🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Z > zászló
következő 🡲

zászló, vexillum (lat.): rúdra rögzített, jelképekkel díszített textilia, Krisztus győzelmi ~ja a →kereszt, szentelmény jellegű a →templomi zászló. – 1. Ált. Kezdetben a katonai csapatok legféltettebb hadijelvénye volt, melyen az uralkodó képét hordozták körül diadalmenetekben. Ebből fejlődött ki a kisebb-nagyobb közösségek szimbolikus színeiből és címeréből összeállított ~ja (→nemzeti színek). Mai formájában a ~ (négyszögletes, színes, címerrel) a hadseregeknél a 9. sz. óta használatos.  – Fajtái. A →keresztzászó szövete külön mozgó keresztrudra van szögezve, búcsús meneteken →zarándokjelvénynek számít. Míg a ~ rá van szögezve a rúdra, a lobogót rúdon zsineggel vonják föl v. le. Nemz. ünnepeinken, a Parlament épülete előtt őrfára vonják föl a nemzeti lobogót. A ~ helye meghatározott magasságú, a lobogót félárbócra is vonhatják. – A ~ kitűzése eredeti funkciójához képest (ti. hogy rúdra erősítve hordozzák) nem igazán szabályos. Idővel azonban a „kitűzött” ~ a birtokbavétel, ill. az új földön való megjelenés, jelenlét jele lett (pl. a meghódított orsz-ban, magaslatokon, a Holdon stb.). A gyászt uralkodó, államfő stb. halála esetén a ~ra erősített gyászszalag v. gyászfátyol fejezi ki. –  A ~ mindig személyhez v. csoporthoz tartozás jele. Különösen a katonai ~k megtartása, védelme, bármilyen korszakban, hadseregben, stb. megtisztelő feladat, kötelesség. Az (ellenség) ~inak megszerzése uakkor mindig rendkívüli elismerést, kitüntetést, sőt rangemelést, birtokadományozást váltott ki. – A ~k pusztulékony anyaga miatt a régi korokból kevés eredeti darab (részlet) maradt fenn, m. vonatkozásban a l6–17. sz-: vannak példányok. Kiegészítésként a ~tudomány (vexillológia) nagy mértékben támaszkodik a hiteles-, korabeli tört. ikgr. ábrázolásokra, ill. levtári forrásokra. –

2. A Szentírásban Mózes a helyet, ahol oltárt épített Jahve-Nisszinek,‘az Úr az én hadizászlóm’-nak nevezte  (Kiv 17,15). A pusztai vándorlás során Izrael seregei hadijelvényeik, ~ik és atyáik háza szerint haladtak és táboroztak (vö. Szám 2,1.7.17), vertek tábort (2, 34; vö. (Iz 18,3). – Az Én-ben a ~ a szeretet erejének és győzelmének (vö. 2,4), a zsolt-okban Isten szabadításának a jele (20,6); de az elvetettségé is: „~inkat nem látjuk, már nincs próféta” (74,9). –

3. A magyarság igen korai időktől fogva használt, döntően katonai ~kat, hadijelvényeket (vexilloidokat ), melyek színe egyes források szerint fekete, mások szerint (ez a valószínűbb) vörös volt. A ~kon, ill. a ~csúcson megjelenhettek praeheraldikus pogány  szimbólumok (→turul, →szarvas, →paripa). A vörös katonai ~ fennmaradt a ker. m. állam megalapítása után is, de a pogány motívumokat ker. szimbólumok váltották fel. Ellenséges támadás elleni harcra a nemességet „véres karddal” és vörös ~val hívták hadba. Ez a szokás I. (Szt) László (ur. 1077–95) uralkodásától kezdődően kimutatható. A ~k és a címerek motívumok és színek tekintetében kölcsönösen összefüggenek A kk. m. ~használat döntően katonai jellegű, de párhuzamosan megjelent az uralkodói-, állami stb. ~használat is. Már az Árpád-korban ismeretes főúri-, egyházi-, lovagrendi-, vármegyei stb. ~használat. A m. hadi~ra sokáig Szűz Mária képét