🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > C > csoda
következő 🡲

csoda: tág értelemben  mindaz, ami →csodálkozást vált ki; szoros értelemben esemény, melyet Istennek a természet rendjét fölfüggesztő beavatkozása hoz létre. - A vallástörténetben a ~ ált. úgy szerepel, mint az istenség v. az istenek rendkívüli megnyilatkozása, amely fölkelti az ember csodálkozását, félelmét és tiszteletét. Ezúttal azonban csak a kinyilatkoztatott vallásban tapasztalható ~król beszélünk. A ~ fogalmának értelmezése itt sem egyszerű és egyértelmű. Az ÓSz pl. sokszor említi Isten csodás tetteit, de a héb. nyelvben nincs szó a ~ fil. és teol. megnevezésére. Isten inkább csak jelét adja erejének v. népe iránti elkötelezettségének. Ilyen jel pl. az Egyiptomból való kivezetés és az azt kísérő jelenségek sora (Kiv 7,3-5). A MTörv 26,8 ilyen ósz-i hit alapján jelenti ki, hogy Isten őseiket erős kézzel vezette ki Egyiptomból jelek és ~k kíséretében. Az idegen népeknek a jelekből kellett fölismerniük, hogy Jahve az igazi Isten (Kiv 7,5), mert a jelekkel megmutatta fölényét a bálványok fölött. A ~k az ÓSz-ben elsősorban Isten nagy tettei, amelyeket a nép érdekében véghezvitt. Még nem különül el a kérdés, hogy mi a ~ban a term-es és mi a termfölötti elem. Isten a term-es rendnek is teremtője, azért mind a term-et, mind a tört-et irányíthatja saját céljának megfelelően. A hagyományos hit azért alakulhatott ki, mert egyes eseményekben tapasztalták, hogy Jahve valóban ura a világnak és mindenhatóságát különleges módon is megmutathatja népe érdekében. Amellett gondolni kell arra is, hogy az ÓSz gyakran úgy írja le az eseményeket, ahogy azokat a népies elbeszélés továbbadta, s egyes részleteit kiszínezte, vagyis az előadásban benne van a vallásos hit és a költői előadásmód (Józsue nap~ja, Illés és Elizeus működése). Az ósz-i szemlélet szerint Isten valóban teremtője a világnak, s ő áll minden esemény mögött. A későbbi rabbik írásai is tükrözik a ~ba vetett hitet. A régi ~kat úgy magyarázzák, hogy az ősök méltóbbak voltak Isten szeretetének kinyilvánítására, mint koruk közössége, de pl. azt a tényt, hogy Isten a term. termékenységén keresztül táplálja az embereket, a különleges irgalom megnyilvánulásának tartották. Philón és Josephus Flavius írásai igazolják hogy a hellénista zsidóság vallásos nézete a ~kra vonatkozólag lényegében uaz volt, mint a palesztinaiaké. - Az úsz-i szt iratok Isten rendkívüli beavatkozásait erőnyilvánításoknak (dünameisz), jeleknek (szemeia) és csodálatos dolgoknak (terata, thaumazia) mondják. Itt elsősorban a Jézus által véghezvitt ~król van szó, hiszen ő azokkal igazolta küldetését és azokon keresztül mutatta be a messiási orsz. kegyelmi erejét. De a termfölötti erők megnyilvánulásai közé tartoznak azok az események is, amelyek életét kísérték (pl. születésének hírüladása, a szűzi fogantatás, teofánia a kereszteléskor, színeváltozás). Szoros értelemben vett ~k azok, amelyeket Jézus maga vitt végbe: gyógyítások, halottföltámasztások, →kenyérszaporítás, a vihar lecsendesítése és azok a jelenségek, amelyekkel túlvilági életét igazolta: föltámadása és megjelenései. Életének rendkívüli eseményeit ellenfelei is elismerték, csak azt nem fogadták el, hogy isteni erő áll mögöttük. Inkább csalást v. démoni hatást emlegettek. A modern korban a racionalista irányzat elvileg tagadott minden termfölötti beavatkozást a földi történésbe. Ezért v. arra hivatkoztak, hogy az evang-ok jóval későbbiek, és legendás elemekkel utólag akarták igazolni Jézus messiási mivoltát, v. arra, hogy a termfölötti jelenségek nem mások, mint az igehirdetésbe belevitt mitikus elbeszélő elemek, amelyekkel az ap-ok Jézusba vetett hitüket akarták szemléltetni. Ezért a tárgyi igazság keresésénél az evang-ok szövegét mítosztalanítani kell. - Az evang- ~k megítélésénél is figyelembe kell vennünk azt, amit az ósz-iekkel kapcsolatban mondtunk. Az akkori környezet a ~kat nem a term. oldaláról szemlélte, és nem is