népi vallásosság, népi jámborság: tág értelemben egy nép saját kultúrájának megfelelő magatartása és megnyilvánulásai a transzcendens világ, a természet, a társadalom és a történelem egészével kapcsolatban; szorosabb értelemben az Egyházban élő népeknek a hivatalos tanításból leszűrődött jámbor szokásainak, gyakorlatainak együttese, ill. az evangelizációt befogadó kultúra vallásos felfogásának és magatartásának összessége, az →inkulturáció passzív oldala. A ~ megelőzi az intézményes és hivatalos megfogalmazásokat, ill. leszűri azokat magának a legegyszerűbb társadalmi szintekre is. -

I. ~ és a Tanítóhivatal. A II. Vat. Zsin. (1962-65) után a ~ az evangelizációnak fontos tényezője, melyre a lelkipásztorkodásnak és a népmissziónak is figyelnie kell, s támaszkodnia lehet. Az egészséges ~ nem tekinthető a lit. csökevényes, torzult formájának. Kialakulásának és elevenségének alapvető feltételei az érthető tanítás (szentségekről, dogmákról, a hívők Egyh-on belüli szerepéről) és a népnyelvű lit. Felügyelete a helyi ordinárius feladata. - A lit-nak elsőbbsége van a ~gal szemben, de a vele összhangban lévő ~ot becsülni és támogatni kell: a gesztusokat és jelképeket (→érintőzés, →búcsújárás, →fogadalmi tárgyak), imaszövegeket és formulákat (→archaikus népi imádságok), népénekeket, szentképeket, kultuszhelyeket, szokásokat és szt időket. - A KEK szerint „a katekézisnek figyelemmel kell lennie a hívők és a ~ jámborsági gyakorlataira is. Lelkipásztori megfontoltság kell ahhoz, hogy a ~ot támogassák és ápolják...” (1674-1676).  - Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2001. XII. 17: kiadott Direktóriuma (9, 46. 64. 50, 52, 61, 63, 83. p.) a Népi jámborságról és a liturgiáról Isten népe valóságos kincsestárának és a Szentlélek folyamatos aktív jelenlétének értékeli a ~ot, mely nehéz időkben fenntartja a nép hitét, hitelesen ábrázolja az egész embert a maga környezetében, s gyakran a nemzeti önazonosságát is reprezentálja. Ezért nem ismerni, közömbösnek venni nem szabad (II. János Pál: Vicesimus Quintus Annus ap. levél 2. p.). - A Direktórium előzményei a II. Vat. Zsin-ra mennek vissza. A Sacrosanctum Concilium c. határozat hangsúlyozza a lit. elsőbbségét, de hirdeti, hogy „nem szabad elhanyagolni a ker. nép egyéb áhítatgyakorlatait sem, csak feleljenek meg az egyházi törvényeknek és előírásoknak” (13). „Az egyház...ápolja és fejleszti a különböző népek és nemzetek jellegzetes adottságait és örökségét” (37). A Lumen Gentium a ker. nép hitérzékéről is szólt, mellyel „helyes ítélettel egyre mélyebben behatol és azt mindig nagyobb teljességgel érvényesíti életében” (12). A Gaudium et Spes szerint „az egyháznak is javára válik a múló századok sok tapasztalata,... és a kultúra különféle formáiban rejlő gazdagság; így válik képessé minden egyes nemzet arra, hogy a maga módján fejezze ki Krisztus üzenetét, ...nem mintha a Krisztustól adott alkotmányból valami hiányozna, hanem, hogy azt még jobban megismerje, kifejezze és szerencsésebben alkalmazza korunkban.” (44) - A Direktórium szerzői és szerkesztői e tanítóhivatali megnyilatkozások indításai mellett vsz. fölhasználták Andreas Heinz trieri teológus „~” szócikkét is a Christian Schütz szerk. Praktisches Lexikon der Spiritualität-ből (Herder, Freiburg, 1988; m-ul: Buzás József ford. A keresztény szellemiség lexikona. Bp., é.n.). A Direktórium jelentősége az, hogy először kezeli a Tanítóhivatal önálló megnyilatkozásban e kérdést, és ezzel világszerte felhívja rá az illetékesek figyelmét. Történelmi áttekintése őszinte kritikát gyakorol a kultúrák egykori helytelen egyh. megközelítéséről. A népi jámborságban rámutat az ember Istennel való találkozásának legsajátosabb értékeire; Isten népének karizmájára (9, 61, 83. pont), s arra, hogy a hivatalos istentiszt. és a népi kultusz kölcsönösen hatnak egymásra (58). Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a Kongregációnak kevés tárgyi ismerete van a népi jámborságokról. Kísérletet sem tesz arra, hogy másként tekintse a már ezer éve evangelizált népi kultúrákat, mint a csak néhány száz éve megkeresztelteket, ahol még elevenen élnek a pogány törzsi hagyományok. Nincs beleélő szemlélete a ~ világképéről és ennek az életben való jelenlétéről. Ez persze nem könnyű feladat, mivel a Tanítóhivatal teológiája a kinyilatkoztatás normatívája felől közelít. (Ezt a kérdést taglalja Tüskés Gábornak Rómában két évtizede megjelent értekezése: Népi vallásosság, társadalomtudományok és teológia. Kat. Szle, 1981/2. 114-125; valamint Néprajz és liturgia. Vigilia, 1981/5.304-309). Így a két valóságról, liturgia és népi áhítat koegzisztenciájáról úgy beszél a vatikáni dokumentum, hogy ismételten sajátos hitoktatói, pedagógia hangvételével figyelmeztet az előbbi primátusára. Ez a felfogás - Tüskés Gábor gondolatait követve - a szellemi-lelki dolgok abszolút irányíthatóságába vetett téves nézetből fakad, noha a ~ világában jól látható, hogy ezek a dolgok nem mindig irányíthatók, s gyakran mintegy maguktól jönnek létre. Benne az ember szellemi-lelki lehetőségei közvetlenebbül jutnak szóhoz, mint a teológia rendszerén átszűrve a liturgiában. Ezt észreveszi a dokumentum az 52. p-ban (amaz spontánabb, emez tiltja a szabad megnyilvánulást; a lit. nem jut el oda, hogy az egész embert a léte teljességében magába foglalja, a ~ a teljes embert szólítja meg saját szokásaival és nyelvezetével stb.), de nem eléggé alkalmazza ezt a fölismerést. A liturgia a népi jámborsággal szemben nem lehet pusztán normatív, hanem legyen az számára megismerési forrás is. Eközben aztán a teol. lehet a ~ alakítója. A Direktórium címzettjei elsősorban a főpásztorok, nekik kell ápolni, bátorítani, szükség esetén evangelizálni a népi jámborságot és tanítani erről a klérust (3, 5, 21, 59, 288. p.). -