festették, majd a nemz. címert v. jelvényeket. – A m. ~k 3 fő csoportba sorolhatók, (párhuzamos használatuk dokumentálható): a) az árpádsávos ~ az Árpád-dinasztiát, a dinasztiához tartozást, később a hozzá kötődő rokonságot jelöli. – b) a kettőskeresztes ~ döntően közjogi jellegű, a m. államot jeleníti meg. – c) a piros–fehér–zöld színű ~. A hármas, ma is nemzeti színnek tekintett színek korai használatát bizonyítja, hogy  a kir. okl-ek függőpecsétjein a zsinórok jelentős részének színe a piros–fehér–zöld. Már a 13. sz. első felétől kezdődően fennmaradtak ilyen dokumentumok. III. András kir. által 1291: kiadott Pozsonyi városi privilégium okl-ének zsinórszíne vörös–ezüst–zöld. – A mo-i ~használat különféle külföldi hatásokat figyelembe véve is fejlődött, ideértve pl. a ~k formáját, használatuk kiterjesztését. Így volt ez pl. a →keresztes hadjáratok idején v. a külföldi uralkodóházakkal, országokkal való kapcsolattartás keretében. – A m. hadi ~k esetében tradíció volt egy közp. királyi, országos (dísz)~ használata. Az Árpád-ház kihalását követően (a heraldikával párhuzamosan) a vexillológiában is jelentkeztek az újabb dinasztiák szimbólumai. Így pl. az Anjou család kék mezőben arany liliomokat használt. – A →Képes Krónika (1358) sajátos heraldikai és vexillológiai kódexnek is tekinthető. Megtalálhatók benne az árpádsávos, árpádsávos és Anjou liliomos, ill. a kettős keresztes ~k, a (címeres) nemesi ~formák. Természetesen ezek az ábrázolások a 14. sz. közepén használatos ~kat jelenítik meg. – Az első mo-i lobogóábrázolások az I. (Nagy) Lajos kir. (ur. 1342–82) által adományozott zárai Szt Simeon ezüstkoporsón láthatók. E lobogók 2 mezőre osztottak: a rúd felőli mezőben az árpádsávok láthatók, a másik mező vsz. kék lehetett, s a lobogó ennél a mezőnél többszörösen bevágott. – 1370–90: készülhetett a legkorábbi ismert zöld–fehér–piros  ~ábrázolás a póniki Szt László-falképsorozat „Kivonulás Nagyváradról” részletén, egy vörös színű ~ kíséretében. – A magyar ~k jellegzetes alakja, a fecskefarkas ~: legkorábbi ábrázolása 1450 k. egy selmecbányai „ördögök serege” falfreskón maradt fenn. – Mátyás kir. uralkodása során kiemelt szerep jutott különböző, pl. a kir. által adományozott dísz~knak. Ilyet kapott 1461: Marosvásárhely városa. A Fekete sereg kiterjedt ~használatot honosított meg. Az ábrázolások és leírások alapján a korabeli címerekhez hasonló ~féleségek lehettek a legelterjedtebbek. – A keresztesháborúnak induló Dózsa-féle mozgalom eredetileg pápai szentelt dísz~t kapott. A felkelés során leginkább egyszerű, „barkácsolt”, fehér alapon vörös keresztes ~kat használtak. A mohácsi csatában még használtak központi kir., országos ~t. Drágffy János e ~ hordozója elesett, maga a ~ az ellenség zsákmánya lett. Ismeretes Szalkai János esztergomi érs. féle ~ képe. – A 16–17. sz-i török elleni harcokban megjelentek a ny-i eredetű, egyre inkább „ezredszervezésű” gyalogsági és lovassági alakulatok birodalmi jellegű ~i. Kiemelt szerepe volt a főkapitányi ~knak. →Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány a szigetvári várvédelem során, a kirohanás előtt erre a ~ra tett esküt. A végvári kapitányok, hivatalba lépésükkor tisztségük jelzésére ~kat (is) kaptak. Az adott korban egyedi kivitelben