Magyar Katolikus Lexikon > K > kígyó


kígyó (lat. Ophidia, serpens): a hüllők osztályának egyik rendje. Faj. - Az ókori tapasztalat szerint a kisebb méretű ~k mérgük miatt veszedelmesek emberre-állatra; az óriás~k (→sárkányok) erejük miatt veszedelmesek. -

1. A vallástört-ben a K-i mitológia és sok más folklór számára gazdag jelentéstartalmú állat, →keveréklény a sárkány különféle formáiban (szárnyas ~, vörös ~ stb.). Bajokozó és bajelhárító (éltető) szerepet egyaránt tulajdonítottak neki. A babilóniaiak és az arabok körében a ~k és a gonosz démonok összetartoztak. - Egyiptomban, Babilóniában, Kánaánban és Görögo-ban a ~ szt állat, sok isten jelképe volt, mindenekelőtt az életet v. gyógyulást adó isteneké (Anath, Aszklépiosz). Kultikus tiszt-ben részesítették Babilóniában (Sahan ~isten), Kánaánban és Kréta szg-én. - A gyűrűzve tekergő, saját farkába harapó ~ (a →körhöz hasonlóan) az örökkévalóságnak és az →idő körforgásának ókori jelképe. -

2. A Szentírás 9 különféle szóval (legáltalánosabb a héb. nahas) jelöli a Palesztinában és a Sínai-fszg-en található ~kat, de nem tudjuk, hogy melyik szó milyen ~t jelöl. A ~k ált. kövek között (vö. Ám 5,19), sziklák hasadékában (vö. Péld 30,19) v. a pusztában a meleg homokban tanyáznak, némely ~fajták azonban nedves vidéket keresnek. - A →teremtéstörténetben a ~ a →Sátán eszköze, Éva és Ádám engedetlenségének (→bűnbeesés) oka (Ter 3). A föld minden állatánál ravaszabb ~ (Ter 3,1) el tudta hitetni az Isten képmására teremtett emberrel, hogy a „tudás megszerzésével” istenekhez válik hasonlóvá (→istenképiség, →istenivé válás, →jó és rossz tudásának fája). Büntetésként a ~ a hasán csúszik és a föld porát eszi (Ter 3,14; Iz 65,25; Mik 7,17). Mérges marása miatt veszedelmesnek tartották (Bölcs 17,9; Zsolt 140,4), a becstelenség (Ter 49,17), rágalom (Zsolt 140,4), halál (Péld 23,32; Sir 21,2) képét látták benne, a Bölcs 2,24: az →ördög megtestesítője. A ~bűvölés is ismert volt (Zsolt 58,5; Préd 10,11; Sir 12,13; Jer 8,17). Az óriási hétfejű tengeri ~, a →leviatán Izr-ben és Föníciában az istenellenesség, a rossz megtestesítője (Jób 3,8; Zsolt 74,13; Iz 21,1;. 9,13). - A bot ~vá, majd újra bottá változása Mózes számára az isteni küldetés jele (Kiv 4,2-4): az egyiptomi varázslók által elbűvölt ~kat a Mózes botjából lett ~ fölfalta (7,8-13). A Szám 21,4-9: Isten a lázadókra tüzes ~kat küldött, marásuktól sokan meghaltak, de Mózes közbenjárása után a póznára erősített →rézkígyó meggyógyította azokat, akik fölnéztek rá. - Az ÚSz-ben a ~ az →okosság mintája: „legyetek okosak, mint a ~k, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16). E szavak nem a ~ ravaszságát állítják mintaként, hanem a keresztény okossághoz nélkülözhetetlen észbeli racionalitást (földönjárást) kötik egybe a lélek Istenből táplálkozni képes →bölcsességével (melynek ősi szimbóluma a →galamb). - A Jn 3,14 előképi értelemben utal a Szám 21,8-ra. - Ugyanakkor a ~ az álnokság és a bűn képe is (Mt 3,7; 23,33), a →farizeusokat Jézus „viperák fajzatának” mondja (Mt 23,3). -