II. A ~ kutatása Mo-on.

1. Előzmények. a) Barokk pasztoráció. A törökdúlás és a reformáció hagyományt lazító évszázadai után a paraszti jámborságot ért utolsó átfogó kultúrhatás a barokk műveltség. A kor népszerű, főleg koldulórendi szónokai igazi népszónokok, akik témakincsükért visszanyúltak a késő kk-ba, előadási módjuk feltűnően alkalmazkodott a vallási kultúrájában akkor még egyöntetűbb hallgatósághoz. Telek József OFM Tizen két tsillagú korona c. beszédgyűjteményében (1769, 1772) a népi hagyományok alapos ismeretéről tesz tanúságot. Művét néprajzi forrásnak, őt magát pedig a magyar vallásos népélet iránti érdeklődés egyik első képviselőjének tarthatjuk. Külföldi példákból ismerjük, hogy a vallásos népélet első megfigyelői másutt is az ismereteiket a lelkipásztorkodás javára felhasználó papok voltak. A vallásos népéletnek ezt az egyetemességét minden felekezetnél voltaképpen a felvilágosodás és a jozefinizmus bontotta meg. Ekkor a népi kultúra némely sajátosságait mint babonás szokásokat próbálták megszüntetni. A parasztság még sokáig fenntartotta a vallásosság hagyományos formáit, a többi társadalmi réteg azonban kiszakadt belőle az új, racionalizált világ-felfogás révén. A felvilágosodás és jozefinizmus hatására a hivatalos kat. és protestáns egyh. megnyilatkozásokban is föllelhető a ~ negativ minősítése. -

b) A ~ tud. kutatását megelőzte egy korai pozitivista, historizáló, magát historico-pragmaticusnak nevező irányzat. Képviselői nagy, rendszerezett gyűjt-eket írtak, melyekből mindmáig merítenek a kutatók. Ide tartozik →Esterházy Pál hg. nádor: Az egész világon lévő csudálatos b. Szűz Mária képeinek röviden föltett eredeti (1690; 1696: bőv; hasonmás 1994). A korai historizáló munkák legjellegzetesebb példái: →Jordánszky Elek: Magyar Országban 's az ahoz tartozó Részekben lévő bóldogságos Szűz Mária kegyelem' Képeinek rövid leírása. Pozsony, 1836. (hasonmás kiad. 1988); →Balogh Ágost Flórián: Beatissima Virgo Maria Mater Dei, qua Regina et Patrona Hungarorum. Historico-pragmatice adumbravit, Eger, 1872; →Dankó József: Magyar szertartási régiségek,1871;  A húsvéti istenszolgálat a régi magyar egyházban. 1872; →Knauz Nándor: A magyar egyház régi szokásai (Magyar Sion, 1865-68); Kortan. 1877. -

2. Ősvallás-kutatások. A  népies-nemzeti romantika, mely egész Eu-ban fölébresztette a néprajz iránti érdeklődést, a vallásos népélet kutatásának nagy próbatételét hozta. A 18-19. sz: a németek ugyanúgy a népiségből akarták megújítani a birodalmat (J. Möser, Joseph →Görres, Fr. L. Jahn, W. H. Riehl), mint ahogy nálunk az elenyészett nemzeti őseposzunkért nyújtott kárpótlást népköltészetünk fölfedezése (pl. →Kriza János: Vadrózsák. 1863). A romantikus kor első próbálkozásai nem nyugodtak bele az eltűnt magyar ősvallás kikutathatatlanságába, ezért a mitológiai vizsgálódások nagy érdeklődésnek örvendtek. Az első kísérlet 1875: Cornides Dániel: De religione Veterum Hungarorum tanulmánya. →Ipolyi Arnold: Magyar Mythologiája (1854) sok munkatársat foglalkoztatott és valamennyi ter-en kereste az ősi hitvilág nyomait, először téve kísérletet a m. vallásos világkép megrajzolására. Őstörténetünk azonban még annyira tisztázatlan volt, hogy fáradsága nem járhatott megbízható eredménnyel, a közel 1000 é. ker. örökségre pedig alig-alig keresett vonatkoztatást. Bírálata Csengery Antal: Tanulmányok a magyarok ősvallásáról, 1884. - Mindazonáltal  Ipolyi munkássága fölkeltette a figyelmet a m. népköltészet gazdag ter-ére: „Elindult, hogy fölfedezze a magyar ősvallást, és megtalálta a magyar folklórt!” (Tolnai Vilmos). Kállay Ferenc: A pogány magyarok vallása (1861) és →Kandra Kabos: Mythologia (Eger 1897) c. műveit az utókor lelkes dilettáns műnek tartja (az →ősvalláskutatás történetének összefoglalása Dömötör Teklától Magyar Néprajz VII. 502-507). - A m. folklór fölfedezése →Kálmány Lajosnak köszönhető. Mint a német Grimm testvérek, ő is úgy gondolta, hogy az ősvallás-kutatást az alsóbb mythológiával kell kezdeni, azaz a néphit mai emlékeinél: „Ahová a történész fáklyája be nem világít, a kereszténységet nem ismerő ősök korába, behatolhatunk az ethnographia segítségével... Hiszen nyelvkincseink és szokások sem egyebek, mint a nép nyelvébe, szokásaiba bejegyzett történelmi adatok.” (Néprajzi Múz., Ethnológiai Adattár EA 2814/11.366. kz). Ez az érdeklődés vezette a Tud. Akad-n 1885: bemutatott, Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya c. értekezéshez. Hatalmas, hiteles és friss néprajzi anyagot gyűjtött, de nem tudott szabadulni kora romantikus előítéleteitől: a közel 1000 é. kereszténységre való tekintet nélkül adatait jórészt ősvallási értelemben magyarázta (pl. Sarlósboldogasszony a földművelés istenasszonya volt őseinknél; EA 2814/II.276). Kálmány Lajos egyéb folklórmunkái páratlan hitelességükkel rendkívüli módon előrelendítették a m. néprajzkutatást, de a vallásos néprajz ter-én hátrányos következményekkel is jártak. Követőinél a vallási néprajzkutatás sokáig egyet jelentett az egykori pogány ősvallás elemeinek erőltetésével. Ezért kat. egyházi részről e kutatást idegenkedve, gyanakodva nézték, és a néprajzkutatás ter-éről kivesztek a kat. szemléletű kutatók. A ter. egésze szakmailag bármennyire is kiváló, de más szellemű irányítás alá került. Így a szorgos adatgyűjtés nem katalogizálhatott kat. lelkiséget a m. paraszti népéletből. Megfelelő dokumentáció híján téves szellemtört. közhellyé lett, hogy a magyar nép nem igazán vallásos, s a magyarnak főképp a kálvinizmus felel meg, a kat. magyarok „idegenek”. - A fiatal Ortutay Gyula később megírta, hogy az ún. pogány és prot. fölfogás hiedelmei tarthatatlanok (A magyar lélek alapvonásai. Népünk és Nyelvünk, 1933. 111.), →Eckhardt Sándor szerint „ha programként tűznők ki az egyh. eredetű folklórhagyományok kutatását, sok mindent másként látnánk és ítélnénk meg, és az őspogánysággal kacérkodó nemzeti romantika kénytelen lenne az Egyh-zal kompromisszumra lépni ezen a téren is.” (Előadás az A.C. kult. szako-án,1934). -