készült katonai ~kon, egyre inkább állandó motívumok jelentek meg. Ezek egy részének „feladata” a ~ alatt küzdő katonai egység számára az égi segítség kieszközlése. Ide soroljuk Szűz Mária (Szűz Mária a kis Jézussal) és a lángnyelvek ábrázolásait. Ez a Szentlélekre utaló szimbólum (átalakult formában) napjainkig fennmaradt a m. katonai ~kon. Emellett az uralkodói, áll. címerek és monogrammok szintén e ~k részei. E korban a ~k között hangsúlyozottan megtalálhatók a korábbi alaptípusok, így az árpádsávos, a kettős keresztes, ill. a piros–fehér–zöld színűek, ill. ezek különféle változatai is. Ált. volt, hogy a halotti eptifáium-címerek túlnyomó részének hangsúlyozott ~díszítésében elkülönítették a „magyar” és a „birodalmi” jellegű hadi~k csoportját. A 16. sz-tól viszonylag jól dokumentálható a m. kir-koronázások ~- és színhasználata, ami 1916-ig fennmaradt. A koronázáskor alapvető szerep jutott „Pannónia színeinek”, a piros–fehér–zöldnek. – Az →Erdélyi Fejedelemségben kiemelkedik a nyugati példákat követő fejedelmi (dísz) ~k csoportja. A Fejedelemség állami-, „nemzeti” színei (itt is a heraldikával szoros kapcsolatban) a kék–vörös–sárga volt. A korabeli, sokrétű katonai ~használat jól tanulmányozható a drezdai ~kódex(ek) alapján. Jellegzetes a különféle közigazgatási egységek élén álló vezetőkhöz kötődő, egyben katonai ~használat. – A függetlenségi harcok, pl. Bocskai fejed. idején ált. volt pl. a vörös színű (címeres) hadi~k alkalmazása; az ő mozgalmához kötődik a hajdú~k hagyománya. Ilyen, de később készült darab a hajdúszoboszlói hajdú~. – A feudális korszakban főnemesi-, nemesi-, egyh. stb. temetéseknél még a 20. században is széles körben alkalmaztak temetési v. halotti ~kat, döntő részüknél az elhunytra vonatkozó felirattal, címerábrázolással. E halotti ~kat emlékként az eltemetés helyéül szolgáló tp-okban megőrizték. – A Rákóczi szabharc idején a fejed. igen nagy jelentőséget tulajdonított a katonai ~knak: ezek jellegzetessége a stilizált koronával lefedett m. államcímer. II. Rákóczi Ferenc, 1707-:  Mo. vezérlő fejedelme fölvette a „régi” színeket és árpádsávos ~kat (is) készíttetett. Ilyen katonai ~k is készültek, 1 pl. napjainkig fennmaradt. – A 18. sz-tól nagyobb számban maradtak fenn vármegyei ~k a vm. címerével, színeivel néha Szűz Mária a kis Jézussal ábrázolásal, ill. a m. államcímerrel. A vármegyei ~k reprezentatív funkciókon túl, adott esetben katonai jellegű használatban is voltak. Ettől kezdődően ismerünk egyszerűbb kivitelű, felirattal ellátott járási, kerületi, káptalani ~kat is. A nemesi felkelési ~k nagy mértékben hasonlítanak a korabeli katonai ~kra, a vm. címerével, színeivel, olykor feliratokkal (rövidítve). A katonai ~kat mintának tekintő városi (fegyveres) polgárőrségi ~on a város  címere, színei, feliratok, évszámok láthatók. Lényegében változatlan maradt a 18–19. sz: készült céh~k csoportja. Itt is szoros kapcsolat mutatható ki a katonai ~kkal,  de természetesen ezeken megjelent az adott céh jelképrendszere, védőszentje, feliratok, évszámok stb. A céhes ~k egy–egy város esetében kiemelt reprezentációs feladatokat töltöttek be olykor a 20. sz. első feléig (úrnapi körmeneteken iparosok használták). – A 18. sz-i állami ~ és színhasználat esetében, mindhárom korábbi „alaptípus”, az árpádsávos, a kettős keresztes és a hármas szín egyaránt megtalálható. A 18. sz. második felétől kezdődően azonban, inkább a hármas szín került előtérbe, amit az udvar is támogatott. A nemz. színek hangsúlyozottan jelentek meg a Mária Terézia által 1760: alapított →magyar királyi nemesi testőrség egyenruházatán; ezek a színek (színváltozatok) kaptak hangsúlyt, az 1764: alapított M. Kir. Szt István Rend kapcsán is. – A hadilobogó III. Károly (ur. 1711–40) idejéből sárga (arany) színben ismert: közepén, kiterjesztett szárnyú fekete, kétfejű sas, mellében (az Aranygyapjas Rend láncával övezett) osztrák–Habsburg címer. A sasfejek fölött (arany) császári korona. A lobogó szélein (körben) fekete háromszög díszítéssel. Mária Terézia (ur. 1740–80) idején az osztrák „tengeri lobogó” ettől némiképpen eltért: sárga lobogó, közepén kiterjesztett szárnyú, fekete, kétfejű sas, jobb karmában arany markolatú, ezüst pengéjű kardot, bal karmában arany jogart tart. A sasfejek fölött (arany) császári korona. – II. József idején, 1786: vezették be a piros–fehér–piros hadilobogót, rúdfelőli harmadánál stilizált arany koronával lefedett osztrák főhg-i címerrel. A hadilobogókat tengeren (és a belső vizeken) ált. használta mindenféle vízíjármű, olykor más (pl. a m. piros-fehér-zöld) színekkel párhuzamosan. – Az 1715: létrehozott állandó hadsereg~ (hadijelvény) előlapján áll. (uralkodói) címerváltozat, néha névjelek, hátoldalán Szűz Mária, v. Szűz Mária a kis Jézussal. Jellegzetesek a fekete–sárga, ill., a vörös–fekete–sárga alapszínű, szegélydíszítésű ~féleségek. Ekkor még szerepet kaptak az ezredtulajdonos által meghatározott családi heraldikai jelvények, színek, név-jelek a csapat- és üstdob-~kon (pl. 1734: a cs. és kir. 6.  [Károlyi] huszárezred hadijelvényei). A m. alakulatok ~in gyakoriak az előlapjukon m. államcímerrel, ill. csak m. államcímerrel ékesített ~féleségek. – Különleges 1743–45: a törzs~k csoportja, amikor hangsúlyozottan a m. színek, jelleg és (részben) a m. államcímer került a katonai ~kra. – A 18. sz. legvégétől a „francia forradalmi hármas szín” hatására, az Eu-szerte ált. tendenciáknak megfelelően, a sok évszázados hagyományokra visszatekintő piros–fehér–zöld színek átértékelődtek, modern jellegű (nacionalista) jelentéstartalmat kaptak. Ennek megfelelően pl. →Martinovics Ignác mozgalma győzelme esetén a zöld–fehér–vörös színek hivatalos bevezetését tervezte. – A 18–19. sz. fordulóján (az újra felfedezett) m. nemzeti színek kultusza körül szerepet kapott (Habsburg) József nádor és környzete, ill. az erőteljesen változó korviszonyok. A Ném. Róm. Császárság megszűnése, ill. az Osztrák Császárság létrejötte nem kedvezett a m. nemz. színek hivatalos (jogszabályi keretek közötti) elismerésének. Ettől kezdődően az uralkodó által is hallgatólagosan elfogadott párhuzamos ~- és lobogóhasználat valósult meg a M. Kirságban: a hajózásban pl. a Birod. hadilobogóját és a m. nemz. lobogót együtt használták. – Az 1832–36-os ogy-től kezdve a m. nemz.  törekvések fontos eleme volt a nemz. színek teljeskörű hivatalos elismertetése. Széles körben alkalmazták a piros–fehér–zöld színeket, s megjelent a politikai ~ fogalma. Mindez tükröződött az 1847-es ogy-i választások idején. Az 1848:21. tc. „A