormális, paranaturális, tehát a szellemvilágba illő szinten történnek (Müller Lajos SJ); másfelől, mivel ezeket rendszeresen kíséri a csodagyógyítónak, gurunak, a mágusnak a megdicsőítése és öndicsőítése, s gyakran még a megidézett démonokra, erőkre való utalás is. Soha nem Istent dicsőítik, ellentétben az evangéliumban v. a ker. szentek életében megismerhető csodákkal. -

6. A Szentírás Isten szentsége és akarata elleni bűnnek, a pogányságba, a →bálványimádásba visszatérő hűtlenségnek tartja, ennek megfelelően tiltja az okkult érdeklődést és ténykedéseket, és felhívja a figyelmet a veszélyeikre (Kiv 7,9-12; 8,7; 8,17-19; 22,28; Lev 19,6-18.31; 20,6; 20,27; MTörv 13,5; 18,9-14; 1Sám 15,23; 28,3.9; 2Kir 9,22; 17,17; 21,5-6; 23,24; 2Krón 33,6; Iz 2,6; Iz 8,19; 18,3; 29,4; 47,12-14; 57,20-21; Jer 10,2; 14,14; 27,9-10; 29,8-9; Ez 21,21; Dán 1,20; 2,2; Oz 4,12; Mik 3,6; 5,12; Náh 3,4-7; Zak 10,2; Mt 24,24; Mk 13,22; ApCsel 8,9-11; 13,8; 16,16; 19,19; 2Kor 11,13-15; 2Tesz 2,7-12; Gal 5,19-21; 1Tim 4,1; Jel 9,20; 13,13-14; 16,9; 16,14; 18,23; 19,20; 21,8; 22,14-15). - 7. Az Egyház tanítóhivatali megnyilatkozásaiban az egyházatyák korától kezdve rendszeresen fölemelte szavát, figyelmeztetett az ~ veszélyeire. Erkölcsileg az ~ bűn az →istentisztelet és a →vallásosság erénye ellen; ennek jegyében B. →Häring rendszerezve fejtette ki a jóslásnak, az asztrológiának, a spiritizmusnak, a mágia formáinak, a babonának az erkölcstelen voltát. A Katolikus Egyház Katekizmusa az 1115-17. p-okban ítéli el az ~t. G.P.

Müller Lajos: Misztika. Bp., 1935:136. -  LThK VII:1126. - Catholic Encyclopedia XI:1911. - Biedermann, Hans: A mágikus művészetek zseblexikona. Bp., 1989. - Pérez, Rafael Gómez: Az ~ inváziója. Bp.-Bécs, é.n. - Lexikon der Sekten, Sondergruppen und Weltanschauungen. Herausg. H. Gasper, J. Müller, F. Valentin. H.n., 1990. - Rosa, Giuseppe de, SJ: Vallások, szekták és a kereszténység. Bp., 1991. - Seligmann, Kurt: The History of Magic and the Occult. H.n., 1997. - Häring, Bernhard CSSR: Krisztus törvénye. Pannonhalma-Róma, 1998. II:186. - La civilta cattolica 2002. II:523. (Un nuovo modello de uomo interpella la Chiesa) - Eliade, Mircea: ~, boszorkányság és kulturális divatok. Bp., 2002. - Molnár Tamás: A pogány kísértés. Bp., é.n.