Magyar Katolikus Lexikon > J > jeladás


jeladás, signa: közösség számára fontos esemény (pl. vihar közeledése) jelzése, ill. kapcsolatteremtő tevékenység. - 1. az ókori rómaiaknál parancs közlése a katonákkal. Formái: a) vocalia, 'hangzó jelek': trombita és kürtjelek. - b) muta, 'néma jelek': a tábori jelvények, a →sas (Mariustól kezdve a →légió jelvénye) és →zászlók. Minden →manipulusnak külön jelvénye volt. A testőrgárda tagjainak (→praetoriánusok) jelvényein szerepelt a császár képe is, jóllehet a légióknál a császár képét külön erre hivatottak (→imagiferi) vitték. A légiónál sas helyett más állatkép is volt a jelvényre alkalmazva: →oroszlán, →pegazus, →kos, →farkas mellett legtöbbször →sárkány (ezért a zászlóvivőket draconariinak is nevezték). A jelvények arany-ezüst díszítése messzire fénylett, a katonák mindig látták. - c) semivocalia, 'vegyes', bizonyos alkalomra megállapított jelek, pl. néha a jelszót egy bizonyos kézmozdulat kíséretében kellett kimondani. - A ~ nagyobb távolságra éjjel tűzzel, nappal füsttel történt, sőt egyes erődökön v. tornyokon bizonyos rendszer szerint léceket alkalmaztak, melyek mozgatásával nagy távolságban levő állomással is közölték a parancsot. - 2. A liturgiában és az imádságos életben fontos szerepe van a ~nak (→csengetés, →harangozás). Átvitt értelemben az ember külső megnyilvánulásai (magatartás, beszéd, öltözködés stb.) ~ok a →jelleméről, gondolkodásmódjáról, erkölcseiről, kulturáltságáról, ill. az utóbbiak hiányáról. Hitének megvallása (→vallásosság, →tanúságtétel) Istenhez való személyes viszonyának ~a. - 3. A hagyományban előre megállapított, könnyen érzékelhető hangjelekkel nagyobb távolságról adtak egymásnak jelet. A városi életben is fontos volt az éjjeli őr v. a toronyőr ~a, mellyel az időt jelezte tülökkel, kürttel, síppal stb. v. énekszóval, kiáltással. A közelgő veszedelmet, tüzet, árvizet, ellenség közeledtét a →harang félreverésével adták tudtul. A kondulás száma az irányt is megadta, ahonnan a veszély közeledik. Másutt az irányt nappal zászlóval, éjszaka lámpással jelezték. - A ~ másik módja volt a tűzfény: halmok tetején, hegyeken ~ céljából éjjel tüzet raktak. A →pásztortűznek is részben az a rendeltetése hogy éjjel a legeltető pásztorok v. úton lévők könnyen a pásztorszálláshoz találjanak. A tanyákon délben feleresztették a kútgémet, hogy a távol dolgozókat ebédelni hívják. - A falusi gazdálkodásban is fontos szerepe volt: a csürhés, csordás a faluban reggel marhaszarvból készült kürt szavával figyelmezteti a gazdát a disznó v. tehén kihajtására. Az állatokon elhelyezett csengőfélék (→kolomp) a közeledtüket jelezték. A székely havasokon a pásztorok hosszú, fakéregből csavart v. kettéhasított, kivájt, aztán ismét egy darabbá összeabroncsolt fából készült kürttel jeleztek egymásnak. A hajdú katonák ~a régen a farkasüvöltés volt, az alföldi tanyai nép a gégére tett ujjakkal módosított torokhanggal, gegőléssel, gegőzéssel ad hírt egymásnak. Szatmár vm-ben a szőlőben →száldobbal riasztották el a madarakat, mellyel előre megállapított számú ütéssel v. az ütések közti hosszabb-rövidebb szünettel telegráf módjára üzeneteket is lehet közvetíteni. **

Pecz 1985. II/2:785. - MN II:206.