3. Az összehasonlító kutatás megjelenése. A nemzeti romantikus szemlélet az ált. néprajztud-ban is tarthatatlanná vált. →Katona Lajos hatalmas összehasonlító irodalmi tudásával a pozitivizmus szilárd talajáról támadta a romantikus vallási néprajzot, s higgadt tanulmányaival kiutat mutatott. Így pl. híres tanulmányában, A kedd asszonyában (Ethnographia, 1905:1.) ugyancsak a MTA ülésén, megcáfolta Kálmány Lajos és követői ősvallási következtetéseit: „Nem tanácsos mindjárt a praehisztorikus rétegbe fúrni, mikor még előbb a közelebb eső történelmi talajnak a gondos átkutatása is meglepő fölfedezésekkel kecsegtet... Jóval nagyobb és hatékonyabb része a hagyománynak... alsóbb keresztény rétegből való.” - Katona tanulmányai vallásos népéletünket bekapcsolták az európai magas- és paraszti kultúrák összefüggésébe. Ezzel klasszikus munkát végzett, s nem rajta múlott, hogy epigonjai a típus-, motívum- és összehasonlító kutatásokkal tud-unk bizonyos megmerevedését okozták. Erre már a súlyosan megsértett Kálmány Lajos is célzott el nem készült visszavágásának fogalmazványában: „Katona, mint soraiból látom, inkább elmélettel foglalkozott, mint a népet megismerni törekedett volna” (EA 2814/11.436-437). A köv. korszakban a vallásos népélet kutatására nézve is igazolódott ez az óvás. - Az azonban elfogadásra talált, hogy legyen vége az anyag egyszerű összehordásának és önkényes magyarázásának. Az adatokat össze kell foglalni rendszerekben, ami elemzés és motívumok keresése révén lehetséges. De ezt a munkát csak hatalmas összehasonlító anyag alapján lehetett elvégezni. A nemzetközi gyűjtés és publikálás céljából 1907: megalakult Helsinkiben a Folklore Fellows (FF). Vallási témák kutatása terén főként Sebestyén Gyula, Sólymossy Sándor s Szendrey Zsigmond és Ákos tett fölbecsülhetetlen szolgálatot. - Hiányolható azonban, hogy az „adatokat” létrehozó és éltető hitéleti és társad. valóságot nem méltatták kellő figyelemre, az adatokat regisztrálták, összehasonlították, anélkül, hogy a vallásos lélek megnyilatkozását, világképét figyelték volna benne. Módszerük eleve elzárkózott a népi vallásos kultusz teljességének vizsgálatától. Ennek a szemléletnek a jegyében fogalmazták meg 1937: a Magyarság Néprajza IV. köt-ének Jeles napok fej-ét is. Közléseik jórészt kimerültek a szokások, hiedelmek katalogizálásában. Nem adtak képet parasztságunk vallásos lelkiségéről, világképéről, és nem bizonyultak alkalmasnak a lényeget megragadó szemlélet kialakítására. A korabeli kutatás a m. vallásos népélet bensőségéről semmit sem tudott, közlését nem is tartotta feladatának. →Bálint Sándor szerint „szakrális eredetű hagyományvilágunk ellaicizálódott ebben az ábrázolásban”. Ezzel a köztudatot is félreinformálták. Néhány példa erre: Makkai Sándor: ,,[a magyarnak] rendkívüli fogékonysága van a logikai igazság és az erkölcsi nemesség iránt, de a szentség iránt annál kevesebb”. (A magyar fa sorsa, 1927. 97), Weis István, a Faluszövetség ig-ja: „Az alapjában racionalista falusi lakosságban ritka tünemény a mély vallásosság” (A magyar falu, 1931. 55); Veres Péter: „Vallásossága is csak látszat, szolga-komplexus, alkalmazkodási forma...” (Ember és írás. 1941. 85); Móricz Zsigmond Csomán járva „nagy meglepődéssel mondta el nekünk, hogy kat. m-okat látott ott. Eddig ugyanis, az általa megismert magyarországi kat-ok mind 'idegenek' voltak, németek, tótok ivadékai. Kat. m. földművelőt, falusi embert most ismert meg igazában először.” (Kilián Zoltán: Magyar katolikusok felfedezése. Magyar Kultúra 1928. XII. 5: 485). A szegedi havi búcsún Móriczot ugyanez az ámulat töltötte el, könnybe lábadt szemekkel mondta, hogy ilyent még nem látott (Bálint S. közlése). Szabó Dezső úgy vélte, hogy „ez az idegen iramú katolicizmus nem a m. lélek, m. életakarat, m. teremtő erő megépítése Isten dicsőséges földi katedrálisává, hanem egy idegen imperializmus kat. álarcú tatárjárása a magyarság elnyelésére.” (Az egész látóhatár, 1939. ll.134). Prohászka Ottokárt is félrevezette ez a hamis beállítás. „Ez a nép nem vallásos nép. (...) Nem azt mondom, hogy nincsenek vallásos m-ok, de azt, hogy a népjellemnek nem kiemelkedő vonása a vallásosság”. (Soliloquia I. 242., 1912. XII. 22). - →Sík Sándor meglátta, hogy valóságos „szellemtörténeti közhellyé vált ez a tétel, de mint mondta, nem akart belekontárkodni a néprajz tudósainak mesterségébe. A m. vallásos folklór még éppencsak születőben van, de éppen problémánk szempontjából máris sokat ígér; gondolok itt elsősorban Bálint Sándor kutatásaira. Hiszem, hogy annyi más tud. babona után végezni fog evvel is. Bízom benne, ki fogja mutatni, hogy a magyarság nem kevésbé fogékony a közvetlen hitélményre és annak személyes megrendüléseire - ha úgy tetszik: a misztikára és metafizikára, mint e téren szerencsésebb külső-belső adottságokkal megáldott más népek, csak éppen a maga módján... Mik a mi vallási értékeink? Ezeket kellene már egyszer elkezdeni legalább kutatóba venni. Kutatni a tárgyi és szellemi néprajz gazdag anyagában.” (A m. költők istenélménye. 1947. A kettős végtelen, 1969. 1. 212-213).

