Magyar Katolikus Lexikon > J > jóslás


jóslás (lat. oraculum, gör. mantiké techné): tág értelemben a jövőnek bizonyos előzményeken, ok-okozati összefüggésen alapuló megsejtése, megmondása, ill. az →istenek akaratának kutatása (→divinatio). Szoros értelemben babonás →jövendölés, a →hamis istentisztelet cselekedete, bűn a →vallásosság erénye ellen. Megkülönböztetendő a ~tól az isteni →kinyilatkoztatáson alapuló jövendőmondás, a (→prófécia, →próféta, →sugalmazás, →magánkinyilatkoztatás). - I. A vallástörténet tanúsága szerint az emberek minden korban és kultúrkörben keresték a  kapcsolatot a látható dolgok mögötti láthatatlan valósággal, hittek abban, hogy egyikből a másikra következtetni lehet. Az ókori rómaiak és gör-ök szerint az →istenek jelek által fölfedik a jövendőt, a rejtett dolgokat, s közlik az emberekkel, mit kell tenniük v. kerülniük. Az istenek önként is adtak és adhattak jelet álom v. ihlet útján, ez volt a természetes ~. De a jelet kérni is lehetett a ~t mesterségszerűen űző jósoktól.  - A) A természetes ~nak a gör-ök 3 formáját ismerték: a) néhány pillanatig tartó ihletett, önkívületi állapot (→eksztázis), melyben a lélek elszakadván a testtől, érintkezésbe kerül az istenséggel, s meglátja a jövőt. Különösen nőket tartottak erre képesnek (Kasszandra, Püthia, Szibilla). - b) Az álom az isteni akarat közlésének a legjobb módja, mert a lélek szabadabban működik és jobban érti az istenek szavát, mint éber állapotban. Az istenség élő v. meghalt ember alakjában jelent meg, érthetően beszélt, akár párbeszédben is. Gyakran azonban csak az álomfejtő tudta megmondani az álom igazi értelmét (gör. oneiromantika). →Asclepius tp-ában is álom~t folytattak, s gyógyításra is használták. - c) jóshelyeken kért ~ (orákulum), melyet az ihletett jóstól a jóspapok közvetítettek a kérdező felé. Ezek is többfélék voltak: A szóbeli jóslat volt a legkedveltebb. Ebben Zeusz akaratának hirdetője, Apolló adta tudtul a jövendőt. A jóst rendszerint gáz, gőz belehellése, víz juttatta önkívületi állapotba, szavait a jóspapok versbe szedték és átadták a kérőnek. Leghíresebb ilyen ~i hely volt →Delphi. -  A tárgyi jelekből történő ~ legrégibb szentélye Dodona, ahol a szt tölgy leveleinek susogásából, ill. egy érc →üst hangjából olvasták ki Zeusz szavát. Másutt az áldozat égéséből, állatok belső részeiből v. kockavetéssel jósoltak. - Megidézték az elhunytak lelkét, főleg az alvilág vélt bejáratainál (nekromantia). - B) A mesterségszerűen űzött ~ során az istenektől eredő jeleket a környezetben kereste és magyarázta a „hivatásos" jós. A görögöknél fontos isteni jelnek számított a madár. Faja, repülésének iránya, leszállása, éneke, a →holló és a →varjú károgása mind értelmezhető volt. Leginkább a ragadozókból jósoltak, melyek magasan és egyedül repülnek: →sas (Zeusz követe), →sólyom, →ölyv, →keselyű, →gém. Fontos jelek voltak az égi tünemények (→villám, mennydörgés, hullócsillag). E jeleket bizonyos szintig bárki megfejthette, mert az alapértelmet az irány szabta meg: a gör-öknél a balról jött jel szerencsétlenséget, a jobbról érkező szerencsét jelentett (a rómaiaknál fordítva volt). Jelnek tartották a szándék nélkül kiejtett szavakat, hangokat, jó jel volt a tüsszentés. Fontos vállalkozások előtt megvizsgálták az áldozati állat belső részeit, figyelték, hogyan ég el, a füst fölszáll-e, milyen a láng iránya stb. A nép körében kedvelt volt a kockavetés és tolvaj keresésénél a →szita (fölfüggesztették, megforgatták, sorolták a gyanúsítottak nevét, s akinél megállt, azt tartották bűnösnek). -  A rómaiak a mesterségszerű ~t nagyobb becsben tartották, mint a gör-ök. A jeleket látható (az élettelen világban portentum/ostensum, az állatvilág és az emberek között monstrum/prodigium) és hallható (omen) csoportba osztották. A látható jel megpillantása után engesztelni kellett (procuratio), azaz papi segítséggel elmondott imával és áldozattal kellett elhárítani a jel szerint fenyegető veszedelmet, s megszerezni az istenek kegyeit. A jelek magyarázatában néha önkényesen jártak el, de a nép nagyon tartott tőlük. Ezért pl. az áldozatot bemutató befedte fejét, hogy semmi jelet ne lásson, s a fuvola azért szólt, hogy rossz oment ne halljon. - Uakkor a rómaiak