Magyar Katolikus Lexikon > K > katolikus megújulás


katolikus megújulás, katolikus reform, katolikus restauráció, ellenreformáció, 1555-1648: az →augsburgi vallásbékétől a →harmincéves háborút lezáró →vesztfáliai békéig terjedő történelmi korszak. - A történészek ált. az ellenreformáció korának nevezik. E kifejezést először 1776: Pütter göttingeni ev. jogász használta, ált-sá 1889: Moritz Ritter történész tette, „a protestánssá lett országoknak és alattvalóknak a katolikus egyházba való erőszakos visszatérítése” tartalommal. Tagadhatatlan, ilyen is történt, de ez a kornak csak egyik vonása volt. Itáliában és Spo-ban, valamint annak tengerentúli gyarmatain ui. nem volt ellenreformáció, Spo. „aranykorát” (Siglo de oro) élte; Anglia is az Erzsébet-kori kulturális, gazd. és tengerészeti fejlődés csúcspontját érte el; Németalföldön sem lehet ellenreformációról beszélni. E kor a vallási türelmetlenség és vallási háborúk ideje volt, ezért az újabb egyetemes történetírás inkább a vallásháborúk koráról beszél. - I. A ~ erőforrásai. A ~ belső erőit az Itáliában és Spo-ban a kk. óta ható reformtörekvésekből merítette. Itáliában az egyh. és vallásos élet elevenségének bizonysága új szerzetesrendek alapítása (1524: →teatinusok, 1535 k. →orsolyiták, →szomaszkaiak, →barnabiták, →kapucinusok). Spanyolországban a ~ az egész ppi karra, a monasztikus és koldulórendekre is kiterjedt. 1478: a sevillai nemzeti zsinattal kezdődött, Hernando Talavera (†1507) granadai érs. és Ximenes de →Cisneros (†1517) bíb., toledói érs. reformtörekvéseivel folytatódott, s a különféle szerzetesrendek, főként a koldulórendek megreformálásával tetőződött. A ~ leghatásosabb rendje, a Jézus Társasága (→jezsuiták) is itt keletkezett. - II. A ~ és az egyetemes zsinat. A reformáció elterjedésének legerősebb gátja egy egyetemes zsin. lett volna, amit a prot-ok nemcsak követeltek, hanem német földön kezdetben el is fogadták volna a tekintélyét. A pápák viszont, a zsin-ot a p. tekintélyével szembeállító →konciliarizmus veszélyétől tartva, sokáig pol. eszközökkel próbáltak úrrá lenni a reformáción. X. Leó p. (ur. 1513-21) halála után a bíb-ok az utrechti születésű Hadrian Florensz d'Edelt lőveni egyetemi tanárt, V. Károly nevelőjét választották p-nak. A határozatlan és a kúriai viszonyokat teljesen félreismerő VI. Adorján (ur. 1522-23) reformkísérleteivel még a pápai udvarban is kudarcot vallott. 1523. I. 23: a nürnbergi birod. gyűlésen egy brevét és egy instrukciót olvastatott fel Francesco Chieregati legátussal, amelyben minden szépítés nélkül bevallotta a p-k bűneit is, s a hitegység érdekében bocsánatot kért mindenkitől. De a rendek az egyetemes zsinatig és a német nép sérelmeinek megszüntetéséig hallani sem akartak békés egységről. VI. Adorján a Ny-i fejed-ek között egyetlenként viselte szívén Mo. megsegítését is a törökkel szemben. - Utóda, VII. Kelemen (X. Leó p. unokaöccse, a törvénytelen származású Giuliano de Medici, ur. 1523-34) kifogástalan életet élt ugyan és a reform ügyét is a szívén viselte, de bizonytalan és habozó természete miatt teljesen környezete befolyása alatt állt. Főként a ném. Schönberg és a szicíliai Giberti voltak rá döntő hatással. A Spo-tól Mo-ig terjedő Habsburg birod-ban látta legfőbb célkitűzésének, a II. Gyula p. által létesített pápai állam megszilárdításának egyik akadályát, ezért I. Ferenc fr. kir-lyal (ur. 1515-47) 1526: megkötötte a →cognaci ligát. Válaszul V. Károly (ur. 1519-56) hadai betörtek Itáliába, 1527. V. 6: bevették és kifosztották Rómát is, és