4. A m. vallásos népélet föltárása abból a felismerésből indult, hogy sem a pogányságra visszatekintő, sem a szenvtelenül leltározó kutatás nem hiteles megközelítése a valóságnak. Egyes kutatók figyelme kifejezetten a népi hagyományokra, mint vallási jelenségekre irányult, s az eddigi módszereket lélektani és történeti szemlélettel sürgették kiegészíteni. Marót Károly művei korai példái ennek (Vallás és mágia. Ethnographia 1933; Vallás és nép. Szellem és Élet.1939; Rítus és ünnep. Ethn. 1940). -Tudatosult, hogy beszélni kell autonóm szempontokról, melyek módszerbeli változásokat is kívánnak. A ném-eknél kat. és prot. részről egyaránt művelték az önállósuló ún. vallási néprajzot, sőt, az utóbbiaknál még nagyobb lendülettel, mert meglátták benne a lelkipásztorkodás segítőjét. Más kutatók viszont (Max Rumpf: Religiöse Volkskunde. Stuttgart, 1933) nem késlekedtek néprajzi eszközökkel is kimutatni, hogy a kat. vallás magas eszmeiségével, elvont szellemiségével a köznép számára nem való, mert vagy teljesen elvetik, vagy durván eltorzítva a maguk ízlése szerint átformálják, és a babonaságtól alig különböző külön vallást faragnak belőle. L'Houet már a „parasztegyház dogmatikájáról” beszélt (Psychologie des Bauertums, Tübingen, 1935). - Ez a prot. felfogás tért hódított a m. egyh. vélekedésében is, mégis munkához láttak. →Schwartz Elemér OCist Josef Weigert bajor plébános nyomán (Religiöse Volkskunde. Freiburg, 1925; Des Volkes Denken und Reden, 1925) a lelkipásztori teol. nélkülözhetetlen részeként, utóbb önálló tud-ként honosította meg a vallási néprajzot (Vallási néprajz. Ethnographia, 1928:165; A vallási néprajz új útjai - katolikus néprajz. Kat. Szle, 1934:408.). →Karsai Géza OSB írásainak már címe is sokatmondó: A vallásos néprajz fellendülése; A vallásos néprajz világtávlatai. PSz, 1937/1; Hittudomány és néprajz. Theológia, 1937/3. Eckhardt Sándor 1934: az AC Kult. Szakosztályában sürgette a kat. néprajz intenzív művelését. Schwartz Elemér indítványozta, hogy a Szt István Akadémia állítson föl egy Magyar Katolikus Néprajzintézetet. - Prot. részről Ravasz László: Néptheológia? (Az Út. Kolozsvár, 1915. 1. évf. l. sz.) és Imre Lajos: A falu művelődése (Kolozsvár, 1922) említendő. - Illyés Endre a m. ref. földmívelő nép lelki életéről írt kv-ében (Szeged, 1931) lelkipásztori szempontokat érvényesített, de még „ősvallási” érdeklődéssel (Uő: A m. földművelő ifjúság lelki gondozásának története. Debrecen, 1936). Először a sárospataki ref. hittud. akad-n honosították meg a lelkipásztori néprajz művelését Újszászy Kálmán és Szabó Zoltán irányításával. Újszászy Kálmán: A falu. Útmutatás a falu tanulmányozásához. (Sárospatak, 1936). Györffy István: Papképzés és népismeret (in. Néphagyomány és nemzeti művelődés. Bp., 1939.) Vö. Galuska Imre: A sárospataki faluszeminárium és hatása a gyülekezeti szociográfiai kutatásra. (in.: Vallási néprajz III:115. Bp. 1987.) Gunda Béla debreceni egy. tanár a ref. vallási néprajz tud. megalapozását szorgalmazta (Ref. Élet,1941/13), Tálasi István (Alföldi Tud. Int. Évk. 1946. 6-8) hasonlóképpen. -

5. Bálint Sándor első cikkeiben már megfogalmazta, hogy „népünknek is döntő élménye a katolicizmus”, bár ennek a m. lélekben való bontakozásáról alig tudunk valamit (Katolicizmus és a m. népiség; A m. vallásos néprajz problémái, Vigilia 1935/4; 1936/3). „A m. kat. tudományosságnak és a pasztorációnak ezen a téren gyökeres átértékelésre, új szemléletre kell rászánnia magát: az Igazság Lelke parancsolja ezt.” Első publikációiban (Népünk imádságai. Regnum Évkv. 1937:19; Népünk ünnepei. 1938; Adatok a m. búcsújárás néprajzához. Ethnographia, 1939:193) nem rejtette véka alá, hogy „igenis, beszélhetünk a vallásos néprajz sajátos igényeiről, autonóm szempontjáról. A néplélek szellemi, érzelmi alkatát ui. a tud-nak legfejlettebb módszereivel is nehéz megközelíteni. A vallásos néplélek a kutatótól sok áldozatot követel: teljes megértést, bizonyos fokú azonosulást, különben kisiklik kezünk közül. A vallásos néprajzot nem lehet a tudománynak sokszor egyoldalúan racionális módszereivel értelmezni, hiszen itt a néplélek legspontánabb rezdüléseiről van szó, amelynek fogalmi meghatározása sokszor lehetetlen.” (Népünk ünnepei. 1938:14). - A liturgia és néphit c. értekezésében (1941) az ősvallás-kutatás túlzásainak kiegyenlítésére is gondolt: „Pogány műveltségünk szakrális elemei és a ker. lit. megfelelő párhuzamai között páratlan lelki szintézis jött létre, mint a magyarság fogékonyságának és az Egyh. bölcs alkalmazkodásának klasszikus bizonysága.” - Ezek és más hasonló megnyilatkozások, egyben programok, elég okot szolgáltattak az ellene és nézetei ellen folytatott harc kitörésének. Szendrey Ákos Bálint Sándor: Adatok a m. búcsújárás néprajzához c. cikkére feleletül hasonló címen megírt dolgozatában (Ethnographia, 1940) olvashatjuk: „A vallásos néprajz értelmezésében nagy az ellentét köztünk és Bálint között. Mi csak azt tartjuk a vallásos néprajzba tartozónak, ami népi, azaz népi eredetű, vagy pedig a papi, egyh. rendelkezések népi átalakítása s nem egyházhatósági rendelkezéseknek papi felügyelet alatt való végrehajtása. A vallásos néprajz nem egyháztörténelem, s e kettő összekeverése egyik legnagyobb hibája a vallásos néprajzzal kísérletezőknek.” A nézeteltérésnek maradandó következményei lettek a vallásos népélet bensőséges kutatásának kerülése és hallgatólagos száműzése a céhbeli néprajztudományból és annak orgánumaiból, az Ethnographiából és a Néprajzi Társaságból meg az egy-ről. -