tudatosan keresték a jeleket, s a magyarázat papi testületek feladata volt. E testületek olyan szerepet játszottak, mint a görögöknél az orákulumok. ~aik módjai: 1) Sorshúzás ('sortes'): fenyőfából v. bronzból készített lapocskákra mondásokat véstek, ezeket kosárban összerázták, s egyet kihúztak közülük (ilyen ~ folyt a praenestei Fortuna-tp-ban, 'sortes praenestinae'); v. találomra kv-et ütöttek föl, főként Vergiliust ('sortes Vergilianae'). - 2) →Szibilla-könyvek. - 3) Haruspices, 'áldozatvizsgálók': etruszk papok, kiknek jóslatai a mítosz szerint Jupiter unokájától, Tagesztől erednek, s kv-ekbe foglalták. Eredetileg egyénileg végezték feladatukat, Claudius cs. (ur. 41-54) 60 tagú koll-ot alkotott belőlük, mely a Kr. u. 5. sz. elejéig állt fenn. Feladatuk volt: a látható jelek magyarázata és engesztelés (procuratio prodigiorum); a villámok eltemetése és kiengesztelése: a nevezetesebb villámsújtotta helyet megjelölték, a földet fölásták és a villámot jelképével, →tűzkővel együtt „eltemették"; az áldozati állatok belső részeiből (máj, tüdő, szív) való ~. E tevékenység a Kr. e. 1. sz. végén vált jelentőssé, mikor az augurok iránti bizalom megingott. - 4) Augures, auspices, 'madárjósok': a hagyomány szerint Romulus által alapított papi testület. (Legendája szerint  Romulus a Palatinus-dombon megkérdezte az isteneket, hol alapítsa meg Róma városát, s feleletként és első augur-jelként 12 keselyű röptét észlelte.) A kir-ok korában 3, Julius Caesar (†44. márc. 15.) idejétől 16 tagja volt, s a Kr. u. 4. sz. végéig állt fenn. Pol. befolyása oly nagy volt, hogy a legelőkelőbb ffiak törekedtek tagságára. Kr. e. 104-től jelölés után életfogytiglani szolgálatra választották őket. Az új pap fölavatása volt az inauguratio. Az augurok a madarak és más jelek megfigyelésével nem a jövőt keresték, hanem az istenség tetszését, ill. nem-tetszését kutatták egy-egy vállalkozásukra vonatkozóan. Ilyen  jelet bárki kérhetett és magyarázhatott, de az állam számára kért jelek magyarázata csak az augurokra tartozott. A jeleknek 5 csop-ját ismerték. a) égi jelek: mennydörgés, villámlás, villogás, melyeket érkezésük iránya ( →jobb és bal) szerint értelmeztek kedvezőtlennek v. kedvezőnek. b) madárjelek: az auspicium eredeti jelei. A madarak 2 osztályba tartoztak: a holló, varjú, →bagoly, →harkály, →kakas a hangjával, a sas, ölyv, gém a röptével adott jelet, melyet az augur értelmezett. c) a tyúkok jele: megfigyelték, hogy a ketrecben tartott tyúkok hogyan esznek. Jó jelnek számított, ha gyorsan szaladtak ki a ketrecből és mohón kapkodták a szemeket, rossznak, ha csak lassan tették ezt, v. ki sem jöttek a ketrecből. d) megfigyelték az úton feltűnő négylábúakat, s hangjukból és mozgásukból olvastak. e) a váratlan, zavaró, félbeszakító történések, mint pl. a ~t megzavaró lárma, botlás, tüsszentés, szintén jel-természetűek voltak. - E jelek megfigyelése szabályozottan történt: a magisztrátus fölszólítására az augurnak ki kellett jelölnie a megfigyelés helyét. Éjfél körül v. pirkadatkor a magisztrátus kíséretében fölment egy magas helyre. Kiválasztva a helyet É-D, K-Ny irányába 2-2 párhuzamos vonalat húzott, s az így körülírt négyszöget megfelelő imával (effatum) fölszentelte. E tér fölötti rész egészen az égig lett a templum, melynek közepén az augur cölöpökkel, deszka és vászon kerítéssel sátrat vert; a bejárata D-re nézett. Itt ült le az augur, fejét betakarta, elmondta a jelkérő formulát és várni kezdett. A derült ég és a szélcsend alapfeltétele volt tevékenységének. Mivel az augur arccal D felé fordult, Ny, a sötétség égtája a jobb, K, a világosság égtája, a bal keze felől esett, ezért a rómaiak a balról jövő jeleket kedvezőnek, a jobbról jövőket kedvezőtlennek tartották. A gör-ök a ~kor É felé fordultak, ezért a szerencsés és szerencsétlen oldal épp fordítva volt náluk. A kedvező auspiciumnak nunciatio, a kedvezőtlennek obnunciatio volt a neve, a magisztrátusnak mindkettőhöz igazodnia kellett. Az augurok a Kr. e. 1. sz. végén elvesztették tekintélyüket. - A ker. császárok fölléptek a ~ ellen: II. Constantinus (ur. 337--340) 337: főbenjáró bűnnek minősítette; Valens (ur. 364-378) egy összeesküvés kapcsán 371: a jósokat, asztrológusokat kivégeztette.