a lakosság egy részét kardélre hányták (→sacco di Roma). A prot. zsoldosok a papokat, szerz-eket és apácákat sem kímélték. A p. az Angyalvárba menekült, de hamarosan kénytelen volt megadni magát és aláírni egy megalázó békét. - A bíb-ként világias életet élő Alessandro Farnese mint III. Pál p. (1534-49) belátta a reform és az egyetemes zsin. szükségességét. Bár mértéktelen nepotizmusa több bonyodalomba is sodorta, pápasága mégis fordulópontot jelentett az Egyh. életében. Reformbarát bíb-okat nevezett ki, akikből 1536: reformkongregációt alakított. Consilium de emendanda ecclesia c. szakvéleményük (1537) később a zsin. egyik iránytűje lett. A p. támogatta az új rendeket, megerősítette a jezsuita rendet is. A zsin. útjában ezek után már nem a p., hanem a fr. kir. állt, aki attól tartott, hogy azáltal a cs. hatalma erősödik meg. A zsin. leghatásosabb szószólója V. Károly volt, aki 1529-től minden erejét latba vetette az egyetemes zsin. érdekében. Az I. Ferenc fölött aratott győzelem (1538) és a regensburgi megegyezés (1540) után úgy tűnt, elhárultak az akadályok a zsin. elől, melyet a p. a cs. sürgetésére 1542. VI. 29-re össze is hívott Trentóba. I. Ferenc azonban negyedszer is hadat üzent a cs-nak, és csak az 1544: Crepyben aláírt békeszerződésben lehetett rákényszeríteni, hogy beleegyezzen az egyetemes zsinatba (→trentói zsinat). - III. A zsinati reformhatározatok végrehajtása. 1. A pápaság megújhodása. (Szt) V. Pius (ur. 1566-72) személyében 300 év után ismét egy szent foglalta el Péter székét. A korábbi domonkos szerz. megválasztása után is szigorú aszkéta életet élt, legfőbb feladatának az Egyh. reformját tartotta. Gondoskodott a zsin. határozatok végrehajtásáról és a zsinati döntések magyarázatáról (Congregatio S. Concilii), 1568: külön bíb. bizottságot alapított a missziók és a hit megőrzése érdekében, előírta az egyhm-k püspöki vizitációit (ő maga a Szt Péter- és a lateráni baz-t látogatta), elrendelte egyhm. zsinatok tartását, könyörtelen szigorral végrehajtotta a p. udvar reformját és véget vetett a p. hivatalokban folyó megvesztegetéseknek és hivatalvásárlásoknak. 1566: kiadta a papság számára a zsin. által javasolt római katekizmust, 1568: a megreformált római breviáriumot, 1570: pedig a római misekönyvet. Bár egyhpol-ja a →Szent Liga létesítésén és a lepantói győzelmen (→lepantói csata, 1571. X. 7.) kívül nem volt szerencsés (pol-ja Angliával, Spo-gal és Fro-gal szemben), az Egyh. belső életét tekintve mégis a legérdemesebb pápák közé tartozik. - Utóda, XIII. Gergely (ur. 1572-85) →naptárreformmal, a megújhodást elősegítő új pápai nunciatúrák (Grác, Luzern, Köln) fölállításával, és új szellemű római papnevelő int-ek (→Gregoriana Pápai Egyetem, →Collegium Germanicum) alapításával folytatta a reformot. - V. Sixtus p. (ur. 1585-90) átszervezte a pápai kúriát: a VII. Gergely p. (ur. 1073-85) óta fönnálló hivatalokat (kancellária, kamara, datária, paenitentiaria, rota) meghagyta ugyan, de legtöbb feladatukat új bíb. kongregációk (minisztériumok) ügykörébe utalta. 