6. Az 1930-40-es években új szándékok és módszerek jelentkeztek, mivel a nemzetk. tudományosság belátta a katalogizálás és a motívumkutatás módszerének elégtelenségét. A változás a m. néprajz tört-ében részben generációs jelenség is volt. Az első nemzedék ui. az irodalomtört., a földrajz- és a tört-tud. ter-éről érkezett, s korábbi szakmája módszereivel művelte a néprajzot. Az új, már néprajzosként nevelődő nemzedék, a nemzetközi szemléletet, a funkcionalizmus és az intenció figyelembevételének igényével fogott munkához (vö. Ortutay Gyula: A m. népismeret, 1937; Marót Károly: A m. néprajzkutatás feladatai. Ethnographia, 1940; Gunda Béla: Funkcionalizmus kérdése a néprajzban. Erdélyi Néprajzi Tanulmányok, 1945/4; Tálasi István: Néprajzi életünk kibontakozása, 1948). Az új szakmai törekvés lényege a népélet belső valóságának megismerése, megértése és ábrázolása, nem pedig a priori elképzelések, rendszerek szolgálata; a ~ belső valóságát akarta föltárni. Számolhatott tehát a kegyelem működésével, figyelni kezdte a jelenségek összefüggését egymással és az egész élettel a közösség és az egyén szempontjából. - Az új módszer és szemlélet legjelentősebb képviselője, Bálint Sándor saját népközeli tapasztalatai alapján figyelmeztet, hogy népünk gondolatvilága más, mint a városi civilizált ember racionális szemlélete (Népünk ünnepei, 1938). Mivel a nép mindenütt a nagy összefüggéseket igyekszik megpillantani, ezért világképét a képzelet, az érzelem és egyéb irracionális hajlandóságok jellemzik. A természetfeletti a mindennapok részévé válik. A könyv zömét az egyh. év ünnepeinek néprajza teszi ki. Hatalmas adatszolgáltatásában érezhető a fiatal tanársegéd professzorának, Solymossy Sándornak, a szegedi tud-egy. első (1929) hazai néprajzos tanszéke vez-jének adatkezelése. Orosz István jászladányi búcsúvezető önéletrajzi írásának kommentálásában (Egy magyar szentember, 1942), s a Sacra Hungaria c. (1943) tanulmánygyűjt-ben már rátalált saját stílusára, munkamódszerére és ábrázolókészségére. Bálint Sándort a szellemtudományok terén lenyűgöző jártassága képesítette arra, hogy a kultúra jelenségeit a maguk lehető legszélesebb összefüggésében, egymásra hatásában értelmezze és ábrázolja. Ez maga az élet valósága, hiszen a korábbi évszázadokban nem volt a hit belső élményében és külső megvallásában az egyes társad. csoportok között akkora stílusbeli és fokozati eltérés. A néprajzi vizsgálat ezért nem szorítkozhat a hagyományőrzőnek nevezett osztályok (főleg a parasztság) kutatására. Ezáltal az addig csak őrá jellemző multi- és interdiszciplináris, komplex-megközelítést bevezette a vallási néprajzi kutatásokba (Tüskés Gábor szakkifejezése, aki a Mert ezt lsten hagyta... c. 1986: megjelent gyűjteményes köt-ében ezért szerepeltette együtt a különféle kutatási ter-ek művelőit, csakhogy ezt Bálint Sándor egyszemélyben végezte!). Vitatkozás helyett egyszerűen maga mögött hagyta az „egyházi eredet” és a „népi alakítás” merev szétválasztásait, hiszen a kultusztörténetben nem húzható éles határ: minden mindenre hathat. Mint írja: „Az egész társad. vallásos megnyilatkozásait kell figyelembe vennünk. A vallásos népközösség a társad. és osztálykülönbségeken fölül egybefoglalja (legalább az ünnep v. szert. idejére) egy-egy hitvallásnak tagjait... Történelmileg is beszélhetünk tehát a szó egyetemes, osztályokat is magábanfoglaló értelmében vallásos népéletről. (...) Ez az új látásmód a néprajzi jelenségeket nem a maguk olykor egzotikus elszigeteltségében, hanem egyetemesebb összefüggéseiben kívánja magyarázni.” (Bálint 1949-1987.) Ez a munkásság nem maradt visszhang nélkül. A fiatal papság egy korabeli megnyilatkozása: „A nagy perben, m. népünk vallásos, metafizikus és misztikus adottságai kérdésében nagy nyereségünk Bálint Sándor műve.” (Papi Lelkiség 12/1943-44/179). - Időközben kezdtek megnyilatkozni a lassan öntudatosuló vallásélet-kutatás többi művelői is. A kat-ok közül pl. Volly István 101 Mária Ének c. kv-ében (1948, 1982: a karácsonyi énekekkel bőv.) a népi vallásos költészet remekeit adta ki. A tört. néprajz további alapművei: Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában (1940; új kiad. 2000); Jánosi Gyula OSB: Barokk hitélet Magyarországon a jezsuiták működése nyomán (1935); Barokk búcsújáróhelyeink táji vonásai (1939); Dám Ince OFM: Egyház és népiség (Új Élet, 1942), A lelkipásztori néprajz alapelvei (Magyar Barát, 1944/4). Dám indította el a Magyar Kat. Néprajz Kiadványai c. sorozatot, mely a népi hagyományok anyagával szerette volna magasabb szintre emelni a népünknél korábban oly közkedvelt ponyvairodalmat. Radó Polikárp elsősorban liturgiatörténeti munkáival járult hozzá (pl. Nyomtatott liturgikus könyveink kézírásos bejegyzései, 1944) a fejlődéshez. Ösztönzésének köszönhető az is, hogy az 1947/48-as tanévben vallási néprajzi kollégiuma nyomán megalakult a bpi KPI-ben A Magyar Növendékpapság Néprajzi Munkaközössége, mely néprajzi gyűjtésre felkérő tájékoztatót és kérdőívet állított össze és küldött szét az ország minden papjának és papnövendékének.

A nagy reménységgel kecsegtető vállalkozás az egyházpolitika kedvezőtlen fordulata miatt nem bontakozhatott ki, s a gyűjtött anyag elpusztult (vö. Tomisa Ilona: A Magyar Növendékpapság Néprajzi Munkaközössége. Vigilia, 1982/12; Radó Polikárp: A vallási néprajz alapvetése. Vigilia, 1983/12). Az 1952/53. tanévben Radó Polikárp a Hittud. Akad-n Szűz Mária tisztelete a m. középkorban c. adott elő kultusztört-et. Sinkó Ferenc Magyarok Máriája c. (Vigilia, 1955/5.248-253.), Vajkai Aurél a közösség vallásos világáról írt értékes dolgozatokat (Az ősi javasember; Az ősi ember imádságai. Ethnographia, 1938, 1947; A csatkai búcsú. Ethnographia, 1940:50). Manga János vallásos népénekek gyűjtésével és a Felföld szakrális világának feltárásával (A katolikus vallási néprajz és a húsvéti ünnepkör. Új Élet, 1943/4; A kánai menyegző változatai. Ethnographia. 1946:49) és egy képeskönyv (Magyar katolikus népélet képekben. 1948) kiadásával gazdagította a kutatást. A hasznosi tömegpszichózis c. értekezésén (Ethnographia, 1962:353) viszont a korszak sugalmazása érződik. Márkus Mihály az evang. nép vallásos életéről tudósított (A bokortanyák népe, 1943). Domokos Pál Péter az erdélyi kat-ok múltjával és a moldvai magyarsággal foglalkozott (A moldvai magyarság, 1941; „...édes hazámnak akartam szolgálni...”,1979). Székely László a csíki székelység vallásos népéletét elemezte (Ünneplő székelyek. 1944; Ahítat a falun. 1943; A csíki székelyek aszkézise. Vigilia, 1977/3. posztumusz összegezés: Csíki áhítat, 1995). Bonomi Jenő főleg a Buda-környéki (Budaörs, Makkos Mária, Solymár, Csobánka, Pilisvörösvár) németség búcsújárását, szokásvilágát tárta fel 1936-41. - Prot. lit-tört. munkák: Bognár János: Az egyházi évkör kialakulása...,1932; Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia kérdéséhez. 1933; Tóth Endre: Az úrvacsoraosztás Dunántúl a reformációtól a XVIII. század végéig. (Theol. Szle. 1933/34), Nagy Sándor Béla: A református istentisztelet Kálvin felfogása szerint. (Theol. Szle. 1937). - Az egyháztörténelmi munkák: Juhász Kálmán szegedi teol. tanár: A licenciátusi intézmény Magyarországon. c. (1921.); Vanyó Tihamér OSB főisk. tanár: Az egyházmegye-történetírásról. (Regnum 1937); A plébániatörténetírás módszertana. (Regnum 1940/41); Az egyháztörténész szemhatára. (Regnum 1942/43). - Vanyó helyteleníti, hogy az eddigi tanulmányok inkább az intézmény, semmint a hívő nép életét ábrázolják. A prot. egyháztört. fontos munkája Révész Imre: Magyar református egyháztörténet 1. (1938;  befejezetlenül maradt), és az evang. Payr Sándor: Egyháztörténeti emlékek. (1910). - A megújuló vallási néprajzot segítette az irodalomtörténet számos vizsgálódása is: Horváth Cirill: Középkori legendáink és a Legenda Aurea (1911); Középkori m. verseink (1921); Horváth János: A m. irodalmi műveltség kezdetei (1931); Az irodalmi műveltség megoszlása (1935); A reformáció jegyében (1957); Kardos Tibor: Középkori kultúra, középkori költészet (é.n.). - Bálint Sándor, akit pol. okokból 1965: nyugdíjaztak, sorban jelentette meg a már régóta átdolgozásra váró Népünk ünnepei (1938) helyett a teljes kult. áttekintéssel megírt Karácsony, Húsvét, Pünkösd, a nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (1973), majd az Ünnepi kalendárium 1-II., a Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-eu. hagyományvilágából (1977) c. köt-et a SZIT-nál. A Szögedi Nemzet, a szegedi nagytáj népélete c. óriás-monográfiát 1974-79: adta ki a szegedi Móra F. Múz. Évkv-einek 3 köt-ében. Az 1981: A hagyomány szolgálatában c. összegyűjtött dolgozatainak megjelenését nem érhette meg, mert 1980. V. 10: közúti balesetben elhunyt. -