II. A Szentírásban. Az ÓSz-ben ismételten olvashatunk az istenség megkérdezéséről. Mint a többi régi népek, Izr. fiai is megkérdezték Jahvét vállalkozásaik kimenetele v. a jövő felől (Szám 27,21; Józs 9,14; Bír 1,1; 18,5; 20,18.22.27; 1Sám 10,22; 14,37; Ter 25,23; Kiv 18,15; Zsolt 34,5). Az istenség válaszát, a jóslatot többféleképpen lehetett kérni. - 1. A törv. szerint, mely mindenféle varázslást, jövendőmondást, jelmagyarázást és →halottidézést tiltott (MTörv 18,10; Lev 19,26), csak pap (MTörv 33,8), próf. (18,15;. 1Sám 28,6) v. látóember (9,9) által, ill. álomban (Szám 12,6; 1Sám 28,6) lehetett választ kapni Istentől. A papnak épp az Isten válaszának közvetítése volt az egyik legfontosabb feladata (MTörv 33,8; Kiv 18,15; 33,7-11; 18,16). Rá bízták a döntést nehéz jogi esetekben is, és döntése mintegy jóslatnak, Isten válaszának számított (MTörv 17,8-12). A pap a jóslatot az →urim és tummim (33,8; Kiv 28,30; Lev 8,8 szerint a főpap előjoga) v. az →efod (1Sám 14,3.18; LXX 36; 23,6.9-12; 30,7) segítségével közvetítette, bár azt, hogy ezek a tárgyak milyenek voltak és miként alkalmazták őket, nem tudjuk biztosan; legföljebb azt lehet kikövetkeztetni, hogy a szakrális sorsvetés tartozékai közé tartoztak (vö. 14,38-42). A sorsvetést alkalmazták, ha meg akarták tudni az isteni akaratot (1Sám 10,19-21; 14,38-42; Péld 16,33; ApCsel 1,26), ill. valakinek ártatlan v. bűnös voltát (Józs 7,12-18; Jón 1,7), v. osztozkodás alkalmával (Józs 18,11-20; 19); talán a fadarab megkérdezése (Oz 4,12: „népem a fadarabot faggatja”) és a nyíllal való ~ is elterjedt Izr-ben (Ez 21,26), mely a babilóniaiak és néhány más régi nép körében volt szokásban. Vsz. a pap áldozatot bemutatva a Tp-ban közvetítette Isten válaszát; a jóslatokból a zsoltárok megőriztek néhányat (pl. Zsolt 60,8-10). A papokon kívül főleg a próf-k és látnokok közvetítették Isten válaszát, így Sámuel (1Sám 10,2), Nátán (2Sám 7,1-7), Izajás (Iz 38,1-4); más példák: 1Kir 14,1-14; 22,5-28; 2Kir 6,21; 8,7-15 stb. - Miként a többi régi nép, Izr. fiai is isteni kinyilatkoztatást láttak az álomban, mely vonatkozhatott a jövőre (pl. Ter 37,5-10; 40; Bír 7,13; Dán 2,1; 4,2) v. rejtett igazságokra (1Sám 28,6.15; Jób 4,12-21), de lehetett Isten figyelmeztetése is (Jób 7,14; Bölcs 18,17; Mt 27,19 stb.). - 2. További eszközei voltak az isteni akarat kifürkészésének: a) a →terafim (1Sám 15,23; Zak 10,2; 2Kir 23,24); b) a fák zúgása (2Sám 5,24; vö. pl. Bír 9,37: a Jósok Tölgyfája); c) a pohár (Ter 44,5); d) a →máj, melyet kivált a hettiták és a babilóniaiak körében, de Mariban is gyakran alkalmaztak, és Izr. fiai is ismerték (Ez 21,26), de a gyakorlatban vsz. nem vették igénybe; e) a halottidézés Izr-ben éppúgy előfordulhatott (1Sám 28,3-25; Iz 8,19; 2Kir 21,6), mint Egyiptomban (Iz 19,3) és a kánaániak körében (MTörv 18,9-11), de a törv. tiltotta (18,11; Lev 19,31); Saul (1Sám 28,3.9), Jozija (2Kir 23,24) és Izajás (Iz 8,19) küzdött ellene. A választ úgy kérték az Istentől, hogy valamely eseményt az isteni akarat jelének mondtak, s ha bekövetkezett, Isten válaszát látták benne (Ter 24,12-14.27.50; 1Sám 14,8-10.12). Az előre nem látott eseményt az isteni akarat megváltozása jelének tekintették (25,1-5), abban a meggyőződésben, hogy semmi sem történik úgy, hogy ne az Isten gondviselése tenné lehetővé (Ám 3,6;. Ter 27,20; 42,28; Kiv 21,13).