azt kérdezte, hogy itt a term. törv-eit valaki fölfüggesztette- v. áttörte-e. Az ő számukra a ~ itt és most Isten szeretetének, irgalmának a jele volt. Meg lehet figyelni, hogy az evang-okban a nép reakciója nem az, hogy egy ~nál a term. lehetőségeit és korlátait kutatja, hanem az ilyen megállapítás: Isten meglátogatta népét. De hogy Isten szeretete éppen Jézus Krisztuson keresztül nyilvánult meg, azt nem lehetett másként magyarázni, mint hogy tettei túlszárnyalták az ember képességét és kivételt jelentettek a term. törv-ei alól. A racionalista kritika azt is fölhozta, hogy az evang-ok a ~kat, főleg a gyógyításokat olyan sztereotip forma szerint mondják el, amelyek a hellén világ hasonló elb-eire emlékeztetnek. Az előadás hasonlósága adódhat a kor elb. műfajából, és főleg abból, hogy az evang-ok nem egyszerűen tört. beszámolót nyújtanak Jézus tetteiről, hanem azokat már az igehirdetés nyelvén értelmezik. Ezért számtalanszor nem a tört. részlet érdekli őket, hanem a teol. jelentés. -

A ~k tört-iségének megítélésénél abból kell kiindulnunk, hogy az evang-ok az igehirdetés, a kérügma műfajához tartoznak, s az a céljuk, hogy igazolják a názáreti Jézusba, az Isten Fiába vetett hitet. Egy valódi tört. személyt mondanak az Isten Fiának, vagyis olyan valakinek, aki egyszerre isteni és emberi tulajdonságokkal rendelkezik, aki azt állítja magáról, hogy öröktől fogva az Atyánál volt, s tőle kapta a küldetést, hogy emberré legyen és a megváltást véghezvigye. Jézus termfölötti jelek nélkül nem igazolhatta volna küldetését, s az ap-ok sem állhattak volna elő ilyen állítással Jézus kortársai előtt. A ~k önmagukban annál nehezebben fogadhatók el, minél inkább fölülmúlják a term. törv-eken alapuló jelenségeket. Ezért csak akkor válnak igazán hihetővé, ha abban a különleges összefüggésben értelmezzük őket, amelyekben Jézus maga művelte. Márpedig ő a ~kkal az Isten orsz-ának megjelenésére vonatkozó jövendölések teljesedésére utalt (Mt 12,23; 13,16). Ebben az összefüggésben lesz világos a ~ és a hit kapcsolata is. Jézus nyíltan hirdette, hogy ~iban benne van a hitet megalapozó erő, de nem akart bennük tapasztalati bizonyítékot adni, ami tud. levezetéssel igazolná a hitet. ~i minden meggyőző erejük mellett is fölhívások arra, hogy Isten az ember felé fordult és üdvösséget készít neki. A fölhívás azt célozza, hogy az ember térjen meg, forduljon Isten felé és fogadja el kegyelmi kitárulkozását. Ahol Jézus egyszerű, még ha tétova készséget is talált a hitre (Mk 9,24), ott további bizonyítékot adott, de ahol előítéletekkel ellene fordultak, ahol hiányzott a jó szándék, ott ellenállt a kérésnek (Mk 6,5). Amennyiben az evang. tört. tényeken alapuló igehirdetés, azért érthető, hogy az evangélisták ugyanabból az eseményből más mozzanatokat emeltek ki és más következtetéseket vontak le. Amellett az ap. Egyh. akkor már a föltámadt Krisztus mellett tanúskodott, azért földi működésébe belevettek olyan meglátásokat is, amelyek éppen csak Krisztus föltámadása után tisztázódhattak. Ezért egyes ~k úgy hatnak, mint tettekben bemutatott példabeszédek (pl. a kenyérszaporítás elmondásánál már a kenyértörés lit. nyelvét használják). Ugyancsak kitűnik a ~k elmondásából, hogy az ap. Egyh. Jézusról mint a túlvilági üdvösség szerzőjéről tanúskodik. Gyógyításainak elmondásával nem azt bizonyítják, hogy ő csodálatos orvos, aki a földi életet alakítja át, hanem azt, hogy ő az élet és föltámadás, aki végleges üdvösséget hoz. A vihar lecsendesítése, a kenyérszaporítás és a többi ún. természeti ~ szintén csak azt akarja igazolni, hogy általa a földi nehézségek ellenére teljesedhet a boldogság ígérete, amelyet Isten megígért a messiási orsz. keretében. A teol. értelmezés már ott van a szinoptikusok elbeszélésében, de legjobban János evang-ában. A gyógyításokat mint a betegség démonának a kiűzését adják elő, s ez kétségtelenül annak a kornak a mindennapi nyelve, de a teol. értelem itt is világos. Jézus olyan megváltó, aki a