A m. kat. népélet kutatásának megújulását zömében egymaga formálta ki. Életművét kétségbe vonni v. megkerülni többé már nem lehetett. (Vö. többek között Mathias Zender: Ajánlás. in: „Mert ezt Isten hagyta...” 1986:7; Hetény János: Bálint Sándor életműve. Jel, 1989/1-2. 48-51; ifj. Lele József: Az Úr készen találta őt. Bálint Sándor élete. Kecskemét, 1996; Péter László: Bálint Sándor munkássága. Bibliográfia. Szeged, 1974; Gyuris György: Bálint Sándor munkássága 1973-1981. Bibliográfia. Somogyi-könyvtári műhely, 1981/1. 35-45). Tudományos hagyatékát Kuratórium kezeli. A Szeged-Alsóváros. Templom és társadalom c. kz-át 1983: Tomisa Ilona rendezte sajtó alá. A magyarországi búcsújárás történetét és néprajzát összegező gyűjtését Búcsújáró magyarok c. 1994: Barna Gábor gondozta és egészítette ki; függelékében Szilárdfy Zoltán a kegyképek és szobrok tipológiáját és jelentését adta meg. Bálint Sándornak szándékában állt még Szeged barokk kori műveltségének, és „a hét szentség folklórjának” földolgozása, valamint egy szakrális néprajzi-népműv. képeskönyv kiadása. -

7. Tüskés Gábor tud-tört. áttekintésében („Mert ezt Isten hagyta...” 1986.18-62) jelezte, hogy az 1970-es évektől kezdve újabb föllendülés, egy újabb nemzedék jelentkezése figyelhető meg a ~ kutatásában. Főbb példái: Varga Zsuzsanna: A ~ tárgyainak gyarapodása. (Néprajzi Értesítő, 1969, 1970, 1973.); Devotio és dekoráció. 18. és 19. sz. kolostormunkák Magyarországon. (szerk. Lengyel László; Studia Agriensia 7. Eger, 1987). Kriza Ildikó: A középkori hagyomány továbbélése a mai folklórban; A szálláskereső Mária. Apokrif motívumok a mai szájhagyományban. (Népi kultúra - Népi társadalom, 1975,1977). Pócs Éva: ~ (szócikk a Néprajzi Lex-ban), a Néphit (Magyar Néprajz VII. köt.). - Kat. részről a Vigilia folyóir. adott helyet ismételten ilyen természetű írásoknak, mint pl. a már említett Székely László értekezéseinek. Shram Ferenc a ~ különféle témáiban kutatott, s számos publikációja jelent meg [Betlehemes játékaink. 1956; Temetkezési szokásaink. 1957; Népszokások Bereg megyéből. (Néprajzi Közl. 11/1966/167-198.); Búcsújárás Magyarországon. (Teológia 2/1968/94-100.); Magyarországi boszorkányperek 1529-1768., (1970); A szentek tiszteletének népszokásai XVII. századi énekeskönyvekben. (Vigilia, 1978/1.) stb.]. - Szilárdfy Zoltán Barokk szentképek Magyarországon c. kv-e (1984) és a Tüskés Gáborral és Knapp Évával társszerzőként megjelentetett Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsújáróhelyekről (1987) forrásmunkák. Szilárdfy A magánáhítat szentképei 1-II. (Devotio Hungarorum 1995-97) adott újabb hézagpótló gyűjteményt. Tüskés Gábor és Knapp Éva főleg a barokk kori kultusztört. emlékeinek feltárását gazdagították számos tanulmánnyal, pl. Búcsújárás a barokk kori Mo-on a mirákulumirodalom tükrében. 1993; A zarándoklatok térbeli sajátosságai a 17-18. sz-ban. (Néprajzi Látóhatár, 2000:253.). Jórészt eme értekezéseiket foglalja egy kötetbe a ~ Mo-on a 17-18. sz-ban c. kv (2001). Tomka Miklós vallásszociológiai tanulmányai közül megemlítjük Az egyházak változó társad. szerepe (Szociológia, 1976); A vallási kultúra maradványai a vidéki fiatalok körében (Ped. Szle, 1977) c. munkákat. Néphit, népi vallásosság ma Mo-on címen a MTA Fil. Int-e is foglalkozott a témával (Vallástudományi tanulm-ok 3. szerk. Horváth Pál, Bp., 1990) Bartha Elek: Vallásökológia. Szakrális ökoszisztémák szerveződése és működése a ~ban. (Ethnica, Debrecen, 1992). Kósa László: Egyház - társadalom - hagyomány. (Ethnica, Debrecen, 1993). - Prot. szerzők: Esze Tamás A m. református kegyesség múltjáról adott összefoglalót (Ref. Egyház, 1957/8), melyben sajnálattal állapította meg a m. prot. nép tudata kutatásának elmaradását. Molnár Ambrus-Szigeti Jenő: Református népi látomás irodalom a XVIII. században. (Theol. Tanulmányok. Új folyam 19., Bp., 1984.), Molnár Ambrus: Adatok a ref. egyh. néprajz ~i tudományos vizsgálatának tört-éhez. (Theol Szle Új folyam XXXV. 1992/4. 224-232), Ötvös László: Károli Gáspár bibliafordításának jelenléte a ~ban. (Nemzetközi Theol. Könyv 22. köt. Szolnok, 1995), Barna Gábor: A m. prot. vallási néprajzi kutatások tizenöt éve. (Theol. Szle, új folyam, XI. 1997/5. 275-280). Szigeti Jenő a prot. szekták, kisegyházak elismert kutatója: És emlékezzél meg az útról c. Tanulmányok a mo-i szabadegyházak tört-éből. (Bp., 1981), Kardos László-Szigeti Jenő: Boldog emberek közössége. c. A mo-i nazarénusok (Bp., 1988) bemutatója. Kardos László: Bakonycsernye. Egyház és vallásos élet egy mai faluban. (Bp., 1969). Fehér Ágnes: A szabadegyházi közösségek vizsgálatának jelentősége, néhány szempontja. (in: Vallási néprajz 3, 139-155. Bp., 1987). - A mo-i zsidó néprajzkutatás első megfogalmazója 1881: Goldziher Ignác (ld. Heller Bernát: Goldziher Ignác és a néprajz. in: Heller Emlékkönyv, 1941), korunkbeli kiemelkedő alakja Scheiber Sándor, aki Folklór és tárgytörténet I-III. c. 1974/1984 é. gyűjt-es köt-ével jelentkezett. (A III. köt-ben Dán Róbert bibliogr-jávaI). A hagyomány kötelékében. Tanulm-ok a zsidó folklór köréből (szerk. Kriza Ildikó, 1990). -

