🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > B > bölcsesség
következő 🡲

bölcsesség (gör. sophia, lat. sapientia): 1. a Szentírásban. Az ÓSz-ben isteni tulajdonság, mely a világ teremtésében és kormányzásában nyilvánul meg. A →bölcsességi könyvek megszemélyesítik és a Törvénnyel azonosítják (Péld 8,14; Sir 1,1; 9,1-5: a ~ megépítette házát, hét oszlopot állított, asztalt terített és lakomára hív; 24,11-13). - Az ÚSz-ben Isten megtestesült Igéje (Jn 1,1; 1Kor 1,24.30). - 2. az egyházatyák tipológiájában Krisztus, a Boldogságos Szűz és az Egyház előképe. - 3. az erkölcstanban az értelmet és a tudományt is magában foglaló értelmi, szerzett →erény, mely arra képesít, hogy a lélek mindent végső okával és céljával összefüggésében szemléljen, s ennek megfelelően cselekedjen. - 4. a →Szentlélek hét ajándéka közül a legértékesebb, belénk öntött erény, mely az elmét készségessé teszi az isteni szempontok szerinti gondolkodásra és cselekvésre. →Zsófia, Szt - 5. Ikgr. Az antik kultúrában gyökerező szimbóluma a →bagoly. Jelképe a →ciprusfa, és ékes ruházatú, koronás, nimbuszos nőalak, nem mindig lehet megkülönböztetni a fil. allegóriájától. - A ~ mint templomtitulus (→Hagia Sophia) a megtestesülésre utal, s Máriát, a ~ székét, v. az egyh-at jelzi.  **

Prümmer I:447, 457. - LThK X:1002. - Kirschbaum IV:39. - Schütz 1988:42. - BL:187.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.