földöntúli erőkkel szemben is biztosítani tudja az ember végső gyógyulását, az üdvösséget. - Hasonló módon kell megítélnünk az ap. Egyh-ban végbement ~kat. Jézus megígérte az ap-oknak, hogy az ő ereje fogja kísérni őket, s ennek az ígéretnek teljesedni kellett, hogy az ap-ok hitelre méltó és hivatalos tanúknak számítsanak. Ha ő nem vállalt volna értük felelősséget és nem kísérte volna tevékenységüket termfölötti hatásokkal, akkor nem győzött volna meg arról, hogy Egyh-ában az általa adott kinyilatkoztatás és az általa hozott üdvösség realizálódott a világ számára. - Amikor a teol. a ~król mint üdvtört. jelenségekről beszél, azt az Isten egyszeri és végleges kinyilatkoztatásával kapcsolatban teszi. Az ósz-i kinyilatkoztatás Istennek azt a teljes kitárulását készítette elő, amely Krisztusban megvalósult. Magának Krisztusnak és az ap-oknak a ~i azt igazolták, hogy az Isten orsz-a mint üdvösség elérkezett. A teol. közvetlenül nem a ~kat tanulmányozza, hanem azoknak a Szentírásban való megörökítését, azért itt mindenképpen fölvetődik a tört. hitelesség kérdése. - 1. Az üdvösségtört-nek, ill. a kinyilatkoztatásnak a hordozója mind az Ó-, mind az ÚSz-ben konkrét tört. közösség volt, amelyben a vallási hagyomány hordozása az egy igaz Isten iránti hűség jegyében állt. A ~k és jelek nem különleges események voltak, hanem a mindenható Isten közeledésének jelei. Az ő jelenléte össze volt kötve az engedelmesség és az erkölcsiség fölhívásával. A ~k azt az üzenetet hordozták és erősítették meg, amely az ember üdvösségére vonatkozott, azért komolyan vették őket mint bizonyítékokat, hiszen Isten sztségének és irgalmának tartoztak vele. A szentírási ~k nem szakadnak el Istentől, nem válnak legendás hősök díszítő jelzőivé. Az utókor is úgy beszél róluk, mint a nekik szóló üzenetről. - 2. A ~ lehetőségét a Szentírás a Teremtő és a teremtmény kapcsolatából kiindulva ítéli meg. Az az Isten szól bele a term. rendjébe, aki a teremtés révén abszolút ura a mindenségnek. Ezt a szemléletet még kiegészíti a jövő ígérete. Isten nemcsak az embert akarja végső célhoz vezetni, hanem az emberrel együtt a teremtett világot is. Ez a szándék viszont eleve föltételezi Isten működését a világban és a tört-ben. - 3. A ~ nem olyan értelemben kivétel a term. törv-e alól, hogy szembenáll a term. adottságaival. A term-ben, főleg az élők világában az egyedi törv-ek alá vannak vetve a magasabbrendű és szélesebb körű összefüggéseknek. Az alacsonyabb a magasabb rendű szolg-ában áll, és mindenben van olyan jelentés, amit az emberi szellem értelmezhet v. a maga számára kihasználhat. Innen kell megtalálni azt a lehetőséget, hogy a term. a maga igazi értelmét az ember kiteljesedésében, üdvösségében éri el. Amikor Isten kivételt tesz a term. bizonyos törv-ei alól, valójában ezt a végső célra való irányulást elővételezi. - A ~ szerepe a kinyilatkoztatás hihetővé tétele, nem pedig tud. bizonyítása. Inkább a termfölötti erők jelenlétét jelzi, nem a titkot teszi átlátszóvá. Vagyis a ~ a misztérium szolg-ában áll, fölhív a keresésre és a hittel való elfogadásra. Ezért a ~ igazában nem ellenőrizhető termtud. módszerrel. A tud. megfigyelés legföljebb azt állapíthatja meg, hogy a jelenség nem fér bele az eddigi ismeretek tárgyi összefüggésébe. Viszont a ~ lehetősége ellen nem lehet fölhozni azt, hogy a régi emberek nem ismerték a term. törv-eit és lehetőségeit, s így ~nak vettek minden olyan jelenséget, amit akkori tudásukkal nem tudtak megmagyarázni. A ~ megállapításánál elég a józan emberi tapasztalásra hivatkozni. A tud. sem tudta még kideríteni, hogy a term. mire képes, de azt általában meg tudja állapítani, hogy adott körülmények között mire nem képes (pl. általában az emberi szó nem elegendő ahhoz, hogy egy vak visszakapja látását). →búcsújáró hely  G.F.

Monden, L.: Theologie des Wunders. Freiburg, 1968. - Schriften IV:275; V:518. - HtG II:876. - Schütz 1993:49. - BL:234.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.