1590: kiadta a →Vulgata revízióját is. - Utódai, VII. Orbán (ur. 1590), XIV. Gergely (ur. 1590-91) és IX. Ince (ur. 1591) néhány hónapos uralkodásuk alatt nem hathattak a reformra. Annál többet tett érte a Sixtusnál megfontoltabb és nepotizmustól sem mentes, de mélyen vallásos VIII. Kelemen (ur. 1591-1605), akinek uralkodása idején vesztette el Spo. egyeduralmát a nagyhatalmak sorában (a sp. armada veresége, 1588). Anglia még nem volt elég erős, a vezető szerepet ezért 150 évre Fro. vette át. II. Fülöp (ur. 1556-98) sp. kir. hiába próbálta fr-ellenes szövetségre rábírni a p-t, VIII. Kelemen várakozó álláspontra helyezkedett. Az idő tényleg neki adott igazat: IV. (Bourbon) Henrik (ur. 1589-1610) fr. kir. felvette a kat. hitet, és országa továbbra is az Egyh. támasza lett. - 2. Az Egyh. belső élete a trentói zsin. után. A zsin. tisztázta a kat. tanítást, felszámolta a teol. bizonytalanságokat. A lelkipásztorkodást állította az egyh. élet középpontjába, megerősítette, egyúttal szigorú ellenőrzés alá is vonta a pp-ök hatalmát és megszüntette az egyh. javadalmak halmozását. A p. kúria a szigorú centralizmus elvére tért át, de a reform szellemében. Róma az Egyh. szíve és központja lett, az 1575-i és 1600-i →jubileumi évek a kat. közösségi öntudatot élesztették fel. Új püspöktípus tűnt fel, a jó pásztor (kiemelkedő Borromei Szt Károly milánói érs. és Szalézi Szt Ferenc genfi pp). A kor bővelkedett szentekben (pl. Merici Szt Angela, Chantal Szt Franciska, Néri Szt Fülöp, Eudes Szt János, Istenes Szt János, Keresztes Szt János, Lellisi Szt Kamill, Alcantarai Szt Péter, Avilai Szt Teréz, Páli Szt Vince). Hatásukra új rendek virágoztak, soha nem látott fokot ért el a →misztika, az →aszkézis és a keresztény karitász. - A zsin. a →plébánosoknak kötelességévé tette, hogy minden vasár- és ünnepnap prédikáljanak. Beszédeikkel továbbra is a koldulórendek tűntek ki, a jezsuiták elsősorban a hitvitázó beszédeket ápolták. Általában tematikus prédikációkat tartottak, Brindisi Szt Lőrinc szorosan a Szentíráshoz igazította beszédeit. - A papságnak a hitoktatásban a zsin. után egész sor hitoktató kv. állt rendelkezésére. Szinte minden országban külön →katekizmust írtak. A Római Breviárium és Misekönyv használata a papság körében csak lassan terjedt el, és az 1614: kibocsátott Római Rituálé sem volt egyelőre kötelező, de a liturgiát mindenütt erősen befolyásolta. - A szentségek kiszolgáltatásának rítusa és gyakorisága még mindenütt helyi szokásokhoz igazodott. Az évi egyszeri gyónás-áldozás volt ált., az évi négyszeri az új rendek által szorgalmazott buzgó vallásosság jele volt. Az addig hordozható →gyóntatószék, amelyet szükség szerint az oltár közelében állítottak fel, állandó helyet kapott a tp-ban, terjedelmesebb lett, ráccsal látták el és művészi köntösbe öltöztették. A szentáldozást rendszeresen szentgyónás előzte meg. Az Oltáriszentség őrzésére a →tabernákulum az oltáron kapott állandó helyet, a szentély oldalában kialakított v. épített szentségházak lassan eltűntek. - 3. A teológiai tudományok megújulása Spo-ból indult ki. A sp. teológusok már a zsin-on feltűnést keltettek tudásukkal. Főként a sp. domonkosok és jezsuiták tartoztak az élvonalba. A megújuló teol. tud-ok központja a salamancai egyetem lett, amely jelentőségben megelőzte a hanyatlásnak indult párizsi Sorbonne-t. Virágzásnak indultak a pozitív teol. tud-ok is (egyhtört., szentírási szövegkritika, spekulatív teol., mely Aquinói Szt Tamásra támaszkodva főként a dogmatika terén alkotott jelentőset). A domonkos iskola legkiválóbb képviselője Francisco de →Vittoria és Melchior →Cano, a jezsuiták közül főként Francisco de →Toledo, Gabriel →Vázquez és Francisco de →Suárez tűntek ki. - A kat. →apológia mestere Bellarmin Szt Róbert, a modern katekizmus megteremtője Canisius Szt Péter, a kat. szentírástud. szakértője Sienai Sixtus (†1569) volt. A hagiográfia és patrisztika főként a belga Jean →Bolland SJ munkássága révén indult fejlődésnek (→bollandisták). A prot. Magdeburgi