8. Az ún. →archaikus népi imádságokra Erdélyi Zsuzsanna egyik Somogy m. gyűjtése irányította rá 1968-tól a figyelmet. Óriási mennyiségű hazai anyagot talált, és elvégezte a nemzetközi összehasonlítást is. A Hegyet hágék, lőtöt lépék először az Új Írás 1970/9. számában, kv-ben 1974: jelent meg. (3. bőv. kiad. 1999). - Összehasonlító tanulmányok: Boldogasszony ága 1991. és „Aki ezt az imádságot...” 2001. Az MTA-n 1970 elején mutatta be gyűjtését, az elnöklő Ortutay Gyula, Pais Dezső nyelvész, Mezey László és Holl Béla irodalomtörténész korreferensek elismerő méltatásban részesítették, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor és más költők elragadtatva lelkesedtek érte. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtő munkáját a 70-es évek elejétől Lékai László veszprémi pp. is támogatta, rekollekciós közp-okban tartatott vele ismertetést és körlevélben kérte a papság segítségét (Centralista, 2001. pünkösd); esztergomi érs-ként a Ker. Múz. keretében megszervezte a kat. ~ gyűjt-ét: Vallásos hagyományaink értékeinek megmentéséért (Új Ember, 1980. I. 6.) Lékai bíboros, Bálint professzor és Erdélyi Zsuzsanna közös bejelentése a létesítményről és támogatás kérése. - Az Új Ember (1984. VII. 1.) ismertette a Szilárdfy Zoltán és Sólymos Szilveszter által Pannonhalmán rendezett időszaki kiállítást a m. kegyhelyek gazdag anyagából. Erdélyi Zsuzsanna egyéb értekezései közül megemlítendő a „...Magyarországot Máriára bízta” c. összefoglalás (Új Írás, 1990/5-6). Az archaikus népi imádságok kutatása és közzététele terén csatlakoztak hozzá Polner Zoltán: Föld szülte fáját (Szeged, 1978), Silling István gyűjtései és publikációi a Vajdaságból (1992, 1995, 1997: megjelent imakötetein kívül): Templomok, szentek, imádságok. Tanulm-ok a vajdasági ~ köréből (Újvidék, 1994). Megszenteltjeleink (Újvidék-Tóthfalu, 2001). Vallási néphagyomány. Írások a vajdasági ~ köréből. (Újvidék, 2002), valamint Tánczos Vilmoséi Moldvából, pl. „Gyöngyökkel gyökereztél” c. gyimesi és moldvai archaikus imádságokból (Csíkszereda, 1996). -

9. A vallásos életgyakorlat alkalmairól, szervező egyéniségeiről sem feledkeztek meg a kutatók. Az 1997-es vajdasági konf. a kántorokról értekezett (a Kiss Lajos Népr. Társ. szervezésében, Létünk, 1998/3-4). Az ún. szentemberekkel, mint a vallásos élet szervező egyéniségeivel a szegedi 1992. évi konf. foglalkozott (szerk. Barna Gábor, Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 1., Bp., 1998). A búcsújárás néprajza volt az 1999-es vajdasági konf. témája (Létünk, 1999/1-2). A debreceni tudegy-en tanrendbe vették fel a ~ okt-át, a teol. felsőokt-ban azonban nem kapott helyet. 1991: Molnár Ambrus vezetésével hazai egy. oktatók és folklórkutatók javaslat-tervezetet dolgoztak ki az egyh. népismeret és vallási néprajz alap- és posztgraduális szintű okt-ához a prot. teol-kon. (ld. Magyar Felsőoktatás 1992/9. és 1992/10). Hatására az evang. és ref. teol-n, valamint az ELTE Folklór Tanszékén rendszeresen vallási néprajzi tanf-okat rendeznek. - A Magyar Néprajzi Lexikon 5 kötetének kiadására 1977-82: Ortutay Gyula főszerkesztősége alatt került sor széleskörű előmunkálatok után. A lex. egyben jelezte az 1937-es Magyar Néprajz megújítását is. Az új, 8 köt-es munka VII. köt-ébe került 1990: a Népszokás, néphit, népi vallásosság c. fej. (szerk. Hoppál Mihály és Barna Gábor). A jeles napokat és ünnepi szokásokat külön fejezetben Tátrai Zsuzsanna állította össze csak a profán élet alkalmaiként. A Népi vallásosság c. fej. felekezetek szerint tagolódik; a kat. rész Bárth János (aki a jeles napok jórészét a vallásélet szempontjából újra előadja), a g.k. Bartha Elek, a prot. Kósa László és Szigeti Jenő munkája. Mindegyikük vázolja az addigi kutatástörténetet és törekszik a jelenségek összetett ábrázolására. Az ilyen művek természetesen összefoglaló jellegűek; feltételezik a korábbi és további részlet-kutatások eredményeinek közzétételét, hiszen nem képesek azok egyedi jellegzetességét megőrizni. Jó példa erre Fél Editnek egy mezőkövesdi summásasszony életéről, vallásosságáról szerkesztett kv-e fr. nyelven (→Terre Humaine). -