nemz. színről és az ország címeréről” az első hivatalos szabályozás, mely az „ősi hármas szín” eredeti jogaiba való visszahelyzéséről rendelkezik. – Ebben az időszakban nagyjelentőségű volt a katonai ~k kérdése, szoros összefüggésben a  kialakuló m. hadsereg alkotóelemeivel. Az addigi cs. és kir. csapat~kat nemz. színű szalagokkal tették m-rá. A hadsereg további fontos eleme, a Nemzetőrség az őt kiállító vm., város jelképeit, színeit, feliratait viselte a hadijelvényein. Kis egységeket olykor külön ~val is elláttak. Bár voltak egységesítési, rendszeresítési kísérletek, ezek nem vezettek sikerre. –  A rendszeresített honvéd csapat~k bizonyos archaizálással a m. katonai, nemz., vallási hagyományokat tükrözték. A fehér alapszínű ~k előlapján barokk kartusban a koronás m. államcímer (kis címer), hátoldalán Patrona Hungariae képe, szélein vörös és zöld háromszög díszítések, esetenként felül és alul, ill. körben. A ~csúcson a koronás m. államcímer. Az 1849. IV. 13-i (debreceni) trónfosztást követően készített ~kon a koronátlan államcímer jelent meg. Nagy esemény volt ezeknek a ~nak a felszentelése, s igen széleskörű volt a ~szalag-használat is. – 1949 u. szigorúan tiltották, adott esetben meg is torolták a nemzeti színű ~k, jelképek használatát, birtoklását. Egyes honvéd csapat~kat, bekeretezve, „szentképnek álcázva” tp-okban őriztek meg. – A m. nemz. színek hivatalos használatára először I. Ferenc József mo-i látogatásán, 1853: sor került. Ált. rehabilitációjuk azonban csak az 1861. VIII. 20-i →Szent Jobb-körmenettől kezdődően valósult meg. A →kiegyezés után az 1848/49-es hagyományokat követte a nemz. színek kultusza, a ~- és lobogóhasználat. A piros–fehér–zöld ~kon középen szerepelt a koronás kis címer. Jellegzetes pl. a kat. egyház központjában, az esztergomi Várhegyen, a Bazilika mellett felállított nagyszabású őrfa, a folyamatosan felhúzott nemz. lobogóval. –  1869-: az Osztrák–M. Monarchiában kereskedelmi lobogót rendszeresítettek, melynek rúd felőli része megegyezett az addigi hadilobogóval, másik fele azonban a piros-fehér-zöld magyar nemz. színeket mutatta, középen a koronás kis címerrel. Ez a vexillológiában különleges „egy lobogóban két lobogó” sajátos esete. A hadilobogó változatlan formában maradt meg. Az Osztrák–M. Monarchia külképviseletein mint birodalmi szimbólumot a keresk. lobogót használták. M. nemz. ünnepeken, pl. VIII. 20: azonban a piros–fehér–zöld lobogó szerepelt, közepén a koronás kis címerrel. – A katonai csapat~k használata a hadsereg alapvetően megváltozott viszonyai szerint alakult. Az addig létezett cs-kir. hadsereg helyett 3 hadsereg jött létre: alapvető maradt az 1867 u. cs. és kir. hadseregnek nev. közös hadsereg; az Osztrák–M. Monarchia Lajtán túli orsz-aiban létrejött a Osztrák Honvédség, a Landwehr; 1868: létrehozták a M. Kir. Honvédséget (Mo-iak nem teljesítettek katonai szolg-ot Landwehr alakulatoknál). A cs. és kir. hadsereg hadijelvényei lényegében a korábbi hagyományokat tükrözték. A M. kir. Honvédség csapat~i fehér színűek voltak, előlapjukon angyalok által tartott, koronás m. középcímer, hátoldalukon I. Ferenc József kir. arany névjele (FJ I) a Szt Koronával lefedve. A rúd felőli résztől eltekintve körben vörös-zöld pártázat (a lángnyelvek