Magyar Katolikus Lexikon > D > divinatio


divinatio (lat.; gör. mantiké techné): az ókorban a jóslás művészetének adománya, adottsága a görögöknél és rómaiaknál. - Mint minden ókori nép, ők is hitték, hogy az istenek jelek által tudtul adják, mit tegyenek v. kerüljenek, felfedik a rejtett dolgokat, s a jövendőt is. Jelet kérni lehetett (mesterséges ~), de úgy tartották, hogy az istenek önként is adhatnak kinyilatkoztatást álmok v. ihlet útján: (természetes ~). - I. A természetes ~ a görögök sajátja volt: az istenség a jóst hosszabb rövidebb időre öntudatlan állapotba hozta, aki így vált alkalmassá akaratának közlésére. 3 formáját ismerték: 1. pár pillanatig tartó ihletett, önkívületi állapot, melyben a lélek elszakadván a testtől, érintkezésbe kerül az istenséggel, s meglátja a jövőt. Különösen nőket tartottak erre képesnek (Cassandra, Püthia, Szibilla). →eksztázis. - 2. álomlátás (gör. oneiromantika) az isteni akarat közlésére a legjobb módnak tartották az álmot, amikor a lélek szabadabban működik, s jobban érti az istenek szavát, mint éber állapotban. Az istenség élő v. meghalt ember alakjában jelent meg, érthetően beszélt, párbeszédre is hajlandó volt. Gyakran csak az álomfejtő tudta megmondani a ~ igazi értelmét. - 3. Részben már a mesterséges ~ területére tartoztak az orákulumok, az istenek válaszai. Jóshelyeken lehetett kérni az ihletett jóstól, válaszát a jóspapok közvetítették. a) legbecsesebb volt a szóbeli jóslat, melyben Zeusz akaratának hirdetője, Apolló adta tudtul a jövendőt. A jóst rendszerint természeti erő (gáz, gőz belehelése, víz) juttatta önkívületi állapotba, szavait a jóspapok versbe szedték és átadták a kérőnek. Leghíresebb ~s hely volt →Delphi; b) A jelekből jósló legrégibb szentély Dodona, ahol a szt tölgy leveleinek susogásából, ill. egy ércüst hangjából olvasták ki Zeusz szavát. Másutt az áldozat égéséből, állatok belső részeiből v. kockavetésből jósoltak; c) álomjóslatot Aesculapius tp-ában kértek; d) A halotti jóshelyeken az elhunytak lelkét idézték meg (nekromantia), főleg az alvilág vélt bejáratainál. - II. Mesterséges ~: istenektől eredő jelek hivatásszerűen végzett magyarázása. - 1. A görögöknél isteni jelnek számított a madár. Faja, repülésének iránya, leszállása, éneke mind értelmezhető jel volt. Leginkább a ragadozókból jósoltak, melyek magasan és egyedül repülnek: a sas (Zeusz követe), sólyom, ölyv, keselyű, gém. A holló és a varjú károgása szintén jel volt. Fontos jelek voltak az égi tünemények (villám, mennydörgés, hullócsillag). E jeleket bárki megfejthette, mert az alapértelmet az irány szabta meg. Ha balról jött, szerencsétlenséget, ha jobbról, szerencsét jelentett. Jelnek tartották a szándék nélkül kiejtett szavakat, hangokat, jó jel volt a tüsszentés. Fontos vállalkozások előtt megvizsgálták az áldozati állat belső részeit, s figyelték, hogyan ég el, a füst felszáll-e, milyen a láng iránya. A nép körében kedvelt volt a kockavetés és tolvaj keresésénél a szita (felfüggesztették, megforgatták, sorolták a gyanúsítottak nevét, s kinek nevénél megállt, azt tartották bűnösnek). - 2. A rómaiak a mesterséges ~t nagyobb becsben tartották, mint a görögök. A jeleket látható (a portentum v. ostensum az élettelen világ, a monstrum v. prodigium az állatvilág és az ember rendkívüliségei) és hallható (omen) csop-okba osztották. A látható jel megpillantása után engesztelni kellett (procuratio), azaz papi segítséggel elmondott imával és engesztelő áldozattal kellett elhárítani a jel szerint fenyegető veszedelmet, s megszerezni az istenek kegyeit. A jelek magyarázatában néha önkényesen jártak el, de a nép nagyon tartott tőlük. Ezért pl. az áldozatot bemutató befedte fejét, hogy semmi jelet ne lásson, s a fuvola azért szólt, hogy rossz oment ne halljon. - Uakkor a rómaiak tudatosan keresték a jeleket, s a magyarázat papi testület feladata volt. E testületek olyan szerepet játszottak, mint Görögo-ban az orákulumok. E keresett jelek: 1. sortes: a) Sorshúzás. Hosszú táblácskákra mondásokat véstek, ezeket kosárban összerázták, s egyet kihúztak közülük. Ilyen jóslás folyt a praenesztei Fortuna-tp-ban. A táblácskákat fenyőfából v. bronzból készítették (sortes praenesztinae); b) Találomra kv-et ütöttek föl, főként Vergiliust (sortes Vergilianae), a ker-ek a Bibliát. - 2. Szibilla-könyvek: a hagyomány szerint a hellespontuszi Szibilla jóslatainak gyűjt-e, kinek sírja Gergisz városának Apolló-tp-ában volt. A Kr. e. 6. sz: Gergiszben a jóslatok gör. hexameterekben íródtak. A kv-ek később Kuméba, majd Tarquinius Superbus (6. sz. vége) idején Rómába kerültek. Kr. e. 83: elégtek, s a szenátus követeket küldött Görögo-ba jóslatokért. E gyűjt-t Kr. u. 405: itálai jóslatokkal (pl. Tiburi Szibilla) egészítették ki. A hagyomány szerint Stilicho égette el. E kv-ektől nem jóslatot, hanem szerencsétlenségek idején és látott jelek kiengesztelése végett tanácsot kértek. A laikus nép csak az engesztelés rítusát ismerte, a jóslatokat nem. E kv-ek közvetítették a gör. isteneket a róm. államvallásba, s hatásukra alakultak át a róm. istenek. - Egy egészen más gyűjt. a 12 kv-ből álló gör. szibilla jóslatok. A Kr. e. 2. sz-Kr. u. 5. sz: alexandriai zsidók és ker-ek írták. -