Centuriókra (→Flacius Illyricus) Cesare →Baronius adta meg a választ, és Annales ecclesiasticae c. művével a forrásokon nyugvó kritikai kat. történetírást alapozta meg. - 4. A ~ és a művészetek. A trentói zsin. nem akart új stílust teremteni, a ~ mégis tartalommal töltötte meg a →barokk művészetet, mely Rómában keletkezett az Egyh. öntudatra ébredésének és a vallásos élet új pezsgésének idején (V. Pius, V. Sixtus p-k kora). Első kifejező formája a római jezsuita al Gesu tp. (1568-84). Megkezdődött az Euch., a Bold. Szűz Mária és a szentek tiszt-ének bensőséges, művészi kifejezése. Az egyh. polifon zene is fénykorát élte. Pierluigi da →Palestrina, Orlando de →Lassus és Thoma de →Vitoria a vallás és a zene világának tökéletes harmóniáját jelentette. 1615: a Graduale Romanum Medicea a gregorián dallamokat humanista elvek szerint alakította át. Az irod-ban megjelentek az →iskolai színjátékok, a vallásos dráma, a szerzőikről sokszor jezsuita-drámának nevezett színházi irod. - 5. A ~ és a népi vallásosság. Ájtatosságokat kezdeményeztek, körmeneteket és zarándoklatokat tartottak. Jámbor egyes-eket alapítottak (→confraternitas), főként a latin államokban. Az →úrnapi körmenetek ünnepélyes külső keretet kaptak, leginkább Spo-ban. A Szűzanya tisztelete rendkívüli fokot ért el, szinte a kat. vallásosság külső jele és fokmérője lett. A jezsuita Mária-kongregációk, híres kegyhelyek (Loretto, Mariazell, Altötting stb.), imák (rózsafüzér, lorettói litánia stb.) gondoskodtak az Istenanya buzgó tiszteletéről. A kat. vallásos élet valóban meghitt és bensőséges lett. - IV. A 17. sz: a XI. Leó p. (ur. 1605) rövid uralkodását követő V. Pál p. (ur. 1605-21) nemcsak a ~t, hanem az ellenreformációt is hatékonyan támogatta, és rendkívül nagy összegű anyagi támogatása révén II. Ferdinánd cs. fehérhegyi győzelmében is jelentős szerepe volt (→Santa Maria della Vittoria-tp. Rómában!). Kiváló jogász hírében állott, s főként a pápaság kk. (!) nagyságát és jogi helyzetét igyekezett helyreállítani, ami a Velencei Közt-gal súlyos összeütközéshez vezetett. Velence ui. a 16-17. sz: a →gallikanizmushoz hasonló és azzal kapcsolatban lévő államegyházi rendszert fejlesztett ki. Amikor a Serenissima két pappal és az egyh. vagyonnal kapcsolatban a kánonokat sértő rendelkezéseket hozott, V. Pál p. erélyes ellenintézkedéseket foganatosított, és még a dózse, a szenátus kiközösítésétől, valamint Velence →interdictum alá vetésétől sem riadt vissza. A papság azonban az új reformrendek kivételével (jezsuiták, teatinusok, kapucinusok) nem tartotta magát az előíráshoz. Fr. közvetítéssel végül is megegyezés született: a p. feloldotta az egyh. fenyítékeket, Velence pedig átadta Rómának az elítélt papokat és felfüggesztette a vitás törv-ek végrehajtását. - XV. Gergely p. (ur. 1621-23) magas kora és betegsége miatt a tkp. kúriai ügyek vezetését unokaöccsére, Ludovico Ludovisi bíb-ra bízta. Elődje pol-ját folytatván 1622: a missziók támogatására megalapította a Propaganda Fidei kongr-t. Utóda, VIII. Orbán p. (ur. 1623-44) a harmincéves háborúban Richelieu törekvéseit támogatta, ezzel közvetve hozzájárult a cs. és a kat. érdekek kudarcához. A nepotizmustól sem volt mentes, de mint költő (a breviárium himnuszait tartalmazza) és művészetpártoló a barokk szellem kiemelkedő alakja. Szerencsétlen pol-jának az árát X. Ince p-nak (ur. 1644-55) kellett megfizetnie: a vesztfáliai béke egyáltalán nem volt tekintettel a pápaság érdekeire. A.G.

LThK 1930. IV:332. - LThK IV:585. - Adriányi 1975. (bőséges irodalommal)