korabeli megjelenési formája) futott végig. – 1914–18: az I. vh. időszakában elterjedt volt az ún. menet~k, ill. roham~k alkalmazása a hadseregben. Az 1915-i nagyszabású, az O–M. Monarchia egészét érintő jelkép- és szimbólum-reform során hozták létre az új hadilobogót, mely teljes mértékben kifejezte a „dualista jelleget”. Alapvetően megtartotta a korábbi hadilobogót, de  belekerült, a m. államcímer árpádsávos motívuma a →Magyar Szt Koronával. Az 1918-as forr. időszakban a címeres nemz. lobogóból kivágták a Szt Koronát. Ekkor szerepeltek először lyukas ~k Mo-on. – A →Magyar Tanácsköztársaság időszakában a vörös szín használata került előtérbe, a nemz. színeket mellőzték (jellegzetes pl. 1919. V. 1: a m. főv. közp. helyszíneinek „vörös rongyokba” burkolása). A m. Vörös Hadsereg, bár ált. a vörös csapat~k voltak előírva, párhuzamosan nemzeti színű ~kat is használt pl. a felvidéki hadjárat során. Megindult, az új rendszer szimbólikáját tükröző vörös dísz~k adományozása is. Kassa felszabadítását követően pl. Kun Béla személyesen adott át egy ilyen ~t a harcokban kitűnt 31. Vörös Gyalogezrednek. – A Horthy-korszakban visszaállt a korábbi hagyományos ~használat: a piros–fehér–zöld nemz. ~ (lobogó) középen a Szt Koronával lefedett kis címerrel. A katonai csapat~k kérdése, a m. hadsereget igen súlyosan érintő →trianoni béke miatt igen sajátosan alakult. 1920: rendszeresítettek egy katonai csapat~t, de csak lovassági változatban. Ebből néhány példány készült. Egyes katonai alakulatok, alapvetően társad. felajánlás alapján teljesen egyedi ~kat kaptak. Alapvetően azonban, az 1918 e. ~kat használták egészen az 1930-as évek legvégéig. – 1938: rendszeresítettek új m. katonai csapat~kat 3, gyalogsági, lovassági és az ezüst ezredkürtre erősített kerékpáros-gépkocsizó formában. Ez a ~forma a m. hagyományokat tükrözte: fehér színű volt, előlapján a Szt Koronával lefedett, „angyalos középcímer” 1915-ös változata. A hátoldalon, földgömbön álló, szembeforduló Szűz Mária a kis Jézussal. Mindkét oldalon, a ~ valamennyi szélén, vörös–zöld lángnyelvek (pártázat) fut végig. A sárgarézből készült ~csúcs előlapján bevésve a „koszorús” m. kis címer, a hátoldalon a Legfelsőbb Hadúr, Horthy Miklós családi címere szerepelt. Nagy jelentősége volt, az akkori országterület különféle helyszínein tartott, a m. hagyományoknak megfelelő ~szentelési ünnepségeknek. Bp-en Ereklyés Ország~t állítottak,  nyomában ország~ mozgalom bontakozott ki. Az 1921: rendszeresített keresk. lobogó piros–fehér–zöld volt, rúd felöli harmadnál a Szt Koronával lefedett kis címerrel. – 1945 u. a M. Közt. idején fennmaradt a piros–fehér–zöld ~, 1946-: a ~ (lobogó) közepén a Kossuth címernek nev., korona nélküli kis címerrel. Az igen sajátos helyzetben levő hadsereg, kezdetben a megmaradt 1938-as m. ~kat használta, a címer feletti Szt Koronát viszont lefedték. Az 1949: rendszeresített egységes csapat~k fehér színűek voltak, mindkét oldalukon középen babér- és olajággal övezett Kossuth címerrel, körben vörös-zöld lángnyelvekkel. – Az 1948/49-es baloldali hatalomátvétel tükröződött a M. Népköztársaság szimbólumrendszerében: a nemz. ~/lobogó piros–fehér–zöld, közepén az M 1949-es (Rákosi-féle) államcímerrel. Előírták a katonai csapat~kon a Kossuth címernek az új államcímerrel történő lefedését. 