3. Az egyházatyáknál a réz~ a bűnből való gyógyulás és a →kereszt előképe; a saját farkába harapó ~ annak jele, hogy a →rossz önmagában hordozza pusztulását, legyőzésre ítéltségét (vö. húsvéti vesperás himnusz: „saját csalétkét falja fel, magát öli meg a halál”). - A →Physiologusban pozitív tartalmú jelkép: a) vedlése példa az embernek, akinek a bűn ruháját (régi embert) le kell vetnie magáról; b) amint a ~, mielőtt forrásból iszik, kiköpi a mérgét, úgy kell az embernek imádság előtt megválnia a bűneitől; c) a ~ a felöltözött embert megtámadja, de a ruhátlantól fél, ezért van a bűnbe öltözött ember fölött is hatalma; d) ha életéről van szó, a ~ egész testét veszni hagyja, csak hogy a fejét mentse, melyből újra kinő a teste, így kell az embernek is őriznie Krisztusba vetett hitét. - A ~ ellenfele és legyőzője a →szarvas, a →gólya (az élet jelképe), a →sas és a mongúz (→ichneumon).

4. Ikgr. A sas és a ~ harca látható a konstantinápolyi Nagy Császári Palota mozaikján. A ~ölő mongúz, az egyiptomiak szt állata számos mozaikon szerepel; a Jeruzsálemből származó Orpheusz-mozaikon pórázt visel, tehát szelídített állat (Isztambul, Régészeti Múz.). - A ker. műv-ben a bűnbeesésnél játszott szerepe miatt az ördög jelképe. A többfejű ~ (sárkány) fejei a démoni, ördögi erő nagyságára utalnak. - A réz~ →Biblia pauperumokban, könyvillusztrációkban a →keresztrefeszítés előképeként szerepel, a jelenet, melyben Hiszkija parancsára a réz~t széttörik, a →levétel a keresztről előképe lehet. A réz~ mint a kereszt misztériumának előképe (Jn 3,14) adott alapot az ortodox egyh. szimbolikájához: az ort. pp. pásztorbotja keresztben végződik, de alatta két összeölelkező ~ látható, arra utalva, hogy a kereszt legyőzi a halálthozó bűnt. - Michelangelo Laokoon csoportja (harc ~kal) az ember önmagával és a bűnnel való küzdelmének ábrázolása. - Ábrázolják a →föld megszemélyesítőjeként, az okosság és az →eretnekség jelképeként. - A kehelyből kihajló ~ a gyógyítás, orvoslás, gyógyszerészek jelképe lett, részben ókori (Aszklepiosz), részben ker. motívumok (Szt János evang.) alapján. A ~ kehellyel Szt János evang. attrib-a (meg akarták mérgezni, de miután ő keresztet rajzolt a kehely fölé, a kehelyből kimászott egy ~, s ő megmenekült). - Attrib-ként szerepelhet még Szt Amand, Szt Benedek, Edvárd, Szt Krisztina, Szt Notburga, Szt Spiridion, Barlaám (4 ~), Szt Fülöp, Bertran Szt Lajos (több ~ tálon), Szilveszter p. (szárnyas ~), Szt Patrik (lábánál) ábrázolásain. -

5. Néprajz. Az óriás~ (sárkány) a népmesék állandó szereplője. Illusztrációkon (ponyvakönyvek, kalendáriumok) ábrázolták aránylag kicsiny ~fejjel, kiálló fogakkal és messze kinyújtott kétágú nyelvvel. - A „sárighasú ~” által megmart lány balladája a szeretet megváltó erejének népi megéneklése. - A díszítőmód fontos eleme a ~ hátának pikkelyes mintázata, ill. a ~vonal és annak stilizált változata, a cikk-cakk. - A m. népi kalendárium szerint Illés próf. napja (VII. 20.) ősi ~- és medveünnep, gonoszjárónap. A pásztorok a farkas- és medveünnep mellett ~ünnepet is ültek Szt Elek napján (II. 17.). A levágott, szárított ~fejet egyes vidékeken a gerendára kötötték, halászok nagyobb halászatra magukkal vitték, és a halászhajó csúcsán v. más megfelelő helyen tartották.

MN IV:279. - BL:978. - Lipffert 1976:41. - Kirschbaum IV:75. - Sachs 1980:305. - KML 1986:177. - Kádár-Tóth 2000:114.