Magyar Katolikus Lexikon > B > Bruno


Bruno   →Damasus, II. pápa, →Gergely, V. pápa, →Leó, IX., Szt pápa

Bruno, Prunward, OSB (10. sz.): missziós püspök. - St. Gallenban szerz. volt. Amikor 972. VIII: Géza fejed. követsége St. Gallenban I. Ottó cs. előtt bejelentette a fejed. megtérési szándékát, a cs. ~t jelölte a magyarok püspökévé, és →Piligrim passaui pp-nek szóló ajánlólevéllel Gézához küldte. ~ megkeresztelte Gézát (István névre), s a nemesebb m-ok közül 2-3 év alatt 5000 embert. E missziók során az udvarhelyeken Szt Gál tiszt. kpnákat építettek, ezek emlékét őrzik Szentgál helyneveink, melyek mind a fejedelmi család szálláshelyeinek környékén fordulnak elő (Kalocsa, Szekszárd, Veszprém mellett). A mainzi érs. joghatósága alá tartozó ~ magával hozta a mainzi szegyh. védősztjének, Tours-i Szt Mártonnak, a szintén Tours-i Szt Berecknek és Szt István vt., a passaui ppség védősztjének tiszt-ét. ~ által hozott lit. kvek hatását mutatják kk. naptáraink. - A 12. sz: ~t összekeverték Querfurti Brunóval és Brunó augsburgi pp-kel.  **

Györffy 1977:68.

Bruno, Giordano (Nola, Itália, 1548.-Róma, 1600. febr. 17.): reneszánsz filozófus. - Apja zsoldoskatona volt, ~t Filippónak keresztelték. 1562/63: Nápolyban lépett a domonkos r-be, itt kapta a Giordano nevet. 1572: pappá szent. 1575: teol. dr. Az alapvető dogmákkal kapcsolatos eretnek megnyilatkozásai miatt menekülnie kellett Itáliából. Nyugtalan vándorélet után 1577: Genfben nyomdász, 1579: a toulouse-i egy-en a fil. tanára, majd Párizsban a Sorbonne tanára. 1583-85: Angliában írta fő műveit. 2 é. Wittenbergában, 1588: Prágában, 1591: Majna-Frankfurtban élt, ahonnan Velencébe hívták házitanítónak. Közben mind az Egyh-hoz, mind szerzetesi-papi mivoltához való viszonya tisztázatlan volt. Eretnek nézetei miatt följelentették az inkvizíciónál. 1592. V. 26: elfogták, 1593: Rómába vitték. Tanait nem volt hajlandó visszavonni, ezért hosszú per után a Campo dei Fiorin megégették. - Különösen az idő fogalmának értelmezésében vallott Arisztotelész-ellenes nézeteket, és egy sajátosan panteista-naturalista-monista, esztétikai enthuziazmust képviselt. Egységes rendszert dolgozott ki annak ellenére, hogy nagy hatással volt rá a Szokratész előtti bölcselet, az újplatonizmus, Arisztotelész, Raimundus Lullus (Ars magna) és Nicolaus Cusanus (→coincidentia oppositorum) rendszere. ~ szerint a végtelenül sok világból álló universum alapja a passzív anyag. Vele azonos az aktív forma v. világlélek, az Isten. Megkülönbözteti ez utóbbitól a természet fölött lévő Istent, mégpedig az egyetemes gondviselés értelmében. Úgy véli, hogy a világszellem az explicatio ab intra, 'belülről való kibontakozás' révén hozza létre az univerzumot. Az emberi fogalmakban csak az isteni ideák árnyékai vannak jelen, a dolgok szubsztanciája azonban nem. A gondolkodás csak annyiban helyes, amennyiben az megfelel a term-ben föllelhető adatoknak, tényeknek, folyamatoknak (De umbris idearum. Párizs, 1582). - Az istenség szubsztancia fölötti valóság, a fil. gondolkodás számára nem fogható fel, csak a teol. tárgya lehet. A term. annyiban különbözik az abszolútumtól, hogy benne az anyag nem bontakozik ki a maga teljességében, míg az abszolútumban a potencia egybeesik az aktussal. Az univerzum végtelen, mozdulatlan, egyszerre lehetséges és valóságos, anyag és forma együttese, lélek, ősok, lényeg, cél. A konkrét világban való különbözőség csak az egyetlen lényeg sokarcúságát tükrözi, csupán jelenség az érzékek számára; az egyes dolgok tehát nem szubsztanciák. Mind a tér, mind a világmindenség szükségképpen végtelen, mert csak így felelhet meg az abszolút őselv természetének és méltóságának. A mi naprendszerünknek nincs központi jelentősége. - Teol. szempontból rendszere a kerség sajátos újplatonikus összefüggésben való magyarázat-kísérlete, ami többek között Krisztus megtestesülésének elutasítását is magában foglalja. ~ sok szempontból Spinoza és Schelling előfutárának is tekinthető. - Művei m-ul: Fil. írók tára 27. (Párbeszédei az okról, elvről, egységről. Ford. Szemere Samu) Bp., 1913. - Vál. dialógusai. Uo.1950. - Szemelvények ~, Galilei és Campanella műveiből. Uo., 1953. B.P.

Kecskés 1943:327. - LThK II:733. - VIL I:1157. - EC III:150.