1950: a M. Néphadseregben különböző formájú, méretű egységes, vörös katonai csapat~kat rendszeresítettek, középen az 1949-es államcímerrel. – Az 1956-os forr. idején a nemzetiszínű ~kból gyakran kivágták a népszerűtlen államcímert, tengerészeti lobogók, sőt katonai csapat~ esetében is. Ez volt a lyukas ~k, lobogók időszaka. Előfordultak a piros–fehér–zöld, középen a Kossuth címerű ~k is. A forr. leverése után a Kádár-irányzat a nemzeti színű, ill.  nemzeti színű, Kossuth címeres ~k használatát szorgalmazta. Végül az 1957-es, Kádár-féle államcímer került a ~kra, a nemz. ~/lobogó piros–fehér–zöld maradt, adott esetben középen az (új) államcímerrel. A katonai csapat~k esetében előírták az új államcímer alkalmazását. Bizonyos alkalmakkor (katonai parádék, reprenzentációk) hangsúlyosabb szerepet kaptak a nemz. színek, máskor viszont a nemzetk. munkásmozgalom vörös ~jával párhuzamosan alkalmazták a nemz. ~t. Más szoc. orsz-okkal ellentétben Mo-on a M. Szoc. Munkáspártnak nem volt külön ~ja, ~kultusza, és a SzU áll. ~ját/lobogóját sem használták a m. áll. szimbólumokkal párhuzamosan. – 1989 u. hangsúlyos szerepet kaptak a piros–fehér–zöld (nemz.) színek. A ~kon előfordul középen a M. Közt. (koronás kis) címere, ez azonban különféle próbálkozások ellenére sem hivatalos, csupán megengedett. 1990-: a m. katonai csapat~ fehér színű, mindkét oldalon a babér- és cserfaággal körülvett közt. államcímerrel (koronás kis címer). E ~kon is megvan a hagyományos vörös–zöld lángnyelv pártázat.   P. A.

Mell, Alfred: Die Fahnen des österreichischen Soldaten im Wandel der Zeiten. Wien 1962. („ Österreich Reihe” 174/176.) – Az Országos Hadtört. Múz. Értesítője. (1.) Bp., 1971:72 (Kerekes Zoltán: Az Országos Hadtört. Múz. ~gyűjteménye.) – Militaria Austriaca (l.). Wien, 1977:29, I-XIII. tábla (Baumgartner, Lothar: Die Entwicklung der österreichischen Marineflagge. I.); 41, XIV-XV. tábla (Breiteneder, Herbert: Feldzeichen. Ein Begriff aus der österreichischen Militarsprache bis 1918.). – Uaz. (2.) Wien, 1979:5, I. tábla ( Baumgartner, Lothar: Zur Problematik der ungarischen Nationalflagge nach dem Ausgleich 1867–1915.) – Uaz. (4.) Wien, 1983:33, XIV-XVII. tábla (Jaeckel, Peter: Kaiserliche Standarten in Ingolstadt.) – A történelem segédtudományai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986. (2):230 (Pandula Attila: Vexillológia). – Arrabona 24-25. Győr, 1988:135 (Szabó Péter: A céhek tárgyi emlékei a győri Xántus János Múzeum gyűjteményeiben.) – Ivánfi (Jancsik) Ede: A Magyar Birodalom vagy Magyarország s részeinek czímerei. Pest, 1869 (Reprint Bp., 1989):147 (Pandula Attila: A magyar nemz. ~ múltjából.) – Borosak-Marijanovic, Jelena: Flags through the Centuries. Catalogue of Museum Collection Flags and Flag Stramers. Zágráb, 1996.  – Györkei Jenő–Cs. Kottra Györgyi: Dicső ereklyék. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hadilobogóinak története. Bp. 2000. – Katkóné Bagi Éva–Orbán Imre: Két évszázad ~i.  A szegedi Móra Ferenc Múzeum ~gyűjteményének katalógusa. Szeged 2003. – Jogtörténeti Szemle 2007. (különszám)  2008:49 (Pandula Attila : Fejezetek az „árpádsávos” ~ és lobogó történetéből.)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.