Magyar Katolikus Lexikon > S > szenvedély


szenvedély (gör. pathosz, pathéma, lat. passio): 1. kedélyállapot, az érzéki vágyóképesség felindulása, amely cselekvésre vagy tétlenségre késztet azzal kapcsolatban, amit az ember jónak vagy rossznak érez, illetve képzel. A ~ek az emberi psziché természetes összetevői, átmenetet és kapcsolatot biztosítanak az érzékelhető élet és a lélek élete között. Urunk az emberi szívet jelölte meg forrásként, amelyből a ~ek indulata fakad (vö. Mk 7,21). - A legalapvetőbb ~ a →szeretet, amit a →jó vonzása vált ki. A szeretet kelti föl a távollévő jó iránt a vágyat és a megszerzésére irányuló →reményt. Ez az indulat a szóbanforgó jó birtoklása fölötti tetszésben és →örömben végződik. A rossztól való →félelem váltja ki a →gyűlöletet, az elfordulást és a rettegést a jövendő rossztól. Ez az indulat a jelenlévő rossz miatti →szomorúságban v. a vele szembeforduló →haragban végződik. - A ~ek erkölcsileg csak annyiban minősíthetők, amilyen mértékben ténylegesen az →értelemtől és az →akarattól függenek. A ~ek szándékosak, „vagy azért, mert az akarat parancsolja, vagy azért, mert az akarat nem akadályozza meg őket” (STh I-II,24,1). Erkölcsileg jók, ha egy jó cselekedet létrejöttéhez járulnak hozzá, ellenkező esetben rosszak. A jó akarat a jóság és a boldogság felé tereli az érzelmi hullámzásokat, amelyeket vállal; a rossz akarat enged a rendezetlen ~eknek, sőt azokat a végletekig hevíti. Az indulatok és érzelmek felemelkedhetnek az →erényekben, v. lealjasulhatnak a →víciumokban. - 2. függőség, megrögzött hajlam, mely ellenállhatatlan erővel köti az embert valamihez: játék~, munka~, →alkoholizmus, →drogfüggőség, →mértéktelenség. **

Tanquerey 1932:510. - Schütz 1993:352. - KEK 1763-70.