III. Az Egyház és a ~. Babonás jellege miatt a ~t az Egyh. kezdettől fogva elítélte. Az egyházatyák kitartóan küzdöttek a ~ minden általuk ismert fajtája ellen. Pápai megnyilatkozások és zsinati határozatok a papokat és híveket mindenfajta ~tól eltiltották. 314: az ankürai zsinat előírta, hogy akik jósokhoz folyamodnak, 5 évig vezekeljenek (24.k.). A laodikeai zsin. (350 u.) megtiltotta a klerikusoknak, hogy csillag~t űzzenek (36.k.). Sok ártatlan emberéletbe került, hogy egyes keresztények halottidézés által jóslatot kértek arra vonatkozóan, hogy ki lesz Valens cs. utóda. 400: a toledói zsin. kiközösítette azokat, akik hisznek a csillag~ban (35.k.). Az állati belső szervekből való ~t (extispicium) I. Ince p. (ur. 401-417) hallgatólagos beleegyezésével végezték a gótok által körülzárt Rómában 408 telén. - Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) 447. VII. 2: kelt, Turibius asturiai pp-höz intézett levelében a priscilliánusok pogányságba süllyedt mágikus üzelmei között a ~t is elítélte. A ~ elterjedtségére utal, hogy tilalmazásuk később is gyakori témája volt a zsin-oknak (pl. 461: Vannes 16.k., 506: Adige 42.k., 511: Orleans, 30.k.). Az 563 k. tartott bragai zsin. 9. kánonja úgy rendelkezett, hogy mindazok, akik hiszik, hogy a sorsot a csillagok határozzák meg, kiközösítés alá esnek. Élesen elítélte az asztrológiát a 692. évi konstantinápolyi zsin. (61.k.). A Szentírásból való ~t (bibliomantia), mely a találomra felnyitott kv. véletlenszerűen kiválasztott szövegén alapult, Szt Bonifác (†754) a pogányság és kereszténység elegyének tartotta. Nagy Károly frank kir. (ur. 768-800) 789. évi capitularéjában eltiltotta a Szentírás ~ra való használatát, de az a sorsvetésnek továbbra is kedvelt eszköze maradt. A pp-választások során (kb. a 12. sz-ig) a megválasztandó jellembeli tulajdonságaira e technika révén igyekeztek választ kapni. A papságnak a bibliomantiában való részvételét a trieri zsin. 1310: ismételten megtiltotta. - A 14. sz. elejétől az avignoni pápai udvarban is alkalmazni kezdtek udvari asztrológusokat, ezért átmenetileg toleránsabb lett az egyh. magatartása az asztrológiával szemben. II. Pál p. (ur. 1464-71) a konzisztóriumok időpontjának, II. Gyula p. (ur. 1503-13) koronázása napjának meghatározása céljából folyamodott az asztrológusok szolgálataihoz. A 15. sz: az asztrológia beépült a humanista képzésbe, s a →quadrivium részeként helyet kapott az egyetemi oktatásban. X. Leó p. (ur. 1513-21) asztrológiai tanszéket állított fel a Sapientia Egyetemen, s Bolognában és Krakkóban is önálló tanszéke volt. Luther teol. megfontolásból elvetette az asztrológiát, Kálvin sátáni babonának tartotta, Melanchthon ellenben pártolta. - A →könyvcenzúráról szóló Dominici gregis bulla 1564. III. 24: kimondta, hogy valamennyi földből, vízből, levegőből, tűzből való ~sal, álomfejtéssel, tenyér~sal és halottidézéssel foglalkozó kv. olvasása ill. birtoklása önmagától beálló kiközösítést von maga után. V. Sixtus p. (ur. 1585-90) 1586: Coeli et terrae bullájában megtiltotta a törv-széki asztrológiát, amit VIII. Orbán p. (ur. 1623-44) 1631: megismételt. A Newton által kidolgozott új fizikai világkép a termtud. felől is bizonyította az asztrológia babonás jellegét. - A Szt Officium körlevele (1856) és nyilatkozata (1917) az akkoriban divatozó mágikus praktikák (hipnotizmus, magnetizmus, spiritizmus stb.) között a ~t is elítélte és tilalmazta. A Kat. Egyh. Katekizmusa 1992: kijelentette, hogy „minden jövendölés elvetendő”, mert arra törekszenek, hogy hatalmuk legyen az idő, a tört. és végső soron az ember felett (2115-16. p.). Ez ellentétes azzal a szeretetből fakadó →istenfélelemmel és →imádással, mely egyedül Istent illeti. Isten föltárhatja a jövőt prófétái v. szentjei előtt, ami nem azonos a ~sal. A keresztény lelkület a jövő tekintetében →kíváncsiság helyett bizalommal ráhagyatkozik a Gondviselésre.

