gyűlölet (lat. odium): 1. az →akarat cselekedete, természetes reagálása a felismert →rosszra; tudatos elfordulás a rossztól, visszautasítás. Ellentétpárja a →szeretet, ami az akarat tetteként természetes reakció a jóra. Amennyire szeretni való a →jó (Isten és az Ő ajándékai az emberben és dolgokban), épp annyira gyűlölni való a rossz (a sátán v. a bűn). Az egészséges lelki élet föltétele az idejében és helyesen fölismert rossz ~e. - 2. vícium, rosszakaratú elfordulás a jótól, egy személytől v. tárgytól, akit v. amit szeretni kellene. A ~ rosszasága az elutasított jótól függ. Legsúlyosabb esete az Isten iránti ~, bár minden ~ magában rejti az Isten iránti ~et is. Ezért minden →halálos bűnnek a ~ a forrása. Sajátos megnyilvánulásai: tudatos szembefordulás Isten parancsolataival, a személy méltóságával, rágalmazás, szándékos ártás, manipulálás, károkozás, gyilkosság. Forrása lehet a jó helytelen fogalma, félreismerése, a jó és a rossz fölcserélése, a tudatosan keltett →gyanakvás, félrevezetés. A ~ nem tévesztendő össze a →haraggal, ami az erkölcsi megítélést enyhítheti, a ~ mindig súlyosbítja. - A 20. sz. végén a ~ manipuláció tárgya lett, ezért rendkívül fontos a ~ kétféle értelmének világos látása. A különféle ~ellenes mozgalmak összemossák a jó és a rossz ~ét. Miközben látszólag mindenféle ~ ellen föllépnek, valójában óriási igazságtalanságok mellett szó nélkül elmennek rejtett önérdek v. a téves lelkiismeret miatt. Az embernek elsősorban nem a ~ ellen kell harcolnia, hanem a rossz ellen. A saját magában fölismert rosszat épp úgy gyűlölnie kell, mint a másik emberben észrevett rosszat. A rosszal (bűnnel) szembesülő embernek mindig arra kell törekednie, hogy szeresse az embert, akinek hibáját, bűnét, rosszaságát meglátta, és gyűlölje annak az embernek a bűnét. Ez az egyetlen mód, mellyel a rossz legyőzhető újabb ~ fölkeltése nélkül. - A ker-ek számára sajátos és az egész életen át tanulandó lecke az irántuk ismételten föllobbanó ~re a sztek és vt-k példájával, azaz szeretettel és megbocsátással válaszolni. Ennek a magatartásnak alapja azonban az a termfölötti erény, az a termfölötti szeretet, mely egyedül Isten ajándéka, az ember önmagától nem képes tartósan birtokolni (föllobbanó lelkesedésként, kis időre igen). - A Szentírás a rossz és a jó ~ét egyaránt ismeri (Zsolt 45,8), sőt ennek alapján beszél igazakról és gonoszokról: a gonoszok gyűlölik az igazat, mert Istent is gyűlölik. Az ÓSz-ben uakkor a bálványok iránti ~ az istenszeretet föltétele. A bálványokat és a hamis kultuszt maga Jahve is gyűlöli, ezért fizet meg mindenkinek gonoszságáért (MTörv 12,31; Ám 5,21; Péld 6,16-19; Mal 1,2). Az embertárs iránti ~ terén az ÓSz megkülönbözteti a zsidóságon belüli gyűlölködést a más népek fiai iránt érzett ~től, s az utóbbit kisebb bűnnek tekinti. A testvér ~ét különösen elítélték, főként a rabbinista irod-ban. - Az ÚSz-ben Jézus fölkészíti tanítványait arra, hogy a világ gyűlölni fogja őket az Ő nevéért (Mt 10,22; 24,9; Mk 13,13; Lk 21,17). Mivel az Atya és Jézus egy, aki Jézust gyűlöli, az Atyát is gyűlöli (Jn 15,23). A Lev 19,17 félreértelmezéséből következett magatartás helyett, mely megengedte a nem-izraeliták ~ét, Jézus →ellenségszeretetet követel (Mt 5,43-48; vö. Tit 3,3). A testvér~ tilalma magától értetődő (1Jn 2,9.11; 3,15; 4,20). Mivel Isten a világosság és a szeretet, a gonoszok a sötétséget szeretik és a világosságot gyűlölik (Jn 3,20). - Uakkor az ÚSz beszél a rossz ~ének szükségességéről is. A Zsid 1,9 Jézusra vonatkoztatja a Zsolt 45,8 szavait: „Szereted az igazságot, gyűlölöd a jogtalanságot” (vö. Júd 23). „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert az egyiket szeretni fogja, a másikat gyűlölni” (Mt 6,24; vö. Lk 16,13). Aki elkötelezi magát Krisztusnak, annak gyűlölnie kell a családját, sőt saját magát is; azaz ha választásra kényszerül, Krisztus mellett kell dönteni családja rossz befolyása v. önmaga gyöngesége ellenében (Mt 10,37; vö. Róm 7,17: „amit gyűlölök [=a rosszat], azt teszem”). Jel 2,6: Jézus gyűlöli a nikolaitákat és helyesli, hogy az efezusiak is gyűlölik őket. **

BL:517.