Magyar Katolikus Lexikon > V > Vulgata


Vulgata, Vg: a Biblia latin fordítása, mely a →Vetus Latina szövegek sokaságát a 7–8. sz-tól végérvényesen háttérbe szorította. – Létrejötte Szt Jeromosnak köszönhető, aki 383: kiadta az általa revideált evang-okat. Az ólat. előzményekből mindenekelőtt a „Ny-i” gör. szövegből belekerült olvasatokat iktatta ki, ezenkívül azonban – a Damasus pápának ajánlott előszóban olvasható fejtegetéseitől eltérően – számos helyen stilisztikailag is módosította a szöveget. Az ÚSz második részében a ~ egészen más jellegű. Ez is átment ugyan bizonyos revízión, de a stilisztikai változtatások elenyészőek. Uakkor a revízió sokkal következetesebbnek látszik, mint az evang-okban. Minthogy az eltérések ilyen nagymérvűek, ezt a munkát nem tulajdoníthatjuk Jeromosnak. Az ÚSz 2. részének a ~ szövegében – az evang-októl és az ÓSz-től eltérően nincs Jeromostól származó előszava. Ezenkívül biztos bizonyíték (terminus ante quem) a ~nak Pál leveleit és a Katolikus leveleket felölelő részére, hogy Pelagius használta őket (Pál-kommentár, a 410 előtti időből). – Az ÓSz héb. szövegét Jeromos 390-: fordította. A lat. szöveg tört-ében, mely eddig a →Hetvenes-fordításhoz igazodott, ezzel döntő fordulat állt be, ha erős ellenállásba ütközött is. Jeromos stilisztikailag is gyakran módosította a korábbi szövegeket, különösen az elbeszélő jellegű részekben. Fordításával több helyen újra kiemelte az elmosódott messiási vonatkozásokat. – A zsoltároknak Jeromos héb-ből készített fordításával (Psalterium iuxta Hebraeos) szemben a Karoling korban lezajlott reformok után az a szöveg került előtérbe, melyet Jeromos a LXX hatnyelvű szövege (→Hexapla) alapján helyesbített (Psalterium Gallicanum). Jeromos már korábban, amikor még Rómában élt, revízió alá vette a zsoltárokat; ezt – helytelenül – azonosították az ólatin Psalterium Romanummal (→Zsoltárok könyve). A Hexapla alapján javított szövegből a zsoltárokon kívül teljesen csak Jób és az Én maradt fenn. Több kv-et Jeromos nem dolgozott át: Bölcs, Sir, Bár, 1–2Mak; ezeket a ~ a Vetus Latina szövegével tartalmazza; uakkor – a héb. →kánontól eltérően – Judit és Tóbiás kv-ét lefordította Jeromos, Eszt és Dán gör. kiegészítéseit pedig ezeknek a kv-eknek a végéhez csatolta. – A kk-ban a ~nak számtalan változata keletkezett. A jó szövegeken kívül olyan változatok is elterjedtek, melyekben a ~ szövege erősen összekeveredett a Vetus Latinával. Bizonyos hitelességre törekvés csak a Karoling-korban figyelhető meg. →Alkuin szövegét nem tekinthetjük a Nagy Károlytól (Ur. 800–14) elrendelt Birodalmi Bibliának, vsz. csupán egyike azoknak a szövegeknek, melyek annak jegyében készültek, hogy Nagy Károly kifejezetten sürgette a Biblia helyes szövegének helyreállítását. Ebben a korban valójában csak az Orléans-i Theodulf bibliáiban fennmaradt szöveg tekinthető tud. igényűnek, bár megítélése terén az idők folyamán eltértek a vélemények; hatását a ~ra korábban lebecsülték. Báruk kve Theodulf szövegével került a ~ba. Egyébként lényegében Alkuin szövege szolgált alapul a párizsi egyetem szövegéhez, mely a kk-ban irányadónak számított, és melyen az első nyomtatott kiadások is alapszanak. – A →trienti zsinat (1546) a ~t autentikusnak nyilvánította, és elrendelte egy hivatalos kiadás előkészítését. A Caraffa bíb. által vezetett bizottság jó kz-okat vett alapul, de V. Sixtus (ur. 1585–90) más kiadást készített elő, mely ismét a párizsi szöveghez állt közelebb. A Sixtinát a pápa halála után 1590: bevonták, és VIII. Kelemen p. idején 1592: a tőle nem sokban különböző Sixto-Clementinával váltották föl. – Az ÚSz ~-szövegének oxfordi kritikai kiadását 1889-: elsősorban H. J. White (†1934) alakította ki: a fő forrásai az F (Fuldensis, 547), A (Amiatinus, 8. sz. eleje), G (Sangermanensis, 9. sz.), valamint az evang-ok tekintetében a Z (Harleianus, 6. sz.) kódexek. – Szt X. Pius p. 1907: a bencés r-et bízta meg a ~ kritikai kiad. elkészítéséve1; →Neovulgata. – Kiadások: J. Wordsworth–H. J. White–H. F. D. Sparks: N. T. latine secundum editionem S. Hieronymi... (Oxford, 1889–1954). – Biblia Sacra iuxta latinam vulgatam versionem adiuvantibus B. Fischer OSB, I. Gribomont OSB, H. F. D. Sparks, W. Thiele recensuit... R. Weber OSB (Stuttgart). R.É.

BL:1944. – Vanyó 2000:681.