IV. A ~ Mo-on. A ~t már a honfoglaló magyarság ismerte. Szt István törvénykv-e előírta, hogy a jósokat a pp. ostorral fenyítse meg (II. 32. 2.§). A 11. sz: a pogány Vata fia János mágusokat, javasasszonyokat és jósokat gyűjtve maga köré tett szert népszerűségre a nemzetségi arisztokrácia körében. Vitéz János és Janus Pannonius a korabeli közfelfogással egyezően egy-egy üstökös feltűnését járványok, term. katasztrófák, ellenséges betörés előhírnökeként értelmezte (vö. Az árvíz, Nyárdél egén ragyogó üstökös c. vers). Mátyás kir. (ur. 1458-90) idejére esett az asztrológia hazai virágkora. Szolgálatában állt 1471-ig →Regiomontanus, 1472-től udvari asztrológusként →Ilkus Márton lengy. csillagász. 1562: a prot. Debrecen-Egervölgyi Hitvallás fogalmazott meg tilalmat a ~ minden fajtájára, név szerint említve a sorsvetést, tenyér-, madár-, halott- és csillag~t. A madarak viselkedéséből való ~ hazai technikáit egy Székelyföldről származó, 16. sz. végi m. nyelvű kz. örökítette meg. - A mo-i nyomtatott naptáraknak a reformkorig rendszeres tartalmi eleme volt a prognosztikon, mely a jövő évi időjárásról, terméskilátásokról, várható betegségekről, háborúkról stb. nyújtott előrejelzést, jóslatot. Az első ilyen naptár 1571: jelent meg Bécsben. A legrégibb fennmaradt m. nyelvű sorsvető kv-et 1599/1610: adták ki Kolozsvárott. E lengy-ből ford. jóskv-et akkoriban közérdeklődésre számot tartó kérdések megválaszolására szánták, s 2 dobókocka segítségével használták. - 1611: a nagyszombati zsin. felszólította a papokat, hogy a prédikációkban a ~ minden fajtáját ítéljék el. Emberi v. állati torzszülötteket az állam jövőjére vonatkozó jelként értelmeztek (monstrum/prodigium!). Pl. Bethlen Gábor (ur. 1613-29) kir-lyá választása napján, 1620. VIII. 24: egy szepességi faluban világra jött kétfejű gyermek nyújtott a Bethlen-pártiaknak és a bécsi udvarnak spekulációs alapot. Csak töredékes próbanyomatból ismeretes a legrégibb magyar nyelvű álomfejtő kv. (Debrecen, 1635). - A hazai →boszorkányperekben említik a jósló és tudakozó eljárásként egyaránt ismert rostaforgatást, 1734-től a babvetést (a 'babona' szó innen jön!). 1864: Mo. kir. helytartójának a nyomdák részére eljuttatott körrendelete megtiltotta álmoskv-ek s más hasonló babonaságot terjesztő művek kinyomtatását és forgalmazását. Az 1879:40. tc.79.§-a szerint a ~sal üzletszerűen foglalkozó jósok 8 napi elzárással és 100 Ft büntetéssel voltak sújthatók. Ennek ellenére az 1893. évi népszámlálás szerint a mo-i kb. 270 ezer cigányból több mint 1400 ~ból élt. - A mo-i asztrológusok 1992: Radix c. folyóiratot indítottak. 1996: kb. 2 ezer jós élt mesterségszerűen űzött ~ból. A 20. sz. végén a ~ iránti érdeklődés növekedése figyelhető meg (horoszkóp). Míg azonban a régiek a ~sal az istenek akaratát keresték, a jelen kor ~ai ateista  v. meghatározhatatlan, zavaros világképből születnek. Ennek okai között ott van az is, hogy a szekularizáció és a fogyasztói szemlélet rombolja az ember egészséges kapcsolatát a természetfölöttivel, s Isten helyett pótlékokhoz, pótcselekvésekhez köti az embert.