3. Haruspices, 'áldozatvizsgálók': etruszk papok, kiknek jóslatai a mítosz szerint Jupiter unokájától, Tagesztől erednek, s kv-ekbe foglalták őket. A haruspex egyénileg végezte feladatát. Claudius cs. 60 tagú kollégiumot alkotott belőlük, mely a Kr. u. 5. sz. elejéig állt fenn. 3 feladatuk volt: a) a látható jelek magyarázata és engesztelés (procuratio prodigiorum). Pontifexek és a konzulok is adhattak magyarázatot, s engesztelhettek, de a fontosabb ügyekben a Szibilla-kv-eket, legfelső szinten a haruspexeket kérdezték; b) A villámok eltemetése és kiengesztelése: A nevezetesebb villámsújtotta helyet megjelölték, a földet fölásták és a villám jelképével, tűzkővel együtt eltemették; c) Az áldozati állatok belső részeiből (máj, tüdő, szív) való jóslás. E tevékenység a Kr. e. 1. sz. végén vált jelentőssé, mikor az augurok iránti bizalom megingott. - 4. Augures, auspices, madárjósok. A hagyomány szerint Romulus által alapított papi testület. A kir-ok korában 3, a Kr. e. 3. sz: 9, Julius Caesar idejétől 16 tagja volt. A Kr. u. 4. sz. végéig állt fenn. Pol. befolyása oly nagy volt, hogy a legelőkelőbb ffiak törekedtek tagjai lenni. Kr. e. 104-től jelölés után életfogytiglani szolg-ra választották őket. Az új pap fölavatása volt az inauguratio. Az augurok a madarak és más jelek megfigyeléséből nem a jövőt keresték, hanem hogy egy vállalkozás tetszik-e az istenségnek v. sem. Erre vonatkozó jelet bárki kérhetett és magyarázhatott, de az áll. számára kért jelek magyarázata az augurokra tartozott. 5 jelcsop-tal foglalkoztak: a) égi jelek: mennydörgés, villámlás, villogás, melyek balról kedvező, jobbról kedvezőtlen jelek voltak; b) madárjelek: az auspicium eredeti jelei. A madarak 2 osztályba tartoztak: a holló, varjú, bagoly, harkály, kakas a hangjával, a sas, ölyv, gém a röptével adott jelet. Az augur tanácsot kért tőlük, v. megfigyelte őket; c) a tyúkok jele: megfigyelték, hogy a ketrecben tartott tyúkok hogyan esznek. Ha gyorsan szaladtak ki a ketrecből és mohón kapkodták a szemeket, az jó, ha csak lassan tették v. ki sem jöttek a ketrecből, az rossz jel volt; d) az úton feltűnő négylábúak megfigyelése. Hangjukból ás mozgásukból olvastak; e) elrettentő jelenségek. A jóslást megzavaró lárma, botlás, tüsszentés, mely miatt félbeszakították a tevékenységet. - E jelek megfigyelése szabály szerint történt: a magisztrátus fölszólítására az augurnak ki kellett jelölnie a megfigyelés helyét. Éjfél körül v. pirkadatkor a magisztrátus kíséretében fölment egy magas helyre. Kiválasztva a helyet É-D, K-Ny irányába 2 párhuzamos vonalat húzott, s az így körülírt négyszöget megfelelő imával (effatum) fölsztelte. E tér föl az égig lett a templum, minek közepén cölöpökkel, deszka- és vászonkerítéssel sátrat vert, melynek bejárata D felé nézett. Itt ült le az augur, fejét betakarta, elmondta a jelkérő formulát és várni kezdett. A derült ég és a szélcsend föltétele volt az auspiciumnak. Mivel az augur arccal D felé fordult, Ny, a sötétség égtája a jobb, K, a világosság égtája a bal keze felől esett, ezért a rómaiak a balról jövő jeleket kedvezőnek, a jobbról jövőket kedvezőtlennek tartották. A görögök jósláskor É felé fordultak, ezért a szerencsés és szerencsétlen oldal épp fordítva volt náluk. A kedvező auspiciumnak nunciatio, a kedvezőtlennek obnunciatio volt a neve. A magisztrátusnak mindkettőhöz igazodnia kellett. Az augurok a Kr. e. 1. sz. végén elvesztették tekintélyüket. **

Pecz I/2:587.