10. A ~ napjainkban. Új publikálási lehetőségek. A tört. néprajz föltárásaira és a friss terepmunkákra egyaránt szükség van. Jóllehet az „utolsó, 24. órában vagyunk!” riasztás már régóta hangzik, a kutatók egymás után mutatják fel újabb és újabb leleteiket a ~ világából. Kat. részről a Szegedi Tudegy. Néprajzi Tanszéke 1994, ill. 1998 óta jelentet meg két, egyre szaporodó sorozatot: a Devotio Hungarorum a múlt értékeit gyűjti, a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár pedig a recens anyagot közli. Szerk-je és a kétévenként Szegeden rendezett Néprajzi Konf. szervezője Barna Gábor, Bálint Sándor munkájának folytatója. Ő maga nagyszámú értekezést tett közzé folyóir-okban, évkv-ekben, ill. gyűjt-es köt-ekben a népi hit- és szokásvilágból. Újabban a vallásos társulatokkal (A tállyai Fáklyás Társulat dokumentumai, 1996; Az Élő Rózsafüzér kúnszentmártoni társulata, 1998; közreadója A barkai Skapuláré Társulat tört-ének, 2002), kegyhelyekkel és búcsújárásokkal foglalkozik (Búcsújáró és kegyhelyek Mo-on, Panoráma 1990; Búcsújárók, kölcsönhatások a m. és más eu. vallási kultúrákban, 2001). Egy. koll-ain a valláséletet kutató újabb nemzedéket oktatja. Tanítványainak megjelent munkái közül említhető pl. Frauhammer Krisztina: Levelek Máriához. A máriakálnoki kegyhely vendégkv-e. 1999. Hallgatói csoportmunka: „Mária megsegített”. Fogadalmi tárgyak Máriaradnán I-II. 2002. (Devotio Hungarorum 6. és 9.). A 3. Nemzetk. Néprajzi Szem. anyaga: Szent és profán között. A szeged-alsóvárosi búcsú. (szerk. Pusztai Bertalan. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 3. 1999). - A bpi ELTE Folklór Tanszéke Voigt Vilmos, a Ref. Teol. Doktorok Koll-a Molnár Ambrus által vez. Egyh. Néprajzi Szekciója és a Folklór Tanszék okt-ja, Küllős Imola folyamatos közreműködésével 1985 óta a Vallási Néprajz c. kv-sorozatban 10 köt-etben jelentetett meg tanulmányokat., 11. k.  2003: Illyés Endre ref. pp. néprajzi tanulmányait közli. A vállalkozás ökumenikus nyíltságú, és találhatunk bennük r.k. és g.k. (a 3. köt-ben ők adták ki Bálint S. csaknem 4 évtizedig kz-ban maradt kutatástört-ét, s Lehr György: Kérdőíves módszer a kat. néphagyományok gyűjtésére c. értekezését), kis- ill. szabadegyházi tárgyú írásokat, s helyet kapnak benne határainkon túli szerzők is, akik részint önkéntes gyűjtők: lelkészek, tanárok, egy. hallgatók, részint néprajz-kutatók és egy. oktatók. Napjaink néprajzosai előadáshoz és publikáláshoz juthatnak a Népi Vallásosság a Kárpát-medencében c. konf-kon s azok kiadványaiban szintén felekezet- és nemzetiségközi, határainkon átívelő témákkal (Az 1990-i sepsziszentgyörgyi konf. anyaga megj. Veszprém, 1991. szerk. S. Lackovits Emőke; 1991-i veszprémié megj. Veszprém, 1997; 1993-i pécsié megj. Pécs, 2000. szerk. Lantosné Imre Mária). - 2003: Imre Mária az egyetlen, aki a r.k. egyh. felsőokt-ban, a pécsi Hittud. Főisk-n és a hitoktatóképző Lev. Tagozaton vallási néprajzot ad elő főpásztori megbízatással, s aki a vallási néprajzi konf-k rendszeres előadója. Lackovits Emőke számos előadás és tanulmány mellett Az egyh. esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban (2000) c. kv-ében közöl gazdag anyagot a ker. felekezetek népének életéből. V. Szalontay Judit a Rábaköz vallási néprajzát kutatja és rendez belőle kiállításokat (pl. Patrona Hungariae. Mária-tiszt. a műv-ben és a néphagyományban, 2002). A Nógrád Megyei Múz-ok Évkv-ei-ben (Balassagyarmat) ismételten jelennek meg vallási néprajzi tárgyú dolgozatok, főleg Limbacher Gábortól és Lengyel Ágnestől. A „Szent és a Profán” c. kiállításuk gazdagon illusztrált, tartalmas kv-változata a Népi vallásosság a Palócföldön (1997). Limbacher újabb kv-e Hazaszeretet, magyarságtudat a népéletben (Balassagyarmat, 2002) c. jelent meg. Rámutat a téma szakrális gyökereire, s közli az évkv-ekben nehezen hozzáférhető Magyarok Nagyasszonya kultusza és ábrázolásai c. dolgozatát. Lengyel Ágnes értekezései elsősorban a vallásos apró/ponyva nyomatványok használatáról szólnak. Hetény János a népi mariológiát mutatta be A Mária ünnepek népi megülésének teol. vizsgálata (1957) c. disszertációjában, valamint A győri vérrel könnyező Szűzanya kultusztörténete (2000) és a Nagyboldogasszony virrasztása. A Karancs-hegyi búcsú. (2000) és ennek népének-anyagát tartalmazó Alkonyattól virradatig (2002) c. kv-ekben. - További felsorolás helyett utalunk a Magyar Néprajzi Bibliográfia éves köteteinek megfelelő fej-eire. Az eddigiek is meggyőzhettek arról, hogy a vallásos népélet kutatása hazánkban örvendetesen megújult és ma is termékeny. Megoldásra váró feladat még a vallási néprajz oktatása a hittud. főisk-kon, a kat. egy-en és a hitoktatóképzésben. Erre az egyh. Tanítóhivatal és a vallásos népélet hazai kutatása egyaránt fölkészült. (A hazai prot. felsőoktatás már jóval korábban felismerte ennek lehetőségeit és jelentőségét). „Gyökeres átértékelésre, új szemléletre” van szükségünk, ahogy Bálint S. hét évtized óta üzeni. - Bálint Sándor munkássága lexikonunk néprajzi anyagának fő forrása. A ~ konkrét megnyilvánulásait az egyh. évben lásd az egyes ünnepeknél: →ádvent, →karácsony, →nagyböjt, →húsvét, →Nagyboldogasszony stb. és a szentek szócikkeinél. A ~ megnyilvánulása sok →eredetmagyarázó mese és →eredetmagyarázó monda, valamint a vallásos vonatkozású növénynevek (pl. →Mária virága, →margitvirág, →Boldogasszony papucsa, Szent János füve stb.). He.J.

Nov. havi ájtatosságok. Imák és énekek. Jászberény, 1943. - Mester Imre: M. népi lit. szentelmények. Bp., 1954. (Dissz.) - Hetény János: A népi vallásos élet kutatása és jelentősége, mint pasztorál- liturgikus kérdés. (Licenciátusi dolg.) Bp. Hittud. Akad. 1955. Kz. - „Mert ezt Isten hagyta...” Szerk. Tüskés Gábor szerk. Bp., 1986. - Vallási néprajz III. Szerk. Dankó Imre-Küllős Imola. Bp., 1987:8. (Bálint Sándor: A m. vallásos népélet kutatása, 1949.) - Magyar Néprajz. VII. 1990:329. (Bárth János-Bartha Elek-Kósa László-Szigeti Jenő: Népi vallásosság) - A m. folklór. Szerk. Voigt Vilmos. Bp., 1998:470. (Bartha Elek: Néphit és népi vallásosság) - Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció Direktóriuma a ~ról és a liturgiáról. Kivonatos ford. Hetény János. Róma, 2001.