V. A magyar néphagyományban a ~ jövendőt kérdező mód, ahol a jósló céltudatos előkészítéssel, megrendezett módon tudakolja a jövő történéseit. A kereszténység jóvoltából több benne a játékos elem, a természet jeleinek megfigyeléséből született tapasztalat, mint a babona. A legtöbb jövőt tudakozó szokás a →jeles napokhoz kötődik. Virágos Szt János napján (VI. 24.) pl. annyi virágot tesznek az ablakba, ahány tagja van a családnak, megjelölve, melyik kié. Akié reggelre elhervad, az a köv. János-napig meghal (Nagypalugya). Az eladó leányok kendőt v. kötényt dobnak a háztetőre. Ahányadik zsindelysoron megakad, annyi év múlva mennek férjhez. A leányok éjszaka behunyt szemmel a kerítésen 9 karót számolnak meg; a kilencediket megjelölik. Reggel megnézik; ha a karó kicsi, a jövendőbeli kicsi lesz; ha nagy, nagy lesz; ha sok héj van rajta, gazdag lesz, ha kevés, szegény (Beszterce). - András napjához (XI. 30.) sok szerelem-tudakozó ~ fűződik: főként a leányok kíváncsiak jövendőbeliükre. - Karácsony estéjén a Szilágyságban a leányok átölelnek félannyi fát, amennyit bírnak; ha páros a fadarab, új évre férjhez mennek, különben nem; almát hámoznak, de vigyáznak, hogy a héja egészben megmaradjon: ezt a hátuk mögé dobják, s amilyen betűalak képződött a földre esett héjból, olyannal fog kezdődni a férjük keresztneve. Egy szalvétát tesznek az asztalra, négy sarka alá kenyeret, sót, szenet, pénzt dugnak: a pénz szerencse, a szén betegség, a kenyér egészség, a só veszekedés jele. Akinek jósolnak, behunyt szemmel bejön, és a szalvéta egyik csücskét fölemelve választ. - A népi megfigyelés szerint a családbeliek, távolabbi hozzátartozóik v. mások várható halálának számtalan előjele van. A halott arcának elváltozása, a szem v. száj nyitvamaradása, ujjainak állása éppúgy jelentéssel bír, mint bizonyos növények, égi tünemények, az emberrel v. az ember körül történő véletlen események, főleg születés, keresztelés, házasságkötés, étkezés és lakomázás alkalmával. - A →táltosnak, az ún. tudományosoknak, halottlátónak, a hetedik gyermeknek, s a →garabonciás diáknak különleges ~-képességet tulajdonítottak. T.J.P.-**

Kiss Áron: A 16. sz: tartott magyar ref. zsinatok végzései. Bp., 1881. - Pecz I/2:587. - Ethnographia 1905:59. (Lukinich Imre: Madár~ a XVI. sz-ból) - MN IV:251. - Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Bp., 1978. - Dömötör Tekla: A m. nép hiedelemvilága. Uo., 1981. - Pócs Éva: ~, tudakozódás. (Magyar néprajz. VII:686.) - DS 205, 283, 460, 1859, 2823-25, 3642. - RAC I:821; III:1241. - LMA I:1135. - ÓI V.- BL:884. - KEK 2115.